Az elmúlt 50 évben a csirkék óriási változáson mentek át, méretük sokkal nagyobb lett. A megdöbbentő eredményeket nemrégiben publikálták.
Mindhárom példány ugyanabban az életkorban lett megörökítve, a legutolsó azonban sokkal, de sokkal nagyobb a többinél. A baloldali állat 1957-ben, a középső 1978-ban, a jobboldali pedig 2005-ben lett lefotózva. A lenti kép a kanadai Alberta egyetem kutatóinak tanulmánya alapján készült el, akik három csirkét különböző korszakokban, de ugyanazzal a módszerrel neveltek fel és megfigyelték, hogy mennyit esznek, illetve mennyit nőnek. Ezzel lehetőségük nyílt arra, hogy különböző befolyásoló tényezők nélkül tanulmányozhassák az állatok fejlődését.
A jobboldali, 2005-ben megfigyelt példány négyszer olyan nehéz, mint a baloldali, annak ellenére, hogy egyforma mennyiségű és összetételű tápot kaptak. Ennek az az oka, hogy a modern csirkék sokkal eredményesebben alakítják a kapott ételt mellhússá. A kutatók szerint a 2005-ben vizsgált állat körülbelül háromszor hatékonyabb, mint az 1957-es.
Korábbi kutatások beigazolták, hogy a jelenkor csirkéi fokozott csont-, szív-, és immunrendszeri megbetegedésekben szenvednek. Ezek az egészségügyi problémák több okból is kialakulhattak, mint például a genetikai hatások, viselkedésbeli változások, és persze a többletsúly okozta teher viselése. A csirkék méretének növekedése azonban segített abban, hogy a húsuk fogyasztása népszerűbbé váljon. Az utóbbi néhány évtizedben sokkal olcsóbbá, és elérhetőbbé vált az emberek számára.
A huszadik századig a csirke luxuskajának számított, aztán beindult az olcsó, nagyüzemi termelés, jött néhány szárnyashúst éltető egészségkampány, és a csirke máris a legnépszerűbb húsféle lett Európában. Ez persze kihatott a minőségére is. Most nemcsak a meghatározhatatlan pulykasonkáról, a bizarr nuggettekről, a mélyhűtött majd felolvasztott, fehérjével dúsított és újra lefagyasztott mutációkról van szó, hanem azokról az elvileg friss húsokról is, amikkel az ember a hentesnél vagy a boltban találkozik.
A szabadtartású csirke, ahogy a nevében is van, egy merőben másfajta nevelési és takarmányozási módszerrel előállított élőbaromfi. Nem zárt, ipari környezetben nevelkedik, a fajta jellege és magas ellenálló képessége lehetővé teszi, hogy hathetes kor után betollasodva kimenjen a szabadba, és ott tetszőleges ideig kapirgáljon, csipegessen, majd estére visszatér az istállóba.
A fajta lassúbb növekedéséből adódóan a vágási életkort dupla annyi idő alatt éri el (szemben az ipari csirke 38-40 napjával) 80-82 nap nevelési időre lesz vágásérett. Ezen baromfiknak a takarmányozása is merőben eltér az ipari tápoktól, takarmányuk összetételének legalább 70%-a, vagy ettől több, kukorica és búza. Fehérjeforrásként sem kaphatnak GMO-s szóját, csak hazai GMO-menteset, és az ásványianyag-kiegészítésen kívül (kalcium, foszfor stb.) semmilyen hozamfokozót, semmilyen antibiotikumot és egyéb takarmánykiegészítő kemikáliákat nem kapnak - és nem is kaphatnak.
Jó, ha tudjuk
A lágy és szemcsés tapintású, intenzíven nevelt (vagyis gyári) csirkéhez képest a szabadon tartott állat húsa keményebb és jobb ízű. A szárnyas táp minősége és fajtája nemcsak a hús ízét, de a bőrszínt is befolyásolja. A kukoricán nevelt állat bőre sárgás, ami megkapó jel lehet a vásárlásnál, bár nem feltétlenül tartozik boldog szabadtéri baromfihoz. A friss csirke bőre egyébként rózsaszínes, de ha nem megfelelő ideig és hőfokon forrázzák, akkor lehet kicsit fényes felületű.
Ha boltban vásárolunk, akkor, mindig nézzük meg, hogy nem áll-e a tálcában vér, az ugyanis nemcsak a hús frissességét csorbítja, de a nedvességgel a hús tömege is csökken, és még az íze is rosszabb. És végül, ha további jeleket keresünk arra, hogy milyen régóta gubbaszt plasztikban az állat, érdemes megfigyelni a bőre színét. Ha az túl világos, másikat keressünk.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése