2015. november 2., hétfő

Ilyen egy kínai luxuskórház


Negyedmilliárdos zongora, betegeket szállító elektromos autók, teljes automatizmus, Starbucks kávézó – mindez pedig egy, a napokban átadott kínai kórházban. Hihetetlen? Pedig igaz.


A hatalmas, világos előtérben egy közel 250 millió forint értékű zongorán játszik egy művész. A folyosókon elektromos kisautók suhannak, rajtuk betegekkel. A várakozó betegek egy Starbucks-ban ütik el az időt. Mindez nem valamilyen überelegáns amerikai kórházban történik, hanem a kínai Nanjing egy hete átadott kórházában.
Az egy korábbi kórházépület átépítésével született intézmény (a terveket egy svájci cég készítette) 224 ezer négyzetméteren fogadja a fekvő- és járóbetegeket (utóbbiból napi 15 ezerrel számolnak). Az épületben akad hely kutatásra és oktatásra, egy kardiológiai központra és végeznek itt szervátültetést is, a tetőn pedig egy helikopter-leszálló könnyíti meg a súlyos esetek fogadását.


A folyosókon látható elektromos kisautók közül akad olyan, amelyik egyszerre 20 beteget tud szállítani, akik egyébként egy automatizált rendszeren keresztül jelentkezhetnek be, mi több, a felmerülő költségeket is automatákon keresztül egyenlíthetik ki, sőt a gyógyszereket is így válthatják ki. Kórház-szerte 62 ilyen automatát helyeztek el, melyek hihetetlenül felgyorsítják az orvos-beteg viszony bürokratikus részét.
Más kérdés, hogy akadnak kritikus hangok is, melyek elsősorban a költségeket kifogásolják, és azt róják fel, hogy miközben hatalmas összegekért ilyen kórházat adnak át, a közkórházak jelentős részében áldatlan állapotok uralkodnak.



„Inkább több normális közkórházra lenne szükségünk az ilyen, gazdagoknak és hivatalosságoknak szánt luxusintézmények helyett" – hangzott például egy netes komment. A helyiek ugyanakkor elsősorban a vizitdíj és a szolgáltatás minősége miatt aggódnak.
Ez persze mind semmi ahhoz képest, hogy pekingi hivatalos fórumok is kritikus hangot ütöttek meg. „Közkórházként valóban szükséges ilyen luxuskörülményeket teremteni? Az új kórházak építésekor a kiemelkedő minőség a cél, de egy közkórház más, mint egy magánintézmény, a jó minőség nem egyenlő a luxussal" – így a People's Daily, a kommunista párt hivatalos szócsövének számító napilap.



Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése