Ha a középkori lovagi irodalmat olvassuk, könnyen azt hihetjük, hogy a középkorban nőnek lenni azt jelentette, hogy a hölgyeket maximális tisztelettel és hódolattal vették körül a férfiak. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.
Ezt mondja az egyház a nőről és a házasságról
A Biblia szerint Isten a nőt a férfi oldalbordájából teremtette, ebből tehát az következik, hogy a férfi a felsőbbrendű, és az asszonyt az Úristen a férfi kedvéért teremtette. Az egyház szerint a házasságnál magasabb rendű a szűzies élet, de ha már az ember eredendően ilyen gyenge, hogy szüksége van a szexre, akkor azt már jobb a házasságon belül gyakorolni. Persze kizárólag csak gyereknemzés céljából. Szent Ágoston szerint a nemzéshez nem vezető szexuális kapcsolat paráznaság, és meggyónásra való bűn. Persze azért voltak realistább szentek is. Firenzei Szent Antal például azokat az asszonyokat ostorozta prédikációiban, akik hosszan piszmogtak az éjszakai imájukkal, csakhogy elkerüljék házastársi kötelességeik teljesítését.
Házassági törvények
A törvények szerint a házasság alsó korhatára lányok esetében 12, fiúk esetében pedig 14 éves kor volt. A házassági ceremónia több részből állt: először tárgyalások zajlottak a családok között, majd következett az eljegyzés, a házasulandók kihirdetése a templomban, végül a házassági szertartás a templomkapuban.
3 héttel az esküvő előtt a templom ajtajában kihirdették a jövendő házasságkötést, hogy ha valakinek tudomása van valamelyik fél házasságáról, vagy a felek egymással való rokonságáról, akkor még időben szólhasson. Törvények tiltották ugyanis, hogy vérrokonok házasodjanak össze negyedik fokig. A házasság megkötéséhez nem a menyasszony, hanem annak apja, fivére adta a beleegyezését. Bár az egyház kizárólag a házasulandó felek önkéntes beleegyezése esetén érvényesítette a házasságot, tudjuk, hogy a legtöbb esetben a lányokat hozzákényszerítették ahhoz a férfihoz, akit az apjuk kiválasztott számukra. A lány ugyanis szigorú engedelmességgel tartozott az apjának, aki engedetlenség esetén keményen megfenyíthette (megverhette..), és amúgy sem volt sok esélye egy családból kitagadott lánynak arra, hogy tisztességesen megéljen. Tehát a vagyonos családok lányai hozzámentek ahhoz a férfihoz, akit az apjuk kiválasztott számukra.
Persze azért volt egy kiskapu a szerelmesek számára. Az egyház ugyanis elismerte azt a házasságot, amelyet a jegyespár tanúk jelenlétében vagy akár anélkül kölcsönös megegyezéssel kötött. Ha senki nem fellebbezett a házasság ellen, az ifjú házasokat nem büntették, és egyházi szertartásra sem kényszerítették őket. Sőt, akkor is érvényesnek tartották a házasságot, ha a szülők akarata ellenére köttetett, és az egyház ebben az esetben sem engedélyezte a válást.
Maga a házasságkötés rendszerint a templom ajtajában történt. A jegyespár kifejezte házasulási szándékát, és egymásra ruházta a házasság szentségét. Szavatolták a hozományokat, majd a pár belépett a templomba, hogy részt vegyenek a nászmisén. Utána pedig következhetett a lakodalom.
A válást az egyház csak nagyon ritkán engedélyezte. Például akkor, ha kiderült hogy a pár tagjai vérrokonok, egyikük már házas, esetleg ha a férj impotenciája miatt nem hálták el a házasságot. Nem véletlen, hogy a királyi nászéjszakák gyakran az udvar és a család jelenlétében zajlottak. Egyrészt meg kellett győződni arról, hogy a menyasszony szűz, másrészt pedig arról, hogy valóban megtörtént a házasság elhálása, és érvényes lett a frigy.
A férjes asszonyok helyzete
A házasságkötés pillanatától kezdve a nő új ura a férje lett, és mindenben engedelmeskednie kellett neki. A korabeli jogtudósok részletesen taglalták azokat az eszközöket is, amelyekkel a férj engedelmességre bírhatta a feleségét. Egy 14. századi flandriai törvénykönyv szerint a férj verheti a feleségét, "melegítheti lábát az asszony vérében". Ha ezek után a feleség felépül, a férj nem hágta át a törvényt.
A házasság alatt a férj kezelte a közös vagyont, a feleségnek nem volt joga eladni, elzálogosítani, elcserélni a saját tulajdonát sem. Férjezett asszony nem köthetett szerződést, nem vehetett fel kölcsönt, nem indíthatott pert férje beleegyezése nélkül.
Az özvegyek helyzete
Az özvegyek a házas nőknél egy fokkal kedvezőbb helyzetben voltak. Az egyház védelmét élvezték, mert az elnyomottakhoz sorolták őket, hiszen a "védelmező" férjük meghalt. Sokan közülük újra megházasodtak, sajnos a többségük nem önszántából. A hűbérurak olykor belekényszerítették a nemes özvegyasszonyokat az újabb házasságba, és ugyanígy jártak a parasztok is, akiket az uruk kényszerített ismét házasságra, hogy legyen aki gondot visel a földre.
Ugyanakkor aki tehette, inkább özvegy maradt, ugyanis az anyagi biztonságban élő özvegyasszony több szabadságot élvezett mint bármelyik nő a középkorban. Aki megözvegyült, annak nem kellett többé más akaratának alávetnie magát, így nagyfokú önállóságot élvezett. Például kiskorú gyermekei gyámjaként kezelhette a családi vagyont is.
Anyának lenni
A középkorban anyának lenni nem jelentett különösebb értéket. A gyerek világra hozása csak azért fontos, hogy megtaníthassák nekik Isten tiszteletét. Sem a Mária-tisztelet, sem az nőt piedesztálra emelő udvari költészet nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy egy nő anya is volt egyben. A kortárs irodalom szinte kivétel nélkül a feleség férje iránti kötelességeit hangsúlyozza, nem pedig a gyermek gondozásának kötelezettségét. Egyes irodalmi művek úgy beszélnek a rossz anyákról, mint akik direkt azzal bosszantják a férjüket, hogy hagyják sírni a gyereket éjszaka.
Hogy mi az oka az anyaszerep ilyen elutasításának? A válasz leginkább a középkori ember gyermekek iránti attitűdjében keresendő. A középkorban a gyereknek szinte egyáltalán nem volt helye a társadalomban. Ha a gyerekek életben maradtak, megélték a felnőttkort, akkor részt vehettek a közös családi vállalkozásokban, és újabb munkáskezet jelentettek. Egy didaktikus mű szerzője így írt a szülőknek: "Ha vannak gyermekeid, teljen bennük kedved, és neveld őket rendesen. Ha meghalnak kiskorukban, fogadd el a sorsodat. Ne keseregj, ne bánkódj túlzottan. Gondolj arra, mennyi törődést kíméled meg magadat!"
Valószínű, hogy a szülők magukat is védték a magas gyerekhalandóság okozta fájdalom ellen azzal, hogy érzelmileg távol tartották magukat gyermekeiktől. A kisgyermekek iránti hozzáállás a középkor végétől kezdett csak lassan, óvatosan változni.
Forras : itt...
