2015. november 2., hétfő

Amikor Franciaországban kitört a kólaőrület



1950-ben a Coca-Cola vállalat vezetői úgy gondolták, Franciaország népe készen áll az ital fantasztikus ízének befogadására, és meghódításuk érdekében egy nagyszabású marketingkampányt indítottak.

Bár a termék nem hivatalosan már 1919 óta, törvényes keretek között pedig 1933-tól jelen volt Franciaországban, a vállalat a második világháború után úgy döntött, az addiginál jóval nagyobb haszon reményében meglovagolja a hűtőszekrények egyre szélesebb körben történő elterjedéséből származó előnyöket. A cég munkatársai teherautókon járták az országot, és kóstolót adtak a gyerekeknek és a felnőtteknek. Ez volt az ún. La révolution du froid (hideg forradalom).


Az amerikaiak remélték, hogy Párizs 1944. augusztusi felszabadítása után nagyobb figyelem irányul majd az amerikai kultúrára, és benne a Coca-Colára. "Az amerikai katona 'kólázzunk egyet' felszólítása a párizsi nép iránt érzett barátságának jelképe. Egy amerikai szájából ez annyit tesz, "a szövetségeseitek vagyunk, és minden jót kívánunk nektek" - áll egy 1945-ös Coca-Cola hirdetésben.


Kólát szállító marketing-teherautó halad át a Pont de l'Archevêché-n, a párizsi Notre Dame előtt


Egy időre még az idősebbek is átálltak a borról a kólára


Bár Franciaországban már régóta jelen volt, sokaknak még az 1950-es években is újdonságnak számított a Coca-Cola


Bár Franciaországban már régóta jelen volt, sokaknak még az 1950-es években is újdonságnak számított a Coca-Cola


A mókából az idős hölgyek sem maradhattak ki


A hölgy valószínűleg éppen egy jelentősebb kólakészletet készül vásárolni 


Úgy tűnik, nehezen tudott lejönni a a hűsítő italról


A kólát szállító teherautó sofőrje éppen szünetet tart


Az Eiffel-torony előtt egy kávézóban olvasó párnak a hűvös idő ellenére is jól esett a jéghideg Coca-Cola


Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése