2015. november 21., szombat

Klasszikus karácsonyi ételek


Vannak olyan karácsonyi ételek, amik nem hiányozhatnak a repertoárodból.

Halászlé

Hozzávalók:

1 kg ponty
20 dkg vöröshagyma
2 evőkanál fűszerpaprika
2 krumpli
1 zöldpaprika
1 paradicsom
szárított erős paprika


A hal fejéből, farkából, a meghámozott, karikára vágott vöröshagymából és a burgonyából készíts alaplevet. Ha minden megfőtt, passzírozd át az egészet. A paprikát vágd karikára, majd a paradicsommal együtt tedd az átpasszírozott lébe, és szórd bele a fűszerpaprikát is.

A hal többi részét, miután megtisztítottad, vágd kisebb darabokra, sózd be alaposan, majd, amikor a leves forrni kezd, add hozzá. Kis lángon nagyjából 20 percig főzd. Ízlésed szerint erős paprikával is fűszerezheted.

Töltött káposzta savanyú káposztából

A töltött káposztát minden háziasszony a maga szája íze szerint készíti, ezért nem is lehet megállapodni olyan receptben, ami mindenkinek kedvére lenne.



Hozzávalók:

1 kg savanyú káposzta: fél kiló aprókáposzta, fél kiló levél
70 dkg darált sertéshús
20 dkg rizs
5 dkg szalonna
2 gerezd fokhagyma
1,5 teáskanál pirospaprika
1 fej vöröshagyma

bors
Elkészítés ideje:

Két óra.

Elkészítés menete:

A káposztaleveleket hideg vízben mosd át, hogy ne legyenek túl savanyúak. Vágd le róluk a vastagabb eres részeket, majd tedd félre őket.

A szalonnát vágd apró kockákra, pirítsd meg, majd a pörcöt keverd hozzá a darált húshoz. A hagymát aprítsd fel, és a szalonna zsírjában dinszteld meg. Szórd rá a pirospaprikát, és ezt is keverd hozzá a darált húshoz.

Ezután forgasd bele a húsba a zúzott fokhagymát, a rizst, és ízesítsd sóval, borssal. A masszát dolgozd össze alaposan, és kanalazd rá a káposztalevelek közepére. A hosszú széleket hajtsd rá a töltelék tetejére mind a két oldalról, majd tekerd fel a káposztát.

Egy nagyobb lábas aljába szórd bele az aprított káposztalevelek felét. Fektesd rá a kis batyukat, öntsd fel egy-két pohár vízzel, és a tetejükre szórd rá megmaradt apró káposztaleveleket. Fedő alatt, alacsony lángon főzd puhára a káposztákat körülbelül egy óra alatt. Ne keverd meg, csak forgasd meg időnként lábast! Amikor kész, tányérra szedve, tejföllel tálald

Szabolcsi töltött káposzta

A következő édes káposztás recept, amit általában Szabolcsban készítenek, kevésbé ismert, mint savanyú káposztás társa, de legalább olyan finom.


Hozzávalók:

70 dkg darált sertéshús
70 dkg rizs
2 fej édeskáposzta
1 sűrített paradicsom
1 fej vöröshagyma
pirospaprika
olaj

A káposzta közepét vágd ki, majd szedd leveleire, és alaposan mosd meg. Forralj vizet, tegyél bele némi sót, majd néhány percre tedd bele a leveleket. A vöröshagymát aprítsd fel, és kevés olajon dinszteld meg. Szórd meg pirospaprikával, majd add hozzá a darált húst és az alaposan átmosott rizst, végül sózd ízlésed szerint. Keverd össze az egészet, majd a lecsepegtetett káposztalevelekre halmozz rá egy-egy adagot. Tekerd fel a káposztát, a végeit dugdosd be, így nem jön ki belőle a töltelék.

A fel nem használt káposztaleveleket csíkozd fel, és szórd egy fazék aljába. Fektesd rá a tekercseket, és engedj rá annyi vizet, hogy éppen ellepje a káposztákat. Főzd addig, amíg a víz forrni nem kezd. Ekkor a sűrített paradicsomot keverd össze kis langyos vízzel, öntsd rá a göngyölegekre, és főzd még 25-30 percig. Ízlésed szerint tejföllel tálald.

Így készül a tökéletes rántott hal

A rántott hal elkészítésének titka az előkészületekben rejlik. Próbáld ki receptünket, és meglátod, egy egyszerű étel is lehet különleges!


Hozzávalók:

50 dkg liszt
50 dkg zsemlemorzsa
5 dl tej
4 szelet hal - tonhal, ponty vagy bármilyen folyami hal
2 tojás
2 gerezd fokhagyma

bors
Elkészítés ideje:

90 perc.

Elkészítés menete:

A fokhagymát zúzd apróra, szórd bele a tejbe, majd áztasd bele egy órára a halszeleteket. Az óra leteltével vedd ki őket, papírtörlővel itasd fel róluk a tejet, és ízlésed szerint sózd, borsozd mindkét oldalukat.

Pulykasült almával és fahéjjal

Manapság nemcsak Amerikában, hanem az öreg kontinensen is egyre elterjedtebb a pulyka, a karácsonyi vacsora fő attrakciójaként. Elkészítéséhez nem árt némi konyhai jártasság, de a végeredmény magáért beszél.


Hozzávalók:

1 kg alma
2 kg pulykahús, lehetőleg comb
15 dkg vaj
5 dkg cukor
2 citrom
1 csapott kávéskanál őrölt fahéj
almaborecet
szemes bors
kis darab gyömbér
Keverd össze a sót az összetört szemes borssal, terítsd szét a keveréket egy vágódeszkán, és forgasd meg benne a húst egy kicsit megnyomkodva, hogy a fűszerek ráragadjanak. Süsd a húst aranyszínűre meleg vajban. Fedd le, és párold 15 percig alacsony lángon.

Hámozd meg és szeleteld fel az almákat, és távolítsd el a magházukat. Óvatosan forgatva pirítsd meg őket vajban, egy magas falú serpenyőben, majd locsold meg néhány evőkanál vízzel. Adj hozzá egy kis sót, borsot, reszelt gyömbért és fahéjat, fedd le, és párold 20 percig alacsony lángon.

Klasszikus mákos bejgli

A karácsony nem igazi bejgli nélkül, de a boltokban árult, előre csomagolt sütemények sokszor nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.


Hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt
10 dkg vaj
2 evőkanál kristálycukor
1 dkg élesztő
1 tojás
csipetnyi só
Hozzávalók a töltelékhez:

30 dkg darált mák
25 dkg porcukor
2,5 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
1 mokkáskanál reszelt citromhéj
Elkészítés ideje:

Két óra.

Elkészítés menete:

A tejet langyosítsd meg, tegyél bele egy csipetnyi cukrot, majd morzsold bele az élesztőt, és futtasd fel. A liszthez add hozzá a szobahőmérsékletű vajat, valamint az élesztőt, ezt követően pedig keverd hozzá a cukrot, a tojássárgáját és a csipetnyi sót. Gyúrd össze a tésztát, és amikor már leválik a kezedről, akkor tiszta konyharuhával takard le, és keleszd duplájára.

A töltelékhez a mákot, a porcukrot, valamint a vaníliás cukrot keverd össze. Forgasd bele a tejbe, keverd hozzá a citromhéjat, és forrald fel a masszát.

A megkelt tésztát felezd meg, és liszttel megszórt deszkán nyújtsd ki. Simítsd rá a tölteléket, majd hajtsd be a tészta két végét, és úgy tekerd fel. Így nem fog kifolyni belőle a mák. A tetejét a megmaradt tojásfehérjével kend át, hogy szép márványosra süljön. Végül hideg sütőbe csúsztasd be a bejglit - addig is, míg felmelegszik, tovább keleszted tésztát. Nagyjából 30 percig süsd 180 fokon, és csak akkor szeleteld fel, ha már kihűlt.

Házias zserbó receptje

A zserbószeletnek ellenállni reménytelen ügy, hiszen a diós-lekváros töltelékkel csábító süteménynek nem akad párja.


Hozzávalók:

35 dkg liszt
20 dkg vaj
15 dkg darált dió
15 dkg + 2 evőkanál porcukor
1 tojás
1 dkg élesztő
1 dl tej
1 evőkanál olaj
1 tortabevonó
csipetnyi sütőpor
baracklekvár
Elkészítés ideje:

Két óra.

Elkészítés menete:

A lisztbe keverd bele a sütőport, és morzsold bele a vajat. A tejet langyosítsd meg, tegyél bele egy csipetnyi cukrot, majd futtasd fel benne az élesztőt. A tojást és a két evőkanálnyi porcukrot keverd a liszthez, majd adagold a tésztához a felfuttatott élesztőt és az olajat is.

A tésztát oszd három egyenlő részre, és lisztezett deszkán mindegyiket nyújtsd ki a tepsi méretére. Fektesd a tepsibe az első lapot, kend meg baracklekvárral, majd szórd rá a porcukorral elkevert darált dió felét. Fektesd rá a második tésztalapot, villával néhány helyen szúrd meg, majd kend meg a maradék lekvárral és dióval. Végül fedd be az utolsó tésztalappal, és egy órát hagyd kelni.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra, és nagyjából 30-40 perc alatt süsd készre a süteményt. A tortabevonót olvaszd fel gőz felett, és kend meg vele a zserbó tetejét.

Ecetes krumplisaláta

Közkedvelt ünnepi köret a krumplisaláta.


Hozzávalók:

80 dkg burgonya
3 fej lilahagyma
3 evőkanál 20%-os ecet
2 evőkanál cukor
1 kiskanál só
őrölt bors
Elkészítés ideje:

50 perc.

Elkészítés menete:

A krumplikat alaposan mosd meg, majd sós vízben, héjastul főzd meg őket. Ezután vedd ki a vízből, hagyd lecsepegni és kihűlni, majd hámozd meg a szemeket. A krumplit és a lilahagymát is szeleteld fel, sózd be és tedd félre.

A vizet a cukorral, a sóval és ízlésed szerint borssal keverd össze. Öntsd rá ezt a zöldségekre, és keverd össze az egészet, de vigyázz, nehogy eltörd a krumpliszeleteket. A kész salátát tedd be a hűtőbe, és hagyd néhány órát a hidegben, hogy az ízek alaposan összeérjenek.

Párolt lilakáposzta a nagyi receptje alapján

A dinsztelt vagy más néven párolt káposzta nem hiányozhat a sült húsok mellől.


Hozzávalók:

1 kg lilakáposzta
3 evőkanál olaj
1 fej vöröshagyma
1 babérlevél
ecet

cukor
Elkészítés ideje:

Egy óra.

Elkészítés menete:

A vöröshagymát aprítsd fel, és az olajon dinszteld meg. A káposztát vékonyan szeleteld fel, és keverd a hagymához. Dobd bele a babérlevelet, sózd meg ízlésed szerint, majd 20-30 perc alatt dinszteld meg a káposztát is.

Szilvalekvárral töltött hájas süti

Bár nem túl egyszerű, megéri a fáradozást, mert ehhez foghatót még a cukrászdában sem árulnak!


Hozzávalók:

75 dkg liszt
50 dkg háj
3 tojássárgája
3 evőkanál tejföl
3 evőkanál szilvapálinka
3 evőkanál 10%-os ecet
1 teáskanál só
szódavíz
szilvalekvár
A liszthez add hozzá a tojássárgákat, a szilvapálinkát, a tejfölt, valamint az ecetet. A sót 1 dl vízben oldd fel, majd add hozzá ezt is a tésztához, és kezdd el gyúrni. Ne ijedj meg, a tészta egészen ragadós lesz, ezért kell óvatosan adagolni bele a szódavizet, amíg magától le nem válik a kezedről. Ez körülbelül negyed óra elmúltával következik be, ezután tedd félre a tésztát, és hagyd egy órát pihenni.

A szobahőmérsékletű hájat oszd háromfelé. A megkelt tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki 2-3 milliméter vastagra, és kend rá a háj egyharmadát. Hajtsd félbe, majd megint félbe, és pihentesd fél órát. A műveletsort még kétszer ismételd meg. Amikor a harmadik pihentetés is megvolt, nyújtsd ki újra egészen vékonyra, és vágj belőle ki kis téglalapokat.

Mindegyik közepére tegyél egy-egy kiskanál szilvalekvárt, majd hajtsd őket össze úgy, hogy a végei ne tudjanak szétnyílni. 220 fokra előmelegített sütőbe tedd be, és 15-20 percig süsd őket. Akkor jó a sütemény, ha aranybarnára sül, és a közepe szépen kinyílik.

Vaníliás kifli

A cukorral megszórt vaníliás kifli a hófödte téli tájat idézi, így abszolút illik a karácsony hangulatához.


Hozzávalók:

30 dkg liszt
22 dkg vaj
10 dkg darált dió
7 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
Elkészítés ideje:

30 perc.

Elkészítés menete:

A porcukrot a szobahőmérsékletű vajjal keverd habosra. A darált diót vegyítsd a liszthez, majd az egészet szitáld bele a vajas masszába. Gyúrd össze a tésztát, akkor jó, ha már magától leválik a kezedről.

A tésztából csípj le kisebb darabokat, mindegyiket sodord össze és vágd egyenlő nagyságúra. Kicsit hajlítsd meg őket, hogy félholdat formázzanak, a végeket pedig csípd össze, hogy hegyesek legyenek. Ügyelj rá, hogy a kiflik mindenhol egyforma vastagok legyenek, különben nem egyformán sülnek meg.

Egy tepsibe tegyél sütőpapírt, helyezd rá a félholdakat, majd 160 fokra előmelegített sütőben süsd készre őket. Még forrón forgasd meg a süteményt vaníliás cukorban.

Fahéjas gyümölcskenyér csokoládéval


Hozzávalók:

30 dkg vaj
30 dkg kandírozott gyümölcs
25 dkg liszt
25 dkg cukor
10 dkg porcukor
7 tojás
5 dkg mandula
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 kiskanál fahéj
Elkészítés ideje:

90 perc.

Elkészítés mente:

A kandírozott gyümölcsdarabokat és a mandulát vágd egészen apró darabokra, és keverd a lisztbe. A tojásokat egyesével törd fel, majd a cukorral keverd őket habosra. A sütőport és a vaníliás cukrot vegyítsd a lisztbe, és az olvasztott vajjal, a fahéjjal, valamint a citromhéjjal dolgozd össze.

Egy őzgerinc formát vajazz és lisztezz ki, majd öntsd bele a tésztát. 160 fokra előmelegített sütőben süsd nagyjából 30-40 percet. Ha a teteje nagyon pirulna, akkor fedd le alufóliával. Amikor kész, a tésztát óvatosan borítsd ki a formából, és hagyd kihűlni. Csak ezután szórd meg alaposan porcukorral.

Mákos guba vaníliasodóval

Egy jó adag mákos gubának, alaposan meglocsolva vaníliasodóval, nem lehet ellenállni


Hozzávalók a gubához:

1 l tej
15 dkg darált mák
8 dkg cukor
8 kifli
5 dkg porcukor
3 tojás
2 csomag vaníliás cukor
Hozzávalók a sodóhoz:

8 dkg cukor
5 dl tej
4 tojássárgája
1 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
Elkészítés ideje:

Egy óra.

Elkészítés menete:

A tejet kezdd el melegíteni. A tojásokat válaszd ketté, a sárgákat keverd ki a cukorral, majd add a tejhez. Szórd bele a vaníliás cukrot, és folytonos keverés mellett főzd fel, de ne hagyd, hogy felforrjon.

A kifliket szeleteld fel, és egy kivajazott jénaiba rétegezd bele. Locsolj rá a tejes keverékből, majd szórd meg a porcukorral vegyített mákkal. A rétegezést egészen addig folytasd, míg el nem fogynak az alapanyagok. Ekkor tedd 180 fokra előmelegített sütőbe, és 20-25 percig süsd.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése