2015. november 8., vasárnap

Agyvérzése lehetett Julius Caesarnak


Bár eddig azt hitték, inkább epilepsziája lehetett, a kutatók most azt gondolják, valószínáleg több kisebb agyvérzése volt Julius Caesarnak


Vélhetően ismétlődő kisebb agyvérzésektől szenvedett Julius Caesar, ez magyarázhatná hadjáratai során elszenvedett eséseit vagy szédüléseit, valamint az uralkodása végén tapasztalt túlérzékenységét – vélik brit kutatók.

A római császár egészségi állapota fölöttébb heves viták témája volt a tudóstársadalomban. A kutatók egy része sokáig úgy vélte, hogy Julius Caesar (i.e. 100-44) epilepsziában és Meniere-szindrómában (a belső fül zavara) szenvedett.

"Eddig mindig kizárták a szív- és érrendszeri történéseket" - magyarázták a kutatás végző londoni Imperial College munkatársai a Neurological Sciencs című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

"A (császárnál megfigyelt) tüneteket újra átvizsgálva megállapíthatjuk, hogy Caesar a córdobai (Spanyolország) és a thapsusi (a mai Tunézia) csatában fejfájástól és szédüléstől is szenvedett" – olvasható a tanulmányban.

"A Caesar életében tapasztalt valamennyi tünet több kisebb agyvérzéssel is összefüggésbe hozható" – vélte Francesco Galassi, a tanulmány egyik szerzője a The Guardian című brit lapnak szerdán adott interjúban.

A kutatók szerint a kisebb agyvérzések után visszamaradt agykárosodások okozhatták Caesar természetének megváltozását, és taszíthatták depresszióba.

Julius Caesarral összeesküvők végeztek Kr. e. 44-ben.

Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése