2015. szeptember 28., hétfő

A Rockefellerek története




A Rockefellerek története nemcsak tipikus családregény, hanem egy amerikai eposz: a zabolátlan ambíció, a fennhéjázó önhittség és a mértéktelen nagylelkűség több generációs meséje.

A Rockefellerek szerencséje több mint egy évszázaddal ezelőtt a Standard Oil alapítójával, John D. Rockefellerrel kezdődött. John édesapja, William „Big Bill" Rockefeller kétes hírű vándorkufár volt, akit ma egyszerűen csak szélhámosnak neveznénk. Ünnepelt „rákspecialistának" kiáltotta ki magát, és az 1830-as, '40-es években Amerika-szerte árulta hamis rákgyógyszereit. 1839-ben született hatodik és egyben egyetlen fiúgyermekeként John D. Rockefeller. A népes család 1853-ban Clevelandbe költözött, Big Bill pedig még ugyanebben az évben elhagyta őket. A kis Johnra hárult a családfenntartó szerep, neki kellett támogatnia nővéreit és édesanyját.


Már 16 évesen „munkához látott": egy helyi kereskedő könyvelőjeként helyezkedett el. A napi 50 centet kereső fiatalember mértéktartóan élt, minden pennyt megbecsült,

szorgalmasan gyűjtögetett, és már kicsiny keresetéből is jó szívvel adakozott. 18 éves múlt, mikor összefogott egy idősebb kereskedővel, és megnyitotta saját kereskedőházát. Árult gabonát és húst, illetve mindent, ami csak Cleveland kikötőjében előfordult. Ügyesen sáfárkodott, jó üzleti érzékének köszönhetően gyorsan nőtt a bevétele. Ez idő tájt Pennsylvaniában talajkutatók kifúrták Amerika első olajkútját. Cleveland az új és izgalmas iparág sikereitől volt hangos. Az olaj fantasztikus üzletnek ígérkezett, ezért 1863-ban Rockefeller és üzlettársa beindítottak egy kisebb olajfinomítót. Kis idő múlva John megvásárolta társa üzletrészét, és máris egy saját finomítóval rendelkezett.

1864 szeptemberében feleségül vette egykori osztálytársnőjét, Laura Spellmant. Négy lánygyermek után 1874-ben az édesapa nagy-nagy örömére megérkezett a kis trónörökös, John D. Rockefeller Junior, akinek öröksége gyors ütemben növekedett. Apja keményen dolgozott, és komoly erőfeszítéseket tett üzletének kiszélesítésére. Nagy hazardírozó volt, egyenesen rajongott az izgalmas versenyhelyzetekért. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszabaduljon a konkurenciától. Rövid időn belül többségi érdekeltséget szerzett közel két tucat kisebb clevelandi finomítóban, melyek közül jó párat fel is vásárolt. Ezzel a lépéssel olyan üzleti szervezetet hozott létre, melyben a gazdaság egy teljes szektorát monopolizálta.

1885-re a Rockefeller-olajbirodalom lett a világ legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalata, Rockefellerék pedig a világ leggazdagabb és a legtöbbet gyalázott családja. Az embereket leginkább a Standard Oil mérete zavarta, és az az arrogancia, amellyel felfalta a konkurenciát. Az újságok karikatúrái gonosz iparmágnásként ábrázolták Rockefellert, aki saját érdekeinek megfelelően manipulálja a gazdaságot. A munkásmozgalmak, az anarchisták és még a kampányoló politikusok is szörnyetegnek titulálták.

1904-ben a monopóliumok heves ellenzőjeként fellépő Theodore Roosevelt elnök fogadalmat tett a Standard Oil szétzúzására. A szövetségi kormány erőteljes trösztellenes keresetet nyújtott be a cég ellen. Mialatt az ügyvédek küzdöttek, az egykor robusztus Rockefeller a cégvezetés nehéz terhe alatt összetört. Egészsége megromlott. Teljesen visszavonult, és többé nem a cég napi működésére összpontosított, hanem figyelmét egyre inkább a jótékonykodás felé fordította. Persze ez nem volt újdonság számára, hiszen már az első fizetésétől kezdve mélyen hitt abban, hogy jövedelmének 10 százalékát karitatív és vallásos célokra kell fordítania. Nagylelkűen áldozott az oktatásra, olyan intézményeket hozott létre, mint az 1890-ben alapított Chicagói Egyetem vagy az Atlantában működő, afroamerikai nőknek szánt iskola, a Spellman College. Nagylelkűsége dacára a Rockefeller-imázs nem sokat javult. A sajtó számító népszerűség-vadászatként állította be filantrópiáját.

Rockefeller fia, Junior korántsem örökölte apja magabiztosságát. Befelé forduló, bizonytalan fiatalember volt, és annyira szégyenlős, hogy jövendőbelijét, a 20 éves Abby Aldrichet eleinte még egy táncra sem merte felkérni. Ennek ellenére 1901-ben sikeresen összeházasodtak, és később hat gyermekük született. Abby nevű lányukat öt fiú követte. John D. Rockefeller a boldog családi élet mellett kivette részét a családi vállalkozásból is. Az üzleti világban eltöltött jó pár év alatt teljesen összeomlott, frusztrált és depressziós lett, ezért egyéves európai vakációra ment felségével.

A Standard Oil pedig hamarosan bomlásnak indult. Csaknem egy évtizednyi vitát és fellebbezéseket követően 1911-ben a legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az olajbirodalom hat hónapon belül váljon meg fiókvállalataitól. Lényegében minden jelentősebb, az Egyesült Államokban ma is működő olajvállalat a Standard tröszt felbomlásának szülötte. Két évvel a szétdarabolódás után John D. Rockefeller személyes vagyona 900 millió dollárra rúgott, és ezzel ő lett a világ leggazdagabb embere. De ha az inflációt is figyelembe vesszük, valószínűleg minden idők leggazdagabb embere.

Ekkor már fia, Junior irányította a Rockefeller-birodalmat, apjához hasonlóan ő is szívesen osztotta meg gazdagságát az emberekkel. Létrehozta többek között a Városi Ligát, és megalapította az Országos Fekete Egyetemet. (A Rockefellerek köztudottan mindig is a faji egyenlőség élharcosai voltak). Ötmillió dollárért felújíttatta Williamsburg elhanyagolt épületeit. Ezenkívül területeket vásárolt és adományozott amerikai nemzeti parkok számára. A szerény és szégyenlős Junior megújította a korábban kizsákmányolóként számon tartott Rockefeller család arculatát.

1929. október 29-én katasztrófaként érkezett a hír, hogy összeomlott a tőzsde, és ez válságba taszította egész Amerikát. Junior nagy dobásra szánta el magát: a válság ellenére nagyszabású építkezésbe fogott. A terv egy 14 épületből álló komplexumot tartalmazott, középen egy keskeny, hetvenemeletes felhőkarcolóval. Az óriás projekt sokak számára őrültségnek tűnt, de Junior tudta, mit csinál. Ezzel a lépéssel akarta a gazdaságot újra mozgásba lendíteni. A válság közepén, amikor sem New Yorkban, sem máshol nem volt munkalehetőség, 75 ezer állástalan embernek biztosított munkát. Az építkezés teljes költsége nagyjából 120 millió dollárra rúgott, ebből 80-90 milliót Junior egymaga bevállalt. A piramisok építése óta ez volt a világ legnagyobb ingatlanprojektje. Amikor az építkezés a vége felé közeledett, újabb merész döntést hozott. Ahogyan apja annak idején mindent az olajra tett fel, Junior biztos volt abban, hogy a jövő a tömegkommunikációé. Szerződést kötött a General Electrickel és az RCA-vel, Amerika egy régi rádiótársaságával, aminek eredményeképpen az RCA belement a komplexum számos helyiségének kibérlésébe. A rádiózás úttörőivel kötött, hosszú távú bérleti szerződéssel a Rockefeller Center lett Amerika „Radio City"-je.

Az idősebb John D. Rockefeller halála előtt még láthatta fia Manhattan fölé tornyosuló remek­mű­vét, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott a város arculatán. Junior második fia, Nelson örökölte nagyapja erős természetét és könyörtelen ambícióját. Mindig is úgy érezte, hogy kiemelkedőbb fivéreinél: ő nősült meg testvérei közül elsőként, és őt nevezték ki 1938-ban a Rockefeller Center testületének élére. A második világháború alatt, míg öccsei, Winthrop és David a seregben szolgáltak, Nelson Washington és Dél-Amerika között ingázott helyettes külügyminiszterként. A háborút követően meggyőzte apját, hogy adományozzon egy nagyobb telket a New York-i ENSZ-székház számára, ő maga pedig az ötvenes évek első felét Washingtonban töltötte Truman és Eisenhower adminisztrációjában.

1958-ban megválasztották a hivatalban lévő Averell Harriman kormányzó ellenében. Bőkezű republikánusként Nelson különböző felújítási és útépítő projekteken keresztül nagy mennyiségű pénzt fecskendezett az állami gazdaságba. 1962-ben jó eséllyel indult a Republikánusok 1964-es jelöltjeként, de az utolsó pillanatban elkövetett egy hatalmas hibát, ami politikai karrierjét megpecsételte. Harminckét év házasság után elhagyta feleségét, és újranősült. Az időzítés végzetes volt, elveszítette a döntő kaliforniai előválasztást kihívójával, Barry Goldwaterrel szemben. A vereség a republikánus jelöltségbe került, pártja pedig a válása miatt kiközösítette.

Nelson apja, John D. Rockefeller Junior 1960-ban hunyt el. Ahhoz azonban elég sokáig élt, hogy még megláthassa az új Rockefeller-generáció New Yorkra gyakorolt hatását. 1959-ben hozzáláttak a Lincoln Center, majd 1966-ban a World Trade Center ikertornyainak építéséhez. Ez utóbbiban Nelson Rockefeller kormányzó negyven emeletet bérelt az államnak. Ekkor még komoly politikai ambíciókat dédelgetett, de amikor a Watergate-botrány miatt Richard Nixon elnök távozni kényszerült, és Gerald Ford foglalta el a széket, álmai szertefoszlottak. Nelson Rockefeller 1979-ben, 70 évesen hunyt el szívrohamban. Unokaöccse, 4. John D. Rockefeller már olyannyira messze esett a család fájától, hogy ő lett a szenátus vezető demokratáinak egyike. Egy évszázaddal azután, hogy John D. Rockefeller a világ leggazdagabb embere lett, egyetlen élő unokája, a most 90 éves David a 400 leggazdagabb amerikai között szerepel a Forbes magazin rangsorában.

Forras : innen...


A pénz története


A pénz nem volt midig oly nagyúr, mint ma. Sőt az ember hosszú évezredekig jól meg volt nélküle. Hajdan, nagyon régen, még az őskorban nem volt szüksége az embereknek pénzre, mert olyan kiterjedt, nagy rokoni közösségekben éltek, hogy minden, amire szükségük volt, -akár termény, akár kézzel előállított termék- azt a közösség tagjai előállították és egymás között megosztották. Ki ezzel, ki azzal járult hozzá a közösség, a család életéhez. Így tehát teljesen önellátók és valószínű boldogabbak voltak, mint a pénz mejelenése után.
-
Mivel alacsony volt még a technológiai szint, ezért nem volt szükség szaktudásra. Éppen ezért a szükséges dolgokat minden család elő tudta állítani, vagyis nem volt szükség a közösségeken kívüli árucserére, ezért kereskedelemre sem.
-
Az árucsere megjelenése
-
Az Őskor és az Ókor határán kezdtek szakosodni az egyes közösségekben élő ügyesebb emberek az általuk előállított termékekre, majd el jutottak odáig, hogy ők mással nem is foglalkoztak. Ennek következtében hatékonyabb lett a termelés és sokkal jobb lett a minőség is. Vagyis, aki csak a földműveléssel foglalkozott, az termelte a terményeket, míg aki valamilyen kézműves terméket állított elő, pl. lábbelit készített, az csak azt csinálta.
-
Természetesen szükségessé vált a „szakmában” való fejlődés is, ami a folyamat további erősödését jelentette. Egy gazdasági munka-megosztás jött létre, ami azt eredményezte, hogy a megtermelt és feleslegessé vált termékeket cserélni kellett. Ez volt az árucsere kereskedelem. Vagyis a kézműves termékeket élelmiszerre cserélték és fordítva. De természetesen működött az árucsere minden irányban. Cseréltek élelmiszert élelmiszerért is és cseréltek kézműves terméket kézműves termékért. Hiszen aki lábbelit készített és szüksége volt ruházati termékre, akkor azt a cserepartnert kellett neki meg keresni, akinél el tudta cserélni a lábbelit egy ruhadarabra.
-
E fejlődés bizonyos előnyökkel, de bizonyos hátrányokkal is járt, mert rendszeresen olyan csere partnert nehéz volt találni, akinek arra volt szüksége, amit a másik kínált. Volt még egy nagy probléma, hogy a cserére kínált áruk értékét nehéz volt meg határozni.
-
Az árupénz kialakulása
-
E hátrányok kiküszöbölésére találni kellett a csere lebonyolítását könnyítő eszközöket. Ilyenek voltak a mindenki által elfogadott közbülső eszközök, amelyek úgyszintén valamilyen áruk voltak, de olyan széles körben, mindenki által használt áruk, amelyek állandó értéket képviseltek, valamint könnyen szállíthatók voltak.
-
Lassan kialakult a cserekereskedelem, majd a kereskedelem, amihez a kereskedői társadalom kialakít néhány áruféleséget, amit kereskedelmi szabványként használnak.
-
Ez jelentette az első lépést a fizetőeszköz használatához, gyakorlatilag pénzként funkcionált, így sokkal egyszerűbb lett a kereskedelem gyakorlata. Ezt nevezzük árupénznek. Ez érdekes módon napjainkban is működik. Honvédség, börtön, ahol a cigaretta képviseli az árupénz eszközét. A kezdeti időben pedig: a só, állatok, elefánt csont, kagyló, különféle kövek, később a fűszerek, majd az egységes öntőformával öntött réz és bronz öntvények szolgáltak árupénz ként.
-
A legjobb tulajdonságokkal a nemes fémek bírtak: arany, ezüst, bronz. Amikor a nemes fémek általánosan elfogadottak lettek, mint fizető eszköz, egyforma kivitelű darabokat gyártottak belőlük, (általában kerek formájúra) és kialakul a pénz, mint fizető eszköz.
-
A pénz elterjedése
-
A pénz megjelenése azért jelentős lépés, mert ezt csakis fizetésre lehetett használni, azonkívül jól felismerhető, és kis terjedelme miatt könnyű volt szállítani és értékét jól megtartotta.
A világ első pénzei Krőzus lüdiai király idejéből származnak i. e. 560 körül, aminek értékét a mesés gazdagságú király személyesen garantált, ami természetesen egyben állami garancia is volt. E tulajdonságok miatt kiszorított minden árupénzként használt terméket a fizetés eszközei közül.
-
Hamar átvették a görögök, majd a rómaiak is a pénz e formáját és nem sok időn belül Európa is ezt használta fizető eszköznek.
-
Az infláció megjelenése
-
Az infláció a pénz értékének a romlása. A világon az első infláció Nero császár nevéhez fűződik, aki be gyűjtötte az összes forgalomban levő érmét, beolvasztatta és kisebb méretű, ezáltal sokkal több érmét veretett ugyanabból az anyagból. A többlet ezüstből vert pénzzel fedezte az adósságokat.
-
A bankjegyek megjelenése
-
Több mint 2000 éven keresztül az érmék jelentették az egyetlen fizető eszközt. Napjainkban már elvesztette jelentőségét, csupán váltópénzként, kisebb értékek vásárlásához használják.
A nemesfémek végessége miatt a kereskedők pénz helyett váltókat adtak, amit később, amikor pénzhez jutottak kiváltották. Később e szerepet a bankok vették át, ők bocsájtottak ki váltókat, amit bankjegyeknek nevezünk ma is. Később e szerepet az állam vette át és ma is így van, de Amerikában a közelmúltban jelentek meg magán pénz kibocsájtók, akik garantálják az általuk kiadott pénz értékét.
Állítólag!...

Forras : innen...

A hitelkártya története



A hitelkártyának éppúgy megvan a maga irodalmi múltja, mint a holdutazásnak (Verne Gyula). Edward Bellamy amerikai újságíró és esszéista 1888-ban Bostonban megjelent, Looking Backward 2000-1887 című művében látnoki módon írta le a hitelkártyarendszer működését, persze az impregnált kartonkártyára 'hangszerelve'.
 A Western Union nevű egyesült államokbeli szervezet 1914-ben, még az első világháború előtt, hűségkártyát bocsátott ki ügyfeleinek, fémlap formájában. Ugyancsak ez idő tájt jelent meg a fém telegramkártya, a telefonkártya elődje, és a Sears amerikai áruházóriás első hitelkártyája. Ezeket követte a MobilOil legjobb ügyfeleinek járó hitelkártya.

 Az első világháború, majd az 1929-es gazdasági világválság természetesen nem kedvezett a kártyás készpénzkímélő rendszerek fejlődésének. A második világháború után azonban - a világturizmusban a polgári légi forgalom fejlődésével bekövetkező forradalmi változás nyomán - a fejlett országokban megnőtt az igény egy világszerte használható készpénzkímélő fizetőeszköz iránt, mégpedig az addig használatos csekk kiváltására, amelynek kezelése kényelmetlen és költséges volt.
 Az első plasztik utazási és szabadidőkártyát a Diners Club bocsátotta ki 1950-ben - természetesen az Egyesült Államokban. Ehhez egy füzetet mellékeltek, amelyben feltüntették, hogy mely szállodákban és éttermekben használhatják kártyájukat az ügyfelek.
Plasztik banki hitelkártyát először a Franklin National Bank bocsátott ki 1951-ben, New Yorkban. Ez volt a ma is működő hitelkártyarendszer előképe. Ha a vásárlás összege meghaladta az engedélyezett limitet, a kereskedőnek fel kellett hívnia a bankot, és felhatalmazást kellett kérnie. 1953-ban már mintegy száz, többnyire kisebb bank bocsátott ki hitelkártyát a nem elhanyagolható profit reményében, amely elsősorban a kereskedők jutalékából származott. E pénzintézetek majdnem fele csakhamar kiszorult ebből az üzletágból.
 1957-ben még meglehetősen soványak voltak a mutatók, 16 egyesült államokbeli bank 800 ezer kártyát adott ki, és ezeket 11 ezer kereskedő fogadta el. A tranzakciók összegét 40 millió dollárra becsülték. 1958-ban már a nagybankok is - például a New York-i Chase Manhattan vagy a kaliforniai Bank of America - fantáziát láttak a hitelkártyában, annak ellenére, hogy bevezetése mintegy 17 millió dollárba került, és nyereségre csak évek múltán lehetett számítani. A Chase Manhattan megközelítőleg 7 millió dollárt áldozott erre.
 Mindez nem vette el a kedvét a Bank of Americának, amely újabb kísérleti programot indított Kaliforniában. Sőt 1958-ban az American Express szabadidő- és utazási kártyája is megjelent. Hamarosan mintegy 150 amerikai bank tekintette újabb bevételi forrásnak a hitelkártyát. Ezzel helyreállt a rendszer gazdasági egyensúlya.

 A 60-as években az Egyesült Államokban eljött az ideje annak, hogy megalakuljanak a bankkártya-szövetségek. Így jött létre az Interbank Card Association és a Charge Master. A szervezetek ezután egyesültek, s 1967-ben már 1,5 millió kártyabirtokost és 30 ezer kereskedőt képviseltek.
 Európában Franciaország (Carte Bleue), Nagy-Britannia (Barclaycard), Svédország (Eurocard), Hollandia (Betaalpas), valamint Belgium és Németország volt az úttörő. 1967-ben svéd és francia együttműködéssel jött létre az eleinte szállodai és éttermi szolgáltatásokat nyújtó Eurocard. Kezdetben Stockholmban volt a Székhelye, azután Belgiumba költözött, és ma is ott székel.
 A plasztik hitelkártyákra nyomdai úton felvitték a kártya, a kibocsátó bank, valamint a kártyabirtokos nevét, a kártyaszámot, az érvényesség dátumát és egy aláíráscsíkot. Később bevezették a dombornyomást, s megjelentek a kártyalehúzó készülékek (imprinterek).
A mágnescsík jóval később tűnt fel a kártyákon, amikor az International Standardization Organisation (ISO) kidolgozta és elfogadta azok szabványait. 1968-ban az Eurocard stratégiai szövetséget kötött az Interbankkal.
A visszaélésekkel teli, bizonytalan évek után 1968-tól nyugodtabb időszak következett, amelyet a hitelkártya-társaságok megállapodásai, valamint az első pénzjegykiadó automaták (ATM) megjelenése színesítettek.
 Az első ilyen automatát 1971-ben, Párizsban helyezték üzembe. Ebben már mágnescsíkos kártyát használtak, PIN-kóddal. Ugyanebben az évben a francia Total benzinkút-társaság kibocsátotta Carte Grand Routier üzemanyag és autópálya-kártyáját.
 A francia Carte Bleue, az egyesült államokbeli BankAmericard és a brit Barclaycard 1973-ban egyezményt írt alá a kölcsönös kártyaelfogadásról, aminek alapján létrejött a Carte Bleue Internationale, amely a csalások megelőzésére bevezette a telefonos autorizációt. Az első házi bankszolgáltatást - a Télébanque-ot - a Banque de Paris et Pay-Bas indította el 1974-ben.

 1977-ben létrejött a Visa International Service Association, a National Bank Americard pedig Visa USA-ra változtatta a nevét. 1978-tól a francia autópályákon elfogadták fizetőeszközként a Carte Bleue hitelkártyát, a párizsi pályaudvarokon pedig 1980-ban 120 ATM-et telepítettek. 1983-ban megkezdődött az ATM-ek telepítése a francia üzemekben és kórházakban.
1979-ben az összes Visa-kártya mágnescsíkos lett. 1981-ben az Interbank Card Association MasterCard Internationalre változtatta a nevét, és megerősítette együttműködését az Eurocard Internationallel. Ugyanebben az évben Londonban létrejött a Visa Europe. Biztonsági okokból 1983-tól mind a Visa, mind a MasterCard hologrammal bocsátotta ki kártyáit.
2005-től a Europay-MasterCard és a Visa is áttér a hibrid, azaz a mágnescsíkot és chipet tartalmazó kártyára. De ez már egy másik történet, amelyről ugyanilyen terjedelemben lehetne írni...

Rónai Tibor intelligenskártya-szakértő IC Card Consulting, a Magyar Intelligens Kártya Fórum alapítója ...

Forras : innen...

2015. szeptember 25., péntek

A hetes szám szerepe



Vajon miért pont hét napból áll egy hét? És miért hét szín alkotja a szivárványt? Véletlen-e, hogy hét feje van a sárkánynak, és hetedhét országot bejárva lehet csak legyőzni? Egyszerű véletlenek ezek, vagy valamiféle misztikum övezi a hetes számot?

Akik félelemmel tekintenek a hetes számra, azért teszik, mert szerintük minden nehézség, gond és baj hétévenként jelentkezik erőteljesebben. Például a hetedik év vízválasztó egy párkapcsolatban, amit ha túlélünk, együtt maradunk – mondják. Sőt, azt a megállapítást is sokszor hallhatjuk, hogy hétévente lecserélődnek a sejtjeink, így megváltozik az ízlésünk, és részben a gondolkodásunk, szemléletünk is. Ezzel az elmélettel pedig párhuzamba állítják azt is, hogy a nagy változás hatására szerencsétlen dolgok történnek velünk. Talán ezek a félelmek szülték azt a sok negatív mesehőst, kifejezést és szólást, amelyek mára már beépültek a köznyelvbe, és ezért el sem gondolkodunk az eredetükön? Ilyenek például a heten, mint a gonoszok, hét szűk esztendő, hétpróba kifejezések, vagy akár az a babona, hogy ha eltörünk egy tükröt, hét évig nem lesz szerencsénk.

A hetes szám a testünkben

Tény, hogy néhány változás valóban hetes ciklusokban zajlik le szervezetünkben. Például bőrünk elsz*rusodott felső rétege mintegy hét nap alatt, hajkoronánk pedig hét év alatt újul meg teljesen. Nagyjából hét hónapos korunkban nőnek ki az első tejfogaink, amelyeket aztán hétéves korunk környékén veszítünk el. A kislányok körülbelül tizennégy éves korukban válnak biológiai értelemben nővé, és negyvenkét éves (6x7) koruktól kezdve várható, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a nem kívánt klimax. A sejtek aktivitása pedig a hetedik „X" után kezd hirtelen csökkenni. Végül még egy érdekesség: az ember memóriája hét különböző szót tud egymás után megjegyezni.

A sorsfordító hetes

Az asztrológia szerint az a bolygó, amely a hetes számmal leginkább összefüggésbe hozható, a Szaturnusz, amelyet „sorsbolygónak" vagy a „végzet bolygójának" is neveznek. Amikor megjelenik a horoszkópunkban, mindig valami nagy, jelentőségteljes változást hoz. A Szaturnusz körülbelül huszonnyolc év alatt tesz meg egy teljes kört pályáján, ekkor visszatér, és a többi bolygóval együtt ugyanolyan pozícióba rendeződik, mint amilyen felállásban a születésük pillanatában volt megfigyelhető. Megjelenése mindig valamilyen újdonságot, változást hoz, amellyel megbirkózni nagy kihívás és sorsfeladat. Olyan tulajdonságainkat formálja át, amelyek a megjelenéséig nem voltak az erősségeink, és amelyben fejlődnünk kell. Például ha valaki még nem élt együtt senkivel párkapcsolatban, és komolyra fordul a dolog, akkor az összeköltözés egy olyan új helyzet, amit meg kell tanulnia kezelni. Vagy fordítva, van aki szinte alig élt egyedül, és egyszer csak véget ér egy hosszú kapcsolata — ekkor meg kell tanulnia az egyedüllétében is megtalálnia a boldogságot. Tehát komoly akadályokat gördít ekkor elénk az élet, melyek leküzdése nehéz, de ezáltal erősebbek, határozottabbak, bölcsebbek és felnőttebbek leszünk.

A Szaturnusz hétévente tesz meg negyed kört, ekkor is megjelenik asztrológiai képletünkben. Ezen hétéves periódusok nehézkesebb, problémásabb időszakkal kezdődnek, melynek során sikertelenebbnek érezhetjük magunkat, sok a megoldandó feladat, és túl nagy a megpróbáltatás. Ha végiggondoljuk, hogy fejlődésünk során melyek voltak életünk fő szakaszai, valóban azt láthatjuk, hogy körülbelül hétévente zárul le egy-egy ciklus, és indul egy kezdeti nehézségekkel teli új időszak. Az első hét év a boldog gyermekkor időszaka, majd meg kell birkóznunk az iskola adta kihívásokkal. Tizennégy éves korunk környékén a kamaszodás problémáit kell leküzdenünk, huszonegy évesen pedig a felnőtté válás gondjaival szembesülünk. Majd eljön a kritikus huszonnyolcadik év, a nagy feladatok és sorsfordító döntések ideje.

Független hetesek

Számmisztikai szempontból is érdemes megnézni, mit takar a hetes szám. Az ember sorsszáma az életfeladatunkat jelölő szám, amelyet úgy kapunk, hogy születésünk dátumának számjegyeit összeadjuk, és egyetlen alapszámmá képezzük. Például ha valaki 1973. október 4-én született, akkor sorsszáma 7, mert 1+9+7+3+10+4=34, és 3+4=7. Akinek a sorsszáma 7, az nagyon emelkedett utat jár be, amelyet a spiritualitás, a nagy és önzetlen sikerek, barátságok, jelentőségteljes találkozások, tudományok, de egyben az élettől és haláltól való félelem jellemez. Nevünket is leképezhetjük egyetlen számmá (ld. lejjebb!) Ha nevünk betűinek megfeleltetjük ezeket a számokat, és összeadjuk őket, majd hasonlóan mint a sorsszám esetében, egyetlen alapszámmá képezzük, akkor kapjuk meg nevünk számértékét, amely jellemez bennünket. Akinél a végeredmény hét, függetlennek, intuitívnak és elrugaszkodottnak nevezheti magát.

A vallásokban is fontos

Aki valamelyest ismeri a Bibliát, tudja, hogy a hetes szám nemegyszer előfordul benne. Attól függően, hogy ki melyik nézetet érzi igaznak: szerencseszámnak vagy éppen balszerencsésnek tartják. Ez a teremtés száma, de gyakran nevezik Isten számának is, mert hét nap alatt teremtette a világot. A hét pecsét feltörése hét angyal jelenlétében történt a Jelenések könyvében. Hét bő esztendőt pedig hét szűkös év követett József történetében, Mózes I. könyvében. Sőt, főbűnből is pontosan hét van a katolikus vallás tanításai szerint. A lámaizmust gyakorló tibetiek szerint is mágikus szám a hetes, mert pontosan negyvenkilenc (7x7) napból áll a lélek köztes állapota, vagyis az az átmeneti időszak, amely a haláltól a lélek új alakban való megjelenéséig tart. A héber vallásban a hetes a tökéletesség száma, amely a harmóniát és teljességet hordozza. A hetes szám utalhat a fáraók hét lelkére az egyiptomi vallásban, akik hasonlóan, mint a druidák, hét lélekben, illetve hét énben hittek. Végül érdemes megemlíteni a hetes szám központi jelentőségét az ősmagyaroknál is. Az ugorok a hetes számrendszert használták, erre utal a magyar, vogul és osztják nyelvekben az, hogy a hét nemcsak számot, hanem hét napból álló időtartamot is jelöl. És ki tudja? Talán innen származtatható a hétfejű sárkány, a hetedhét ország, és többek között a hét vezér kifejezés is.

Forras : innen...


New York: Szabadság-szobor



Szabadság Megvilágosítja a Világot, ismert nevén a Szabadság-szobor, New York előtt a Liberty Island-nál található a Hudson folyó torkolatánál. A rézből készült szobrot Franciaország adta az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének százéves évfordulója alkalmával. A szobrász Frédéric Auguste Bartholdi volt, a belső szerkezet mérnöki munkáit Gustave Eiffel végezte.

Leírás

A nőként ábrázolt Szabadság egy fáklyát tart a jobbjában és egy táblát a baljában. A tábla felirata JULY IV MDCCLXXVI– vagyis 1776. július 4., az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása. A nőalak egyik lába láncokon áll, ez jelképezi az elnyert szabadságot. Az United States Information Agency (USIA) szerint a korona hét ága a hét tengert és a hét kontinenst jelképezi.
A teljes magasság a talajtól a fáklya tetejéig 93 méter, beleértve a talapzatot is. Maga a szobor 46 méter magas. A szobor súlya 204 tonna.
A talapzat második emeletén levő múzeum a szobor történetét mutatja be. A szobor belsejében csigalépcső vezet a koronában levő kilátóhoz, minden harmadik fordulónál pihenővel. 1916 előtt a jobb karban levő létra is nyitva volt a nagyközönség számára, de ma már csak a személyzet használhatja a fáklya világítóberendezéseinek karbantartására. 2001 óta a szobor belseje nem látogatható.

Történet

Édouard René Lefèvre de Laboulaye történész és politikus több vitát kezdeményezett Franciaországban arról, hogy mi lenne a legmegfelelőbb ajándék az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata centenáriumára. Frédéric Auguste Bartholdi francia szobrászt megbízták, hogy tervezzen egy szobrot 1876-os határidőre. A szobor Port Said-ban állt volna és a tervek szerint "Egyiptom fényt visz Ázsiába" lett volna a címe. Az ihletet ehhez az Abu Szimbel óriásszobrai adták. Ez a projekt folytatódott volna, ha Egyiptom akkori vezetője, Khedive Ismail, nem találta volna túl költségesnek. Ekkor született meg az évfordulós ajándék ötlete, amely akkoriban megrázta Franciaországot. A harmadik francia köztársaság sokak szemében még ideiglenesnek tűnt, akik a monarchia visszatértét vagy pedig a napóleoni alkotmányos rendszerhez hasonlót óhajtottak. A köztársasági eszme kifejezéseként ajándékot adni a tengerentúli "nővér" köztársaságnak annak idején politikai célokat szolgált.
A szobor mintája Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet című képének főalakja volt. Az első kisméretű modellt 1870-ben építették. Ez jelenleg Párizsban található, a Luxembourg-kertben.
Abban egyetértés mutatkozott, hogy az amerikaiak építsék a talapzatot, a franciák pedig a szobrot. Ennek ellenére a források mindkét országban elégtelenek voltak. Franciaországban különböző illetékeket vetettek ki, rendezvényeket és lottót szerveztek a 2 250 000 frank összegyűjtésére. Az Egyesült Államokban jótékonysági színpadi előadásokkal, kiállításokkal, aukciókkal, és ökölvívó mérkőzésekkel gyűjtötték a forrásokat.
Közben Bartholdinak mérnöki segítségre volt szüksége, hogy a hatalmas szobor strukturális problémáit megoldja. Ezzel Gustave Eiffelt, az Eiffel-torony tervezőjét bízták meg. Eiffel bevonta a részletes munkába Maurice Koechlint is.

1878. június 30-án a párizsi világkiállításon bemutatták a szobor elkészült fejét a Trocadéro palota kertjében, míg a szobor többi részét a Mars-mezőn állították ki.
1879. február 18-án Bartholdi szabadalmaztatta a tervét.
A talapzatra szánt pénz lassan gyűlt, ezért Joseph Pulitzer (a Pulitzer-díj alapítója) a The World vezércikkében támogatta a gyűjtést. Az éles hangú kampány sikeresen motiválta az amerikaiakat (és egyben 50 000 új előfizetőt szerzett a lapnak). A pénz végül is 1885 augusztusára gyűlt össze. A talapzat tervét Richard Morris Hunt készítette, az alapkő letétele augusztus 5-én történt, és a talapzatot 1886. április 22-én fejezték be.
A szobor 1884 júliusában készült el Franciaországban és 1885. június 17-én érkezett meg New Yorkba az Isere fregatt fedélzetén. A szobrot 350 darabban szállították, 214 csomagban. A szobor összeállítása négy hónapig tartott. 1886. október 28-án az Egyesült Államok elnöke, Grover Cleveland leplezte le több ezer néző előtt. (A sors iróniája, hogy Cleveland volt az, aki New York állam kormányzójaként megvétózta a talapzat építésére szánt 50 000 dollár kifizetését az állam költségvetéséből.)
1916-ban a szobrot robbanás károsította, ekkor zárták el a fáklyát a látogatók elől. Ugyanabban az évben Gutzon Borglum, a Mount Rushmore szobrásza, módosította az eredeti fáklyát, levágva a lángot alkotó réz nagy részét és belső világítást helyezve el. A módosítások után a fáklya beeresztette az esőt és hólét, meggyorsítva a szobor belsejében a korróziót.
2001. szeptember 11-ig a szobor belseje is nyitva volt a látogatók előtt. A koronából, ahol egyszerre 30 ember fért el, kiváló kilátás nyílt az öbölre. A várakozási idő általában több mint 3 óra volt. A szeptember 11-i támadást követően a szigetet lezárták. A Liberty Island 2001-től újra fogadja a látogatókat, magát a szobrot 2004 augusztusában nyitották meg újra. Jelenleg a múzeum és a talapzat látogatható, a szobor belseje zárva maradt. A látogatókat a repülőtereken szokásos biztonsági vizsgálatnak vetik alá.
2006 júliusában beterjesztettek a kongresszusnak egy törvénymódosítást, amely szerint ismét lehetővé tennék a szobor belsejének és a koronának a megtekintését. A szavazás ebben a kérdésben 2007 elején vagy közepén várható.

A szobor és az 1956-os forradalom

1956. november 18-án emigráns magyarok egy csoportja hét méter hosszú magyar zászlót tűzött ki a Szabadság-szobor tetején, a szobor talapzatán pedig egy még nagyobb feliratot helyezett el a következő szöveggel: "STOP GENOCIDE, SAVE HUNGARY" ("Vessetek véget a népirtásnak, mentsétek meg Magyarországot"). A magyar és egy kisebb amerikai zászló mintegy fél órán át lobogott a szobor tetején, mielőtt az őrök feljuthattak. Az eseményt hírét még aznap világgá röpítették a nagy hírügynökségek, vezető helyen jelentették az amerikai rádiók és a televízió és címoldalon hozták a másnap megjelenő amerikai lapok.

Másolatok

Világszerte több száz másolat készült a Szabadság-szoborról. Van egy nővére Párizsban, és még
néhány Franciaországban; létezik másolat Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Japánban és Vietnamban. Másolatok készültek tematikus parkok számára és reklám céljából, másolatok készültek hazafias felbuzdulásból (a cserkészek legalább kétszázat adományoztak). 1989-ben a Tienanmen-téri tüntetésekre a kínai diákok egy tízméteres szobrot készítettek, amelyet a Szabadság Istennőjének neveztek el. Ez akarattal nem hasonlított a Szabadság-szoborra, hogy ne lehessen Amerika-barátsággal vádolni a résztvevőket.

Forras : innen...

A rettegett Ku Klux Klán



Puszta fajgyűlölet? Érték- vagy érdekvédelem? Túlbuzgó hazafiság, vagy csak a félelem keltette agresszió megnyilvánulása? Néha eltűnni látszik, de nyomai mindig és mindenhol jelen vannak. Ku Klux Klán: egy szervezet, amelyről másfél évszázad alatt sem sikerült tiszta képet kapnunk.

Az első felvonás

1865 karácsonyának napjai teltek, jó fél évvel az appomatoxi fegyverletételt követően, amely pontot tett az északi unió és a déli államokat összefogó konföderáció között négy éven át húzódó, és 600 ezer életet követelő észak-amerikai polgárháborúra. Tennessee egyik álmos kisvárosában, Pulaskiban – amely ma is mindösszesen 8 ezer lelket számlál – hat fiatal (Calvin E. Jones, John B. Kennedy, Frank O. Mc Cord, John C. Lester, Richard R. Reed, James R. Crowe) minden távlati cél nélkül gyakori verekedéseket szított, fehér lepellel elfedve testüket és arcukat; áldozataik legtöbbször feketék voltak.

Idővel felbátorodtak azon, hogy helyi akcióik – céljaiknak megfelelően – félelmet keltenek a színesbőrű, egykor rabszolgasorban tengődő lakosokban, ezért a mind nagyobb taglétszámmal, de egymástól elkülönülten létező klánok összefogása céljából Nashville-ben, 1867-ben központi gyűlést rendeztek. Megállapították a szervezet felépítési rendjét és elvetették a következő évek, évtizedek nézeteinek, tetteinek magvát.
A csoport neve Ku Klux Klán lett, mely egyes vélemények szerint a görög „kyklos” (kör) szóból eredeztethető, mások azonban puszta hangutánzó szóként értelmezik, a puska ropogása után. Nashville-ben választották meg a klán első vezetőjét, Nathan Bedford Forrestet, aki a polgárháborúban a déli seregek tábornokaként szolgált. Ő volt az első „Nagy Varázsló” – előszeretettel használták a Templomos Rend vagy a skót rituálén alapuló szabadkőműves páholyok berkeire jellemző tisztségneveket. Néhányan öltözetüket (hosszú, fehér, az arcot is elfedő lepel, szintén fehér, hosszúkás sapkával), míg mások a személytelenséget, a célért fanatikusan küzdő tagok anonimitását, vagy az Isten előtti alázatosságot is ezekre a kötődésekre vezetik vissza. Mindemellett a fehér, mint színválasztás, a faji jellegre is utalhat.

A Ku Klux Klán legfőbb célja a feketékre vonatkozó jogkiterjesztések megakadályozása volt, de hasonló eréllyel léptek fel a bevándorlás, illetve a bevándorlók ellen, és a zsidók, katolikusok térnyerésével szemben is, mivel a szervezet korai tagsága szinte kizárólag fehér protestánsokból állt. Ezen túl azonban segíteni kívántak például a háború után árván maradt gyermekeken és özvegyeken. A Klán első érája csupán pár esztendeig tartott, amíg 1869-ben, Tennessee állam szervezetének „Nagy Varázslója” ki nem hirdette, hogy céljaik megvalósulása, valamint az állam részéről mutatkozó üldöztetés miatt feloszlatja a rendet. Valójában az eredeti célkitűzésektől való eltávolodás, és az erőszak elharapózása vezetethetett a feloszlatásig. Ezután csak néhány, Tennessee államon kívüli Klán működött, de azok is csak 1871 tavaszáig, amikor életbe lépett az ún. Klán-törvény, Ulysses S. Grant elnök gyámkodásával.

A második epizód

A Ku Klux Klán az első világháború alatt került ismét előtérbe, amikor William Joseph Simmons újjászervezte azt. Hivatalosan bejegyezte a csoportot, és megteremtette szervezeti– és szabályrendszerét, amit könyvbe is foglalt (Kloran).
Az következő tíz évben a Klán számos témakörben aktivizálta magát: a néger-kérdés „megoldásán” túl erőteljesen kiállt a kommunista eszmék és az európai maffiacsoportok térnyerése ellen, továbbá változtatni kívánt a bevándorlási politikán. Az előző korszaktól eltérően már nem csak déliek, a protestánsok és a Demokrata Párt hívei, hanem republikánusok és katolikusok is beléptek a szervezetbe. Egyre több amerikai polgár osztotta a KKK nézeteit, különösen ami az emigrálók tömegének megfékezésére, a „káros” európai eszmék térnyerésére és a bűnözés visszaszorítására irányult. Látható, hogy faji kérdéseken túl (melyet időnként a Klán kizárólagos „érdeklődési körének” tekintenek) a csoport határozott elveket fogalmazott meg a politikai és gazdasági szféra vonatkozásában is. Számos esemény összejátszása is növelte ismertségüket és elfogadottságukat a lakosság körében: 1915-ben bemutatják D. W. Griffith Egy nemzet születése című némafilmjét, amely egy déli városka történetét vázolja fel a polgárháború előtti, alatti és utáni események tükrében, nagyban kiemelve a közben megalakult Ku Klux Klán szerepét; megjelenik egy könyv is (The Clansman - A klán emberei), s ez szintén pozitívan festi le a szervezet céljait.

Újságok szerkesztőségében, bennfentes politikai körökben is egyre nőtt híveik száma, s kiemelkedően fontos esemény a szervezet életében, hogy 1921-ben az Amerikai Egyesült Államok 29. elnökének a KKK-t felváltó Ku Klux Klán Lovagjainak egy tagját, Warren G. Hardingot választották meg.
Viharos története során a szervezet ekkor élte a virágkorát; a következő években 3-5 millió közé emelkedett tagjainak száma, minden államban jelen voltak, sokhelyütt az apparátust is kezükben tartották. Az évtized második fele azonban – a náci eszmék térnyerése, és a sajtó kihátrálása miatt – egyértelmű visszaesést hozott. A második világháború kitörésével pedig tevékenységük ismét homályba veszett.

Széttagoltan

A második világégés után a Klán másodvirágzását élte, bár a húszas évek sikerét többé nem szárnyalták túl. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy az amerikai társadalom jóval nyitottabbá, befogadóbbá, toleránsabbá vált. Igaz, a faji szegregáció megszűntetését célzó döntések idején a szervezet jelentős támogatottsággal bírt. A század második felében nem beszélhetünk egységes Ku Klux Klánról - az ötvenes évektől több helyütt jegyeztek be hasonló néven csoportokat. Mind területileg, mind szervezetileg decentralizálttá vált a Klán: bizonyos államokban fenntartották korábbi nézeteiket, de a legtöbb, újonnan alakult kör, az eredeti tradíciókkal ellentétben, megtűrte a republikánus és katolikus tagokat. Sőt, New York Queens negyedében feltűnt egy olyan Klán, amely kifejezetten katolikus írekből verbúválódott.
E korszak Klán-történetét egy-egy kiemelkedő vezető határozta meg, akinek halálával visszaesés, majd egy új, karakteres vezér feltűnésével fellendülés következett.

Jelképek

Az amerikai polgárháborút követően a fehér lepel és a kalap, illetve a keresztállítás és égetés vált a KKK ismertetőjelévé, melyekről azonosítani lehetett egy-egy általuk véghezvitt akciót. A Nagy Háborút követően saját zászlójuk lett: a felvonulások alkalmával egy amerikai és egy kereszttel díszítettet lengettek. A második világháború után szerveződő csoportok az ún. déli zászlót (vörös alapon kék kereszt, 13 csillaggal), és a vörös alapon fehér keresztet ábrázoló jelvényt használták, de ekkor már csakúgy mint a szervezetben, a jelképekben sem volt egységesen elfogadott irány.

Forras : innen...

2015. szeptember 24., csütörtök

A 10 leghizlalóbb étel a világon



Bármerre is jársz a világon, mindenfelé finomabbnál finomabb ételekkel találkozhatsz. Az itt felsoroltak is biztosan rendkívül ízletesek, de ha szeretnél vigyázni az alakodra, akkor felejtsd el ezeket a kalóriabombákat. A világ 10 leghizlalóbb étele, melyek között érdekes módon egy sincs az USA-ból. Vajon mi lehet ez a 10?

Poutine, Kanada


A burgonya önmagában egy viszonylag egészséges, keményítőben gazdag étel. De Kanadában a poutine, ami hasábburgonya chedar sajttal és mártással van elkészítve egy igazi kalóriabomba. Olyan népszerű az országban, hogy még a Burger Kingben is árulják. A gyorsétterem tájékoztatója szerint egy tányérnyi adag 740 kalóriát és 41 grammnyi zsírt tartalmaz. És ez még csak a hagyományos változat. Az éttermek különböző változatú poutinokat árulnak, amik még több kalóriát tartalmaznak.

Acarajé, Brazília


Tudod mi az, ami egyáltalán nem jó számodra? A pálmaolaj. Egy evőkanál belőle 7 gramm telített zsírt tartalmaz, ami főleg, azért rossz, mert a telített zsíroktól lesz az ételek íze nagyon finom. A brazil acarajé, labdává formázott fekete szemű borsókból készül, melyet pálmaolajban sütnek ki, töltelékként pedig vatapát és carurut (fűszeres krémek) használnak, amihez még több pálmaolajat adnak.

Khachapuri, Grúzia


Enni egy tányérról már annyira unalmas. Mi van akkor, ha inkább egy kenyérhajóban tálaljak fel neked az ételt, ami tele van olvasztott sajttal. Ugye, hogy jól hangzik? Ez a khachapuri, amit a grúzok találtak ki. Egy cipó olvasztott sajttal, a tetején egy kis tojással és egy darab vajjal.

Aligot, Franciaország


Tudod, hogy van egy, olyan sztereotípia, hogy a francia nők nem híznak? Azon csodálkozunk, hogy ez, hogy lehetséges, mikor olyan ételeket szolgálnak fel L’ Aubrac régióban, mint az aligot. Az aligot burgonyapüréből, vajból, tejszínből, fokhagymából és olvasztott sajtból készül. A FatSecret kalóriaszámláló honlap szerint, egy evőkanál aligot a napi telített zsír adag 6 százalékát tartalmazza.

Nutella Crepes, Franciaország


Csupán 2 evőkanál édes csokoládés nutella 200 kalóriát tartalmaz, amiből 110, zsírból származik. Ha egy kis nutella már nem elég, akkor irány Franciaország és a Nutella crepe. Utcai árusoknál és számos étteremben is rendelhetsz belőle. A Nutella Crepe, vékony palacsintákból áll, amiket finom mogyorókrémmel töltenek meg, majd a végén megszórják porcukorral.

Churros, Spanyolország


Felejtsd el az unalmas reggeliket a müzlivel és sovány tejjel. Spanyolországban a helyiek körében népszerű, hogy egy churossal indítsák a napot. A chuross sütött tészta, melyet cukorba és fahéjba forgatnak, majd forró csokoládéba mártanak.

Jalebi, India


Persze a sült tészta egészségtelen önmagában is, de Indiában ez fokozottan érvényes. A Jalebi olajban kisütött tészta, amit belemártanak cukros szirupba. Az édességet egy kevés porcukorral teszik még édesebbé.

Deep-Fried Mars Bars ( Sült Mars csoki), Scotland


Miután kipróbáltad a sült halat és a sült krumplit, utána vajon mi lehetne a legjobb desszert Skóciában? Egy Mars olajban sütve, természetesen.  Hiszen ki ne szeretné a csokit megsütve finom ropogós bundában? A Marsot gyártó cég, viszont nem érzi úgy, hogy az olajban sütött édesség összeegyeztethető lenne a vállalat égészség és aktív életmódot támogató céljaival.

Calzone, Olaszország


Egy hagyományos calzoneban ugyanannyi tészta van, mint egy egész pizzában. Ez annyit jelent, hogy egy adag négy személyre készül. A calzone a pizzánál egészségtelenebb, de annál finomabb étel, ami Campania régióból származik. Egy félbehajtott tészta megtöltve paradicsommal, mozzarellával és egyéb pizza feltétekkel.

Rámen, Japán


Az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt a népszerűsége a Ramennek, ami igazán szomorú. A Ramen egy tradicionális japán tésztaleves húsokkal és zöldséggel. Maguk a levesek általában egészségesek, ugye? De sajnos az alaplé gyakran marhahúsból, zsír és olaj hozzáadásával készül.


Forras : innen...

2015. szeptember 22., kedd

A labdarúgás (futball) története


A labdarúgás (angol eredetű szóval football, magyaros átírásban futball, mindközönségesen foci) labdajáték, amelyet a pályán két, egyenként 11 labdarúgóból álló csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a labdát az ellenfél kapujába juttassák, lehetőleg minél többször, és így minél több gólt szerezzenek.


A labda rúgásával kapcsolatos játékokat a történelem során számos országban játszották. A FIFA szerint "nagyon kezdetleges volt a játéknak az a szakasza, amit Kínában gyakoroltak az i. e. 2. és az i. e. 3. évezredben (a játék neve cuju volt)".  Kínában, a népesség körében elterjedt kultikus jellegű labdajáték a tsu-küh (rúgni-labda) volt. Közép-Mexikóban az olmékok a tlacstli labdajátékot művelték egy tömör kaucsuklabdával. Az ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók hódító útjukra magukkal vitték a szőrrel bélelt felfújt hólyagot, a bőrlabdát. A labdajátékok számos variációját játszották a középkori Európában, melynek különböző területein a szabályok nagymértékben eltérőek voltak. 1400 körül Firenzében a calció labdajátékot játszották előírt szabályok mellett, rögzített méretű játéktéren.
A modern szabályok alapjait a 19. század közepén akkor fektették le, amikor különválasztották a rögbit és a futballt.

Napjainkban a labdarúgást az egész világon amatőr- és hivatásos szinten űzik. Az emberek milliói mennek ki a stadionokba, hogy figyelemmel kísérjék a kedvenc csapatukat, miközben milliárdok nézik a mérkőzéseket a televízión keresztül. A FIFA 2001-es felmérése szerint több mint 200 országból körülbelül 240 millió ember rendszeresen futballozik. Az egyszerű szabályok és minimális felszerelésigény kétségkívül elősegíti a terjedését és a népszerűségének növekedését.
A világ számos részén szenvedélyeket idéz elő, és fontos szerepet játszik a szurkolók, a helyi közösségek és az egész nemzet életében; ezért gyakran állítják róla, hogy ez a világ legnépszerűbb sportja. Az ESPN bejelentette, hogy az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott elősegítette a fegyverszünet rögzítését a 2005-ös nemzeti polgárháborúban. Ennek ellentéte, amikor a labdarúgás volt a közvetlen oka az 1969 júniusában kirobbant, Salvador és Honduras közötti futballháborúnak. A sport súlyosbította a feszültséget az 1990-es évekbeli délszláv háborúban, amikor az GNK Dinamo Zagreb és az FK Crvena zvezda közötti mérkőzést törölték az 1990. márciusi lázadás miatt.



Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban. Az első döntőt Uruguay – Argentína (4:2) játszotta. Sok ország - Európából a nagy távolság és a jelentős költségek miatt csak négy csapat képviselte a labdarúgást - nem vett részt a tornán, így a legtöbb résztvevő az amerikai földrészről érkezett. 1934-től az európai csapatok is érdeklődni kezdtek a rendezvény iránt, ezért a tornát követően a verseny egyre jobban kiteljesedve a világ legnagyobb labdarúgó eseményévé vált. Ettől kezdve egyéb bajnokságok is kialakultak - az Európa-bajnokság, a Dél-amerikai Copa América, az óceániai OFC-nemzetek kupája, az Ázsia-kupa, az afrikai nemzetek kupája és az Észak-amerikai CONCACAF-aranykupa, melyek mind a kontinensük legfőbb labdarúgó rendezvénye. A brazil csapat - amely "Seleção"-ként is ismert - rendelkezik a legtöbb világbajnoki címmel, öt alkalommal volt győztes...

Forras : innen...

Báthory Erzsébet


Báthory Erzsébet nevéhez évszázadok óta példátlan gonosztettek fűződnek, az utóbbi évek kutatásai alapján azonban legendának tűnnek a róla szóló rémtörténetek. Ki volt tehát Báthory Erzsébet: brutális sorozatgyilkos vagy egy koncepciós per áldozata?

„Báthory Erzsébet egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy a szolgálóleány, aki a haját fésülte, kezét megvágván véletlenül rácsöppentette vérét asszonya karjára. Erzsébet asszony döbbenten látta, hogy a lecsöppenő vércsöpp helyén bőre megfiatalodik, fehérebb lesz. Innen jött az ötlet arra, hogy a későbbiekben fiatal leányok véréből készült fürdőket vegyen, hogy így őrizze meg fiatalságát és szépségét. A leányokat az általa birtokolt falvakból szedette össze, állítólag több százat.”

Ez a történet a Báthory Erzsébet köré vont legendák közül a leginkább ismert, ugyanakkor egyike azoknak, amelyekről biztosan tudjuk, hogy nem igazak. Báthory Erzsébetet 1610 decemberében tartóztatták le, a történet pedig csupán 1729-ben jelent meg először nyomtatásban. A kortársak tanúvallomásaiban a vérfürdő története nem hangzott el. Egyéb szörnyű bűnök mellett mégis ez lett a legismertebb tette a grófnőnek, noha a többi vád is meglehetősen ingatag lábakon áll.


A szörnyű vádakkal illetett Báthory Erzsébet, akit a nádor elevenen befalaztatott egy aprócska, ablaktalan szobába, és aki több erdélyi fejedelemnek is közeli rokona volt, évszázadok óta a figyelem középpontjában áll. Magyarul legalább négy önálló munka foglalkozott vele az utóbbi húsz évben, idegen nyelven még ennél is több. Letartóztatásának 400. évfordulója előtt két film is készült az életéről. A Julie Delpy forgatókönyvéből saját rendezésében és főszereplésével elkészült film a „csejtei szörny” mítoszára épít, míg Juraj Jakubisko szlovák rendező filmje igyekszik megtisztítani Báthory Erzsébet alakját a történelmi legendáktól.

Egy átlagos főúri élet
Báthory Erzsébet a 16. századi Magyarország egyik legelőkelőbb családjába született 1560-ban, hiszen apja és anyja egyaránt a kiterjedt Báthory-családból származott. A család a 16. század közepére ugyanis két önálló ágra bomlott, amelyek olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy tagjaik között lehetségessé vált a házasság. Apja ecsedi Báthory György, akinek egyik testvére, Báthory Miklós országbíró, másik testvére, András pedig erdélyi vajda volt. Anyai ágon Erzsébet leghíresebb nagybátyja maga Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király volt.

Előkelő származása határozta meg házasságát is: a család a korán árvaságra jutott leányt Magyarország egyik legnagyobb ura, Nádasdy Tamás nádor fiához, Nádasdy Ferenchez adta hozzá. A házasság tervezését a fennmaradt dokumentumok szerint már az 1570-es évek elején elkezdték, ám csak 1575-ben tartották meg a lakodalmat. Az előkelő esküvőn 1575. május 8-án még Miksa császár és király képviselője is megjelent, díszes nászajándékot hozva. A menyasszony ekkor 15 éves volt, a vőlegény pedig még éppen nem töltötte be huszadik életévét.

Báthory Erzsébet közel harminc éven át élt házasságban Nádasdy Ferenccel, aki férfikorba lépvén az „erős fekete bég” megtisztelő nevet vívta ki magának a törökkel folytatott harcokban elért sikerei miatt. Tudomásunk szerint összesen öt gyerekük született: Anna, Orsolya és Kató, illetve Pál és András, közülük Anna, Kató és Pál érte meg a felnőttkort. A korabeli magas csecsemő- és gyermekhalandóság mellett nem kizárható, hogy további gyerekeik is voltak.

Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg

Nádasdy Ferenc és Báthory Erzsébet házaséletéről kevés adat maradt fenn. Ezek az adatok azonban nem támasztják alá azokat a későbbi vádakat és feltételezéseket, hogy Erzsébet „elfajzása” a rossz házasságnak lett volna köszönhető: a csekély számú kortárs – tehát nem a Báthory Erzsébet elleni eljárás idején született – adat a gyerekeit és férjét szerető, gondoskodó asszony képét festi elénk. A török harcok miatt Nádasdy Ferenc gyakran volt távol feleségétől, noha az is előfordult, hogy magával vitte a Pozsonyban tartott gyűlések idején. Báthory Erzsébettől két, saját kezével a férjének írt levelet ismerünk, mindkettőt 1596-ból: ezekben a gyerekekről és gyakori betegeskedéseikről számol be férjének. Nagy László történész szerint tehát nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy Nádasdy Ferenc és Báthory Erzsébet házasságának bármilyen olyan vonása lett volna, ami indokolttá tette volna Erzsébet „elfajzását”.

Nádasdy Ferenc 1604 elején halt meg, maga után hagyva özvegyét és gyermekeit. Az immáron özvegy Báthory Erzsébetnek egy különösen zavaros korszakban kellett helytállnia: egyrészt még zajlott a török elleni tizenöt éves háború, másrészt pedig hamarosan elkezdődött a Bocskai-felkelés. A később a terhére rótt bűncselekmények állítólag ezekben az években estek meg. Kortárs feljegyzések nincsenek a későbbi vádakról, a fennmaradt levelek inkább a birtokai és gyerekei ügyeivel bajlódó, energikus asszony képét mutatják.

Báthory Erzsébet özvegysége alatt férjhez adta két leányát: először Anna lányát vette el Zrínyi Miklós – az azonos nevű szigetvári hős unokája és a szintén azonos nevű eposzíró nagybátyja –, míg Kata lánya Homonnai Drugeth Györgyhöz, egy másik jelentős korabeli család sarjához ment hozzá 1610 januárjában.

Tettenérés?
A Báthory Erzsébet elleni eljárás kezdetének időpontja ma már nem azonosítható pontosan. Péter Katalin történész szerint későbbi időkből fönnmaradt dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Thurzó György nádor 1610. március 5-én rendelt el nyomozást, míg Nagy László 1610 augusztusára teszi az eljárás kezdetét, aminek jele Báthory Erzsébet viselkedésének megváltozása: az 1610 nyarán még oly energikus asszony augusztus végén végrendeletet alkot, és gyermekeire hagyja vagyonát, egyúttal már tiltakozik az őt ért vádak ellen. 1610 szeptemberéből már vannak adatok a Báthory Erzsébet ügyében folytatott kihallgatásokról.

Thurzó György nádor

A hiányos iratanyagból a nyomozás pontos kezdete tehát nem ismert. Annyi bizonyos, hogy Thurzó György nádor Báthory Erzsébet két veje, vagyis Homonnai Drugeth György és Zrínyi Miklós – bár ez utóbbi jelenlétét vitatják – társaságában 1610. december 29-án rajtaütött a csejtei várban Báthory Erzsébeten, és letartóztatta őt. A nádor jelentése szerint „tetten érték” őt. A várban a vallomások szerint megkínzott és haldokló áldozatok testét találták, így Báthory Erzsébet bűnössége nyilvánvalónak tűnt. Január elején aztán megkezdődtek a lefogott szolgák kínvallatásai, akik mindent beismertek. Ennek alapján született január 7-én az az ítéletlevél, amely ugyan közvetlenül Báthory Erzsébet személyével nem foglalkozott, ám áttételesen őt is elítélte.

A belső szolgákat azonnal halálra ítélték, és kivégezték. Báthory Erzsébetet pedig a nádor arra ítélte, hogy a csejtei vár egyik ablaktalan szobájába falazzák be, hogy ott elevenen elrothadjon. Csupán akkora nyílást hagytak, hogy táplálni tudják az asszonyt. Nem csoda, hogy nem élt túl sokáig: 1614. augusztus 21-én hunyt el. Birtokait addigra már fölosztották két veje és kiskorú fia között.

A per visszásságai
Az meglehetősen egyértelmű, hogy Báthory Erzsébet perében mai és akkori szemmel nézve is sok furcsaság figyelhető meg. A korban teljesen megszokott eljárásnak tekinthető, hogy a kihallgatás kínvallatás révén történt: gyakran még akkor is így jártak el, amikor a tanúk vagy vádlottak amúgy is együttműködtek volna. Nem csoda tehát, hogy a szolgák vallomásai tökéletesen igazolták a vádakat. Érdekes viszont, hogy a vád három koronatanúját, vagyis Báthory Erzsébet három legbelsőbb szolgáját a január 7-én kelt ítéletlevelet követően röviddel kivégezték, vagyis további vizsgálódásra a legfőbb tanúk esetében már nem nyílt lehetőség. Az is feltűnő, hogy a legfőbb vádlottat, Báthory Erzsébetet a fennmaradt iratok tanúsága alapján egyáltalán nem hallgatták ki.

A per „visszásságai” még a kor joggyakorlatában is egyértelműen törvénytelennek tűntek. A legfőbb vádlottat, a nemesi rangú Báthory Erzsébetet egyértelműen ki kellett volna hallgatni, hiszen az 1606-ban megkötött bécsi béke értelmében nemesi származású személyt nem lehetett elítélni úgy, hogy nem hallgatták ki. Az eljárást vezető Thurzó György nádor más esetekben világosan és egyértelműen alkalmazta ezt az alapelvet. Feltűnő az is, hogy Báthory Erzsébetről tudomásunk szerint nem született önálló ítélet: egyszerűen a nádor parancsára falazták be a csejtei vár ablaktalan helyiségébe.

A csejtei vár Szlovákiában

Maga a király, II. Mátyás is többször sürgette a nádort, hogy indítsa el végre a pert. Erre azonban nem került sor, mert Thurzó György különféle ürügyekkel addig húzta-halasztotta a per megindítását, amíg Báthory Erzsébet végül meg nem halt a befalazott odúban. Nagy László szerint elképzelhető, hogy a nádor pontosan tudta, hogy az általa összehordott tanúvallomások nem lettek volna elegendőek az elmarasztaló ítélethez. Ettől joggal tartott: a több száz, gyakran kínvallatással kicsikart tanúvallomás zömében közvetett, hallomásból származó információkat tartalmazott. Ráadásul szigorú parancs volt arra nézve is, hogy Báthory Erzsébettel senki ne érintkezhessen.

Vádak és valóság
Ha igazak voltak a tanúvallomásokban lejegyzett vádak, valóban förtelmes bűncselekményeket követett el a csejtei szörny. A vallomásokban ugyanis zömmel fiatal lányok szörnyű kínzások közepette véghez vitt meggyilkolásáról esik szó, aminek alapján még a Guinness-rekordok könyve is a legnagyobb tömeggyilkosok közé sorolja Báthory Erzsébetet. A per furcsa körülményei azonban arra utalnak, hogy a vádak legalábbis kétes értékűek. Ezt erősíti az is, hogy az 1610 előtti időkből nincs semmilyen adat a kegyetlenkedésekre vagy Báthory Erzsébet rossz megítélésére, noha a főúri udvarok korabeli nyitottsága miatt föl kellett volna tűnni a gonosz cselekedeteknek.

Várkonyi Gábor és Lengyel Tünde történészek 2010-ben megjelent könyvükben arra is fölhívják a figyelmet, hogy a kor egészen másképp viszonyult az erőszakhoz és a halálhoz. A nagyurak körében teljesen természetes volt, hogy valaki agyonvágta a szolgáját, ha az földühítette őt. Ilyenkor legfeljebb kártérítést kellett fizetnie az eset elkövetőjének. Néhány, mai szemmel nézve kirívó haláleset tehát a kor normái szerint nem számított különlegesnek. Várkonyi és Lengyel szerint a tanúvallomások alapján mindössze nyolc titokzatos haláleset azonosítható Báthory Erzsébet környezetéből, ami a korabeli fegyelmezési szokások és egészségügyi viszonyok ismeretében nem tűnik kiugrónak.

Ha több-kevesebb valószínűséggel kijelenthető, hogy a vádak többségében hamisak voltak, vajon miért indult el az eljárás? Voltak kutatók, akik a nádor politikai törekvéseit látták az eseményekben, talán a Báthory-családdal kívánt leszámolni. Fölmerült az is, hogy Báthory Erzsébet két veje állt a vádak mögött, hogy így szerezzék meg a jelentős Nádasdy-birtokot, miként az sem kizárt, hogy Báthory Erzsébet birtokainak az özvegy szigorú felügyelete alatt élő vezetése elégelte meg a kemény asszonyi kéz ellenőrzését. Fölmerült az is, hogy a Thurzó nádor viselkedését tulajdonképpen jótettnek kell tekintenünk, hiszen végül nem lett per az ügyből, ami a vádak súlyossága alapján akár fő- és jószágvesztéssel is végződhetett volna – amennyiben egyáltalán megállták volna a helyüket a vádak a bíróságon. A motiváció minden bizonnyal – újabb adatok előkerültéig – homályban marad.

Forras : innen...

2015. szeptember 14., hétfő

A hűtőszekrény története



A hideg és meleg kérdése ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. A hűtés megjelenésének kezdetéről ugyan csak halvány elképzeléseink vannak, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen már az egészen korai, kezdetleges technikákról is maradtak emlékeink.

A Földközi-tenger vidékén kialakult ókori kultúrák már ismerték a hűtött gyümölcs és ital fogalmát, sőt a jéggel való kereskedés sem volt ismeretlen előttük. Ugyanakkor a jég használata akkoriban luxusnak számított. Európa határain túl, a keleti világban is alkalmaztak néhány hűtési praktikát. Egy ókori, kínai verseskönyvben olvashatóak azok a sorok, amelyek egy jégverem rituális fölnyitásáról és használatáról szólnak. Évezredes hagyományokra tekint vissza Japánban a “Jég ünnepe”, melyet június első napján tartanak. Ebből az alkalomból a császár kitüntetéseket ad át, amelyhez egy darab jeget is mellékel.

A középkori Európában már odáig fajult a dolog, hogy többen túlzásba vitték a jeges élvezeteket. Így járt Don Carlos spanyol herceg is, aki 1568-ban tüdőgyulladás következtében halt meg, amely feltehetően a túl sok jeges ital fogyasztásának következménye volt.
Tőlünk nem is olyan messze, Tirolban az elejtett vadak húsát a 16. századtól a gleccser jegébe ásva tárolták. 1790-ben egy göttingeni közgazdász professzor, Johann Beckmann könyvében hosszasan foglalkozik a korabeli szakácsművészet legújabb remekével, a fagylalttal, amelyhez hasonló finomságot – szerinte – nem sikerült addig előállítani. A jég, bár még mindig a gazdagok kiváltsága, ebben az időben már mind gyakrabban alkalmazott luxus áru, s egyre fontosabb és keresettebb cikknek számít. Az alapanyagot távoli, hideg tájakról, hajóval szállítják, és speciális körülmények között, jégvermekben tárolják.
Amíg Európa legnagyobb jégbeszállítói a 19. század elején a norvégek voltak, addig Dél-Amerikát és Távol-Keletet az észak-amerikaiak látták el vele. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy amikor Londonba először érkezett nagyobb mennyiségű jég, a helyi hatóságok nem rendelkeztek arra alkalmazható vámszabályokkal. Mire az ügyet adminisztrálhatták volna, addigra a 300 tonnányi áru elolvadt. Természetesen a tengerentúliak is igyekeztek szert tenni az európai piacra. Valamelyik amerikai cég például úgy próbált vevőkört toborozni, hogy minden reggel tekintélyes méretű jégtáblát állított ki egy londoni kirakatba, amit a következő napon egy megtévesztésig hasonló, frissre cserélt ki.

A hűtőszekrény atyja

A városi lakosság egyre kevésbé szorult élelmiszerekből “önellátásra”, a piacok terjedése és a munka pénzben való kiegyenlítése lehetővé tette, hogy az emberek élelmiszert vásároljanak, ugyanakkor a háztartások számára vásárolt élelmiszerek frissen tartásához nélkülözhetetlenné vált a megfelelő hűtés. A hűtőszerkezetek tömeges előállításában forradalmat jelentett a vasgyártás előretörése, hiszen ezekben az üzemekben állították elő a jég tárolására alkalmas hűtőszekrények alapanyagát. Az első “hidegcsináló gépet”, ahogy az várható volt, az Egyesült Államokban konstruálták, a feltaláló, John Gorrie 1851 szabadalmaztatta művét. A hűtéstechnika máig egyik legnagyobb érdekeltje a söripar: az 1873-ban Bécs mellett megtartott Világkiállításon már látható az a hideggőz masina, amit ettől fogva előszeretettel alkalmaznak Európában is. Általában is elmondható, hogy e korszak jelentős felhasználói még kizárólag az élelmiszertárolás és -feldolgozás területétéről (például a különféle vágóhidakról) valók.

Régi hűtési praktikák

A városi élet általánossá válása nagy változásokat hozott a lakások és háztartások működésében. Az egyik ismert hűtési metódus például abból állt, hogy a kamra mennyezetére flanel csíkokat erősítettek, melyeknek másik végét egy vödör vízbe áztatták. A flanel magába szívta a nedvességet, ennek következtében párássá vált a levegő, s az hűtötte a környezetet. A vajat besózva, egy csupor vízben tárolták. A besózott és barna cukorba mártott, nyers halat konyharuhába tekerve a pince lépcsőjén hűtötték. Érdekes, hogy ezekből a módszerekből napjainkig is megmaradt némelyik. Így például a sajtokra híresen kényes franciák a mai napig nem teszik hűtőbe a sajtot.

A fridzsider

Miközben Európában még a hűtőszekrény is újdonságszámba ment, addig az Egyesült Államokban már javában folytak a kísérletek – sokszor eldugott, hátsó udvarokban, vagy kisebb műhelyekben – az elektromos hűtők, azaz a frizsiderek megalkotására. Az első darabot 1918-ban, Detroitban adták el belőle, azóta a karrierje töretlen. Napjaink frizsiderje a konyhabútor divatjával változik, a tendencia jelenleg a beépített típusok felé erősödik.

Forras : innen...

Szendvics, a 250 éves sikerdarab


Reggelire, uzsonnára, kirándulásra, piknikre, társasági összejövetelre – mindig sikerdarab a szendvics. Elkészítésében aligha akad változatosabb gyors fogás – készüljön kezdők konyhájában vagy kerüljön ki mesterszakácsok keze alól: a szendvics nem csupán gyors és praktikus, esetleg rafinált összeállítású vagy épp igazi klasszikus, lehet hideg, kikerülhet a sütőből, a grill alól, készülhet nyitott vagy zárt formában – a világ minden táján lehet vele találkozni

Jóllehet a szendvicshez hasonló fogások meglehetősen régről ismertek, az elnevezés - pontosabban annak első írott emlékei - 250 évvel ezelőttről maradtak fenn

Kis szendvicstörténet

Az első szendvicsszerűen tálalt étel a hagyományok szerint jóval korábbról eredeztethető, és az egyik leghíresebb ókori Talmud-tudós, Hillél rabbi („Az Öreg”) nevéhez kötethető. A babilóniai születésű, Jeruzsálemben tevékenykedő tudós a Kr.e. 1. században a hagyományos húsvéti vacsorára készítette el a két macesz (amely ekkoriban nagy valószínűséggel a maitól különböző, puha, inkább pitára emlékeztető, frissen sült, kelesztés nélküli kenyeret jelentett) között kínált, egyes források szerint dióval, mézzel kevert almából és keserű tormából, más források szerint báránysültből és tormából vagy egyéb keserű fűszernövényből álló, egyszerűen fogyasztható fogását. A Hillél-szendvicsként ma is kínált gyorsétel ez utóbbi húsos variációt örökítette tovább.
 
A középkor folyamán a főúri lakomákon előszeretettel tálalták a különféle húsos fogásokat jókora kenyereken, jóllehet itt a kenyér inkább a szalvéta funkcióját töltötte be, amelyet immár húsok nélkül a szerencsés koldusok, illetve a lakomákon nyargalászó kutyák kaptak jutalomfalatként.

A 16. és 17. században igen közkedvelt fogás volt a külön névvel nem illetett hús (feltehetően sült) és kenyér, valamint a sajt és kenyér együttese, ez utóbbi többek között W. Shakespeare: A windsori víg nők című komédiájában is feltűnik.

A szendvics világkarrierjében azonban kétségkívül az elnevezésnek, és ebben a kenti Sandwich grófság IV. earljének, a minden bizonnyal kiváló képességekkel rendelkező John Montagunak (1718-92), valamint a hozzá köthető legendának volt meghatározó szerepe. Az államférfiként és diplomataként egyaránt komoly karriert magáénak tudható gróf, aki nem mellesleg Cook kapitány patrónusa is volt (a Cook által felfedezett atlanti-óceáni 11 szigetet is a lord iránti tiszteletből nevezte el Sandwich-szigeteknek), híres volt játékszenvedélyéről is. Halhatatlanná tulajdonképp ez tette, hisz kártyajáték közben nem egyszerű úgy falatozni, hogy a játékosnak az asztalt se kelljen elhagynia, és a keze is tiszta maradjon. Úgy tartják, Montagu hosszú órákat töltött a kártyaasztalnál játékostársaival, és egy ízben a kérésére készítette el szakácsa a két pirított kenyérszelet által közrefogott sós marhasültet, amelyet az első szendvicsként tartanak számon.

Az első szendvics méltán aratott sikert

1762. november 24-én Edward Gibbon angol történész és újságíró írta le először egy újság hasábjain a Sandwich szót abban az értelemben, ahogy ma világszerte használatos. Gibbon egy a kor arisztokraták és politikusok körében igen kedvelt klubban, a londoni „Cocoa Tree”-ben kóstolta, és elragadtatással számolt be az ott felszolgált hideg fogásról, melyet szendvicsnek nevezett. Rendszerint ettől az időponttól számítják tehát a hideg ételek máig legnépszerűbbjének születését, amely gyorsan az elfoglalt politikusok és játékosok kedvelt falatoznivalója lett, majd a fogadásokon, bálokon, egyéb társasági étkezéseken is elnyerte helyét.

A 19. század folyamán Angliában az ötórai tea, valamint a piknikek elmaradhatatlan harapnivalójává lett, de a kontinens más országainak lakói is hamarosan hódolni kezdtek a szendvicskészítésnek és fogyasztásnak. A gyorsan iparosodó társadalom igényeihez remekül alkalmazkodó egyszerűen fogyasztható szendvics aztán hamarosan eljutott a tengerentúlra is.

Az USA-ban az Elisabeth Leslie neve alatt 1840-ben közreadott Directions for Cookery (’Főzési útmutató’) című szakácskönyvben pl. a következő szendvics-recept szerepel:

Sonkás szendvics (Elizabeth Leslie útmutatása alapján)

„Vágjunk néhány csinos szelet kenyeret, vékonyan vajazzuk meg, ízlés szerint kenjük meg egy kevés mustárral. Leheletvékonyra szelt főtt sonkaszeleteket helyezzünk a két kenyérszelet közé. Néhányat akár fel is tekerhetünk, vagy egyszerűen tálra rendezhetjük. Vacsorára vagy ebédre kínáljuk.”

A 20. században pedig már világszerte kínáltak szendvicset a kávézók, bárok, bisztrók, pékségek, éttermek – és természetesen a háztartásokban is számos változat készült. A 21. század folyamán ez mit sem változott.

Egy ismerős szendvicsféle keletről: a falafel

Szendvicsek a világ minden tájáról

A zárt (vagyis két kenyérszelet által határolt) szendvicsek közül a sonkás, szalámis, kolbászos talán ma is a legnépszerűbbek idehaza. A vajjal, margarinnal vagy sokféle szendvicskrémmel vékonyan megkent kenyereket emellett keményre főtt tojáskarikák, salátalevelek, zöldségek, sajtok, időnként gyümölcsök is gazdagíthatják, sőt különféle péksütemények is képezhetik a szendvics alapját. Szinte csak a készítő fantáziája és ízlése (no meg pénztárcája) szab határokat a társításoknak.

A szendvicskultúrának is vannak olyan klasszikusai, amelyek étlapokon, szakácskönyvekben is gyakran szerepelnek – közülük néhányat, akár eredeti formájában is, biztosan érdemes elkészíteni odahaza!

A brit étkezési szokásokkal szinte összeforrt egyszerű uborkás szendvicsnek, amelyet a 19. századtól kezdve az ötórai teázás során szolgálnak fel, a világ számos táján vannak hívei.

Klasszikus uborkás szendvics

Falatnyi angol hangulat háromszög alakú szendvicsekkel

Hozzávalók (személyenként):
2 szelet puha fehérkenyér
vaj
hajszálvékony salátauborka-szeletek
kevés só

Elkészítés: A kenyérszeleteket vékonyan megkenjük vajjal, az uborkaszeleteket közéjük helyezzük, enyhén sózzuk. A kenyerek héját körben levágjuk, háromszög- vagy négyszög alakú nagyobb falatokra daraboljuk.
Hagyományosan tea mellé kínálják.

Bár a szendvics kedveltsége valóban határokon átívelő, a legtöbb újítással valószínűleg az Egyesült Államokban álltak elő leleményes szakácsok és kereskedők a 19– 20. század során.

Az 1800-as évek végén nagy valószínűséggel New York állam egyik kártyaklubjában tálalták fel az első klubszendvicset, amelynek ma már számos variációját készítik – nem csupán Amerika-szerte.

Az eredetinek tekintett receptúra két szelet enyhén pirított kenyérből állt, amelyet vékonyan megkentek majonézzel, majd sült pulyka- és pirított baconszeletekkel, paradicsom-, valamint hagymakarikákkal töltöttek meg. Akárcsak az uborkás szendvicset, a klubszendvicset is fehérkenyérből készítették, átlósan félbevágva kínálták. Bár napjainkban van, hogy mustár is kerül a kenyérre, és gyakran pulyka helyett vékonyra szeletelt marhasült lapul benne, sőt salátalevelekkel is gazdagítják – népszerűsége töretlen.

A klubszendvics külön kategóriáját képezi az ún. BLT-szendvics, amely a majonézzel vékonyan megkent pirított kenyérszeletek közé kerülő szalonna-saláta-paradicsom (angolul: bacon-lettuce-tomato) hármasáról nyerte el nevét. Ennek a 20. század első felétől ismert szendvicsnek (egyes források egy 1929-es szakácskönyv megjelenéséhez kötik) is számos modern változata ismert, a hagyományos sertésszalonnát néhol pulykaszalonna vagy egészségesebb főtt vagy sült szárnyas váltja fel.

Szintén a tengerentúlon rendelkezik komoly rajongótáborral a nálunk kevéssé ismert Reuben-szendvics. A vékony marhasonka-szeletekből, emmentáli típusú vagy más svájci sajttal, savanyú káposztával és fűszeres majonéz-, valamint paradicsommártás keverékével (ún. orosz dresszinggel), helyenként ezersziget öntettel gazdagon megrakott harapnivaló valójában melegszendvics.

Húsimádók kedvence a Reuben-szendvics

Névadója talán a litván származású, USA-ba kivándorolt Reuben Kulakovszkij lehetett, aki fűszeresként az 1920-as és 30-as években a nebraskai Blackstone Hotelben rendezett kártyapartikra alkotta meg és szállította ezt a gazdag szendvicset. Más források egy másik Reubenhez (a Németországból Amerikába emigrált Arnold Reubenhez) kötik a szendvics eredetét, aki New York-i híres delikát üzletében árusította a Rueben-szendvicset. Egy biztos, a kelet-európai ízek és az újvilág jóléte ötvöződik ebben a tartalmas szendvicsben, amelynek női változatát Rachel-szendvicsként tartják számon.

Rachel-szendvics

Hozzávalók (személyenként):
2 vékony szelet rozskenyér
10-15 dkg vékonyra szeletelt főtt marhahús (nem sonka!)
2 szelet emmentáli vagy hozzá hasonló svájci sajt
5 dkg savanyú káposzta
1-2 evőkanál ezersziget öntet
 kevés vaj

Elkészítés: A rozskenyereket vékonyan megkenjük vajjal, az egyikre halmozzuk a vékony marhaszeleteket, valamint a savanyú káposztát, meglocsoljuk az öntettel, beborítjuk a sajtszeletekkel, végül ráhelyezzük a másik kenyérszeletet. Forró sütőben addig pirítjuk, míg a sajt megolvad. Azonnal tálaljuk!

A Rachel-szendvics mindössze abban különbözik a Ruebentől, hogy sonka helyett főtt marhával készül – rendszerint mindkettőbe tetemes mennyiségű hús kerül, gyakran akár 20-25 dkg is.  Jó étvágyúaknak is bőséges lakoma, bármely változatban is kerül a tányérokra!

A hamburgerről és hotdogról, mint a nyugati kultúra sokat vitatott szendvicseiről és azok 20. századi diadalútjáról, majd kritikájáról akár külön értekezést lehetne írni. Sokan emlékezhetnek még a hamburgereiről nevezetes gyorsétterem-lánc első magyarországi üzletének megnyitására, valamint arra, hogy az ott kínált szendvicsekkel járó feltételezett életérzésből hányan szerettek volna részesülni.

Nem csak gyorsétteremben készülhet hamburger

Az amerikai kontinensről indult hódító útra egy lényegesen egészségesebb szendvics is. A mexikói eredetű búza- vagy kukoricalisztből sütött lapos kenyérből, a tortillából készül a grillen átforrósított szendvics, a quesadilla [keszadijja], vagy az egyszerűen feltekert tortilla-szendvics. Sok változata ismert, egyik leggyakoribb tölteléke az avokádó, vagy a belőle készült fűszeres krém, a guacamole.

Színes zöldségekkel töltve – laktató és egészséges is a tortilla-szendvics

Az európai szendvicsek közül az egyik legismertebb nem csupán Olaszország kedvence, a torinói eredetű tramezzini (egyes számban tramezzino), jórészt két szelet héj nélküli, majonézzel vékonyan megkent toastkenyérből készül. Tölthetik sonkával, salátákkal, sajttal, zöldségfélékkel, tenger gyümölcseivel, pirított gombával és számos egyéb finomsággal.

Az összeállított szendvicset van, ahol kissé megpirítják (egyes vélemények szerint így az igazi: ha a sajt kissé megolvad a kenyérszeletek között), de van, ahol ez el is marad – átlósan félbevágva, kézzel is könnyen fogyasztható jellegzetes háromszögformában kínálják bárokban, utcai standokon, gyakran zöldségekkel. A népszerűségét mutatja, hogy közértek polcain, csinos dobozokban is találkozhat vele bárki – ma már nem túlzás: világszerte.

A franciák jellegzetes szendvicse croque [krok] vagy croque monsieur [krok möszjő] néven is ismert. Eredetileg ez is csupán emmentáli sajtból és sonkából álló két kenyérszelet volt, amelyet sütőben vagy serpenyőben kissé megpirítottak, később elterjedt a bechamellel gazdagított változata is – sokan ezt ismerik croque monsieur-ként. Talán az egyenlőséget szem előtt tartva megszületett a női változat, a croque madame is, amely abban különbözik a croque monsieur-től, hogy a már pirított, kész szendvics tetejére - kalapként - kerül egy tükörtojás.

Tartalmas reggeli is lehet a croque madame friss salátával

Természetesen számos hideg szendvics készül Franciaországban is baguette-ből, amelybe a füstölt halaktól a sokféle sajton át a zöldségekig számos finomság kerülhet.

A Kelet-Mediterráneum legnépszerűbb szendvicse a pitakenyérben kínált gyros, és húsmentes változata, csicseriborsófasírtos pitaszendvics, a falafel.

Ázsiában rendszerint lapos kenyérből, Indiában pl. rotiból, naanból készülnek a szendvicsek – és a kultúrák egymásra hatásának köszönhetően a világ bármely pontján megtalálható a szendvicsek végeláthatatlan sora.

A büféasztalokra kerülő nyitott, falatnyi szendvicsek, úgynevezett kanapék (canapé) alapja sok helyen ma gyakran nem is kenyér, péksütemény, hanem frissen sült pizza- vagy vajastészta, és olyan töltelékkompozíciók kerülnek bele, amelyek ellenállhatatlanná teszik a minden igényt kielégítő választékot.

Szendvicsek e vendégváró falatkák is

A szendvics kalandos története és megszámlálhatatlan fajtája is jelzi: olyan gyorsétel, amely vélhetően még hosszú ideig meghatározza a gasztronómia minden szegmensét. 

Forras : innen...

A pezsgő nagyasszonya


Nem telhet el ünnep, meghitt vacsora, nem köszönthet ránk az újév pezsgős koccintás nélkül. A gyöngyöző ital a száraztól az édesig terjedő skálán többféle lehet – gyerekeknek a 20. század vége óta alkoholmentes formában is kínálják a kereskedők.
Aligha akad elegánsabb pillanat az asztal körül vagy épp szilveszter éjszakáján családi, baráti körben, mint mikor összekoccannak a pezsgős poharak, egymás szemébe néznek a poharakat tartó résztvevők, és csupa jót kívánnak egymásnak.

A legünnepibb, legkoccintósabb ital a pezsgő

Nem mindegy persze, hogy milyen pezsgőt kortyolunk, ahogy az sem, sikerül-e eltalálni a megfelelő hőmérsékletet, mert ez az aperitif és ünnepi nedű hidegen az igazi!

És megszületik a pezsgő

A pezsgőt a 17. század végén egy francia Benedek-rendi szerzetes Dom. Pierre Pérignon, a champagne-i Hautvillers Saint Pierre (Szt. Péter) kolostorának pincemestere állította elő elsőként a vidék szőlőfajtáiból készült habzóborból. Az 1920-as években pedig a nagy múltú francia Moët & Chandon pezsgőgyár a szerzetesre emlékezve Dom Pérignon néven hozta forgalomba a Champagne régió egyik legjobbnak tartott luxuspezsgőjét. Ezen a márkanéven azóta is árusítják világszerte a kitűnő italt.

A Dom Pérignon által kifejlesztett pezsgőgyártási technika lényege abban rejlett, hogy a régió savas szőlőfajtáiból lassan erjesztett borokat palackba zárták, és az úgynevezett második erjedésre, melynek során az ital elnyeri végső formáját, már a viasszal bevont, dróttal rögzített dugóval ellátott palackokban került sor. Így a szénsavtartalom nem szökhetett ki az üvegből. Az előállítás titkát csak halála előtt árulta el a szerzetes.

Pezsgőből is sokféle minőség kapható, a Veuve Clicquot luxusnak számít

A luxuscikknek számító ital nem csupán a kolostor számára jelentett komoly bevételi forrást, de rövidesen Champagne vidékének számos bortermelője és borkereskedője is felismerte a kitűnő üzleti lehetőséget a palackozott pezsgőben. Rövidesen szép számmal értek a pincékben a gyöngyöző nedűk.

Az özvegy, aki Champagne nagyasszonya lett

A reimsi borkereskedő François Clicquot [franszoa kliko], aki apjától vette át az 1772-ben alapított üzletet, kezdetben főként vörösborral, később fehér- és habzóborral (vin mousseux-vel) kereskedett. A fiatal, világlátott borkereskedő beleszeretett a vagyonos reimsi üzletember és városvezető nála három évvel fiatalabb lányába, az 1777-ben születetett Barbe-Nicole Ponsardin-be [barb nikol ponszarde’]. A házasságkötésükkor épp csak 20 esztendős Barbe-Nicole szülei elegáns városi palotájából a Clicquot-házba költözött, 1799-ben pedig életet adott lányuknak. Amennyire hinni lehet a fennmaradt dokumentumoknak és elbeszéléseknek, remek házasságban éltek, mindenben társai voltak egymásnak. François rendszeresen beszámolt feleségének a napi teendőkről, üzletmenetről. Az idill azonban nagyon korán tragikus véget ért, amikor 1805-ben Barbe-Nicole megözvegyült. A 28 éves fiatalasszony azonban - amellett, hogy mélyen gyászolta elvesztett férjét - tökéletesen tisztában volt azzal, hogy egy évente kb. 100 000 palackot értékesítő (ekkoriban már szinte kizárólag pezsgőkereskedelemmel foglalkozó) vállalkozás vezetése milyen felelősségteljes munka, mekkora elkötelezettséget jelent. Maga is kereskedőcsaládból származott, nem is volt kérdés, hogy alaposan átgondolta, mit kell tennie.

Az asszony, aki a legfinomabb pezsgőért élt

Jóllehet ekkoriban a pezsgő egyértelműen luxuscikknek számított (a Champagne-ból származó italokkal ma sincs másként), a kereskedelmével pedig szinte kizárólag férfiak foglalkoztak – Barbe-Nicole határozott és okos üzletasszony volt, aki rendíthetetlenül hitt a sikerben. Keményen dolgozott, újított, beruházott, sőt kockázatott, ha kellett – de mindig a minőséget tartotta szem előtt.

Alexandre Fourneaux, a tapasztalt borkereskedő anyagi támogatásával és vasakarattal – egy magánéletileg és történelmileg egyaránt igen nehéz időszakban – kézbe vette a családi vállalkozást. Irányítása alatt a cég már csak a pezsgőkre koncentrált. Nem csupán értékesítéssel, de mind nagyobb mértékben pezsgőgyártással is foglalkoztak. Sőt egy új technológia bevezetésével tökéletesítették is azt. Képesek voltak különösen nagyméretű buborékokkal rendelkező pezsgő előállítására.

A tökéletes minőségű pezsgőknek azonban megfelelő piacot is keresni kellett. Az özvegy (franciául: Veuve [vöv]), ahogy az alkalmazottak emlegették, zseniális érzékkel választott munkatársakat. Így talált rá a nála alig valamivel idősebb német származású Louis Bohne-ra, a hallatlanul tehetséges és lojális kereskedőre. Champagne-ban ekkoriban még ismeretlen volt a kereskedelmi képviseleteken keresztül bonyolított üzletmenet, amely lehetővé tette, hogy az országhatárokon túl is értékesíthessék portékájukat a termelők. Az özvegy Clicquot-Ponsardin felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és elsőként belevágott.

És megszületik az új csúcsmárka: VPC

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy mindez a napóleoni háborúk idején történt. Európa lángokban állt, a szegénység óriási méreteket öltött, és még az arisztokraták is igen meggondolták, hogy megcsappant vagyonukból mire áldozzanak – a luxuscikknek számító pezsgő pedig a legkevésbé sem tartozott a létfenntartáshoz elengedhetetlen áruk közé. Ráadásul a tengeri útvonalak használhatatlanná váltak ezekben az időkben, így alternatív szállítási utakat kellett felkutatni. Nem kevés kockázatot rejtett a nemzetközi kereskedelem – Fourneaux 1810-ben ki is szállt az üzletből.

Barbe-Nicole azonban nem adta fel. Eladta minden ékszerét, majd értesítette vásárlóit, hogy „Veuve Clicquot Ponsardin” (röviden: VCP) néven újjászervezte üzleti vállalkozását. 1811-re az új céggel együtt megszületett a márkanév, amely napjainkig egyet jelent a világ egyik (sokak szerint a) legkiválóbb minőségű luxuspezsgőjével – ott is díszeleg a három betű minden palack nyakán.

A képviseleteken keresztül bonyolított értékesítési módszerét aztán Champagne szinte minden pezsgőgyártója átvette. Barbe-Nicole Clicquot-Ponsardint pedig már életében Champagne nagyasszonyaként („grande dame de la Champagne”) emlegették.

Az özvegy pezsgője

Az 1810-es évek minden tekintetben igen zűrzavaros idők voltak. Az özvegynek azonban Bohne segítségével - még az 1815-ös bécsi kongresszust megelőzően - a tengeri blokádok ellenére sikerült Le Havre kikötőjéből 10 000 palack pezsgőt Szentpétervárra juttatnia. A „Klikovszkoje”, ahogy ott emlegették, egy csapásra az orosz arisztokraták legkedveltebb pezsgője lett. Mindez meghozta a várva várt üzleti sikert is az özvegy számára – már az első orosz szállítmányért mesés összeget, 73 000 rubelt kapott. Veuve-pezsgővel mulatott a napóleoni háborúk dacára ekkoriban Európa majd’ minden királyi családja, tehetős arisztokratája. Az özvegy pezsgőkereskedelme pedig nem kevés kalanddal, de valósággal virágzott. Úgy is, hogy a komoly harcokat nem csupán a katonáknak a csatatéren, de Champagne nagyasszonyának a konkurenciával és a hamisítókkal is meg kellett vívnia.

Palackforgatással a minőségért

Az özvegy végig árgus szemekkel őrködött a minőségi borok felett, csakis első osztályú áru előállításával foglalkozott, és folyamatosan a minőség javítására ösztönözte pincemesterét is. A pezsgőgyártásban máig alkalmazott palackforgatás technológiájának tökéletesítése szintén az ő pincészetéhez kötődik.

A legenda szerint Barbe-Nicole asszony volt az első, aki speciális a „forgatóasztal” alkalmazásával először tudta előállítani a ma ismert tiszta italt. Vannak, akik úgy vélik, a saját étkezőasztalát alakíttatta át először, de erről nem maradtak bizonyítékok. A ferdén felállított asztallapba akkora lyukakat vágatott, hogy beleilleszthetők legyenek a pezsgősüvegek. Ezekbe állították a második erjedés alatt álló palackokat. Hónapokon keresztül naponta csupán egy fél fordulattal mozdították el az üvegeket. A forgatás következtében az erjedésből visszamaradt üledék összegyűlt az üveg nyakánál, amit aztán egyszerűen eltávolítottak. A Clicqot pezsgők ennek (no meg a Bouzy, Verzy, Verzenay, Avize és Le Mesnil-sur-Oger lejtőin érett szőlőknek) köszönhetően kristálytiszták és elsőrangúak voltak.

A kitűnő pezsgő jelentette a ház védjegyét, és alapozta meg az ital elterjedését világszerte. A palackforgatás eljárását ma is alkalmazzák. Ugyan nem asztallapból eszkábált szerkezetbe illesztik a butéliákat, és jobbára már nem is kézzel forgatják, de a technológia alapjai, amelyekkel nagyüzemi körülmények között is kitűnő palackban érlelt pezsgőt tudnak előállítani, változatlan.

A remek pezsgők útját Louis Bohne 1821-ben bekövetkezett halála után egy újabb kereskedőzseni, Édouard Werlé szervezte tovább, aki később az özvegy üzlettársa, majd visszavonulásakor utódja lett a cég élén, akit aztán Barbe-Nicole veje követett. 1822-ben a tehetséges üzletasszony saját bankot is nyitott Bank Veuve Clicquot-Ponsardin & Cie néven.

A családi vállalkozásként működő reimsi VCP az özvegy 1866-ban bekövetkezett halálakor már több mint 750 000 palack pezsgőt értékesített évente. A napjainkban is működő cég (1987 óta a Moët & Chandon utódvállalatának tulajdonában áll) minőségi termékei a világ minden részén megtalálhatók – igaz, ma is igen borsos áron, de a Veuve egyet jelent a minőséggel.

A sárga címke a jellegzetessége a VPC pezsgőknek

Egy 2011-es árverésen pl. a Balti-tengerből felhozott 1830-ból származó Veuve-palackok (közel 170 db) kerültek kalapács alá olyan pezsgővel, amely még Madame Clicquot személyes felügyelete alatt készült – máig ezeket tartják a világ legrégebbről fennmaradt pezsgőinek, amelyek állítólag mit sem vesztettek élvezeti értékükből. Palackjáért nem kevesebb, mint 145 000 dollárt adtak az igen tehetős luxuspezsgő-rajongók.

Champagne nem csupán a régió neve, ahol a legjobb pezsgőnek termő szőlőfajták teremnek, de az eredetvédett italoké is – ezt az Európai Unió szigorúan szabályozza.

A „Champagne-i pezsgők” palackjának mérete is meghatározott. A hagyományos, nem tankban érlelt italok 0,75 vagy 1 literes üvegekben készülnek és kerülnek kereskedelmi forgalomba. Létezik 1½ l-es nagypalack is, természetesen a Veuve-ből is (magnumként emlegetik), sőt egészen gigantikus mennyiséget tartalmazók is. A standardtól eltérő 3, 6, 9, 12 literes luxuspezsgők bibliai nevet viselnek. A legnagyobb pl. Baltazár névre hallgat. A legkisebb, közel 2 dl-es (pontosan 0,188 l) „piccolo” (kicsi”) pezsgők csupán 1900 körül jelentek meg a piacon, úgy tartják, „gyógyászati” céllal, gyógyszertárak és kórházak számára kezdték forgalmazni.

A pezsgők pedig, így a legnemesebbek is, a 21. században éppúgy hozzátartoznak a kitüntetett alkalmakhoz, mint az elmúlt három évszázadban. Nálunk leginkább az év utolsó napján nyílnak ki a palackok, és kortyoljuk a gyöngyöző száraz, félszáraz, félédes, édes, fehér, rozé és vörös pezsgőket köszöntve az újévet. Váljék mindannyiunk egészségére, mértékkel fogyasztva ráadásul kifejezetten jótékony hatással van a szervezetre!


Forras : innen...