Egy 50 feletti nő...

Egy 50 feletti nő, sosem ébreszt fel az éjszaka közepén,hogy megkérdezze

Mire gondolsz drágám

Fütyül rá,mit gondolsz.

Egy 50-en felüli nő,már elég jól ismeri önmagát ahhoz,hogy tudja ki ő,

mit akar,és kitől.

Na persze ha megérdemled,gondolkodás nélkül lelőne,

ha esélyt látna abban,hogy megússza.

50 felett egy nő,elég magabiztos ahhoz,hogy bemutasson a barátnőjének

na nem azért mert megbízik benned.

Egy 50-en túli nőt nem érdekli,hogy tetszenek e a barátnői,

mert tudja,hogy azok nem árulják el őt.

A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert.

Egy 50 feletti nőnek sosem kel meggyónni a bűneid,úgyis mindig tudja.

Ha eltekintesz attól a néhány apró ránctól,egy 50 feletti nő,sokkal szexisebb,

mint a fiatalabb nőtársai.

Az idősebb nők egyenesek és őszinték.

Azonnal a szemedbe mondják,hogy mocskos disznó vagy ha úgy viselkedsz!

Nem kel törnöd a fejed,hányadán állsz velük.

Igen:számtalan okból dicsőíthetjük az 50-en túli nőket.

Sajnos ezt fordítva már nem lehet elmondani.

Minden ragyogó,okos,ápolt,szexis 50 feletti nőre jut

egy kopaszodó,pocakos őskövület sárga nadrágban,

aki bolondot csinál magából,valami 22 éves kis pincérlánnyal az oldalán.

És minden olyan férfinak, aki azt mondja.

Miért vegyek egy egész tehenet,mikor ingyen is kaphatok tejet.

-üzenem,hogy változnak az idők.

Manapság a nők 80%-a ellenzi a házasságot,

Miért??

Mert a nők rájöttek,hogy nem érdemes megvenni egy egész disznót

azért a kis kolbászért..

Forras : innen

Az emberi szükségletek tetraédere

Alapvető szükségletek határozzák meg mindennapjainkat és tesznek emberré. Mai világunkban azonban e szükségletek vagy túl vannak táplálva, vagy éppen éheznek, így nagyon ritka az élethez elengedhetetlen harmónia az ember életében. A hermetika nyelvén szólva: test, lélek és szellem egyensúlya; magyarosabban: három a magyar igazság, plusz egy a ráadás.

A legalapvetőbb (ma, illetve számunkra legalábbis) szükségletünk a táplálkozás, helyesebben az anyagcsere, melybe természetesen a légzés és kiválasztás is beletartozik. Amilyen alapvető e tény, olyannyira kínos a gondolat, hogy legtöbben közülünk még itt sem találják meg a kellő egyensúlyt. Talán mondanom sem kell, hogy e szükséglet túltáplálása esetén jelentkezik a túlsúly, a vele járó magas vérnyomás, és még sorolhatnánk. Viszont a böjt, illetve az ide irányuló aszketizmus is súlyos következményekkel járhat, tekintsünk csak a túlsúly mellett igen népszerű anorexiára.

A második legfontosabb szükségletünk a lélekhez köthető. A szeretet. A szeretet alapvetően kapocs, mely összeköti a létezőket. Lelki tudatosságnak is nevezhető, mely érzékel, számon tart és számol nemcsak önmagával, hanem minden mással, amivel kapcsolatot tart. Egy egyensúlyi pont az emberi létben. Túltáplálása leginkább sűrűsödésnek nevezhető, ami olykor "szerelemben", családi szeretetben, elfogultságban nyilvánul meg. A szeretethiány is hasonló következményekkel jár, csupán iránya ellentétes. Míg túlterheltségnél az adok játssza a vezető szerepet, addig hiányánál a kapok kerül előtérbe. Talán nem kézenfekvő, de a világban jelenlévő gyűlölködés és rosszindulat jelentős része az egyensúlyából kibillent szeretetnek köszönhető.

A harmadik szükségletünk a figyelem, mely az elméhez köthető. A figyelem is - mint az anyagcsere és a szeretet - egyfajta kapcsolatként fogható fel, csupán a lét egy másik szintjén. Míg az anyagcsere kapcsolatot tart az anyag szintjén, a szeretet az érzelmek szintjén, a figyelem a gondolati formák szintjén teszi ugyanezt. Ahogy az előbbiek is, a figyelem is úgy nevezhető szükségletnek, hogy kiindulási alapként, egyfajta magként, vagy térként tekintünk rá, melyből/melyben a formák (ez esetben gondolati formák) kibontakozhatnak. Az elme fókusza szinte bármire rávetülhet, elemezhet, szétbonthat és összerakhat, azonban mindez már olyan élvezete a szellemnek, mint amilyen a jó ételek a testnek, és a szerelem a léleknek. Nem ok, hanem okozat. A figyelem fókusza is - a szerelemhez hasonlóan - besűrűsödhet, mely következményeként szakterületükön (legyen az a tudomány, vagy élet bármely területe) "hatalmas koponyák" születhetnek. A figyelem belemélyedhet a fizikába, matematikába, biológiába, a költészetbe és még sorolhatnánk. Ezt nevezzük túltápláltságnak, vagy mai szóhasználattal szakosodásnak, szakbarbárságnak. Ezek mellett figyelemhiányos tünetek az alultápláltság hozadékai, melyben a fókusz nem tud megragadni hosszabb időre egyetlen dolgot sem, egyszerűen ide-oda ugrál. E szükséglet harmonikus működésekor a figyelem egyszerűen létezik, készenlétben van, se nem ugrál, se nem tör egy-egy csúcs felé.

A negyedik szükséglet nem konkrétan az emberhez, hanem a létezéshez köthető. Ez a tulajdonság áthatja az előbbi hármat, és talán egyesek anélkül is kitaláljak, hogy előbb nevén nevezném. Tehát... A mozgás. A mozgás az, mely a mindenségben létező különálló fényképeket a végtelenségig tartó filmmé formálja. Olyan erő ez, melynek egyik pólusában az állandóan kiáradó tűz és fény helyezkedik el, a másik végén pedig az önmagában mozgásképtelen jég és sötétség. Ma azt mondhatnánk, hogy mozgáshiány uralkodik a világban mindhárom szükségletünk terén. Természetesen sportolóink, humanitáriusaink és tudósaink eleget "mozognak", azonban a már említett harmónia az ő esetükben is ide-oda billeg.

Forras : itt...

Nevetéselmélet

Kezdetben nevetés volt az Élet. Egyfajta önirónia, játék. Amit ma játékoknak nevezünk, azok az ősi játékot, az Életet igyekeznek másolni. Az Élet játéka pedig a Létből nyer inspirációt. A Lét játékának kezdeti lépései pedig kacagással voltak teli.

Kezdetben minden Egy volt. Minden vallás, és minden filozófia gyökere ide nyúlik vissza. Kezdetben minden egy volt, nem volt kint és bent, fent és lent, Én vagy Te. Ez a kezdeti állapot azonban megbomlott. Ez a Teremtés pillanata, innen kezdődnek a Szent könyvek és ezt a pillanatot vizsgálja oly engesztelhetetlenül a kvantumfizika. A kezdeti állapotra úgy hivatkozik a hagyomány, mint a Teremtőre, hisz belőle és általa bontakozott ki a Lét és az Élet, melynek részesei vagyunk.

“A dolgok az időben és a térben – szól a Kabala – azáltal keletkeznek, hogy az isteni dicsőségről leválnak. A levált dolgok aztán lassan elsüllyednek; eleinte még emlékeznek eredetükre, de aztán mindig nehezebbek és áthatolhatatlanabbak lesznek; végül az anyagban teljesen elmerülnek.”

Mint a fenti idézet is mutatja, a teremtett dolgok fokozatosan vesztik el az eredetükre vonatkozó tudatosságukat. Erre vonatkozik az őskor nagy korszakainak képe, hisz az aranykortól a vaskorig más nem változik, mint az eredetre, a Teremtőre vonatkozó tudatosság és éberség. A hagyomány úgy tartja, hogy az éberség fokozatos elvesztése az oka a betegségeknek, a háborúknak, az ínségnek és szenvedésnek.

Kezdetben minden nevetett. Hisz a nevetés alapvető kelléke a játékoknak, és annak tudatából fakad, hogy maga a játék nem valós, csupán "szimuláció". Tükörkép, maja. A belső lélek - mely mása a kezdeti Teremtőnek - kacagott az Élet sokszínűségén, jól tudta: káprázat csupán. Egyetlen komoly dolog volt, amit az ősi Lét őrzött, az pedig az Egység tudata.

A harc és a küzdelem a kábaságból adódik, vagyis abból az állapotból, mikor az ember nincs tisztában a Teremtő és a közte fennálló analógiával. Ebben az állapotban megfordulnak a dolgok, ami eddig fontos és magától értetődő volt, az feledésbe merül, s az ember, hogy önmaga szikráját megőrizze, elkezdi komolyan venni a játékot. Az Életet. Ez az ellenségeskedés alapja - amikor a jobb kéz a ballal vitázik és saját igazát szajkózza.

Ám még ebben a korban is: a nevetés valamiféle átjárót nyit az Egység és az emberi lét között. Rámutat az Élet káprázatára, kicsúfolja azt, és teszi mindezt a legnagyobb örömmel. Világosságot hoz a sötétségbe. A nevetésben és a viccelődésben épp az a szép, hogy mindenkin és mindenen lehet kacagni, legyen az akármilyen komoly, morbid, vagy esetleges. A viccelődés nem válogat - legegészségesebb formája pedig az, mikor az ember önmagán nevet.

Nevetni önmagunkon annyi, mint felismerni egyéni lényünk káprázatát, a hírnév, a siker, a pénz, az ego, az életfelfogások és életképek, a bonyodalmak, a sikerélmények és nehézségek káprázatát. Önmagunkon nevetni annyi, mint ráébredni: minden Egy, és ez az Egy épp játékot űz önmagával.

Forras : itt...