Így takarítottak és tisztálkodtak a századfordulón

A tisztaságot az európai civilizáció normái korábban is megkövetelték, de a fogalom tartalma lényegesen más volt, mint a modern korban. A higiéniai kultúra mélyreható átalakulása a 20. század elején kezdődött.

A 19. század közepétől az elsősorban a városi-polgári és a gyermekek nevelésének is egyik leghangsúlyosabb elemévé vált a test és a ruházat tisztaságára vonatkozó normák elsajátítása.

Ezek az előírások azonban egyelőre inkább csak a látható elemekkel, a lakás és a ruházat tisztaságával foglalkoztak. Ha a testtel kapcsolatban egyáltalán részletekbe bocsátkoztak, akkor a ruhával nem fedett részek, az arc, a köröm és a haj, illetve férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg.

Vezetékes víz eleinte csak a konyhai falikútból folyt 

Az eltakart test, netán az altest tisztaságáról nem igen szóltak. A városi-polgári társadalomban csak a 20. század elején kezdődött a higiéniai kultúra mélyreható átalakulása, amelynek eredményeként a test rendszeres, napi megtisztítása belső igénnyé vált.

A fürdőszoba és használata

A higiéniai normák megváltozását leginkább a vízvezeték-hálózat kiépüléséhez, illetve a fürdőszobák tömeges építésének kezdetéhez köthetjük. Addig a háló volt a tisztálkodás helye, itt állt a mosdószekrény vagy -asztal, rajta mosdótállal és kancsóval. Fürödni a konyhában, fadézsában vagy lemezkádban lehetett. Amíg a vizet fáradságos munkával lehetett csak a lakásba juttatni, érthető módon igen takarékosan bántak vele. A hétköznapi gyakorlat azonban a vízvezeték megjelenése után is csak lassan változott. A fürdőszobák egy ideig még inkább státusz-szimbólumok voltak, és csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiséggé.

A fürdőszobában általában egy mosdó és egy fürdőkád képezte a berendezést. A polgári családban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A reggeli hideg vizes mosdás és fésülködés, szájöblítés, valamint a tiszta ruha felvételének jelképes értelmet is tulajdonított a nevelési irodalom: a lélek tisztaságával is összefüggésbe hozták. Az esti mosdás az arc, a nyak és a hónalj megmosásából, valamint fogmosásból állt. A mosakodáshoz általában bolti szappant használtak. (Szemben a mosószappannal, amit még sokfelé házilag főztek.)

Német gyáros szecessziós fürdőszobája 1900 körül

Angol polgárcsalád fürdőszobája a századfordulón

Mosás és takarítás

A tiszta ruha, ágynemű és abrosz elengedhetetlen feltétele volt a rendes polgári életmódnak, a szekrényekben felhalmozott, szépen kivasalt textilek státusszimbólumnak számítottak. A mosás tehát a háztartás „üzemeltetésének” kitüntetett jelentőségű feladata volt, egyben a legnehezebb női munka. A szennyes ruhaneműt a nagyobb városokban mosó- és vasalóüzletekbe vitték, vagy házhoz járó mosónővel mosatták.

A városi bérházakban gyakran alakítottak ki külön mosókonyhát a pincében vagy a padlásszinten, a családi villákban a szuterénben. Ahol ilyen nem volt, ott a konyhában mostak. A mosókonyhák felszerelésében a századforduló körül megjelent mosógép is.

Az ágyneműk, abroszok, háztartási textíliák mosását a házhoz járó mosónő végezte, általában havonta, népesebb családnál 2-3 hetente. A finomabb ruhafélét, fehérneműt a konyhában a cselédlány, a középosztály alsó rétegeiben a család nőtagjai mosták. Mosószappant ugyan iparilag is gyártottak, de a szappan- és hamulúgfőzést még a 20. század eleji háztartási tanácsadók is nélkülözhetetlen tudásként adták át a középosztályi nőknek.

Cselédlány porszívózás közben.

Nagymosás 

Nyáron a szabadban, télen a padláson szárították a kimosott ruhákat. A vasaláshoz izzó parázzsal töltött öntöttvas vasalót és – a nagyobb bérházakban külön helyiségben – kézzel hajtott mángorlót használtak. A házhoz járó vasalónő presztízse magasabb volt, jobban is fizették, mint a mosónőt, mert a finom női fehérneműk, keményített gallérok, ingmellek és mandzsetták vasalása az akkori vasalókkal nagy szaktudást igényelt.

Nagytakarítás évente kétszer, ősszel és tavasszal volt. Ilyenkor kimosták a függönyöket, fölszedték és kiporolták a szőnyegeket. A technikai újdonságok iránt különösen fogékonyak – például mérnökök – háztartásaiban megjelentek az elektromos padlókefélők és porszívók.

Higiéniai forradalom

A testtel és a lakókörnyezettel kapcsolatos elvárások alakulása összefüggött a természettudomány fejlődésével. A változást a mikroszkopikus kórokozók felfedezése indította el. A „higiéniai mozgalom” mögött azok a felismerések álltak, miszerint a fertőző betegségek összefüggésben állnak a higiéniás viszonyokkal.

A kampányok fő címzettjei a háziasszonyok voltak: tőlük várták elsősorban, hogy a család, a lakás és a háztartás egészségi és tisztasági viszonyaiban érvényesítsék az új normákat. Ezek az elvárások (pl. a tökéletesen pormentes lakás) jelentősen megnövelték a középosztálybeli nők munkaterhelését, akik a cseléd mellett maguk is részt vettek a könnyebb és kevésbé piszkos munkafolyamatokban. A tisztaság a civilizációs színvonal egyik fő mércéjévé vált.

A bécsi Grand Hotel fürdőszobája

Forras : innen...

A tisztálkodás története

Napjainkban az élet megkérdőjelezhetetlen része a napi fürdés, de nem volt ez mindíg így: mint minden szokás, ez is sokat változott az évszázadok során - a középkori szokásokat tekintve volt is honnan fejlődnie.
Az ókori görögök már megmosdatták az újszülötteket

A tisztálkodási szokásokat tekintve nem sok kivetnivalót találhatunk az ókori római görög vagy zsidó emberek életében. Míg utóbbi népnél inkább a valláshoz kötődött a rendszeres mosdás, addig a rómaiak kifejezetten hiúk voltak: a férfiak körében is divat volt a test szőrtelenítése, a díszes öltözékek és a rendszeres fürdés illetve közös fürdőzés.

 Gazdagabb házakban kisebb-nagyobb medencéket is építettek, melyekben a férfiak közösen fürödtek, természetesen időnként hölgyek társaságát is igénybe véve. A görögök az újszülötteket is megfürdették, ami akkoriban nem volt elterjedt szokás, ezenkívül a templomba való belépés sem volt megengedett piszkosan. De a Bibliában is találunk történeteket, melyekben a fürdés szerepel.

Római közfürdő

A magyarok fürdősátrakban tisztálkodtak

Őseink sem maradtak le a tisztaságban, a régi magyarokról is számos feljegyzés bizonyítja, hogy rendszeresen tisztálkodtak, külön fürdősátrakat, majd az 1000-es években nyilvános fürdőket is igénybe véve. Ezekben csak a nap egy bizonyos szakaszában lehetett megmártózni, s az idő eljöttét a fürdőserpenyők kongatása vagy kürtszó jelezte. Az 1200-as években már Győrben és Esztergomban is épültek nyilvános fürdőhelyek.

Fürdés helyett parfüm

Ezeknek a szokásoknak azonban a pestis és a szifilisz egyszer csak véget vetett, az akkori emberek azt gondolták, a víz is terjeszti a ragályt, így aztán a fürdésről áttértek a parfümökre. Így a tisztálkodás egészen a 19. századig igencsak háttérbe szorult. Magyarországon is külön rendelet tiltotta a közös fürdéseket a fertőző betegségek visszaszorítása érdekében. Ez aztán annyira sikeresnek bizonyult, hogy a feljegyzések szerint az 1600-as években élő Bethlen Miklós magyar főúr haját 25 évig nem mosta meg senki, arcát mosás helyett kéthetente borotválták, lábát pedig egy-kéthetente tisztíttatta meg. A főúr javára lehet írni azonban a napi többszöri kéz- és szájmosást.

A franciák évente egyszer jutottak a fürdőig

A francia szokásokhoz képest azonban a mi magyar főurunk rendkívül tisztának tartható: nemcsak a köznép, de maguk a királyok is híresen ápolatlanok voltak. A paróka alatt lapuló tetvek ismerős és sajnos igaz története csak töredéke a teljes képnek. Állandó istálló-, vizelet- és lábszag lengte be a palota termeit, fürödni pedig havonta sem fürödtek. Ámulattal jegyezték fel ugyanis I. Erzsébetről, hogy egy hónapban egyszer megfürdik, még ha nem is lett nagyon piszkos. A köznépről történészek úgy tartják, hogy nagyjából évente egyszer fürödtek meg. Emiatt aztán az igényesebbek illatosító szerekkel nyomták el saját testszagukat, a híres Nostradamus is árult szépítőszereket, de haj- és szakállfestéket is.

A helyzet az ezt követő évtizedekben sem javult, 13. Lajos lábát például életében először hatévesen mosták meg. Tetszhetett neki a dolog, mert ő már építtetett egy márványkádas fürdőszobát a palotájába, melyet a látogatók is megcsodálhattak, mint rendkívüli látványosságot. A kádat egyébként sok orvos kifejezetten egészségtelennek tartotta még a 18. században is.

A király székelése kifejezett látványosság 

Illemhely azonban nem volt még a királyi fürdőszobában sem, már a hordozható árnyékszék is nagy luxusnak számított, s csak a koronás főknek jutott. A palota többi lakójának körülbelül 200 éjjeli edénnyel kellett beérnie, s talán mondanunk sem kell, hogy ez közel sem volt elég a 2-5000 embernek. A szolgák ott ürítettek, ahol rájuk tört a szükség, esetleg behúzódtak valami kevéssé forgalmas sarokba. A király székelése már kifejezett látványosság volt, csak az arra méltó nemesek vagy nagykövetek lehettek jelen, amikor a szolgák bevitték uruknak a hordozható széket lyukkal a közeptisztálkodásn, mely alá éjjeli edényt tettek. Erre a különlegességre egytisztálkodásbként még a jogot is meg lehetett vásárolni.

Éjjeliedények az utcán

Hiába találta fel Sir Harlington a vízöblítéses vécét az 1500-as évek végén, még 1788-ban is az utcára ürítették az emberek az éjjeliedények tartalmát. Ezek után el lehet képzelni, hogy ha nem hordszékben közlekedett az ember az utcán, mi mindenbe lépett bele. A ruha tisztasága így nem is volt követelmény, de annyira nem, hogy amikor egy rangos idős madame kutyája bevizelt a szobába, a társaság szeme előtt a hölgy a saját ruhájával törölte fel a tócsát.

A sötét és meglehetősen büdös középkor után csak lassan indult meg a fejlődés a higiénia irányába. Nagy előrelépést jelentett, amikor az 1750-es évektől legalább a férfiak viseltek és időnként váltottak fehérneműt. 

A tisztálkodás forradalma

Az ipari forradalom aztán magával hozta a tisztálkodás forradalmát is, elterjedt a gazdagabb családok köreiben az angolvécé és a fürdőszoba is. A szegényebb házakban emeletenként volt egy illemhely, így elképzelhetjük az állapotát, s akkoriban még a folyó víz sem volt bevezetve. Így a mosakodás egy lavór vízre korlátozódott, a szappant pedig nem használták túl gyakran. A testszagot és faluhelyen a trágyaszagot az élet teljesen természetes velejárójának tekintették. 

Hazánkban sokáig a heti egyszeri mosdás volt szokásban, de télen, amikor a fürdés a megfázást is magával hozhatta, megesett, hogy hónapokig nem fürödtek az emberek. Az ötvenes évekig hajat is csak két-háromhetente mostak, télen a fent említett okokból jóval ritkábban. Testápoló híján a kiszáradt bőrt disznózsírral kenegették, a szappant is zsírból, házilag főzték. 

Ma már túlzásba visszük

Napjainkban azonban sokak szerint már a ló túloldára estünk a tisztálkodás területén. Angol kutatók ugyanis a túlzásba vitt mosakodást teszik felelőssé a mind gyakrabban előforduló allergiás és ekcémás tünetekért. Ronthat a helyzeten, ha - különösen gyermekeknél - antibakteriális szappant használunk, mert az mindenfajta baktériumot elpusztít, azokat is, melyekre szükségünk lenne. A fejlődő immunrendszer így kezdetben nem találkozik elég kórokozóval, és később nagyobb eséllyel alakul ki allergiás reakció. De nemcsak az antibakteriális termékek, hanem a mindennaposan használt sokféle kozmetikum és a bőr felső rétegét eltávolító erős hatású mosakodószerek is - az arra fogékonyaknál - allergiához vagy ekcémához vezethetnek.

Így, mint általában mindenben, a középkori bűzös hanyagság és korunk tisztaságmániája között az arany középút lehet a megfelelő irány.

Forras : innen...