2015. november 9., hétfő

Ilyen bizarr dolgokat csinálnak azok, akik magukhoz térnek a kómából


Sokszor halljuk, hogy a kómából felébredt betegek nem mindig tudnak azonnal önmaguk lenni: keresik a helyüket, bizonytalanok vagy elfelejtenek dolgokat. Vannak azonban olyan esetek, amikor a páciens a felsoroltaknál jóval bizarrabb dolgokat csinál. Íme, 6 furcsa, de igaz sztori, amit nehéz értelmezni…


1. Színésznek képzelte magát

Rory Curtis 2012-ben szenvedett autóbalesetet, majd kómába esett. Szerencsére az állapot nem tartott túl sokáig, hiszen 6 nap múlva már felébredt, de nem volt önmaga – szó szerint. Azt hitte, ő a híres Oscar-díjas színész, Matthew McConaughey. „Amikor kimentem a mosdóba és belenéztem a tükörbe, sokkot kaptam. Nem számítottam rá, hogy nem úgy nézek ki, mint ő.” – emlékezett vissza Curtis, akinek még hónapokig tartó kezelésekre volt szüksége, hogy rájöjjön, a rajongók bizony nem fogják letámadni az utcán néhány autogramért.


2. Ausztrál helyett mandarinul beszélt

Ben McMahon mandarinul tanult az egyetemen, de messze nem sajátította el olyan jól, hogy folyékonyan tudjon beszélni. Egy súlyos autóbaleset és egy hosszan tartó kómát követően azonban csak ezen a nyelven volt képes megszólalni. Szerencsére idővel újra megbarátkozott az angollal, de frissen szerzett nyelvtudását is kamatoztatta: Sanghajba költözött, és tévébemondó lett.

3. Babázás helyett ivott és dohányzott

Öt nap után tért magához a kómából az a kislány, aki annak ellenére, hogy mindössze 3 éves volt, egy felnőtt – és meglehetősen rosszéletű – ember szokásait vette fel. Ya Wen, anyja állítása szerint állandóan cigarettát lopott, és egyik alkalommal, amikor nem figyeltek oda rá, 3 pohár sört is lehúzott.

4. (Lélekben) megfiatalodott

Láttátok a Hirtelen 30 című filmet, amiben egy kislány a gardróbban azt kívánta, bárcsak 30 éves lenne? Nos, valami hasonló történt a háromgyerekes, házas Sarah Thomsonnal is, csak visszafelé. A 32 éves nő, miután újra önállóan lélegzett egy 10 napos kóma után, meg volt róla győződve, hogy 1998-at írnak, ő pedig 19 éves. Semmi emléke nem volt az elmúlt 14 évről: fogalma sem volt róla, hogy vannak gyerekei és férje.

5. Elfelejtette az anyanyelvét

Egy 13 éves horvát kislány mindössze 1 napig volt kómában, mégis, amikor kinyitotta a szemét, csak németül tudott beszélni – az anyanyelvét teljesen elfelejtette. Állítólag a baleset előtt vett németórákat, de csak kezdő szinten, így még érthetetlenebb ez a váratlan, hollywoodi filmekbe illő fordulat.

6. Szexfüggő lett

Ha az eddigi történetek nem lettek volna elég furcsák, a most következő biztosan az lesz. A Mirror 2010-ben számolt be arról a megdöbbentő esetről, hogy egy nagypapa, miután leesett a fáról és 4 napra kómába esett, szexfüggőként ébredt fel. A fia elmondta, hogy az öreget alig engedték ki a kórházból, máris egy bordélyház felé vette az irányt, ahol kerek 4 ezer dollárt vert el. Reméljük, azóta rendeződött a helyzet!

Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése