Híres magyar nők – Bornemissza Anna fejedelemasszony

Bornemissza Anna abban az időszakban lett Erdély fejedelemasszonya, amikor a fejedelemség virágkora (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodása) már véget ért, és megkezdődött a hanyatlás. A kis országnak két nagyhatalom között kellett egyensúlyoznia, és ebben a helyzetben a fejedelemasszonynak sokszor kellett helytállnia ingatag, befolyásolható férje helyett.

Születésének pontos idejét és helyét nem ismerjük. 1630 körül születhetett. Apja, Bornemissza Pál I. Rákóczi György fejedelem egyik kedves embere volt, akit udvari főkapitánnyá tett. Anna ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Valószínűleg a kor nemesi származású lányainak szokásos nevelését kapta. 1653-ban férjhez ment Apafi Mihályhoz, aki régi erdélyi nemesi család sarja volt, de nem tartozott a vezető szerepet betöltő arisztokráciához. A fiatal pár élete meglehetősen eseménytelenül zajlott Ebesfalván, az Apafi birtokon, de 1657 után nagy fordulat következett be.

Ebesfalva

II. Rákóczi György fejedelem nem követte apja megfontolt, józan politikáját, és a lengyel trónt akarta megszerezni. Szövetséget kötött a svédekkel és a kozákokkal, majd az erdélyi hadsereggel Lengyelországba vonult és elfoglalta Varsót. A hadseregben szolgált Apafi Mihály is. A fejedelmet szövetségesei cserbenhagyták, így kénytelen volt visszavonulni. A törökök pedig megelégelték a vazallus Erdély önálló külpolitikáját, és a szultán ellenük küldte a krími tatárokat. Csaknem az egész erdélyi hadsereg tatár fogságba került, így Apafi Mihály is, akit a Krímbe hurcoltak. Nagyon magas váltságdíjat, 12 000 tallért követeltek érte. Már ekkor kiderült, hogy Bornemissza Anna kiváló gazdaasszony, és férjét őszintén szerető feleség. Három évi nélkülözés után kispórolta a váltságdíjat, így Apafi 1660-ban hazatérhetett Ebesfalvára. Ekkor még a kortársak sem gondolták, hogy a kevéssé ismert nemesember hamarosan vezető szerephez jut Erdélyben.

Apafi Mihály fejedelem

Rákóczi Györgyöt a törökök le akarták váltani a fejedelemségről. A fejedelem egy ideig ellenállt az Erdélyt megtámadó török seregeknek, de a szászfenesi csatában halálos sebet kapott. Zavaros időszak következett. A tatár fogságból visszatérő Kemény János megtette magát fejedelemnek, és német segítséget kért. A törököktől azonban Nagyszöllősnél vereséget szenvedett, és a csatában életét vesztette. Ebben a helyzetben Ali temesvári pasa a viszonylag ismeretlen Apafit jelölte az erdélyi fejedelmi trónra. Az eseményeket szemléletesen örökítette meg Jókai Mór Erdély aranykora című regényében. Az író szerint már ekkor kiderült Apafi tehetetlensége, és a táborba érkező feleségéhez fordult tanácsokért. Anna határozott jelleme már itt érvényesült, és az egyik török vezér (Kucsuk pasa) meg is jegyezte, hogy úgy tűnik, Apafi az eszét a feleségénél szokta tartani.

Józsa Judit kerámiaszobrász alkotása

Fotó: Gedai Csaba fotóművész

Apafi ellentmondásos történelmi figura. A kortársak (mint például Cserei Mihály történetíró) egyértelműen negatív alaknak tartották. Szerintük három szenvedélye volt: a vadászat, az órák (számtalan óráját minden nap pontosan felhúzta) és az esti ivászatok az erdélyi urakkal. Úgy tűnik, hogy a kormányzást okos és erélyes felesége nélkül nem tudta volna végezni. Ezt a képet rajzolja meg róla Jókai is az Erdély aranykora mellett a Törökvilág Magyarországon című regényében. Manapság vannak történészek, akik Apafit olyan óvatos politikusnak akarják beállítani, aki sikerrel egyensúlyozott a két nagyhatalom között. Ezen vélemények ellenére mégis a negatív kép tűnik valószínűnek.

Anna aktívan részt vett a kormányzásban, és különösen nagy szerepet vállalt gazdasági kérdésekben. A fejedelmi udvar fenntartása teljesen az ő vállain nyugodott. Ebben is kiváló gazdasszonynak bizonyult, gyakran adott ki rendeleteket az udvarbírák és kamaraispánok számára, ellenőrizte a parasztok terménybeszolgáltatásait. A fejedelem a gazdasági kérdésekkel egyáltalán nem törődött, ezzel szemben Anna gazdasági naplókat vezetett, amelyek nagyon gondosak és pontosak voltak. Az is jelzi, hogy milyen jó gazdaasszony volt, hogy még egy híres szakácskönyvet is írt.

Külpolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Annak volt a híve, hogy a törökökkel Erdély biztonsága érdekében fenn kell tartani a jó viszonyt, és az adót pontosan fizetni kell nekik. A politikában jó szövetségesre talált Teleki Mihály kancellár személyében, aki anyai ágon rokona volt. Anna minden országos dologban vele tárgyalt, és családi ügyekben is kikérte tanácsait. Telekit a kortársak, különösen Cserei kegyetlen és agresszív alaknak írták le, de nem tagadták kivételes politikai képességeit. Erdélyt tulajdonképpen a kancellár és a fejedelemasszony kormányozta. Telekit sokan gyűlölték, és ez Annára is árnyékot vetett, népszerűtlenné vált.
Anna egyik hibája vallási türelmetlensége volt. Mint kálvinista gyűlölte és üldözte a katolikusokat. Megpróbálta őket áttéríteni a kálvinista vallásra. A vegyes házasságban született gyermekeknek kálvinistáknak kellett lenniük.

A fejedelemasszonynak egyre több problémája volt a férjével. A befolyásolható Apafi a mulatozások alatt olyan dolgokat is aláírt, amiket később megbánt. Néhány ilyen esetben Anna hatást tudott rá gyakorolni, és elérte, hogy a döntést megváltoztassa. Apafi aláírta például Anna sógorának, Bánffy Dénesnek halálos ítéletét, de a fejedelemasszony kegyelmet eszközölt ki számára. Ez azonban már későn érkezett, a főurat ellenségei közben kivégeztették. Egy másik esetben viszont Anna sikerrel járt, és Béldi Pál halálos ítéletét visszavonatta a fejedelemmel.

Az ifjú Apafi Mihály

Magánéletében Anna nem volt szerencsés. Bár szeretett szépen öltözködni, a kortársak szerint nem volt szép asszony. Ezért féltékeny természetű volt, és idegesen figyelte az arisztokrata nők kacérkodását férjével. Gyakran betegeskedett, amit gyermekei is örököltek. A házaspárnak sok gyermeke született, de ezek közül csak egy, az 1676-ban született Mihály érte meg a felnőttkort. Anna férjét mindvégig hűséges hitvesként szerette, és sokszor szinte gyermekként bánt vele. Apafit és Annát régi erdélyi főúri családok lenézték, és sohasem fogadták be igazán.

Anna mindenképpen biztosítani akarta fiának a trónutódlást. II. Apafi Mihályt még apja életében erdélyi fejedelemnek ismerték el. Anna bizalmasának, Teleki Mihálynak viszont az 1680-as években megváltozott a politikája. A törökök 1683-ban Bécs alatt nagy vereséget szenvedtek, ami után megkezdődött kiűzésük Magyarországról. Teleki ezután a németekkel kötött szövetséget, és Erdélyt német seregek szállták meg.

Laborfalvi Róza Bornemissza Anna szerepében

Anna nem érte meg férje halálát és Erdély önállóságának elvesztését. 1688-ban halt meg Ebesfalván. Először az almakereki evangélikus templomban temették el. Újratemetésére 1909-ben került sor, amikor hamvait férjével, fiával és menyével együtt a kolozsvári református templomban helyezték el.

1942-ben Kós Károly tervezett számára síremléket. Anna a magyar nagyasszonyok közé sorolható, mert határozott jellemével nagyon sokat tett Erdély önállóságáért egy különösen nehéz korszakban.

Weninger Endre

Forras : innen ...

Híres nők a magyar történelemben

Nemrég jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában Estók János és Szerencsés Károly munkája, a Híres nők a magyar történelemben című könyv, amely az igényes tudományos ismeretterjesztés hagyományait folytatva női sorsokon keresztül mutatja be hazánk történelmét, Gizella királynétól Kádár Jánosnéig. Interjú Estók Jánossal.

Föl szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a nők nem potyautasai, hanem aktív részesei, formálói a történelemnek – mondja Dr. Estók János történész, az ELTE oktatója. – Sűrűsödési pontok szerint rendeztük a kiadványt, így rajzolódik ki a korai századokban a koronás asszonyok, a szent életű hercegnők és a nagyasszonyok világa. A hosszú 19. századtól kezdődően a nők már önmaguk jogán is bekapcsolódnak a közéletbe, a politikába, a polgárosuló világot jellemző szellemi erjedésbe.

Ekkortól már írónők, költőnők, szerkesztők és színésznők is helyet kaptak. Igyekeztünk olyan lányokat-asszonyokat kiemelni, akiket valamilyen szempontból megérintett a történelem, vagy ők maguk alakították azt.

Meglepő, hogy egyes államférfiak feleségei milyen aktívan részt vettek a közéletben.

A történészeket gyakran megróják azért, hogy a nőkhöz csak mint híres férfiak feleségeihez közelítenek. A mi szempontjaink mások voltak. Hogy csak egy példát említsek: az 1830–1840-es évek politikai csatáiban a férfiak játszották a főszerepet, de reformellenzék tagjai körül befolyásos női tábor formálódott. A történeti irodalomban közismert, a közgondolkodásban azonban nincs jelen, hogy Batthyány Lajos politikai szerepvállalására milyen jelentős hatást gyakorolt felesége, Zichy Antónia.

Batthyány Lajosné Zichy Antónia: Vajon mennyit fogunk hallani róla az idei Batthyány Emlékév kapcsán?
Jelentős közvetítő szerepet vállalt abban, hogy a főrendi reformerek közeledtek az alsó tábla liberális köznemeseihez. Zichy Antónia ezen a téren többet tudott elérni, mint az esetenként indulatos, rátarti arisztokrataként mutatkozó gróf.

Fontos jelzés volt például, amikor a védegyleti mozgalmat és a hazai ipart támogatandó, a grófné korábbi válogatott ruhái helyett egyszerű, magyar kékfestőben jelent meg a farsangi bálon.

Hasonlóan az előbbiekhez, Széchenyi és Seilern Crescence levelezéséből kiolvasható, hogy nem csupán romantikus szerelem, hanem szoros szellemi kapcsolat is jellemezte a viszonyukat. Széchenyi elsők közt jutatta el feleségének a Hitelt, és ő azonnal kritikai észrevételekkel reagált rá. Amikor Széchenyi éppen a Lánchíd építésével van elfoglalva, akkor Crescence a „mi hidunk”-ról beszél. Ezek az asszonyok együtt éltek azzal a szellemi pezsgéssel, amelyet a férfiak történetéből jól ismerünk.

Kellemes meglepetéssel szolgált néhány kevéssé ismert név, például Hugonnai Vilmáé, aki az 1870-es években orvos akart lenni, de itthon nem járhatott egyetemre. Zürichben szerzett diplomáját 15 évnyi küzdelem után sikerült honosíttatnia.

Hugonnai Vilma: az első magyar orvosnő, 1890 körül
Célul tűztük ki, hogy a megkerülhetetlen, neves személyek mellett elfeledett női sorsokat is bemutassunk. A nőoktatás kiépülésének külön figyelmet szenteltünk, hiszen ez a nők önállósodási törekvéseinek feltétele. Hugonnai Vilma életútja egy olyan folyamat végpontja, amellyel azt igyekeztünk bemutatni, hogyan jutottak hozzá az 1890-es évekre a nők a férfiaknak számára régóta adott a közép- és felsőfokú oktatáshoz.

Így jelenik meg Brunszvik Teréz, Teleki Blanka, Karacs Teréz és Veres Pálné is.

Ilyen panteonok esetében mindig ott kísértenek a hiányzók. A legvitathatóbbnak a művészeti válogatást érzem. Világos, hogy pusztán múzsaként számontartott nők nem kerültek be, Szendrey Júlia viszont, aki maga is írt, igen. Épp ezért hiányzik a színész és író Kosztolányiné Harmos Ilona. Vagy például az emlékiratírók közül Bethlen Kata.

Megfordítanám a kérdést: annak mindenképp örülök, hogy akik bekerültek, nem vitathatóak. Sokan vannak, akik kimaradtak. A művészek közül elsősorban olyanokról írtunk, akiket valamiképpen megérintett a történelem. Kétségtelen, hogy Blaha Lujza az idővel megkopott népszínművek primadonnája volt, ám a sorsa mégis összekapcsolódott Pest-Buda magyarosodásával, a polgárosodás, a német és magyar nyelvű színjátszás versengésének folyamatával.

Ratkó Anna: Egy generáció anyukája.
A „nemzet csalogánya” magával ragadó föllépésével odavonzotta a Népszínházba Budapest német ajkú lakosságát is, ezért olyan jelenség ragadható meg az életútja kapcsán, amely történeti szempontból is lényeges. Ami Bethlen Katát illeti: eredetileg szerepelt volna, de terjedelmi okokból ki kellett hagynunk. Vannak olyanok is, akik egy másik személyről írt szócikkben jelennek meg, mint Ráskai Lea.

Nagy erénye a könyvnek a számos eredeti szemelvény.

Olyan típusú kijelentések, hogy „mit érzett Kossuth Lajos, amikor először meglátta Meszlényi Teréziát” nem szerepelnek a kötetben, hisz erről fogalmunk sincs. Csak olyan állításokat tartalmaz, amelyek történeti forrásokkal igazolhatóak, melyeket a szakirodalom – beleértve a legfrissebbet is – már megérlelt.

A szakirodalom föltérképezése mellett az adott kornak megfelelő források, középkori évkönyvek, oklevelek, krónikák, geszták, levelek, visszaemlékezések és naplók újbóli átnézésével dolgoztunk. Sajnos, a hivatkozások feltüntetésétől a kiadó műfaji okokból eltekintett, viszont bőséges ajánlott irodalom zárja a kiadványt.

Oktatói munkájára visszahat a nőtörténettel való foglalkozás?

Horthy Miklósné Purgly Magda: Neki fehér lovon jött.
Föltétlenül, és a hallgatók láthatóan rezonálnak a témára. Magyarországon a nőtörténetírás még mindig gyerekcipőben jár, bár az utóbbi időben egyre több az ezzel kapcsolatos konferencia, tanulmánykötet. Történetírásunk sokáig a politika-, diplomácia- és hadtörténetre összpontosított, kevéssé a társadalom-, gazdaság- és életmódtörténetre.

Manapság a történeti antropológia, a mikrotörténelem vezethet el azokhoz a kisközösségekhez és ahhoz a történelmi rekonstrukcióhoz, amely például már nem csak a férfiak világáról szól. Persze, nem egyetemi szinten kellene mindezt elkezdeni: jó volna, ha a társadalmi nemek kérdése, a nemek közti egyenlőség gondolata jól felépített folyamat lenne a közoktatásban.

Forras : innen...