2015. november 17., kedd

Az egészséges életmód határozza meg a jó életkilátásokat


A japánok a leghosszabb életű emberek a Földön, ezt sokan genetikai okokkal, különlegesen stresszmentes körülményekkel magyarázzák. Bizonyos, hogy ezek a tényezők is szerepet játszhatnak ebben, de egy nagyszabású japán vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy az ázsiai szigetországban is annak jók az életkilátásai, aki egészséges életmódot folytat.


Egucsi Eri és munkatársai évtizedek óta azzal foglalkoznak, hogy 40-79 éves egészséges japánok életmódját, életvitelét tanulmányozzák. A kutatók 1988-1990 között csaknem 25 ezer nőt és 19 ezer férfit vontak be vizsgálatukba, és egészségük alakulását csaknem tizenhét éven keresztül követték.

Az önként jelentkezők életmódját pontozták, majd a 17. év végén összesítették. Egy-egy pontot kapott mindenki, aki nem dohányzott, legfeljebb egy-két pohár bornak megfelelő alkoholt fogyasztott, minden nap legalább egyszer evett gyümölcsöt, illetve halat, csaknem naponta ivott vagy evett valamilyen tejterméket, hetenként legalább ötször mozgott, gyalogolt vagy egyéb testgyakorlást végzett minimum egy óráig, testtömeg indexe 21-25 között volt, vagyis nem volt sem kövér, sem sovány és átlag 5,5-7,5 órát aludt.

Azok bizonyultak a legegészségesebbnek a vizsgált alanyok közül, akik a legtöbb pontot szedték össze az előbbi életmód megtartása alapján. A nők csoportjában átlag 45 százalékkal éltek tovább és egészségesebben szív- és érbetegség szempontjából a nyolc ponttal rendelkezők a legalacsonyabb pontszámúakhoz képest, a férfiak körében a különbség még erőteljesebb, 52 százalék volt - írták a szakemberek az European Heart Journal szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Jelenleg a japánok életkilátása 83 év. Két másik szakértő, Andrew Mente és Salim Yusuf a folyóiratban írt cikkében rámutatott arra, hogy a II. világháború után Japán rendkívüli gazdasági növekedése következtében sokat átvett az amerikanizált életstílusból. Ennek ellenére a szigetország lakói körében az infarktus halálozási aránya továbbra is lényegesen alacsonyabb maradt, mint az Egyesült Államok lakói esetében. Az Egyesült Államokba emigrált japánok szívbetegség okozta halálozása viszont évek alatt a többszörösére emelkedett. Ezt a szakértők egyértelműen a nyugati életvitel következményének tartják.


Az egészséges életmód meghosszabbítja az életet

Az American Journal of Clinical Nutrition című lapban jelent meg cikk, amely a Maastricht-i egyetem tudósainak kutatásairól számolt be. A szakemberek szerint azok a nők, akik mediterrán diétát folytattak, nem dohányoztak, és megtartották az egészséges súlyukat, 15 évvel tovább élnek, mint kevésbé egészségesen élő társaik. Érdekes, hogy ugyanilyen összehasonlításban az egészségtudatosabb férfiak szintén hosszabb életre számíthattak, de „csak” 8,5 évvel.

A kutatók így összegezték a négy legfontosabb egészséges életmód-faktort: dohányzás, fizikai aktivitás, táplálkozás és testsúly. A kutatás vezetője szerint eddig csak kevesen tanulmányozták ezen faktorok kombinációjának és a halálozásoknak az összefüggését. Ők maguk ezt több, mint 120 ezer személy megkérdezésével tették, akiket 1986 óta vizsgáltak ebből a szempontból.

A 4 legfontosabb faktor

A vizsgálatok eredményeképpen a következő tényezők bizonyultak öntőnek a hosszabb, egészségesebb élet elérésének szempontjából:

• A dohányzás mellőzése.

• Legalább napi 30 perces fizikai aktivitás.

• Az egészséges testsúly megőrzése (ami a testtömegindex-szel, vagyis BMI-vel számítva a 18,5-25 közé esik).

• Leginkább a mediterrán étrend szerinti táplálkozás, vagyis főként zöldségeket, gyümölcsöket, olajos magvakat, halakat, egyszeresen telített zsírokat, kevés húst fogyasztani, és az alkoholbevitelt is korlátozni.

Amikor összehasonlították a legegészségesebben élő nők adatait a legkevésbé egészségesen élőkkel, a tudósok arra jutottak, hogy az utóbbiaknak megnégyszereződött a halálozási rizikója, míg a férfiaknál 2,5-szer nagyobb volt az esély a végzetes kimenetelű betegségre, ha nem a 4 faktor szerinti életmódot folytattak.

Az életmód gyógyítani is képes

Mára bizonyított tény, hogy az egészséges, megfelelően kialakított életmóddal nem csak megelőzni, de gyógyítani is lehet a már kialakult betegségeket - ismerteti dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa. Mielőtt azonban bárki meggondolatlanul belevágna a megterhelő edzésekbe, fontos lenne tájékozódni az általános állapotról.

Az életmód orvoslás éppen azt a célt szolgálja, hogy akár alapbetegségek, akár kevésbé jó fizikai állapot esetén alapos felmérés és tesztek után mindenki kialakíthassa a számára legoptimálisabb életmódot, mozgás- és étkezési programmal egyaránt.

Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése