A Grimm testvérek

A Grimm fivérek, Jacob Grimm (Hanau, 1785. január 4. – Berlin, 1863. szeptember 20.) és Wilhelm Grimm (Hanau, 1786. február 24. – Berlin, 1859. december 16.) mesegyűjtőként és nyelvtudósként ismertek.

A Grimm család Hessenből származott. A szülőknek, Philipp Wilhelm és Dorothea Grimmnek hat gyerekük volt. Szülőházuk a hanaui Freiheitsplatzon (korábban Paradeplatz) állt. 1791-ben az apát Steinauba nevezték ki hivatalnoknak, így oda költöztek. Az apa 1796-ban, 45 éves korában meghalt. Édesanyjuk 1798-ban Kasselbe küldte a fiúkat egy nagynénihez. Jacob a marburgi egyetemen jogot tanult, fivére egy évvel később ugyanott ugyanazt. Egy tanáruk, Friedrich Carl von Savigny megmutatta nekik könyvtárát, Goethe és Schiller műveit, a romantikus irodalmat és a lovagi dalokat.
Az anya 1808-ban bekövetkezett halála után Jacobnak kellett a családot eltartania. Így Jérôme Bonaparte vesztfáliai király udvarában könyvtáros lett, 1809-től pedig városi tanácsos is.
1806-tól kezdve gyűjtöttek a Grimm fivérek meséket. 1810-ben újra együtt voltak Kasselban, és 1811-ben Jakob kiadta első művét a lovagi énekekről. Wilhelm első könyve régi dán meséket tartalmazott. 1813–1816-ban a Régi német erdők című újságot adták ki régi német mesékkel.
1815-ben a Gyermek- és családi mesék második kötetét adták ki. A könyvet fivérük, Ludwig Emil illusztrálta. A mesék nagy kiadása hét, a kisebbik tíz kiadást ért meg még életükben.
Régi regéket is adtak ki, ami azonban nem volt olyan népszerű, mint a mesék.
A német nyelvtanról írt könyvüket is ekkor adták ki. Az első kötet a végződésekkel foglalkozik, a második a szóképzéssel. 1818–1819-ben jelent meg először. Wilhelm a rúnaírásról írt könyvet, fő műve, a német hősi eposz 1829-ben jelent meg.
1820-ban Jacob Grimm a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek leírásával az első német tudományos nyelvtan megalkotója lett. A grimmi hangtörvények képezik az alapját a nyelvcsaládelméletnek.
1822-ben Jacob Grimm megalkotta elméletét az első germán hangeltolódásról, amellyel a germán nyelvek eredetét magyarázta.
Göttingában is volt lakásuk. Jacob Grimm 1830-tól professzor lett, Wilhelm 1835-től. 1837-ig két további nyelvtankönyvet, majd további mesekönyveket adtak ki.
1838-ban fogtak bele a német nyelv nagyszótárának emberfeletti munkájába. Az előttük álló feladatot alábecsülték: az eredetileg hat-hét kötetesre tervezett kiadványt 10 éven belül elkészíthetőnek gondolták. Több mint 80 munkatárs 600 000-nél is több cédulát készített. Az első kötet 1854-ben jelent meg, és a két testvér a hátralévő életében már csak csekély mértékben tudott hozzájárulni a szótár elkészüléséhez: Wilhelm, aki a D betűhöz járult hozzá, 1859-ben halt meg; Jacob, aki az A, B, C és E betűket még be tudta fejezni, 1863. szeptember 20-án halt meg, éppen a Frucht (gyümölcs) szócikken dolgozott. A szótár és a testvérek történetét örökíti meg Günter Grass a 2010-ben megjelent Grimms Wörter című regényében.
Kevésbé ismert tény, hogy Jacob Grimmet mély barátság fűzte a szerb nyelvújító és a szerb népköltészet gyűjtőjéhez Vuk Stefanović Karadžićhoz, akit házában többször is szívesen látott. Emellett kiválóan sajátította el a szerb nyelvet. Ennek köszönhetően Jacob Grimm lefordította és kiadta Vuk Karadžić szerb nyelvtanát "Srpska gramatika" (Serbische Grammatik).
A berlini akadémia jelentette 1860-ban, hogy Wilhelm Grimm elhunyt. A német köztudatban a két fivér neve együtt ismert, és egyként tisztelik őket.

Forras : innen...

Hans Christian Andersen, a nagy dán meseköltő

Szegény családból származott Hans Christian Andersen, de volt benne becsvágy és elhivatottság.
Ennek köszönhette,hogy  halhatatlan mesehőséhez, a rút kiskacsához hasonlóan tündöklő alakjává vált a világirodalomnak, s királyává a mesék műfajának.

Bár a család nyomasztó szegénységben élt, a gyermek taníttatására nagy súlyt fektettek a szülők: az odenséi zsidó iskolába íratták be, ami egyrészt garantálta, hogy a fiú színvonalas oktatást kapjon, másrészt nagyban hozzájárult Andersen toleráns felfogásához, és ahhoz, hogy a zsidó szereplőkről pozitív képet fessen későbbi műveiben. A felvilágosult szellemű suszter és a parasztlányból lett mosónő fia 14 évesen érkezett szülővárosából Koppenhágába, hogy képességeiben bízva kiszabaduljon az otthoni nyomorból. Szép énekhangja már Odensében is feltűnt, ezért először a fővárosi királyi színházban próbált szerencsét. Nyurga alakjával a karigazgató helyett inkább a balettmester figyelmét keltette föl, s 16 évesen már színpadra léphetett mint balett-táncos.

Amikor meglátta saját nevét az előadást hirdető plakáton, valósággal megszédült az izgalomtól. Mint utóbb írta, e pillanatban "megcsapott a halhatatlanság nimbusza". Ennek bűvöletében tizen- és huszonéves fejjel (!) számos színdarabot írt, amelyek azonban - joggal - feledésbe merültek. Nem úgy a meséi, amelyek csakugyan halhatatlanná tették a nevét az egész világon. Meséket 30 éves korában kezdett írni, miután 1833/34-ben hosszú körutazást tett Európában. (Ezt idézi fel Az ezüsthúszas című meséje.) Az útra persze saját zsebéből nem telt volna. A lehetőséget mentorának, a filantróp lelkületű dán pénzügyminiszternek köszönhette. Jonas Colberg közbenjárására VI. Keresztély dán király 600 birodalmi tallér ösztöndíjat adományozott a 28 éves fiatalembernek

A hosszú utazás során érlelődött meg benne a meseírás gondolata, ám - mint egy barátjának küldött leveléből kitűnik - a kötet címe (Gyermekeknek szóló kalandok) dacára a történetek inkább felnőtteknek szóltak. Hangvételük többnyire borongós, szomorkás volt, és ritkán végződtek boldog zsivajjal, örömünneppel. Az 1835-ben megjelent, 60 oldalas könyvben négy történet szerepelt, köztük a Borsószem hercegnő. Hamarosan következett a második mesekönyv, benne Hüvelyk Panna történetével. A mesék egy része a költő fejében fogant meg, másik részüket a gyermekkorban halott népi mondák színezésével, továbbfűzésével hozta létre Andersen.

1837-ben adta közre egyik leghíresebb meséjét, A kis hableányt, amely számos fordítás nyomán egész Európában ismertté tette a nevét. A tragikus sorsú sellőlány bronzszobra Koppenhága legismertebb és leggyakrabban fényképezett köztéri műalkotása. A történetben (amelyre Walt Disney filmstúdiója is rávetette magát a 90-es években) pszichológusok Andersen szexuális labilitásának, lappangó homoszexualitásának dokumentumát vélik látni. A történet - mint számos Andersen-mese - a főhős halálával végződik, mintegy kifejezéseként annak a komorságnak, amelytől a nagy mesemondó csak ritkán tudott életében megszabadulni. Tény, hogy irodalmi sikerei dacára Andersen Koppenhágában is hontalan maradt. Első kötetének lelkes fogadtatása után szállodába költözött, majd onnan egy bútorozott szobába a Nyhavn, később a Tordenskjoldagade utcában. Első saját ágyát 61 éves korában vásárolta.

A kis hableány szobrán kívül Koppenhága két emlékművet emelt a nagy mesemondónak. Az egyik szobor a Tivoli, a városi vidám park közelében áll, amelynek kínai pavilonja volt egy híres mese, A csalogány egyik ihletője. A másik a kortárs skandináv kultúra fényes csillaga, Jenny Lind énekesnő, akit a XIX. század közepén csak mint "svéd csalogányt" emlegetett a köznyelv. Andersen udvarolni próbált az énekesnőnek, ám közeledését Lind udvariasan elhárította - alighanem sejtve, hogy az író érdeklődése a női nem iránt semmiképpen sem kizárólagos, sőt alkalmasint mesterkélt volt csupán.

Odense, Dánia harmadik legnagyobb városa számos rendezvénnyel emlékezik nagy szülöttére idén. A meseköltő születésnapján (április 2-án) nyújtják át a nemrég alapított s 50 ezer euróval járó Andersen-díjat. A Munkemollestraedén álló szülőházában múzeumot nyitottak. Koppenhágában július 28-án mutatják be A kis hableány alapján készült musicalt, mégpedig egy, a kikötőben úszó színpadon. Dánia kortárs zeneszerzői összesen tíz új zenekari művet komponáltak Andersen művei alapján, amelyeknek ünnepi bemutatóira április 2. és december 6. között kerül sor olyan neves zenekarok előadásában, mint a New York-i Filharmonikus Zenekar, a Birminghami Szimfonikusok, a Bázeli Szimfonikus Zenekar és a Stockholmi Királyi Filharmónia.

 Forras : innen...