2015. augusztus 10., hétfő

Walt Disney



A gyermekkor.
Walter Elias Disney Chicagóban született 1901 december 5-én.

A család megélhetése nehéz volt, ezért úgy döntöttek hogy elhagyják Chicagót és egy kis farmra költöztek.
A farmon a munka kemény volt, emiatt Walt két báttya (Herbert és Raymond) visszaszökött a városba és nem is tértek többet vissza a családhoz.
Édesapja (Elias) kemény ember volt, híve a testi fenyítésnek. A gyerekek nem kaptak semmi kedvezményt, de még játékot sem. Karácsonyi ajándékuk mindíg valami használati tárgy volt.
Walt báttya Roy látta el testvéreit játékokkal és később ő szerzett külön munkát Walt-nak.
Nem volt könnyű ez az élet, de Disney mégis kellemes emlékként emlékszik vissza rá, mint ahogy később rajzfilmjei színhelyéül is szívesen választotta a farmot.


Disney már akkor is rajzolgatott. Egyik alkalommal (hat vagy hét éves lehetett) fogta a kátrányos hordót és a spaklival kidekorálta a házuk fehér falait, különböző állatokat rajzolva rá. Megbüntették, de később Maggie nénje hozott neki ajándékba egy csomag rajzpapírt és pár ceruzát, aminek nagyon örült.
A családtól nem sok bíztatást kapott a rajzoláshoz, de más emberektől igen.

"Emlékszem hét esztendős lehettem, az orvosnak volt egy gyönyörű lova és megkért, hogy rajzoljam le. Ő tartotta az állatot, mialatt én a házi készítésű festőállvánnyal és anyagokkal bíbelődtem. A végeredmény meglehetősen szörnyű lett, de a doktor és felesége nagy-nagy örömömre megdícsérte a rajzot."

Gyermek korában rendszeresen járt iskolai rajztanfolyamokra. 14 éves korában rábeszélte apját, hogy irassa be a Cansas City-i művészeti intézet szombat délelőtti osztályába. Mielőtt ez megtörténhetett volna a család megindult az anyagi hanyatlás felé. 1910 nyarán az apa eladta a farmot, elárverezte készleteit és a családdal együtt beköltözött Cansas City-be.

tt megvásároltak egy kis (3000 előfizetős) lapterjesztő vállalatot. Walt Disney (és Roy báttya) 9 évesen hajnali fél négykor kelt, hogy segítsen a lapok kihordásában. Az apja más fiúkat is alkalmazott, nekik 3 dollárt fizetett hetente, a Disney fiúk ingyen dolgoztak. A munka kegyetlenül nehéz volt, a lapokat be kellett vinni az ajtóhoz télen akár fél méteres hóban is.
Disney, hogy kis keresethez jusson saját maga rendelt lapokat és árulta az utcasarkon, illetve egy cukorka üzletben dolgozott a déli sikola szünetben.

Báttya Roy Disney 1911-ben betöltötte a 18 évet, elvégezte a középiskolát és (szokás szerint) ő is elhatározta, hogy elszökik otthonról. Mielőtt elment mondta Walt-nak, hogy ne tűrje apja ütéseit. Az apa szokása volt, hogy ha rájött egy turpisságra akkor levitte Walt-ot az alagsorba és jól elverte nadrágszíjjal. A következő alkalommal Walt bele harapott apja karjába de úgy, hogy az nem bírta lerázni magáról. Ezuán soha többé nem bántotta fiát.

Disney akkor élte legboldogabb pillanatait Cansas City-ben, amikor rajzolni tanult és színházi élményei voltak (szombat reggelente szökött el a művészeti intézet festő és rajz tanfolyamára -az apja elnéző volt). Disney a helyi moziban működő műkedvelő színházi csoportban is szerepelt, és pár dollárt keresett Charlie Chaplin utánzásaiért (aki akkor aratta első sikereit).
1917-ben látta a Hófehérke és a Hét Törpe némafilm változatát a helyi moziban, mely mély nyomot hagyott benne.

Apja eladta a terjesztői vállalatot és a pénzt befektette egy Chicago-i konzervgyárba.
Walt Disney Cansas-ben maradt, hogy befejezze az iskolát. Nyáron a vasútvonalon dolgozott mint cukorkaárus. Imádta a vonatot és ez végig kísérte egész életét.
Nyár végén Chicagóba utazott a családhoz. Beiratkozott a McKinley főiskolára, ahol az iskolai újságnak rajzolt, fotózott, persze e mellett apja konzervgyárában is dolgozott.
Következő nyáron Disney a postán dolgozott (leveleket osztályozott, kézbesített). Ha volt ideje lerohant a magasvasút állomásra és a csúcsforgalomban segített a személyzetnek óránként 40 centért.

E sokféle munka folytán sikerült vásárolnia részletfizetésre egy 70 dolláros fényképezőgépet (nem maradt fenn információ, hogy valamilyen művészi vagy pénzkeresési célra is használta e a gépet).

Disney kis trükkel elérte, hogy besorozzák katonának (azt hazudta hogy már 17 éves, pedig kellett még pár hónap). A háború végén sikerült kijutnia Franciaországba mint sofőr, egészségügyi holmikat kellett szállítania.

Saját lábon.
Amikor 1919-ben hazatért volt némi pénze. Apja munkával várta a konzervgyárban heti 25 dolláros fizetéssel, de Disney akkor már elhatározta, hogy a reklámgrafikusi pályára lép. Apja ellenezte ezt, ezért inkább visszautazott a jól ismert terepre: Cansas City-be. Állást akart szerezni a legjelentősebb lapnál a Kansas City-i Star-nál.

Disney első állásában segéd volt egy reklámstúdióban (havi 50 dollárért). 6 hétig dolgozott itt, de ez idő alatt is sokat tanult. (Úgy kapta meg az állást, hogy megmutatta rajzait, majd egy hétig még ingyen dolgozott.) Itt ismerkedett meg Ub Iwerks-el, aki kébzettebb volt Disney-nél, és szűntelenül izgatták a filmkészítés technikai problémái.

Disney decemberben újra a postánál dolgozott és esténként már kifinomultabb rajzokat készített.
Karácsony után Disney és Iwerks maguk szakállára kezdtek üzletelni. A "Vendéglői Híradó" című újságnál kaptak ingyen rajzasztalt és fizettek is nekik 10 dollárt az illusztrációkért. A vállalkozás kezdetben szerény sikereket hozott, első hónapban 135 dollárt kerestek, alig többet, mint kettejük fizetése az előző munkahelyen.
Néhány hét múlva azonban megpillantottak egy hírdetést: grafikust keresett a Cansas City-i filmpropaganda vállalat. Disney jelentkezett, bízva abban hogy mindkettőjüket felveszik. Azonban csak egy hely volt. Iwerks átengedte Disney-nek az állást, ő maradt "vállalkozó", de mivel nem voltak olyan jó üzleti érzékei a vállalkozás pár hét múlva befulladt.


Az első rajzfilmek elkészülnek.
A Kansas City-i filmpropaganda vállalat szűk keretek között ugyan, de rajzfilm gyártással foglalkozott. Egy perces fekete-fehé reklámfilmeket forgalmazott a helyi moziban. Az egyik leg primitívebb módszert alkalmazták: papírból kivágták a figurákat amiknek karjuk-lábuk külön mozgatható volt. Minden mozgásfázist lefényképeztek és vetítéskor ez a mozgás illúzióját keltette.
Disney-t őszintén izgatta ez a munka. Kis idő múlva Ub Iwerks is a stúdiónál dolgozott. Apróbb trükköket találtak ki ketten, hogy élethűbbé tegyék a mozgásokat.

Munka mellett nem volt idő kísérletezésre, ezért Disney megkérte főnökét, hogy adjon kölcsön egy felvevőgépet hogy szabad idejében kísérletezhessen. Helybéli történeteket dolgozott fel otthon a garázsban, amiket aztán eladott a helyi Newman mozinak. E filmecskéknek azt a címet adta, hogy Newman féle Laugh-O-Gram (azaz Kacagráf). Rendszeresen vetítették ezeket a moziban és Disney bizonyos hírnevet szerzett ezáltal.
Külön munkákat is vállalt a mozinak. Amikor megkérdezték hogy mennyit kér értük, Disney elfelejtette hozzá adni a nyersanyag árához a saját munkáját, így ez a különmunka épphogy nem volt ráfizetés.

Egyéb munkái révén sikerült annyi pénzt félre tennie, hogy vissza adhatta a kölcsön felvevőt és saját gépet vásárolhatott.

Az első saját stúdió.
Hamarosan úgy érezte elérkezett az idő, hogy ott hagyja a Filmpropagandát és saját céget alapítson. A Laugh-O-Gram nevet adta neki, és valahonnan elő teremtette az alapításhoz szükséges 15.000 dollárt.



Kiköltözött a garázsból, irodát bérelt és segédeket alkalmazott akiknek nem fizetett semmit, csak tanulási lehetőséget kínált és esetleg részesedést a profitból.
Első aszisztensei hamarosan fizetést is kaptak, mert a Laugh-O-Gram tüneményes gyorsasággal kezdett forgalmazni egy hét részes rajzos tündérmese sorozatot. Minden rész hét percig tartott és témái között szerepelt a Piroska és a Farkas és a Csizmás Kandúr is.

Disney-nek ugyan sikerült eladnia néhány filmet, de a bevétel mire eljutott volna hozzá kézen-közön elveszett.
Hamarosan el kellett bocsátania az alkalmazottait, eladni a lakását (ezután a cég irodáiban aludt).

1923-ban hagyta el Kansas City-t, de előtte több kísérletet tett, hogy megmaradjon a szakmában. Ha borbélyhoz ment, akkor rajzzal fizetett a hajvágásért. Felvevő gépével szülőknek készített megrendelésre felvételeket a gyermekükről. Ha tudomást szerzett egy szenzációról, akkor kocsiba ült, feltűzte a SAJTÓ táblát és a helyszínre sietett forgatni.
Egyik anyagi támogatója Roy báttya volt, aki a veteránkórházban lábadozott. Időnként elküldött egy üres csekket Walt-nak azzal a kikötéssel, hogy 30 dollár erejéig kitöltheti. Másik segítsége két fivér volt, akik az épület végén egy éttermet üzemeltettek és 60 dollár erejéig hiteleztek Disney-nek.

A Laugh-O-Gram bukását követően sikerült azért Disney-nek két rajzfilmet legyártania. Az egyik egy fogászati intézet megbízásából készült és a gyerekeket a helyes fogápolásra tanította. Ötszáz dollárt kapott érte. Amikor az intézet képviselője közölte, hogy átveheti a pénzt és néhány részlet megbeszélése végett keresse fel, Disney bevallota, hogy nem hagyhatja el a stúdiót. Egyetlen pár cipője ugyanis teljesen szétment, éppen a suszternál volt az épület végén, és a kiváltásához szükséges másfél dollár momentán nem áll rendelkezésére. Így az orvos ment el hozzá.

Nagyobb jelentőségű a másik rajzfilm amit készített, hogy megmense a Laugh-O-Gram-ot. Címe: Alice in Cartoonland (Alíz rajzfilmországban). Disney-nek az az ötlete támadt, hogy a rajzfilmben élő szereplőt is szerepeltet. Főszereplőnek egy kislányt választott, aki rajzolt környezetben játszott és partnerei is mind rajzolt szereplők voltak.

Sajnos a bevételei nem fedezték a kiadásait, így nyilvánvaló volt, hogy Kansas Cityben nem nézhet nagy jövő elé. Eladta a felvevő gépét. Felkereste hitelezőit és megkérte őket, hagy törlessze részletekben a tartozását. Legtöbben elengedték a hátralékot mondván, hogy szüksége lesz egy kis alaptőkéhez, és majd visszafizeti ha tudja.

Irány Los Angeles.
Disney amikor megérkezett Los Angeles-be, első cselekedeteként elkezdett házalni első ötletével a Laugh-O-Gram-al (Kacagráffal). Alexander Pantages meghallgatta Disney-t és mintafilmet kért tőle.
Disney-nek nem volt más választása, minthogy az egészet maga csinálja. Fehér figurákat mozgatott fekete háttér előtt, a háttér elemeti csak egy-egy vonallal jelezte. Pantagesnek tetszett a minta, már üzletet akartak kötni, amikor jött egy Charles Mintz nevű forgalmazó, aki 1500 dollárt ajánlott az Alíz Rajzfilmországban sorozatért.
Az ajánlat nehéz választás elé állította Disney-t, végül ez utóbbit választotta.



Az első Alíz Rajzfilmországban epizód költségvetése 500 dollárt igénylet. Disney-nek nem volt ennyi pénze, ezért Roy báttya segítségével kölcsön kért Robert bácsikájuktól. Roy szerzett még 250 dollárt és lassan elkészült az első rész. Kis idő múlva megérkezett a járandóságuk New York-ból: 1500 dollár, 100%-os haszon. 

Az első Alice rajzfilmeknek csak mintegy egy harmada volt tiszta rajzfilm, a film többi részében a kislány a barátaival játszott. Disney a szereplőket a környékbeli gyerekek közül toborozta és 50 centet fizetett nekik. 

Disney törekvése a technikai tökéletességre már korán megmutatkozott. Egymaga rajzolt, operatőre, rendezője volt a filmeknek, a díszletet is ő barkácsolta össze. A költségek így is emelkedtek. Egyre többet költött díszletre, a gyermekeknek is többet fizetett, végül kénytelen volt operatőrt felvenni, mert Roy sosem tudta eltalálni a megfelelő ritmust a régi típusú kézzel hajtott felvevőgéppel. 
Legjobb lépése az volt, hogy meghívta Kansas City-ből a kitűnően rajzoló Ub Iwerks-t. 

Amikor Iwerks megérkezett akkor a Disney fivérek (Walt és Roy) már fél tucat (hat) Alice filmmel elkészültek, de nem kerestek annyit, hogy jól éljenek. Walt a kicsi hasznot befektette a következő filmbe. Kölcsön kértek ettől-attól, takarékosan éltek közösen egy kis lakásban ahol Roy főzött. Ha kávéházban ebédeltek akkor egy adagot rendeltek és testvériesen osztoztak. 

Az Alice sorozat nem vált be a mozikban. A hatodik rész után Charles Mintz megpróbálta felmondani a szerződést. A Disney fivérek már bele mentek volna, csak az késztette őket ellenállásba, hogy a hetedik Alice film már a laborban volt, illetve a csapatban dolgozott már Iwerks, az ő trükkjei, rajzai és Walt fél éves tapasztalatai nagyobb üzleti sikert helyeztek kilátásba. 
Mintz érvényben hagyta a szerződést, kétszer meg is újította. 

Mindezek ellenére az Alice sorozat nem volt elég sikeres, technikailag sem volt megfelelő a konkurens filmekhez képest. 
1927-ben Mintz valami újat kért Disney-től. Disney és csapata azzal az ötlettel állt elő, hogy egy nyúlról készítsenek rajzfilmet. Egy kalapba bedobálták a cédulákra írt neveket, majd a forgalmazót megkérték hogy húzzon egyet. A kihúzott cédulán ez állt: Oswald, így született meg az Oswald the Rabbit (Oswald a nyúl). 



Ez technikailag jobb volt mint az Alice. Ekkor egy film ára 2250 dollár volt, az Oswald nagyobb műgonddal készült mint az Alice és rögtön nagyobb sikert is ért el. 
Disney felesége társaságában New York-ba utazott, hogy megújjítsa a szerződést Mintz-el és egy kicsit többet kérjen a filmekért. Mintz azonban 1800 dollárra akarta csökkenteni az árat. Disney vissza utasította az árat, erre Mintz figyelmeztette, hogy elveszítheti munkatársait és Oswald jogait is. 
Végülis szerződést nem kötöttek, megrendelője nem volt, és mivel Oswald jogai Mintz-nél voltak Disney számára világossá vált, hogy ezt a sorozatot sem folytathatja tovább. Nehéz helyzetben volt, amikor haza indult New York-ból, de mégis azt táviratozta bátyjának hogy "minden rendben", mert nem akarta hogy aggódjon, és addig is volt ideje gondolkodni az úton. 

Mickey egér születése. 



Számtalan változatát ismerjük Mickey egér születésének. Az biztos, hogy az ötlet, hogy egy rajzfilm hőséül egy rágcsálót válasszon Disney-nek már a vonaton eszébe jutott New York-ból hazafelé tartva. Disney a teremtményének először a Mortimer Mouse nevet adta. Ezt később (talán egy forgalmazó tanácsára) Mickey Mouse-ra (Miki Egérre) változtatta. 
A karakter megalkotása nem ment könnyen, több változatot rajzoltak, több száz méter filmet elpazaroltak, mire létrejött a megfelelő karakter. 

Az első Miki Egér rajzfilm: A Bolond Repülő. 
A második: A Száguldó Gaucsó (Galloping Gaucho) 
Talán ez sem lett volna sikeresebb, mint a korábbi Disney rajzfilmek, ha nem jön egy technikai újítás, ami forradalmasította a filmkészítést. 
1927 október 6-án a Warner Brothers bemutatja az első hangosfilmet (The Jazz Singer). 1923 óta ismerték a hangosítást, de ez volt az első film, ami sikeres volt és sikerült megtörnie a filmszakma ellenállását a hangosítással szemben. 
1928 tavaszára minden stúdió áttállt a hangosfilmek gyártására. 



Harmadik Miki Egér rajzfilm a Willi Gőzhajó, melyet Disney már úgy készítette, hogy később hangosítani fogja (ha összejön valahogy). A filmben a mozgásokat ritmusra igazították, és készítettek egy speciális kottát a zene és a hangeffektek későbbi felvételéhez. 

Csakhogy Disney gondban volt. A megkeresett RCA mely hangosítással foglalkozott nem igazán akarta követni Disney speciális kottáját, úgy gondolták a kép és a hang szinkronba hozása nem éri meg a fáradtságot. 
Disney ekkor illegálisan működő hangosító cégeket próbált megkeresni. Így talált rá Pat Powers-re, aki rendelkezett hangosításhoz szükséges berendezéssel. A felvételek itt is nehezen mentek, mert a karmester sem akarta követni a kottát, mondván hogy ő fejből is levezényel olyan zeneszámokat mint a "Yankee Doodle" vagy a "Dixie". 
Végül kis túlóra után sikerült felvenni a hangot, kész volt a hangosított "Willi Gőzhajó". 

Disney megintcsak gondban volt, mert forgalmazót kellett találnia a filmre, ami nem volt könnyű. 
Harry Reichenbach a New York-i Colony mozit igazgatta és engedélyt kért, hogy két hétig vetíthesse a filmet kísérő műsorként, Disney nehezen de belement és heti 500 dollárt kért érte. 
Reichenbach felhívta a sajtó figyelmét a "kísérő műsorra". Két hét múlva a film a Roxy moziba került. Ekkor a forgalmazók már megkeresték Disney-t, hogy mi a célja a filmmel. Disney nem akart lemondani a jogokról, így viszont a forgalmazók nem akarták forgalmazni a filmet. 
Disney-t újra Pat Powers mentette meg, aki reklámot akart a saját hangosító berendezésének és úgy látta ez a rajzfilm megfelelő lesz erre. 

Disney elfogadta Powers ajánlatát. Még New York-ban elkészítette az előző kettő Miki Egér rajzfilm zenéjét, és egy új film (The Opry House) zenéjét. 
1929 elején Disney már négy filmet adhatott át a forgalmazónak, amik óriási sikert arattak a mozikban. 

Disney a siker láttán úgy érezte kísérletezhet kicsit és készíthet egy olyan filmet amiben nem szerepel Miki és Minie. Így készült el a Csontváz Tánc (The Sceleton Dance -1929). Ennek nincs sztorija, a film arról szól, hogy este a temetőben a csontvázak kikelnek a sírokból, táncolnak egyet majd hajnalban vissza bújnak. Powers nem akarta forgalmazni a filmet, mert szerinte túl félelmetes volt, végül egy pozitív kritika meggyőzte és vetítette a filmet a Roxy moziban, ami nagy sikert aratott. 



Disney egy évnyi munka és 21 kész film után anyagilag rosszul állt. Powers nem fizette ki teljesen a jutalékot, húzta a dolgot. A szerződésük az év végén lejárt. Powers tudta, hogy Miki egér-nek köszönheti a film a sikereit és nem az ő hangosító berendezésének. Powers sarokba szorította Disney-t. Közölte vele, hogy Ub Iwerks alá írt vele egy szerződést egy új rajzfilmsorozatra (Powers úgy tudta Iwerks a tehetség a Disney stúdióban), illetve hogy nem áll módjában kifizetni a tartozását, amíg új szerződést nem írnak. Powers ígérte, hogy kifizeti a tartozást és a továbbiakban 2500 dollárt ígért a Miki egér sorozat részeiért. 
Disney időt kért. Powers hibát követett el, hogy ennyi pénzt ígért, mert ebből érizte Disney, hogy akkor valószínűleg még értékesebb a munkája, mint gondolta. 

Megszakította a tárgyalásokat Powers-el, és meg sem próbálta visszahódítani Iwerks-et. 
Első lépése az volt, hogy új forgalmazót keressen, így kötött szerződést a Columbiával. 

Disney tovább gyártotta a Miki egér filmeket. Anyagilag mégsem lendült fel, mert egyre többet költött a filmek elkészítésére. Ráadásul 1931-ben Disney látta, hogy Miki karaktere nem cselekedhet bármit, így a történetek nem lehetnek elég sokszínűek. Disney tudta, hogy a megoldás az ha új karaktereket alkot. Ez azonban lassú folyamat volt. 

Plútó kutya már feltűnt egy filmben 1930-ban mint mellékszerelő, de karaktere csak 1931-ben lett kidolgozott. Goofy 1932-ben jelenik meg -akkor még más néven. Donald Kacsa 1934-ben jelenik meg először, akkor csak egyetlen sok szövege van. 
Az új karakterek megalkotása, az új sztárok születése egy évtized munkáját igényelték. 

1931-ben disney áttért a színes technikára. Addig minden filmje fekete-fehér változatban készült. 


A Virágok és Fák (Flowers and Trees) című rajzfilm volt az első, melyet színesben készített, és óriási kasszasiker volt. A Technikolor kizárólagos jogot adott Disney-nek 1935-ig a rajzfilmekben a háromszínű eljárás használatára. A konkurensek csak kétszínű eljárást használhatták, így Disney óriási előnyt szerzett ezzel. 
Ugyanakkor csak a "Buta Szimfónia" sorozatot készítette színesben, a többi filmet nem. 

Disney szerződést kötött a United Artist-al, aki a bevétel 60%-át ígérte minden film után. 
1932-re Disney közel volt ahhoz, hogy a maga területén jelentős tényező legyen. Sokat költött a filmekre, így a forgalmazásból csak a második éven volt nyeresége. Néhány év alatt mégis sikerült anyagilag is helyreállnia, véget ért a bizonytalanság időszaka. 


933-ban készült el A Három Kismalac című film, mely óriási siker volt és ebben hangzik el a "nem félünk a farkastól" ének, mely az első sláger a rajzfilmek történetében. 

Disney a bevételt mind visszaforgatta a stúdióba, így az szépen gyarapodott. 

Hófehérke az egész estés rajzfilm. 
A Hófehérke öt év alatt készült el és ezalatt a Disney stúdió dolgozóinak létszáma a 150-ről 750-re nőtt. 


Disney ekkor fejlesztette ki a multiplán kamerát, mely segítségével 3 dimenziós hatást lehetett adni a cselekménynek. Eddig a felvétel úgy működött, hogy a hátteret és a figurákat egy síkban egymásra helyezték (üveglappal leszorították), majd lefotózták. A multiplán kamera úgy működött, hogy például a főhős a kamera előtt helyezkedett el 3-4 centire, de a háttérben lévő fa 6-8 centire mögötte, a felhők a háttérben mondjuk 20-30 centire. Ezt könnyebb volt kigontolni, mint megvalósítani. A kamera megépítésében nagy szerepe volt Ub Iwerks-nek. 
A kamera nem lett időben kész, így Disney nem tudta az egész filmet ezzel a kamerával készíteni. 
Problémát okozott a Hófehérke és a Királyfi karakterének animálása is, végül egy új technológiát fejlesztettek ki, melyben élő szereplőket vettek fel, majd az ő mozgásukat rajzolták /retusálták addig, míg elkészült a megfelelő mozgás. 

Ahogy nótt a stúdióban létszám, az irányítás egyre nehezebb volt. A munkafolyamatokat részekre bontották, Disney mindenbe szeretett beleszólni, irányítani az alkalmazottakat. Irányított mindenkit, de ekkor már magában a rajzolás tevékenységében nem vett részt. Disney dolgozói körében nőtt az elégedetlenség. A hasonló munkát végző emberek fizetése között különbségek voltak a szerint, hogy kit kedvelt Disney és kit nem. Sokan kritizálták, hogy a filmek végén csak Disney neve szerepel -így a Hófehérke végén már szerepeltet egy stáblistát. 
Disney minden apróságra emlékezett ami a gyártással kapcsolatos, és általában mindent újraforgatott, ha valami nem úgy sikerült ahogy szerette volna. 

Disney a rövidfilmek terén lemaradt a népszerűségi versenyben, ezért tudta, hogy nagy filmeket kell gyártania, ha anyagilag is sikeres akar lenni. 
A Hófehérke költségeit Disney 250 ezer dollárra gondolta, de végül 2,5 millió dollárba került, ezért kénytelen volt kölcsönt felvenni. Disney sok problémával találkozott. A film hosszú, ezért tompítottak a színeken, hogy elviselhetőbb legyen. A cselekményben a törpék szerepét növelték, hogy oldják a feszültséget. 
Sokan úgy gondolták, hogy félelmetes lesz a mese a gyermekeknek. 

1937 karácsonyára került a Hófehérke a mozikba. 
A bemutató után 6 hónap alatt 2 millió dollárt hozott a stúdiónak, 1967-ben ez az egyenleg 22 milliónál tart. A sikerből lehetett volna bővíteni a stúdiót, de Disney úgy döntött bele vágnak egy új stúdió építésébe. Emellett a Hófehérke megjelenésekor már dolgoztak a Bambin és a Pinocchión. 

1940-ben Disney tartozott a bankoknak, és problémát okozott, hogy a háború elzárta az európai piacot, így kiesett egy jelentős bevétel. 


A Pinocchiót már teljes egészében a multiplán kamerával forgatták. A cselekmény pergőbb mint a Hófehérkében, a szereplők is jobban animálhatóak. A filmben feltűnik egy tücsök, aki kommentálja az eseményeket. A későbbi Disney filmekben rendszeresen visszatérnek az ilyen kis mellékszereplők, melyek enyhítik a feszültséget. A Pinicchió 2,6 millió dolláros költsége az első forgalmazás alkalmával nem térült meg, később is csak 8 millióra emelkedett a bevétel. 

Elkészül az új stúdió. 
A Pinocchió pénzügyi kudarca nem vette el Disney kedvét az átköltözésre az új stúdióba. Az új stúdió építéséhez hitelt kellett felvennie Disney-nek. A bankok nem voltak biztosak abban, hogy Disney megtarthatja majd a stúdiót (hogy sikeres lesz), ezért úgy tervezték az új stúdiót, hogy szükség esetén kórháznak is alkalmas legyen, mert Burbank ezen részén szükség volt kórházra (ami később megépül a stúdióval szemben). 



Disney apja egy alkalommal látogatást tett az új stúdióba. Disney lelkesen vezette végig, büszke volt, hogy a régi nehéz idők után végre sokra vitte, saját vállalatot irányít, stúdiót épít. Az apa nem árult el semmilyen érzelmet, a séta végén végig mutatott az épületeken és megkérdezte, hogy "és még mire jó ez az egész?" Disney erre lemondóan csak ennyit mondott: "Kórháznak." 
Az apa irtózott attól, hogy kölcsön kérjen bárkitől, ezért nem nézte jó szemmel, hogy Disney hitelből fejleszti a stúdiót. Felajánlotta fiának, hogy kisegíti kétszáz dollárral. Ekkor Disney már közel 8 millióval tartozott a bankoknak. 

Disney ebben az időben kezdett dolgozni a Fantázia c. filmen, melyben ötvözte az animációt a komoly zenével. 
Hogy befejezze a filmet, 1940-ben kénytelen volt piacra dobni részvényeit, mert a bankok megtagadták a hitelt. 
1941-ben sztrájk tört ki az új stúdióban. A dolgozók a rossz munkakörülmények, igazságtalan fizetések miatt sztrájkoltak. Az alkotócsapatok elszakadtak egymástól az új stúdióban, minden részleg bejáratánál ült egy hölgy, akinek az volt a dolga, hogy megkérdezze ki hová megy, mi célból látogatja meg mondjuk egy munkatársát. A segédanimátorok és kifestők az animációs épület földszintjére szorultak, később ez a hely lett az elégedetlenség melegágya. Disney nagy mértékben ésszerűsítette a gyártást, de a közvetlen stílus megszűnt. Disney rosszul reagált a nehézségekre. Rossz tanácsokat kapott ("maradjon határozott"), és a sztrájkolókkal szemben állt, nem akart engedni nekik. 
1941 május 29-én elkezdődött a sztrájk. 
Amikor a sztrájk befejeződött, Disney nem volt otthon. Hat hetes kirándulásra elutazott Dél-Amerikába. Nem csak pihent, négy új kisfilm terveivel tért vissza. 
Visszatértekor a stúdióban gőzerővel folyt a munka. Gyorsan és olcsón (700 ezer dollár) elkészítették a Dumbo c. rajzfilmet. Ez rövidebb és kevésbé nagyzoló, mint a többi Disney film. Sajnos ekkor lépett be az USA a háborúba, így csökkentek a bevételek. 


1942-ben lett kész a Bambi, 5 évinyi munkával és 2,3 millió dollár költséggel. Ez sem húzta ki Disney-t az adósságokból, a film akkor csak 1,2 milliót jövedelmezett. 
A háború alatt a kormány megrendelésére készültek propaganda filmek (sokszor veszteséggel, mert túl lépték a költségvetést, vagy a kormány az előre beígért összeget végül nem fizette ki). 

Disney a stúdió kapacitását úgy állította be, hogy 3-4 évente készítsenek nagy rajzfilmet. E mellett élő szereplős filmeket gyártottak, esetleg ezeket színesítették animációval. Ezek költségvetése szerényebb volt, ami jól jött a szűkebb esztendőkben. Ilyen volt például a nagy sikerű Mary Poppins. 

Disney jövedelmet és hírnevet szerzett természetfilm sorozatával. 
Hamarosann jobban állt a stúdió, és már három nagy filmen dolgoztak (Hamupipőke, Alice Csodaországban, Peter Pan). 
1950-ben már jól állt a stúdió, olyannyira, hogy az Alice bukása sem okozott visszaesést a vállalat jövedelmében. A Peter Pan is gyengén jövedelmezett. A rajzfilmgyártás hanyatlott, és a Csipkerózsikánál érte el a mélypontot. A csipkerózsika 1960-ban csak 5 millió bevételt hozott, ez a ráfizetés veszteségessé tette a vállalatot. 

Az élőszereplős nagyfilmek bevétele jelentősebb volt. Ilyen volt például a Szórakozott Professzor, melyet a magyar televízió is vetített már néhány alkalommal. Disney szívesen ültette a cselekményt kisvárosi környezetbe. Sajnos Disney gyakran próbálta egy-egy korábbi sikerét megismételni, mindenáron "szuperprodukciót" készíteni, ami nem mindig jött be. 


A Dzsungel Könyve (the Jungle Book) ért el komoly sikert ebben az időben, ez a Dumbo-hoz hasonló rövidebb film tele volt ötlettel, humorral. 

1954-ben bekapcsolódott a televíziózásba (tévé show-k, Miki Egér Klub). 
Ez időben kezdte el építeni a szórakoztató parkját, melyet Disneyland-nek nevezett el. Jelentős mennyiségű pénzre volt ehhez szüksége. A pénzt megszerezte, a park elkészült. Az egy éves hírverés, és a megnyitó televíziós közvetítése meghozta az eredményt. 1955 julius 18-án 30 ezer vendég jelenlétében nyilt meg a park (állitólag előző nap még lázas munka folyt, betonoztak stb). Az első hat hónapban 1 millió látogatója volt a parknak és ez 25 milliós bevételt hozott. 
A park bevétele folyamatosan nőtt, 1959-ben elérte a 60 millió dollárt. 


Walt Disney 1966 december 15-én halt meg a Szent József kórházban a burbanki Disney stúdióval szemben. Halálát vérkeringési zavar okozta. 
Walt Disney haláláig készült 21 egész estés rajzfilm, kb 500 kisfilm, 50 játékfilm, 7 kalandfilm, 330 órányi Miki Egér Klub tévé-műsor, kb. 300 órányi televíziós show. 
Készített sok természetfilmet. 
Elkészítette a ZORRO sorozatot, mely 78 epizódból áll. 
Megállmodta és létrehozta Disneyland-et, egy szórakoztató parkot gyermekeknek (az egész családnak). 
Jelentős bevétele volt a régi filmek újra forgalmazásából, televíziós sugárzásból, a Disney figurás termékek jogdíjából. Gyártottak rövidfilmeket iskolák számára oktatási célra. 

Disney vagyona halálakor több tíz millió dollár. 
Halála után a Disney stúdió irányítását Roy pátyja vette át (most valószínűleg valami igazgató tanács vezeti a részvényesek megbízásából), és a stúdió továbbra is azt a vonalat viszi tovább, melyet Disney életében vitt. Készülnek az egész estés rajzfilmek, sorozatok, élő szereplős sorozatok, filmek, gyermek műsorok. Zajlik az élet Disneyland-ben, készülnek a Disney figurás játékok és egyéb termékek, könyvek, képregények. 
Újabban a számitógépes grafika is jelentős szerepet kap. Ahogy Disney minden új technikai lehetőséget kihasznált, valószínűleg ebben is az élen lett volna. 


Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése