2015. augusztus 4., kedd

Drakula Kastély



A Bran kastély, magyarul Törcsvár, ismertebb nevén Drakula kastély. 1377-ben épült a mellette elhaladó, fontos kereskedelmi út ellenőrzésére. Fekvéséből adódóan a nehezen bevehető várak közé tartozott. A XVII. században a kastélyt Vlad Tepes uralkodó használta, aki Darkula hírében áll.

A völgy kanyarulatában, egy szikla tetejére epített Bran kastély uralja a tájat. A vár építésének okmánya 1377. november 19-én keltezett. A határvidéki vár, amely vámhelyként is szolgált, sokáig Brassó városához tartozott, és a város kincstárát gazdagította. A várnak négy tornya volt, és a bejárás egy mozgóhídon át történt. Gótikus kapuzatok, keskeny kőlépcsősorok, boltíves termek, árkádok és más építészeti elemek teszik a várat különlegessé. Az idők folyamán a hely híre egyre nőtt, az itt jelenlévő lovagi művészetnek (1512-ből származó falifestmények), a kiallított tárgyaknak (fegyverek- egy 1601-ből való ágyu, szőnyegek, reneszánsz és barokk stílusú bútordarabok), a gótikus zeneteremnek köszönhetően.

A kastély főképp a román királyi család tulajdonaként örvendett nagy figyelemnek. A Drakula-legenda, amelyet Vlad Tepes román uralkodó személyéhez fűztek, a vár hírnevét méginkább növelte. A kastély parkjában egy néprajzi múzeumot is berendeztek, amely a Törcsvár környéki falusi lakosság életét eleveníti fel.

Az épületet "Drakula kastélyként" is emlegetik, annak ellenére, hogy nincs sok köze a Drakulaként elhíresült, kegyetlenkedő Vlad Ţepeş havasalföli vajdához.

Nagy Lajos magyar király 1377-ben néhány barcasági falut rendelt Brassó alá, hogy várat építsenek Törcsváron, mely a következő évben el is készült.
1412-ben Zsigmond király a havasalöldi vajdának ajándékozta, azzal a céllal, hogy szükség esetén ide menekülhessen a török elől. Pár évvel később a székely ispánok hatalma alá rendelte a várat, majd a szomszédos Barcarozsnyónak adományozta 3000 forintért.
1916-ban Brassó városa koronázási ajándékként Zita királynőnek, rá két évre pedig Mária román királynőnek ajánlotta fel a kastélyt. Mária restauráltatta, és egyik kedvenc tartózkodási helye lett. A restaurált kastély ma múzeumként működik, mellette pedig egy kis falumúzeum található.

A törcsvári Bran Kastélyt felvették a világ 10 legszebb középkori kastélyának listájára, Nagy Britannia-i, Franciaország-i és Németország-i kastélyokkal együtt.










Forras : innen ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése