2015. augusztus 28., péntek

Divatikon, akit a britek szívből utáltak



Hogy feleségül vehesse őt, a király lemondott a trónjáról. A britek ezt sosem bocsátották meg a kétszeresen elvált, közrendű, ráadásul amerikai nőnek. Wallis Simpson, a csábító enyhén szólva megosztó személyiség volt, de mivel mindig vonzóan és elegánsan öltözködött, a stílusát sokan irigyelték, és utánozták. Királyné ugyan nem lett, de windsori hercegné és divatikon igen. És gyaníthatóan kémkedett is.

Sok a bizonytalanság körülötte. A születési ideje nem biztos, ő mindig 1896-ot adta meg, de egyes források szerint 1895-ben született Pennsylvaniában, amikor szülei még nem házasodtak össze. Ez szégyellnivaló származást jelentett volna Bessie Wallis Warfield számára, így valószínűleg inkább csalt egy évet.

Apja hamar meghalt, a családtagok támogatták az özvegyen maradt anyát és kislányát. Később nagybátyja jóvoltából előkelő leányiskolába járt, de szegény lányként. A Bessie nevet ifjú korában hamar elhagyta, úgy vélte, az csak a teheneknek való. Sosem számított szépségnek (erősen szögletes arcformája miatt ez szóba sem jött), de eszes volt, vékony, csinos, élénk, és ibolyakék szemekkel bűvölte hódolóit, akik állítólag sokan voltak.

20 éves korában férjhez ment Earl Winfield Spencerhez, az amerikai hadsereg snájdig pilótájához, akiről később derült ki, hogy felettébb erőszakos, és alkoholista. Kapcsolatuk hányatott volt, hol együtt éltek, hol külön, végül 11 év után 1927-ben elváltak.

A válásig Wallis egyáltalán nem viselkedett szentként a kortársak visszaemlékezései alapján. A külön élős időkben a pletykák szerint viszonya volt egy argentin diplomatával, majd, amikor több mint egy évet töltött Kínában, ott viszonyba bonyolódott Galeazzo Ciano gróffal, későbbi olasz külügyminiszterrel, Mussolini vejével, akitől teherbe is esett, és abortuszát követően sosem lehetett gyereke. (Amerikai állami iratok szerint úgy tudni, hogy Wallis egy időre a tengerészeti hírszerzés ügynöke lett az 1920-as években, emiatt utazott Kínába.) Valamint – a pletykák szerint – állandóan flörtölt boldog-boldogtalannal, és sötét kínai lebujokban különlegesen vad szex praktikákat tanult. (Másképp hogyan is csábíthatta volna el évekkel később a Prince Charmingot, a világ legvonzóbb agglegényét egy csúnyácska, akkor már nem is túl fiatal nő???)

Már ekkor bármit el tudtak képzelni az emberek róla, később ez csak rosszabbodott. Viszont az öltözködését mindenki dicsérte.

Válása után Wallis megismerkedett Ernest Simpson elvált üzletemberrel, akivel hamarosan összeházasodtak, és Londonba költöztek. Ott barátkoztak össze Lady Thelma Furness-szel, az angol trónörökös aktuális szeretőjével. Lady Furness 1931-ben mutatta be Edward hercegnek Mrs Simpsont. A hercegnek tetszett a nő, de viszonyt feltehetően csak 1934-ben kezdtek. A walesi herceg akkor végleg megvált addigi szeretőitől, és Mrs. Simpson rabjává vált.

Wallist egyébként bemutatták az angol udvarnál is (ahol akkor még nem tudták, hogy már egyszer elvált, különben nem fogadták volna), ez alkalomból klasszikus vonalú selyemruhát és tollas kiegészítőket viselt.

Az amerikai nőnek az FBI szerint voltak az idő tájt más, rövid viszonyai is, többek közt Joachim von Ribbentrop akkori londoni német követtel, aki később Hitler külügyminisztere lett. A brit az MI5 is megfigyelés alatt tartotta Wallist, mert azt gyanították, hogy a walesi hercegtől megtudott fontos információkat szivárogtat ki a németeknek.

1936 elején VIII. Edward néven király lett a herceg, aki világossá tette családja és a kormány előtt, hogy feleségül kívánja venni (az akkor még papíron házas) amerikai barátnőjét. Terve totális ellenállásba ütközött minden szinten, a botrány egyre nagyobb lett, így decemberben inkább lemondott a trónról. A britek ezt sosem bocsátották meg az amerikai nőnek. A lemondott király addigi rangját, címeit elvesztette. Trónra került öccsétől a windsori hercegi címet és apanázst kapott, de el kellett hagynia Nagy Britanniát.

Wallist ugyan a közvélemény megvetette, de a stílusát elismerték, és ekkorra már divatikonná vált. Rendszeres látogatója volt Coco Chanel divatbemutatóinak, vásárolt Vionnet-nál, hordott Schiaparelli és Givenchy ruhákat. Cecil Beaton lefotózta a Vogue számára a híres, Elsa Schiaparelli tervezte homáros ruhában, amelyhez a díszítést Salvador Dalí rajzolta.

Wallist ugyan a közvélemény megvetette, de a stílusát elismerték, és ekkorra már divatikonná vált. Rendszeres látogatója volt Coco Chanel divatbemutatóinak, vásárolt Vionnet-nál, hordott Schiaparelli és Givenchy ruhákat. Cecil Beaton lefotózta a Vogue számára a híres, Elsa Schiaparelli tervezte homáros ruhában, amelyhez a díszítést Salvador Dalí rajzolta.

Mrs. Simpsonnak 1937-ben sikerült elválnia (a válást a férj hűtlensége miatt mondták ki!), ezután Edwarddal össze is házasodtak Franciaországban. Esküvői ruhája egyszerű szabású, elegáns Mainbocher kreáció volt, világoskék színben, mivel Wallis harmadik házasságkötésekor mégsem viselhetett szűzies fehéret. A szín Wallis-kék néven lett ismert és népszerű.



A windsori hercegné rajongott az ékszerekért, és férje elhalmozta szebbnél szebb darabokkal, komoly gyűjteményre tett szert. Ezeket mindig egyszerű szabású ruhákkal hordta. Az egyik leghíresebb a kifejezetten a számára készült Cartier nyakék, amely csupa gyémánt, ametiszt és türkiz. Egy másik emblematikus darab szintén Cartier-től való, egy párduc formájú ónix és gyémánt karperec.


A II. világháború idején Churchill – hogy eltávolítsa Európából – kötelező érvénnyel kinevezte Edwardot a Bahama szigetek kormányzójává, mivel esélyes volt, hogy a németek esetleg elrabolják, vagy magától bonyolódik valamilyen németbarát akcióba. Így a házaspár 1945-ben térhetett csak vissza Európába. Franciaországban telepedtek le, és a továbbiakban élték a korabeli gondtalan celebek életét, utazgatva, partikra járva, évtizedeken át. Nagy Britanniába nem térhettek vissza, és Wallisszal csak férje halálakor állt szóba a királyi család.

És persze a pletykák. Még női mivoltát is kétségbe vonták. Azt híresztelték, hogy androgén-inszenzitivitási szindrómája van, nem fejlődtek ki a belső női ivarszervei, és a külsőkkel sem volt minden rendben. (Akkor vajon hogyan lehetett terhes 1924-ben?) Bizonyíték? Nagyon vékony, fiús az alakja, keskeny a csípője, és erősen szögletes az arca, valamint túl határozottan viselkedik.

Annyira utálták, hogy ez a nő lett az ördög maga, mindenki biztosan tudott róla valami szörnyűséget. Bármit pletykáltak, mindenki simán elhitte. Nem véletlenül, hiszen Wallis exhibicionista volt, gátlástalan, rasszista és törtető, aki szerint „az ember sosem lehet elég vékony és elég gazdag”.

A II. világháború körüli erős németbarát érzelmei és kapcsolatai egyértelműen tagadhatatlanok (mint ahogy Coco Chaneléi is, csak neki később megbocsátották ezt). Miatta kellett új királyra szert tennie a brit birodalomnak. Nem volt nemesi származású, de beférkőzött az arisztokraták közé. Elvált amerikai nő létére kis híján brit királyné lett. Gyanús kalandjai voltak gyanús férfiakkal. Nem tiltakozott, amikor a boszorkányos szexuális vonzerő legendájával ruházták föl. („Sose magyarázkodj, és sose panaszkodj.") Kiszámíthatatlan és megbízhatatlan volt. Kíméletlenül megszerzett magának majdnem mindent, amit akart.

Amúgy, számos jellemhibája, elfogadhatatlan nézetei ellenére, realista volt: „Nem vagyok egy szép nő. Nincs mit nézni rajtam, úgyhogy az egyetlen, amit tehetek, hogy jobban öltözködöm, mint bárki más. Ha mindenki engem néz, amikor belépek egy szobába, a férjem büszke lehet rám.” Stílusát egyfajta páncélként viselte, és úgy gondolta, a kifinomult eleganciával tartozik is a férjének, aki a miatta mondott le a trónról.



Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése