2015. augusztus 10., hétfő

A fotózás története


Általánosságban a fotózásról

A fotózás technikai eszközök segítségével történő képi információk rögzítése. Készülhet gyakorlati vagy művészi céllal. Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 19. század végén, a 20. század elején kezdték elismerni mint művészet, ekkor vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezéset a görög phos (fény) és graphis (rajz) szóösszetételből kapta. Jelentése:fénnyel rajzolás vagy fényrajz.
Az ember történelme során mindig is arra törekedett, hogy saját életéből megmentsen egy kis darabot az utókor számára. Visszamehetünk egészen az őskorhoz, amikor az ősember falra festett ábrák alapján ábrázolta a zsákmány elejtéséhez szükséges „haditervet”, vagy láthatjuk ezt a régi idők történetíróinál. Vizuális lény vagyunk, agyunk jelentős része ezt a feladatot látja el. Nem csak a szépnek a megörökítése a célunk, nem csak a szem gyönyörködtetése érdekében készítünk képeket, hanem bizonyos események bemutatásához, ismeretek megszerzéséhez is elengedhetetlen a képalkotás. Példa erre az Egyiptomi hieroglifák is. Ezeket képírásnak is nevezhetjük. Tehát az emberek közötti információáramlásnak fontos része a kép és a képalkotás.

A fotózás története

A fényképészet létezése a társadalom igényeinek köszönhető. A 17. század óta széles körben elterjedt a fényképezőgép őse, a camera obscura. A fényképezés technikai feltételeit már korábban is ismerték. A 18. század elején Heinrich Schulze német vegyész felfedezte az ezüstsók fényérzékenységét, hogy az ezüstnitrátban a fény külső változással járó vegyi folyamatot indít el. Valójában ezeket a felfedezéseket csak az újkorban használták fel a képek rögzítésére. Az ezzel kísérletező francia Nicéphrore Niépce-nek sikerült a képet először rögzítenie Az ezüst-sók fényérzékenységének bebizonyítását 1727-ben (és köztudatba való bevezetését) mégis J. H. Schultze (1687-1744) német orvosnak tulajdonítják. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-bólAz első fotó . 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, az expozíciós idő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése nagy méreteket öltött. 1840-ben megnyílt az első műterem New Yorkban. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-ban dobták piacra. Ebben az évben megnyitott George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company. A Kodak 1930 és 2004 között irányadó volt a fényképészet világában. Az első színes filmet 1907-ben hozták forgalomba, de még ez nem adta vissza valósághűen a szineket. 1935-ben a Kodak fejlesztette ki és forgalmazta Kodachrome nevű filmjét. A Polaroid Corporation nevű amerikai céget Dr. Edwin Land 1937-ben alapította abból a célból, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárását. 1948-ban megjelent az első Nikon márkájú fényképezőgép, a Nikon I. 1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet, mint sztenderd kapcsolódási módot a fényképezőgépváz és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett.

 1959-ben kerültforgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma is ismert módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép válik láthatóvá.1973-ban jelent meg a világ első digitális fényképezőgépe. 1986-ra a Kodak digitális gépe már egymillió megapixeles  képek készítésére is alkalmas volt. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG formátumban készítette a felvételeket. 1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash  kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t.

Forras : innen...

2 megjegyzés:

  1. köszi, jó kis összefoglaló . további jókat

    VálaszTörlés
  2. az egy millió megapixel kicsit tulzás,csak pixel lehet az akkor

    VálaszTörlés