2015. augusztus 5., szerda

A telefon és a telefonközpont megszületése


Manapság a hálózatok korát éljük. A „háló” ma az internetet jelenti, de más távközlési hálózatok már évszázaddal megelőzték születését. Ezek a hálózatok óriási hatással voltak a korabeli sajtó majd a rádió működésére.


Alexander Graham Bell, a telefon (egyik) feltalálója találmánya bezetése idején előrevetítette a készülék lehetőségeit. Ekkor már léteztek távíróhálózatok, de a lakóházakba nem voltak bevezetve, csak néhány hivatalba, szerkesztőségbe. A villanyvezetékeket ekkor még nem fektették le, hiszen Edison még nem találta fel a villanykörtét. Bell tehát ekkor a gázcsövek és vízvezetékek rendszeréhez hasonlónak írta le tervét a telefonkábelek hálózatáról, mely a boltokat, otthonaka, munkahelyeket összekötné. Még olyan messzire is elmerészkedett, hogy kijelentse: meg van győződve róla, hogy egyszer a távoli városok is össze lesznek telefonnal kapcsolva és az ország bármely pontján élő két ember is beszélni tud majd egymással. A városok közti hálózatról 1854-ben Henry Thoreau azt írta, hogy szép, szép, de minek… A távoli városoknak – érvelt – valószínűleg semmi közölnivalójuk sem lesz egymásnak.

Ma már tudjuk, hogy a világot átszövő távközlési hálózatok adják az információáramlás, az “információs társadalom” alapvető infrastruktúráját. Ezek a hálózatok lehetnek kábelesek, de állhatnak egymással összekapcsolt, éterbe sugárzó adó- és vevőberendezésekből is.

A TÁVÍRÓ

A távíróhálózat Samuel Morze találmányával indulhatott fejlődésnek. Addig is sokan kísérleteztek vele, de még nem volt megfelelően egyszerű kódolási módszer. Az 1800-as évek első haramadára azonban már halaszthatatlanná vált egy olyan rendszer kifejlesztése, mely a vasútnál gyorsabban, azt megelőzve hírt adhatott: jön a vonat… Ez az igény indította el a távíró útját.

1837-ben mutatta be sokszorosan javított telegráfját, melyhez – az adatok kódolására – kifejlesztette a morzeábécét, melyet 1840-ben vezettek be, és egészen az 1990-es évekig hivatalos használatban volt (ekkor a hangzó rádiózás váltotta fel hivatalosan). A távíró (telegráf) – és gyakorlatilag az elektronikus levél – elődje az optikai, szemaforos távíró, illetve egy elvetélt kísérlet: Sömmering elektrokémiai távírója, melyben 35, az ábécé betűit jelentő aranytű végén kellett megfigyelni a buborékok képződését. A betűk átvitelét 35 külön huzal helyett a jelek morzekódolása oldotta meg.

Az első távírókábelt Baltimore és Washington között húzták. 1848-ban már tízezer kilométer távíróvonal működött a világon. A bécsi forradalom idején még csak Pozsonyig építették ki a vonalat, így onnan gőzhajón jutott el Pestre a hír. 1850-ben ért el a vonal Pestig. A távíró sebessége (mely a morze-kódolás és dekódolás sebességétől függött) 5 bit/sec körüli volt.

Az első transzatlanti kábel 1858-ban készült el, az angol királynő és az amerikai elnök üzenetével nyitotta meg a forgalmat. (párhuzam: az angol királynő 1970-es években küldött emailje). A kábel sajnos egy hónap működés után kettészakadt az óceán mélyében, s a következő (immár strapabíróbb) 1866-ban készült el. Egy kábel azonban hamar kevésnek bizonyult („szűk volt a sávszélesség”): 1920-ban már 21 egymás melletti kábelen futottak az üzenetek. 1957-ben, az első műhold fellövése idején (mely új berendezés később tehermentesíti a tenger alatti kábeleket) a távírókábelek forgalma 491 millió szó volt.

A távíró gyorsaságára hamar lecsaptak a tőzsdei információkat vagy egyéb híreket keresők. 1866-ban a Western Union hálózata csinált nyereséges üzletet belőle. A Western Union hozta össze a kora nagy összeolvadását: felvásárolta az United States Telegraph és az American Telegraph Company cégeket. Az így monopolhelyzetű cégnek 37 000 mérföldnyi kábele volt.

A rádiótechnológia kifejlesztése után az első alkalmazási lehetőség a távíró volt: a morze-kódokat ezek után már nem csak kábelen, hanem a drótnélküli szikratávírón is továbbíthatták. Ezt a technológiát használta pl. a Titanic segélykérésre 1912-ben.

a Morse féle távíró…

A TELEFON

A távírón csak szövehet lehetett továbbítani, morze-kódban. A telefon hasonlóan kábeleket használt, de ezeken nem morze-kódot, hanem hangot továbbított (ezért nem távíró, hanem távbeszélő volt neve). Ehhez fel kellett találni a mikrofont és a hangszórót, méghozzá olyan állapotban, hogy az emberi beszéd érthető átvitelére is alkalmas legyen (az első kísérletekben még úgy hangzott az átvitt hang, mintha a szomszéd szobából szólna: igen alacsony (párszáz Hz-es) frekvenciaátvitelre volt csak képes. Alexander Graham Bell 1876-ban jegyeztette be szabadalmát a telefonra, és 1877-ben megalapítja az első kereskedlemi társaságot, a Bell Telephone-t. 1877-ben a magyar lapok már a telefon szó magyarításáról cikkeznek, 1878-ban beindul az első kereskedelmi telefonközpont az USA-ban, 21 előfizetővel. 1879-ben a telefon már Budapesten is működik és 1881-ben megkezdi működését a pesti telefonközpont. 1880-ban, három évvel a bevezetés után az USA-ban 123 ezer telefon volt. Az újdonság gyors elterjedése azonban hamar lelassult (1885: 156 ezer telefon). A vonalak mindenre érzékenyek voltak: a villamosra, a telegráfra, a viharokra. 1884-ben alakult az ATnT (American Telephone and Telegraph Company). A századfordulón már több száz független telefontársaság működött. A kereskedelmi Bell társaság nagyon drágának számított: egy évre 100-200 USD előfizetési díja volt, míg a párizsi állami társaság évi 18, a közösségi tulajdonban levő svéd pegig 20 USD-ért kínálta a telefonelőfizetést. 1900-ban Amerikában minden 60. embernek volt telefonja (1917: minden 10.), Svédországban, melynek Európában a legtöbb telefonelőfizetője volt (és a skandináv országok ma is világelsők mind újságolvasásban, mind internetben és mobil telefonban), minden 115.-nek. Franciaországban minden 1200.-nak.


Érdekes, hogy a távírókezelők mind férfiak voltak, a telefonközpontokat viszont kezdettől fogva nők kezelték („telefonoskisasszonyok”). 1892-től terjedtek el a telefonközpontok és a tárcsás telefon (addig, központ híján, erre nem volt szükség).

Műsor a telefonon. 1881-ben Londonban és Párizsban, egy évre rá Budapesten telefonon kertesztül adnak élő közvetítést az ottani operaházakból. 1882-ben megjelenik az első budapesti telefonkönyv, 238 előfizető névsorával. 1893-ban elindul a telefonhírmondó, Puskás Tivadar találmánya (erre vonatkozóan lásd: a rádióról szóló fejezetet). 1890-ben 3000 telefonelőfizető volt.


A háborúk a telefonelőfizetők számára is hatással voltak: Magyarországon 1917-ben 82 ezer előfizető volt, 3 év múlva már csak 42 ezer. 1933-ra érte el ismét az előfizetők száma a 16 évvel azelőttit. A II. világháborúban 1943-ban a 200 ezres előfizetői létszám a háború utánra 5000-re csökkent; 1956-ra érte el ismét az 1943-ast.


Az USA-ban az 1929-es gazdasági válság volt leginkább érezhető a telefonelőfizetőlk számán (20 millióról 1933-ra 17 millióra csökkent, 1939-re nyerte vissza az 1930-as értéket). A II. világháború alatt minimális növekedés volt itt tapasztalható a telefonok számában.

A telefon történetének következő nagy eseménye a mobil telefonok megjelenése: 1987-ben írták alá az első GSM tervezet szerződését és Magyarországon 1994-ben indult az első szolgáltató kereskedelmi szolgáltatása. A hagyományos telefonon nem igazán fejlődött ki tömegkommunikációs szolgáltatás; a mobil telefonokon, különösen az SMS-en és az internetre kapcsolódó WAP-on azonban már valódi sajtótermékek is jelen vannak.


A telefonhálózat szerepe a rádiózásban

A telefonvonalaknak a rádió kifejlődése után is nagy szerep jutott: a rádióhálózatok műsorszolgáltatása nagymértékben függött a telefonvonalaktól. Távolsági közvetítést ugyanis a kezdeti években (1926-ig) csak telefonkábeleken lehetett adni (a közép- és rövidhullám több technikai ok miatt is alkalmatlan volt rá: zavarásra érzékenyek voltak, időnként elhalkultak (fading), használhatóságuk pedig erősen napszakfüggő volt). Az egyik első ilyen közvetítés 1922-ben egy futballmeccs közvetítése volt. 1926 után az erre a célra kifejlesztett kábeleken kötötték össze a rádiókat. Ezt a feladatot továbbra is az ATnT telefontársaság látta el, monopolhelyzetben, amit cserébe kapott azért, hogy rádiós tevékenységét átengedte az RCA-nak.

A korai állomástulajdonosok egyben rádiókészülékgyártással is foglalkoztak. Úgy gondolták, hogy ha már állomások számára is programot szolgáltatnak, akkor a készülékek is jobban fogynak majd: ez volt ugyanis a legfontosabb bevétel akkoriban (a gramofonlemezfelvételeket is hasonló céllal készítették, a lejátszó berendezés mellé). 1926-ban D. Sarnoff megalapította az NBC-t, hogy ilyen központi műsort adjon a helyi állomások számára. Megvásárolta a WEAF New York-i állomást és ezt használta központi adójának, ahonnan a többi állomás átvehette a műsort. 1927-ben W. Paley azonban arra gondolt, hogy ő nem a rádiókészülékekből, hanem reklámokból fog megélni – erre alapozta a CBS-t. Ehhez azonban egyetlen állomás és hallgatósága kevés volt: ehhez is hálózatba kellett kapcsolódni, amihez ismétcsak telefonvonal kellett. Mindkét esetben ugyanaz a műsor szinte azonos költségen az eredeti hallgatóközöség sokszorosához juthat el (az USA-ban ismeretlen volt az országos/állami rádió fogalma). Mindkét kereskedelmi koncepció sikeres volt: az 1930-as évek végére az NBC és CBS is a teljes hallgatóság 70%-át tudhatta magáénak.

A hálózatos rádiózás Európában máshogy alakult: itt az állami monopólium miatt nem alakulhattak városonként független rádiók, így eleve a központi műsor szétosztására és vidéki reléállomásokon történő továbbsugárzásra rendezkedtek be a rádiók. Az USA-ban ma a hálózatos műsorok főleg a talkshow-kat és betelefonálós „coast-to-coast” adásokat jelentik: azonban ezek vonzzák a legnagyobb hallgatóságot.


A kábelek történetében jelentős esemény a koax kábel 1934-es bevezetése (ezt a Bell társaság dolgozta ki). Ezek a kábelek tették lehetővé az első kábeltelevíziós adásokat is, az 1940-es években; s egészen máig ilyen kábeleken jut el a kábeltévé az otthonokba.

A TELEFONKÖZPONT


Miután Puskás Tivadar az 1876-os philadelphiai kiállításon meglátta Bell telefonját, rögtön tudta, hogy a tervezett távíróközpont helyett az új találmány felhasználásával telefonközpontot kell létesíteni. Fel is kereste Bostonban Bellt, hogy a találmány továbbfejlesztéséről tárgyaljanak, ő azonban nem fogadta – ekkor már a telefon nem foglalkoztatta. Puskás egyedül nemigen tudott mit kezdeni ötletével, pénz és laboratórium kellett ahhoz, hogy a központhoz szükséges technikai fejlesztéseket elvégezze. Így jutott el Edisonhoz, a New York melletti Menlo Parkba.

Puskas Tivadar

Edison

Edison nem sok fantáziát látott a telefonban, amely ekkor inkább még csak zörejeket továbbított és nem érthető beszédet. Egy hétig hezitált, míg végül igent mondott Puskás ajánlatára. Döntésében az is szerepet játszott, hogy közben megszületett a szénmikrofonos telefonkagyló ötlete, a hallgató- és a beszélőkészülék különválasztásával. (Itt a mikrofonban a hang által rezegtetett membránlemez nem közvetlenül adja át az áramingadozást a vezetéknek, hanem szénpor közbeiktatásával.) Puskás a Menlo Parkban egy év alatt kidolgozta a telefonközpont elvét, és 1877-ben már működött is a világ első központja Bostonban, mellyel 20 km-es távolságra is el lehetett már telefonálni. (Az egy évvel korábbi Bell-vonal még csak 3 km-es volt.) Két évvel később látták el a telefonokat a véglegesített szénmikrofonnal, így egyesítve Bell, Edison és Puskás találmányait.


A kép a párizsi telefonközpontot ábrázolja. A hívó otthoni készülékén megtekert egy kart. Az így gerjesztett áram a központban egy csengőt szólaltatott meg, egyúttal pedig lebillentette a hívó nevét fedő fémlapocskát a kapcsolószekrényen. (Telefonszámok még nem voltak.) A kisasszony így észlelte, hogy ki akar beszélni, és hallgatóját csatlakoztatta a hívó vonalára. (Bal oldali kisasszony.) Ezután megkérdezte, ki a hívott fél (középső kisasszony), végül a hívott vonalát összekapcsolta a hívóéval (jobb oldali kisasszony). A beszélgetés közben a kisasszony időnként közbeszólt: “Végeztek?” Ha nem kapott választ, bontotta a kapcsolatot. Egy központot természetesen nemcsak egy előfizető, hanem egy másik központ is hívhatott, olyan beszélgetők között teremtve kapcsolatot, akiknek vezetékei különböző központokhoz voltak bekötve. (Zivatar idején valamennyi vonalat kikapcsolták, nehogy a vezetékekbe csapjon a villám.) A telefonközpont tette lehetővé, hogy a telefon ne csak a posták és a főbb hivatalok kizárólagos hírközlő eszköze legyen – mint a távíró -, hanem az egyszerű polgárlakások összekapcsolója is.

Halló

A nép ajkán él az alábbi történet:
Puskás telefonközpontjának ötlete Bostonban, 1877-ben végre megvalósulhatott.  Amikor Puskás első ízben meghallotta a vonal másik végén levő ember hangját, izgatottan felkiáltott: “Hallom!”
Egyes vélemények szerint így vált, kissé torzított formában, világszerte a telefonálás üdvözlőszavává a halló. Irodalmi adatok azt bizonyítják, hogy a hallózás a brit angol nyelvbe az amerikai angolból került, a nyelvészeti szakirodalom pedig idegen eredetű szónak tarja a magyarban a telefonáláskor használatos halló-t.


Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése