2015. október 14., szerda

Az Apollo űrhajósa szerint a földönkívüliek akadályozták meg az atomháborút az USA és a Szovjetunió között


Edgar Mitchell, az Apollo 14 egyik asztronautája 1971-ben lépett a Holdra. Ő volt a hatodik ember, aki elmondhatja ezt magáról. A Holdon gyűjtött egy csomó tudományos mintát és rengeteg kísérletet végzett el.

Viszont amióta hazajött és leszerelt, valami megváltozott nála. Az utóbbi években ugyanis előszeretettel hangoztatja az összeesküvés-elméleteit, amikben földönkívüliek szerepelnek.
Pár napja a Mirror online kiadásának adott interjújában például azt vezette le, hogy
békeszerető idegenek akadályozták meg, hogy az USA atomháborút indítson a szovjetek ellen.

Az űrhajós azt mondta, magas rangú katonai forrásoktól tudja, hogy több fontos fegyverpróbán is jelen voltak a földönkívüliek. Nagyon érdekelte például őket az Új-Mexikói White Sands-nél lévő helyszín, hiszen itt próbálták ki az USA első atombombáját, a Trinity-t. A földönkívüliek Mitchell szerint fel akarták mérni az amerikai hadi potenciált. Emellett később is arról számoltak be neki pilóták és más tisztek, hogy sok rakétát időről időre hatástalanítottak az idegenek, és több tesztet meghiúsítottak. Sőt, a 84 éves űrhajós szerint az idegenek le is lőtték az emberek rakétáit, és titokban megfigyelték az USA és a Szovjetunió hadvezetését, hogy megakadályozzák a bolygó számára végzetes atomháború kirobbanását. (via IFLScience)

Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése