1918. március 11-én jelentette Albert Gitchell a Kansas államban található Fort Riley katonai bázis szakácsa, hogy a megfázás tüneteit észlelte magán. Még ezen a napon több mint százan jelentkeztek hasonló panaszokkal, ezt az eseményt pedig sokan a világszerte több tízmillió áldozatot követelő spanyolnátha első felbukkanásaként tartják számon.
A napjainkban spanyolnátha néven ismert betegség az influenza A típusának egyik legelső példánya volt; a köznyelvben sokan a madárinfluenzával szokták azonosítani, a valóságban azonban a két vírus között két aminosavnyi eltérés van, ami abban játszik szerepet, hogy a sejt a szervezetben melyik cukrokhoz kapcsolódik. A spanyolnátha a villámgyors terjedés mellett azzal fokozta az emberek rettegését, hogy lefolyása is rendkívül gyors volt, és látszólag teljesen kiszámíthatatlanul választotta ki áldozatait, hiszen az elhunytak jelentős része a 25-40 év közötti egészséges férfiak közül került ki. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy a magas lázzal, fejfájással és végtagfájdalommal jelentkező spanyolnáthát az erős immunrendszer rendszerint túlreagálta, és a védekezés során az egészséges tüdőszöveteket is elpusztította. A vírus természetesen a gyermekek, idősek és súlyos betegek körében is rengeteg áldozatot követelt, ők rendszerint tüdőgyulladásban haltak meg.
Máig vita folyik arról a kutatócsoportok között, hogy a halálos influenzavírus vajon a világ mely szegletében ütötte fel először a fejét: egyesek Kelet-Ázsiából eredeztetik a spanyolnáthát, míg mások harctéri jelentések alapján Ausztriát tartják a betegség kiindulási pontjának, az első dokumentált esetet azonban az Egyesült Államokban, Kansasban találjuk. 1918. március 11-én a Fort Riley-i katonai bázis szakácsa, Albert Gitchell arról panaszkodott a tábor orvosánál, hogy a megfázáshoz hasonló tünetek gyötrik, estére pedig több mint százan estek ágynak. Napokon belül összesen 522 katona került a gyengélkedőre, a spanyolnátha pedig ez idő tájt már elérte New York városát.
Miután a járvány kitörésekor még javában dúlt az első világháború, ahol az Egyesült Államok is hadviselő fél volt, az Atlanti-óceánon átküldött hadtestekkel a vírus gyorsan eljutott Európába is. Az "első hullám" még nem vetítette elő a későbbi hatalmas pusztítást, 1918 augusztusában azonban - szinte egy időben - Amerikában, a franciaországi Brestben és az afrikai Sierra Leone fővárosában újra felütötte a fejét a rejtélyes betegség, melyet nem azért neveztek el "spanyolnáthának", mert az Ibériai-félszigetről indult el, hanem azért, mert - az ország semlegessége okán - itt beszéltek először nyíltan a villámgyorsan terjedő vírusról. Sem az antant, sem a központi hatalmak nem engedhették meg, hogy az influenza által okozott veszteségeket feltárják ellenfeleik előtt, ez azonban a kórnak kedvezett, ugyanis a vírus igencsak "otthon érezte magát" a lövészárkokban, katonai táborokban, illetve a hosszú küzdelemben kimerült civil lakosság körében.
Az 1918 augusztusában kezdődő "második hullám" éppen ezért a világtörténelem legpusztítóbb járványának bizonyult, ugyanis feltételezések szerint az emberiség 20%-át megfertőzte, a halálos áldozatok számát pedig 20 és 100 millió fő között becsülték meg. A spanyolnátha gyakorlatilag a bolygó egyetlen szegletét sem kerülte el: a legsűrűbben lakott kontinensek mellett a vírus Ausztrália földjén és a Csendes-óceán szigetvilágában, így például Új-Zélandon is felbukkant - az itteni katonák között például nagyobb veszteséget okozott, mint a világháború -, de nem kegyelmezett a sarkvidék környékén élő eszkimóknak sem.
Látszólag logikus feltételezés, hogy a spanyolnátha a világháború miatti nélkülözések következményeként pusztított, valójában azonban a gyilkos kór azután is hosszú ideig dühöngött, hogy 1918 novemberében a harcoló felek fegyverszünetet kötöttek egymással. Ez az influenzavírus jelentős mértékben eltért a korábban megszokottaktól, ugyanis 1919 tavaszán egy harmadik hullámban is megindult, igaz, ez sok helyen már kevesebb áldozatot követelt.
Egy évvel az első megbetegedések után, több tízmillió ember elpusztítása után a gyilkos kór látszólag lenyugodott, és bár a későbbi esztendőkben még többször visszatért - 1922-ben például a Madeirára internált IV. Károly magyar király (ur. 1916-1918) életét is kioltotta -, idővel "belesimult" a hagyományos influenzajárványokba. A spanyolnátha felbukkanása mindenesetre tragikus módon bebizonyította, hogy az emberiség rohamos fejlődése ellenére is jószerével tehetetlen maradt a természet hatalmas erőivel szemben.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése