Tihany misztikus kincsei – régi magyar mondák, regék nyomában

Történelmünk eseményeihez, jeles személyeihez, természeti kincseinkhez, nevezetességeinkhez számos monda fűződik, melyek szájról szájra, apáról fiúra szálltak évszázadokon át, míg valaki le nem jegyezte őket az utókornak. Ezek a történetek valószínűleg nemcsak azért maradtak fenn sokáig íratlanul is, mert érdekesek, hanem azért is, mert megmagyarázhatatlan, misztikus dolgokról szólnak. A titkok pedig mindig megmozgatták az emberek fantáziáját. Mára már ugyan sok rejtélyre fény derült, mégis valahogy jólesik a valóságon, a száraz, rideg tényeken túllépve egy-egy helybe, eseménybe, az egykori „csodába” ma is kicsit többet gondolni, mint a tudományos magyarázat.  Ezek a mondák, mítoszok hozzátartoznak az adott helyhez, az ott élő emberek életéhez, a kultúránkhoz, vagyis hozzánk, magyarokhoz.

Ezúttal Tihany titokzatos kincseinek nyomába szeretnék csábítani mindenkit, melyek még a felnőttek számára is tele vannak sejtelemmel, izgalommal, bájjal, ahogy maga a félsziget is. A visszhang, a balatoni kecskekörmök, az Aranyház és a faágyú története regék, versek, legendák alapjául szolgált. Sok írót és költőt megihletett már Tihany szépsége és hangulata. Írt róla többek között Csokonai Vitéz Mihály, Vass Albert, Babits Mihály, Illyés Gyula, Vörösmarty Mihály, Szabó Lőrinc vagy Lengyel Dénes is.

A tihanyi visszhang és a kecskekörmök

Ha a tihanyi misztikumokról beszélünk, a legtöbb embernek talán a visszhang, vagy, ahogy Csokonai és a helyiek nevezték, a tihanyi echó jut eszébe először. A jelenség tudományos magyarázata, hogy a Visszhang-dombon felállított echókőről elkiáltott szavak a több mint 300 méter távolságra lévő apátság északi oldalának ütközve visszacsapódnak. Ezt a távolságot megkétszerezve, a hang optimális esetben 2 másodperc alatt 7-szer verődött vissza.

Tihany másik érdekessége az egykori Pannon-tengerből visszamaradt Congeria nevű kagyló héja, melyet a nép kecskekörömként ismer. Több helyen is fellelhető, leginkább a gyerekek által vájt gödrökről elnevezett Gödrösben. A gyerekek ugyanis már a XX. század elejétől lelkesen gyűjtötték és adták el a turistáknak a „kecskekörmöket”, hogy némi zsebpénzhez jussanak.

A visszhang és a kecskekörmök története egy legendában fonódik össze, melynek több változata is létezik. Legismertebb talán Garay János regéje. E szerint élt egyszer egy gyönyörű, néma királylány, aki aranyszőrű bárányait legeltette Tihanyban. Amikor a Balaton tündére, az ősz hajú, hosszú szakállú, öreg hullámkirály fia megbetegedett, a király gyógyírként a lánytól egy csésze kecsketejet kért. Cserébe megígérte, hogy megszabadítja a lányt a némaságtól. A király be is tartotta ígéretét, s a királylányt ékesen csengő hanggal és mézédes beszéddel ajándékozta meg.

A lány azonban visszaélt hangja szépségével, fukar és kőszívű lett, nem volt egy kedves szava senkihez. Hangjával és szépségével sok ifjút elcsábított. A hullámkirály fia is beleszeretett, de szerelme viszonzatlan maradt, s bánatába belehalt. Haragra gerjedt a király, elátkozta a gőgös lányt és tüzet bocsátott Tihanyra. Az aranyszőrű nyáj a tűz elől a Balatonba menekült, de mind egy szálig odaveszett. Azóta is partra veti a víz a kecskekörmöket. A lányt pedig büntetésből egy szikla ejtette rabul. A király átka szerint kevélységéért nyelvével kell lakolnia. Senki nem láthatja többé, de mindenki hallhatja. Bárki kérdezi, legyen gazdag vagy szegény, köteles válaszolni neki. Így született meg a tihanyi visszhang.

Egy másik legenda szerint a lány akkor szabadul meg az átoktól, ha valaki összegyűjti a három fehér, kerek, középen bemélyesztett tengerkövet, melyeket a hullámkirály az ország különböző részein szórt szét. Ezeket a köveket kell a lány helyén a sziklába illeszteni ahhoz, hogy a kő elengedje foglyát.

A XX. század eleje óta a visszhang ereje sajnos az építkezéseknek, a templom és a domb közötti növényzetnek és a rengeteg turista által okozott zajnak köszönhetően erősen megkopott, de tiszta időben, különösen télen vagy kora tavasszal, ideális viszonyok között még mindig működik.

Aranyház

Ehhez a természeti jelenséghez tudtommal nem fűződik semmilyen mítosz, mégis úgy éreztem, meseszerű neve miatt beleillik ebbe a témakörbe. Tihany jelenlegi formája vulkánikus tevékenységnek köszönhetően alakult ki. 3 millió évvel ezelőtt a vulkáni utóműködés által a Belső-tó és a Szarkádi-erdő között gejzírmező jött létre. A felszínre tört forró vízből és a tavak meleg vizéből kicsapódott meszes, kovasavas iszap egy idő után megkeményedett, kőzetté szilárdult. Főként a kéregmozgások és a víz természetformáló hatása miatt a keletkezett 100-150 gejzírkúp lemezes, gyűrt formákat öltött. Mára már sajnos csak körülbelül 50 maradt fenn, melyek közül legnagyobb az „Aranyház”. Nevét a rátelepült sárga kéregzuzmóról kapta. Naplementekor a legszebb, amikor a napsugaraktól az egész szikla aranyszínben pompázik. Tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Belső-tóra.

Faágyú

A legenda szerint a füredi bíró megadóztatta Tihany felé a kilátást, mely meglehetősen szép összeget tett ki Füred bevételei között. Megirigyelte és méltatlannak tartotta ezt a tihanyi bíró felesége. Igazságtalannak érezte és dühítette, hogy Füred húz hasznot Tihany szépségéből, ráadásul a beszedett adókból a településnek semmi nem jut. Véleményének hangot is adott és férjét minden nap arra ösztönözte, tegyen végre ez ellen valamit. Egy idő után a bíró megelégelte felesége pörölését és kíséretével Füredre ment, hogy tárgyaljanak az ügyben, de nem tudtak megegyezni. A szégyenletes esemény után jó Balaton környéki borokkal vigasztalódtak, majd másnap gyűlést hívtak össze. A bíró háborút javasolt, s ki is dolgozták a stratégiát. A tervek szerint ágyúval akarták szétlőni Füredet. Csupán egy aprócska probléma akadt: nem volt a faluban kovács, aki elkészíthette volna a harci eszközt. Ekkor jelentkezett az asztalos, s felajánlotta, hogy kifaragja fából. Amikor elkészült vele, a tihanyiak Füred felé fordították az ágyút, a tömeg pedig körbeállta, hogy lássák, miként pusztul el az általuk gőgösnek és irigynek vélt város. Amikor elsütötték a tölgyfából gyártott szerkezetet, a fa szétnyílt, mint a liliom, megsebesítve a körülötte állókat. A bíró utolsó szavaival még szeretett népéhez szólt. Elégedetten jegyezte meg, hogy ha Tihanyban 16 ember esett áldozatul a harcnak, akkor milyen hatalmas lehet a veszteség Füreden. Eközben a fürediek meg sem hallották az ágyúszót. Csendesen élték mindennapjaikat. A tihanyi bíró felesége pedig, amiért vitát szított a két település között, büntetésből az ágyúszótól megnémult.

A történet évszázadok óta szóbeszéd tárgya a tihanyiak és a fürediek körében. Csizmazia Zsolt jegyezte le a „Tihanyi faágyú igaz története” című versében, s ő a szerzője a történetet feldolgozó színdarabnak is. A legenda után kutatva akadtam rá a szerző egyik hozzászólására, melyből kiderül, „… ha tihanyi és füredi beszélgetnek, 5 perc eltelte után előkerül a faágyú története. A valamikor működő és virágzó balatonfüredi hajógyárban dolgozó tihanyiakat egyszerűen csak faágyúsoknak hívták ezzel mindent kifejezve.” *

Úgy gondolom, mindenképpen érdemes ellátogatni Tihanyba. Akár a legendás kincsek nyomában, akár a rengeteg látnivaló miatt...

Forras : innen    ...