3 ember, aki nem érdemelte meg a Nobel-békedíjat

Az 1895-ben, Alfred Nobel végrendeletével megszületett Nobel-díjak közül sokan a Béke Nobel-díj eszmeiségét tartják a leginkább elismerésre méltónak, hisz csak olyan személyek kaphatják meg, akik a legtöbbet és a legkimagaslóbbat tették a nemzetek közötti testvériségért, az állandó hadseregek megszüntetéséért vagy számuk csökkentéséért, valamint a békét elősegítő tárgyalások és konferenciák sikeres kimeneteléért.

Az elmúlt jó pár évtized során számos példaértékű életet magáénak tudó férfit és nőt tiszteltek meg a díjjal, akadnak azonban olyanok is, kiknek elismerését megcáfolta későbbi munkásságuk - a következő politikusok elismerését máig erősen bírálják.

Amit a cél sem szentesít: Henry Kissinger

Az Amerikai Egyesült Államok korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadója, illetve külügyminisztere 1973-ban kapott Béke Nobel-díjat a vietnami háború béketárgyalásain tett erőfeszítéseiért. Bár a későbbiekben is sokat tett a konfliktusok feloldásáért, többek között az ő politikája hozott jelentős enyhülést a hidegháborús szovjet-amerikai kapcsolatban, a békepártiak már akkor is úgy tartották, díjazása Nobel alapítványát és céljait értékeli le, sőt, két Nobel-bizottsági tag, aki nem értett egyet előbbivel, le is mondott.

Kissinger ugyanis korántsem folytatott békepárti politikát, az 1971-ben India és Pakisztán között kirobbant indo-pakisztáni háború során például érdekeltségei miatt a hírhedt pakisztáni tisztogatások ellenére is fegyverekkel és pénzzel támogatta Pakisztánt, egy Nixonnal folytatott beszélgetésében pedig az indiaiakat köcsögöknek, Indira Gandhi miniszterelnököt ribancnak nevezte.

Mindemellett támogatta a dél-amerikai - elsősorban a chilei - antikommunista juntákat, hozzájárulva a katonai diktatúrák kiépüléséhez, a tömeges kivégzésekhez és a kínvallatásokhoz. A Condor-hadművelet során legalább kilencezer, illetve legfeljebb harmincezer nem kívánatos személyt gyilkoltak meg, tüntettek el, vagy börtönöztek be jogtalanul a junták fegyveresei.
A CIA nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint továbbá Kissinger a ciprusi inváziót is támogatta, melynek során a sziget egyharmadát szállták meg a török haderők, kettészakítva az országot.


Vérdíjat tűztek ki rá: Menachem Begin

Izrael hatodik miniszterelnökét 1978-ban ismerték el Béke Nobel-díjjal az 1978-as Camp David-i egyezmény tárgyalásain nyújtott támogatásáért, mely hozzájárult ahhoz, hogy Izrael visszavonja haderejét Egyiptom megszállt területeiről, a Sínai-félszigetről. Sokan azonban azóta is bírálják a díjazást, az elnök ugyanis korábban a földalatti cionista szervezet, a britek elleni zsidó ellenállás egyik jelképe, az Irgun vezetője volt, mely felelőssé tehető a King David Hotel 1946. július 22-ei jeruzsálemi bombázásáért, melynek során 91 ember meghalt, 46 pedig megsérült.

Bár telefonon figyelmeztetést küldtek a brit felügyelet alatt álló épületbe, azt a sok téves bombariadó miatt nem vették komolyan. Mindemellett őt okolják az 1948-as Deir Yassin-i mészárlás miatt, illetve az ő irányításával tört be a szervezet az Acre börtönbe, melynek két őrét felakasztották az Irgun-tagok kivégzésének megtorlásaként.

Többek között ezért is tűztek ki a fejére igen magas vérdíjat a britek. Miniszterelnöki posztjáról később maga mondott le, az izraeli politikára azonban munkássága máig nagy hatást gyakorol. Az Olajfák hegyén temették el 1992-ben.


950 emberi életről döntött: Cordell Hull

Az amerikai politikus 1945-ben kapta meg a Béke Nobel-díjat, elismeréseként az Egyesült Nemzetek megalapítására tett törekvéseinek - máig őt tartják az ENSZ atyjának -, mellyel egy esetleges harmadik világháborút kívánt megakadályozni. Mindemellett célja volt a béke és megértés megteremtése a nyugati féltekén, illetve fontos kereskedelmi egyezményeket sikerült megvalósítania.

Az, hogy a közvélemény ma nem tartja méltónak a díj elnyerésére, az S.S. St Louis nevű hajó történetének köszönhető, mely 1939-ben indult el Hamburgból, és szelte át az Atlanti-óceánt, a hajó kapitánya, Gustav Schröder ugyanis Amerikában próbált új otthont találni az utasszállító óceánjárón utazó, a náci térhódítás elől menekülő 950 zsidónak. A hajó először Kubánál ért partot, itt azonban megtagadták, hogy az utasok turistaként vagy menekültként belépjenek az országba - ehhez 500 dolláros pótdíjat kellett volna fizetniük fejenként, melyre a többségnek nem volt lehetősége.

Bár próbálta meggyőzni Kubát a menekültek fogadásáról, ez nem sikerült, mikor pedig az amerikai elnök, Roosevelt mutatott hajlandóságot arra, hogy beengedje a hajót, Hull, aki ekkor a külügyminisztere volt, azzal fenyegette meg, ha megteszi, megvonja tőle támogatását az 1940-es választások előtt.

Így a hajót visszakényszerítették Németországba, az utasok számottevő része pedig koncentrációs táborokban lelte halálát. Hull támogatásával továbbá Roosevelt 1941-ben visszautasította Tokió nagyvonalú ajánlatát a két ország közötti konfliktusok békés rendezésére, melynek következményei az emberiség egész történelmét átírták.


Forras : innen...