2017. január 4., szerda

10 érdekesség a fogászat történetéből



1. A világ első fogorvosa, akinek az utókor ismeri a nevét, az i. e. 27. században, Dzsószer fáraó uralkodása alatt tevékenykedő Hesi-Re volt.

2. A világ ma ismert első, i. e. 2500 körül készített műfogsorára Mexikó területén bukkantak rá a régészek. A fogsorban a lekopott és elromlott fogakat párducfogakkal helyettesítették.

3. Az ókorban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a fogak a bennük rejtőző férgek miatt fájnak, amelyeket többek között békanyállal és szegekkel próbálták eltávolítani.

4. A világon elsőként az etruszkok végeztek komoly fogászati tevékenységet. Fogaikat aranypánttal vagy huzallal fogták, és az első hidak is az itáliai népcsoporthoz köthetők.

5. A fogorvosok, fogbetegek és fogfájósok védőszentjét, Szent Apollóniát az i. sz. 3. században, egy alexandriai keresztényellenes lázadás során a legenda szerint olyan erősen megütötték, hogy minden fogát elveszítette.

6. Japánban a 16. századtól egészen a 19. század végéig elterjedt volt a fa műfogsor viselése. Az első, amelyet ismerünk, egy buddhista apáca fa műfogsora, 1538-ból származik.

7. A foghúzás a középkorban elsősorban a borbélyok feladata volt, akik gyakran vásárokon felállított pódiumon végeztek – a sterilitás hiánya miatt rendkívül veszélyes – fogászati beavatkozásokat.

8. A modern fogászat atyjának a XIV. Lajos uralkodása idején született Pierre Fauchard-t tartják, aki már fogtöméssel és a gyökérkezelés egy korai formájával is próbálkozott.

9. A 17-18. századi kezdetleges fogorvosi műszereket a rokkához és varrógéphez hasonlóan lábbal hajtották.

10. George Washington 1793-ban, második elnöki ciklusa kezdetén mondta el az amerikai történelem legrövidebb, 135 szóból álló beiktatási beszédét, amely elsősorban az elnök rendkívül fájdalmas módon rögzített műfogsora miatt sikerült ennyire rövidre.

Forras : itt

A Viber titkai, amit 10-ből 9 felhasználó nem tud!



A Viber nevű alkalmazásnak vannak olyan titkai, amelyet még azok a felhasználók sem ismernek, akik nap mint nap használják.

Ha te is szeretsz ezen keresztül beszélgetni a barátaiddal, akkor lesd el az alábbi trükköket, sosem tudhatod mikor jön jól!
Elérhetőség

Ha nem szeretnéd, hogy bárki tudja, hogy elérhető vagy, akkor menj a Beállitások menüpontra, azon belül az Adatvédelemre és vedd ki a pipát “Az ‘online’ állapot megosztása” pontból.

“Látta”

Gyakran kénytelen vagy azonnal válaszolni, mivel a másik félnél megjelenik a “látta” szöveg. Ha épp nem érsz rá, vagy nem aktuális számodra a csevegés, akkor “elrejtőzhetsz” ez elől is! Beállítások/Adatvédelem/A ‘látta’ állapot elküldése
Üzenetnapló

Ha tartasz attól, hogy a párod, vagy bárki a telefonodban turkál és az üzeneteidet olvassa, akkor megmutatjuk hogyan törölheted ki a beszélgetés előzményeit! Beállítások/Hívások és üzenetek/Üzenetnapló törlése
Profilkép elrejtése

Ha nem szeretnéd, hogy a számodra ismeretlen emberek lássák a beállított profilképed, akkor azt itt tudod beállítani: Beállítások/Adatvédelem/Saját fotó megjelenése

Forras : itt