Körülbelül ötezer évvel ezelőtt, a Nílus folyó két partján egy megdöbbentően fejlett civilizáció alakult ki, melyhez fogható csak a „termékeny félhold” nevű terület két folyója a Tigris és Eufrátesz közt tudott létrejönni, Mezopotámiában. A Nílus menti különleges kultúrát, a fáraók birodalmát és a piramisok hazáját ókori Egyiptom néven emlegeti a történettudomány.
Egyiptom az ókorban egy csodálatos világot alkotott, melyből különleges építészeti remekművek, sajátos szobrok, lélegzetelállító méretű piramisok, megdöbbentő múmiák és megfejthetetlennek tűnő rejtélyek maradtak ránk. Az utókor csak annyit tudhat biztosan erről a korszakról és világról, hogy lakói elképesztően kreatív, művészetekre fogékony, elszánt és harcias emberek voltak, akik megdöbbentően magas civilizációt tudtak teremteni egy olyan időszakban, amikor a bolygó többi részén - Mezopotámiát és néhány más, elszigetelt helyet kivéve - őskori körülmények uralkodtak. Fejlett írásbeliség, csillagászat, matematika és orvostudomány kötődik hozzájuk, de vajon miért épp Egyiptomban tudott egy ennyire magas szintű kultúra és államiság kialakulni? A válaszhoz jó néhény évezredet kell "utaznunk" az időben.
Egyiptom ősi népei Krisztus előtt 3000 –ben már öntözőcsatornákat és gátakat építettek miközben hatalmas és bonyolult építkezésekbe bocsátkoztak. A sok-sok ezer ember munkáját össze kellett hangolni, így alakultak ki a munkavezetők vagy irányítók, illetve a rendet fenntartani hivatott fegyveresek és persze a jó termésért az isteneknél közbenjáró imádkozók. Idővel a munkavezetőkből létrejött a nemesség (az írnok és hivatalnok réteg), a rendfenntartókból kialakult a katonaság, az isteneknél közbenjárókból pedig megteremtődött papság. Az egész rendszer pedig egy kiválasztott uralma alatt állt, akit az istenek közül valónak tartottak, ő volt fáraó. A munkát a közrendű szabadok végezték, de a háborúk során ejtett foglyokból és az adósokból később létrejött a rabszolgaság is. Az egyiptomi civilizáció három alapkövét a hitvilág, a fáraó uralma és a sajátos földrajzi viszonyoknak köszönhető különleges természeti adottságok alkották.
A fáraókat illetően rengeteg forrás áll rendelkezésünkre, ugyanakkor még mindig nagyon sok a kérdés és a megfejtetlen talány Egyiptom ókori történetét illetően. Ma az egyiptológusok öt korszakra bontják a Nílus menti civilizáció történelmét, ezek pedig a következők:
Archaikus kor Kr.e. 2955-2635 közt, az I. és II. dinasztia
Óbirodalom kora Kr.e. 2635-2155 közt a III. – VI. dinasztia
Középbirodalom kora Kr.e. 2040-1785 közt a XI. és XII. dinasztia
Újbirodalom kora Kr.e. 1552-1070 közt a XVIII. – XX. dinasztia
Késő kor Kr.e. 1070 – 332 közt a XXI. dinasztia
Hellenisztikus és római kor Kr.e. 332 – Kr.u. 395 közt
Az „ó” és középbirodalom, illetve a közép és újbirodalom közt létezett egy-egy átmeneti korszak is (115 illetve 233 év időtartamban) melyek alatt kaotikus, szinte anarchiát idéző viszonyok jöttek létre. Egyébként pedig minden korszakot sajátos körülmények jellemeztek. Az archaikus korban alakult ki például az egyiptomi vallás, ekkor jöttek létre az alapvető társadalmi rétegek és ekkor teremtődtek meg az egyiptomi kultúra alapjai is. Az óbirodalom a monumentális építkezések korszaka volt, a középbirodalom pedig a papság megerősödését, a városok kialakulását és a társadalmi differenciálódást hozta el. Az ókori Egyiptom igazi virágkorát az Újbirodalom korában élte, Krisztus előtt 1552 és 1070 közt. Ekkor zajlottak a nagy hódító hadjáratok és a finomabb, kisebb művészi alkotások ezrei, tízezrei is ekkoriban születtek.
A legfőbb egyiptomi rejtély - a piramisok titka
A piramisokat az óbirodalom korában építették, a Krisztus előtti harmadik évezred első felében. Ebben az időszakban volt a legnagyobb a fáraók hatalma. Az egész ország minden lakója felett teljhatalmat gyakoroltak, a nép istenként tisztelte őket, és senki, még a papok sem tudták korlátozni befolyásukat. A nép gigantikus síremlékeket, úgynevezett piramisokat emelt a fáraóknak. A piramisok építése körül ma is sok a rejtély. Hogyan voltak képesek az akkori emberek emberek Krisztus előtt 2500 évvel (!) egyszerű kő és réz eszközök segítségével, milliméter pontosan megfaragni 12 tonnás kőtömböket (tökéletes derékszögeket alkotva), majd hogyan tudták ezeket a gigantikus kőkockákat a helyszínre szállítani és helyükre illeszteni? Igazából még ma sem tudjuk, csupán teóriáink vannak. Azt azonban ma már ki meri jelenti a történettudomány, hogy ezeket a gigantikus építményeket nem kényszer hatására, rabszolgákkal emeltették, hanem szabad emberek önkéntes alkotásai voltak.
Az építőmunkások hittek abban, amit csináltak, meg voltak győződve munkájuk jelentőségéről és arról, hogy a "nagy mű" elkészítésében játszott segítségükért az istenek megjutalmazzák majd őket. Ha már az építőmunkásoknál tartunk, régi kérdés, hogy hányan és hány évig dolgoztak egy-egy piramison, főképp a legnagyobb, Kheopsz piramison? Sokan végeztek számításokat ez ügyben, de én most csak két úriember becslését emelném ki, mert az ő eredményeik jelentik ma a két végpontot. Az egyikük Stuart Kirkland Wier (amatőr egyiptológus), a másikuk pedig dr. Mark Lehner történész. Az előbbi 12 800 munkást, az utóbbi pedig mindössze 3250 dolgozót hozott ki, számításai végén. Mindketten 23 évre taksálták a Kheopsz piramis építési idejét, jórészt a fáraó uralkodási idejére támaszkodva. (Véleményem szerint az igazság valahol a két szám között lehet, inkább Wier adatához közelebb, 7-8, maximum 10 ezer munkással.)
A legjelentősebb piramisok Gíza közelében találhatóak és Kheopsz, Khephrén illetve Mükerinosz emeltette „őket”. De található még itt több halotti templom, és kisebb piramis is (I. Hotepheresz, I. Merititesz és Henutszen királynék piramisai) illetve itt láthatóak Hafré és Menkauré völgytemplomai, Hentkauesz királyné sírja és természetesen a lélegzetelállító Szfinx is. Ezen a ponton nehéz megállni, hogy az ember ne mutassa be a legnagyobb méretű, Kheopsz fáraó által építtetett piramis és a Szfinx lélegzetelállító méreteit. A Kheopsz piramis Kr.e. 2530 –ban épült, magassága pontosan 146, 59 m volt az építéskor - bár mára „csak” 135 m maradt meg belőle (ami egyébként így is egy 45 emeletes felhőkarcolóval azonos magasságot jelent) – alapterülete pedig 230 x 230 m. Összesen 2,6 millió kőből áll, így több mint 31 millió tonna az összsúlya. A piramis emberfejű, de oroszlán testű őrzője a Szfinx, 20 méter magas és 72 méter hosszú. A III. és IV. dinasztia nagy fáraói, például Dzsószer, Sznofru, Kheopsz és Kephrén mind megépíttették óriási piramisaikat, melyekbe aztán elhelyeztették mumifikált holttesteiket is.
A múmiák és a mumifikálás titkai
A múmiák készítése mögött az a meggyőződés állt, hogy a halál után a lélek továbbéléséhez a test fennmaradása is szükséges. Ennek jegyében az ókori egyiptomiak arra törekedtek, hogy az elhunyt előkelők és fáraók teste minél tovább megmaradjon, és ne induljon oszlásnak. A múmia kifejezést egyébként a perzsa mūmiyya szóból eredeztetik, ami szurkot jelent. A holttestek „tartósítása” vagyis mumifikálása több lépcsőben zajlott. Először a belső szerveket távolították el (mert ezek a leghamarabb bomlásnak induló részek), majd következett az izmok kiszárítása (sokszor eltávolítása), illetve a balzsamozás nátronsóval és legvégül a gyantába áztatott, vékony gyolcsokkal való befedés (főleg az arcnál) és a szurokszerű anyagokba áztatott vászoncsíkokkal történő betekerés. A történelem két leghíresebb és legjobb állapotban megmaradt múmiája: II. Ramszeszé (uralkodott: Kr.e. 1279-1213) és Tutanhamoné (uralkodott: Kr.e. 1333-1324 ) Az előbbit 1881 –ben, utóbbit 1922 –ben találták meg a régészek. (Tutanhamon sírjának megtalálója Howard Carter angol egyiptológus volt.) Érdekesség, hogy Nagy Ramszesz múmiájának arcbőre szinte sértetlenül maradt meg és koponyája hátsó felén még a haj is megtalálható.
A középbirodalom kora
Ebben a korszakban emelkedett fel Egyiptom legnagyobb városa, később „fővárosa” Théba (megelőzve Herakleopoliszt) és erősödött meg az Amon-papság. Az uralkodók hatalma visszább szorult, a főpapok befolyása pedig rendkívüli mértékben megnőtt, szinte a fáraóéval vetekedett. A középbirodalom korszakának végén, az első átmeneti korban (Kr.e. 1700 körül) egy új nép tört be Egyiptomba, mégpedig a ló vontatta kétkerekű harci szekereken támadó hükszoszok népe. Egy időre magukhoz ragadták a hatalmat, majd Théba visszaszorította őket. A hükszoszokkal érkeztek Egyiptomba a zsidók is, akik 500 évvel később, Mózes vezetésével távoztak újra Kánaán (a későbbi Palesztina) földjére.
Az ókori Egyiptom virágkora, az újbirodalom
Az ókori Egyiptom az újbirodalom korában, azaz Kr.e. 1552 és 1070 közt érte el legnagyobb kiterjedését, meghódította Szíriát, eljutott Mezopotámiába, felfedezte és alkalmazta a vas eszközöket és csodálatos művészeti alkotásokat teremtett. A legismertebb egyiptomi fáraók is ebben a korban uralkodtak, így például Hatsepszut, a híres fáraónő, III. Thotmesz a nagy hódító, Szíria legyőzője (a megiddói csata hőse), IV. Amenhotep, a vallási reformer, Tutanhamon, Egyiptom nagyhatalmi státuszának megmentője, és II. Ramszesz (vagy Nagy Ramszesz) a konkurens Hettita Birodalom megregulázója. (Kádesi csata). II. Ramszesz tekinthető az ókori Egyiptom utolsó nagy uralkodójának, többek közt harci sikerei miatt. Ő bővítette ki a Karnaki és Luxori templomokat és hatalmas építkezésekkel gazdagította Egyiptom nagyságát. Az utána következő uralkodók mind példaképüknek tekintették és sorra felvették neveik közé a Ramszesz nevet is. Halálát követően, III. Ramszesz idején érte Egyiptomot a korszak legnagyobb támadó armadjának, a tengeri népeknek a támadása. Kr.e. 1200 körül egy sok etnikumból álló hatalmas embertömeg népvándorlás szerűen indult meg a mai görög területekről Anatólia, majd Szíria és Egyiptom irányába. Amerre jártak pusztítottak és eltörölték a föld színéről például a virágzó Hettita Birodalmat is, mely sokáig fő vetélytársa volt Egyiptomnak, és a mai Törökország területén virágzott. Olyan népek alkották ezt a hatalmas armadát, mint a dórok, frígek, akhájok és filiszteusok. (A mai palesztinok a filiszteusokat tekintik őseiknek, habár ez ma még tudományosan nem bizonyított kérdés.) III. Ramszesz képes volt a határoknál megállítani a támadókat, de Egyiptom nagyhatalmi korszaka lassan véget ért. XI. Rmaszesz idején a papság már annyira megerősödött, hogy az Amon-főpap Herihor a fáraóval egyenrangú nagyúrként uralkodhatott.
Egyiptom hanyatlása
XI. Ramszesz után Egyiptom előbb líbiai törzsi vezetők, majd az etiópok uralma alá került, miközben Théba szabályos vallási állammá változott. Théba ősi városát sokáig Amon papjai uralták, afféle teokratikus országot teremtve. Aztán a Krisztus előtti 7. században egy teljesen új és hatalmas világbirodalom emelkedett fel a Közel-Keleten és meghódította egész Egyiptomot. Ők voltak az asszírok. (Egyiptom meghódítói: Assur-ah-iddina és Assur-bán-apli). Később, Kr.e. 525-től a II. Kambüszész vezette perzsák kaparintották meg a fáraók földjét, illetve Kr.e. 332 –ben a Nagy Sándor vezette makedónok rendezkedtek be Egyiptomban. A hellenisztikus korszak hosszú és jelentős periódust jelentett. A Ptolemaida dinasztia leszármazottja volt például a híres és szépséges Kleopátra (eredeti nevén: VII. Kleopátra Philopatór) Julius Caesar, majd Marcus Antonius szerelme (uralkodott: Kr.e. 51-30.), akinek idején Egyiptom a római korba lépett. A Nílus vidéke a Római Birodalom egyik provinciájává változott, majd a középkorba lépett és egykoron világelső civilizációja hanyatlásnak indult.
Egyiptom kutatói
Az ősi nílusi civilizáció kutatóinak sorában első helyen kell kiemelni a francia Jean-François Champollion -t, akiben a híres egyiptomi heroglif írás 19. századi megfejtőjét tisztelhetjük. Ő volt az, aki 1822 -ben megfejtette a rosette -i kő bizonyos írásjeleit, és ő tekinthető az egyiptológia mint tudományág megteremtőjének is. Kiemelendő még Giovanni Battista Belzoni (1778-1823), aki először tanulmányozott részletesebben múmiákat (és feltárta I. Széthi sírját), Karl Richard Lepsius (1810-1884) aki további piramisok és síremlékek feltárója volt, John Gardner Wilkinson (1797-1875) az egyiptomiak életmódjának kutatója, Auguste Mariette (1821-1881) az Egyiptomi Múzeum, és az Egyiptomi Régészeti Intézet létrehozója, és Howard Carter (1874-1939) brit egyiptológus, Tutanhamon sírjának megtalálója. Egyiptom felfedezésében magyar tudósok, kutatók is közreműködtek. Az egyiptológia tudomány első hazai képviselője Mahler Ede (1857-1945) volt.
Zárógondolat
Aki az ókori Egyiptom történelmével foglalkozik az egy teljesen egyedi világot ismerhet meg, sajátos törvényekkel, fantasztikus művészeti csodákkal, különleges ábrázolás-módokkal, matematikai és építészeti talányokkal, különleges történetekkel, mítoszokkal és milliónyi rejtéllyel. A történész társadalmon belül is elkülönülő csoportot alkotnak az egyiptológusok, akiket én gyermekkorom óta csodálok. Különösen Kákosy Lászlót, aki nemzetközi szinten is a legelismertebb Egyiptom-kutatók közé tartozik, és akinek könyvei hihetetlen alapossággal tárják elénk ezt a valóban különleges világot. Mindenkinek, aki vonzódik ehhez a korszakhoz kitartást, jókedvű és egészséges kíváncsiságot kívánok, a számtalan értékes könyv és tanulmány megismeréséhez.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése