Izgalmas élet, tragikus vég – így dorbézolt Krúdy Gyula

Ha valaki nem szenvedett ihlethiányban a nagy magyar írók közül, akkor az Krúdy volt. Saját élményei adták az ötleteket műveihez, ugyanis megkaphatta volna a züllés nagymestere címet. De milyen életet is élhet az, akinek ősei nőcsábászok, útonálló zsiványok vagy éppen kuruzslók voltak?

Már akkor különc volt, amikor még meg sem született

Krúdy Gyula nem mondhatni, hogy mindennapi életet élt, de nem is csoda, hiszen nem is átlagos családban nőtt fel. Még meg sem született, máris különös volt az élete. Apja dzsentri volt, ügyvédként dolgozott, anyja pedig eredetileg a Krúdy család cselédjeként szolgált. Szülei csak akkor házasodtak össze, amikor már a tizedik gyermekük is megszületett. Első volt közülük az író, akinek fogantatása és születése elég viszontagságosra sikeredett. Az író nagyapja ugyanis óriási haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy fia összeszűrte a levet a család szolgálólányával, és teherbe is ejtette. Elüldözte a lányt, de az író apja kikönyörögte, hogy a lány visszakerülhessen a házhoz. Így indult hát Krúdy szüleinek kapcsolata, és az ő élete 1878-ban, Nyíregyházán.

Nem meglepő, hogy mindig kilógott a sorból, hiszen két külön világból jött ember gyermekeként egyszerre ismerte a szegénységet anyja révén, a pénzt apja révén, a bohémságot és a temperamentumot pedig apja családjának révén. Nagyapja ugyanis legendás nőcsábász volt, annak testvére pedig fosztogató zsiványként élt. Érdekes példa volt ez számára gyermekként, és bár üthetett volna éppen apjára is, aki komoly ember volt, de ő inkább a felmenők vérét örökölte, és nagyapja nyomdokaiba lépett. Szülei arra számítottak, hogy ő is jogi pályára lép, de Krúdy ehelyett inkább az írást választotta. Bőven volt is honnan ihletet merítenie a műveihez, elég volt csak felidézni a család regényes történetét. Nagyanyja is nagy hatással volt rá, az asszony ugyanis az ezotéria megszállottja volt, álmokat fejtett, tenyérből jósolt, fűvel-fával gyógyított. Krúdy az ő hatására írta meg híres álmoskönyvét, amelyben nagyanyja álomfejtéseit gyűjtötte össze.

A hedonizmusban nem ismert határokat

Ahogyan emberileg, úgy szakmailag is különös jelenség volt Krudy a 20. szazad irodalmi eleteben , de  szakmai tevékenysége vitathatatlan. Még tizenévesen jelent meg első novelláskötete, majd újságíróként számos folyóiratnál dolgozott, többek között a

Nyugatnál. 35 évesen jelent meg A vörös postakocsi című regénye, amellyel egy csapásra országos hírnevet szerzett magának. A magyar irodalom egyik legtermékenyebb írója, újságírója volt. 52 regény került ki a keze alól, több mint háromezer novella, és ha éppen úgy tartotta kedve, akár három publicisztikát is képes volt papírra vetni egy nap alatt. A romantika, a modernizmus, a realizmus mind megtalálható műveiben, amelyekben sajátos hangon, nagyon egyedien ábrázolja a társadalmat és az emberi lélek rejtelmeit. A nagyközönségnek a mai napig az jut eszébe Krúdyról, hogy tiszteletreméltó író, akinek műveit szívesen forgatjuk.

Volt azonban egy másik oldala is, kevésbé ismert, viszont annál botrányosabb.
Magánéletében Krudy rendkivul bohem ember volt,a züllés nagymestere. Mottója az volt, hogy „az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második már természetszerűleg következik”. És hát ő bizony megtette, már elég fiatalon. 21 évesen nősült meg, egy évvel később pedig már meg is született fia, Gyula. Ezután még két lánya született első feleségétől, akitől húsz évi házasság után elvált. Még abban az évben újra nősült, második felesége 21 évvel fiatalabb volt nála, egy lányuk született. Bár gyermekeivel és feleségeivel mindig nagyon bőkezű volt, ami az anyagiakat illette, nem volt éppen mintaapa és mintaférj. Életfilozófiáját nagyjából úgy összegezhetnénk, hogy az életet élni kell, és ő élte is, nem akárhogyan.

Még a gyermekét is fröccsben mérte

Krúdyról rengeteg anekdota maradt fenn, amelyek őrzik, milyen is volt ő a mindennapokban. Nevezhetjük kicsapongónak, bohémnak, furcsa szokásokkal és rendkívül heves vérmérséklettel. Imádott étterembe járni, de nem ám úgy, mint az átlagember. Krúdy ugyanis előszeretettel ette meg ebédjének vagy éppen vacsorájának miden fogását más-más vendéglőben. Imádta a nőket, szeretett utazni, de kocsival nem, csakis lóháton. Az éjszakai dorbézolás, a nagy lakomák, ivászatok a mindennapjainak részét képezték, na és persze nem vetette meg a szerencsejátékokat sem. Sok időt töltött Ady Endrével, és véget nem érő mulatásokban vettek részt együtt, hiszen Ady szintén önpusztító életet élt. Ady csak úgy emlékezett ezekre az időszakokra, hogy Krúdy jó társaság volt, mert „jól tudott bor mellett hallgatni”. Volt ugyanis olyan alkalom, amikor Krúdy órákon át ült Adyval a kocsmában úgy, hogy egy szót sem szólt, csak ivott.


A gasztronómia megszállottja volt, ínyencsége nem ismert határokat. Kedvenc itala a bor volt, amelyet gyakran fröccsként fogyasztott el. Saját fröccsreceptet is alkotott, de ember legyen a talpán, aki rajta kívül ezt képes legyűrni. A fröccs ugyanis nála abból állt, hogy 9 dl borhoz 1 dl szódát adott. Állítólag még egyik saját lányát is fröccsben mérte. Amikor ugyanis megszületett a kicsi, megkérdezték tőle, hogy mekkora a gyermek, mire Krúdy úgy válaszolt, hogy „négy liter és három deci”. Azt is terjesztették róla a kortársak, hogy egy ültő helyében meg tud inni száz fröccsöt. Bár ez a történet annyira nem hihető, mivel Krúdy nagyfröccsöt ivott, így harminc litert kellett volna meginnia egyszerre. Az viszont már inkább helytálló, amit barátai is nem egyszer láttak, hogy naponta négy és fél liter bort gurított le a torkán. Nem is csoda, hogy műveiben nagy szerepet kapott az ételek, az italok, na és persze a nők dicsérete.

Krúdy Gyula második felesége, a 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsanna

Feleségét bezárta, amikor a nőket hajtotta

Napjait a rá jellemző különösséggel élte az író. Délelőtt általában alkotott, de nem ez a napszak volt az érdekes. Estefelé megjelent a New York Kávéházban, majd átsétált a Tabánba, a törzshelyére, kedvenc kis kocsmájába. Ott megvacsorázott, ezen a helyen mindig pörköltet evett, fröccsöt ivott, és aki az asztaltársaságába került, annak tudnia kellett, hogy eközben kizárólag a szebbik nemről volt hajlandó társalogni. Hajnali 4 óra felé indult el, de egyenes úton soha nem jutott haza.


Kocsit kéretett, majd beülve mindig ugyanaz a párbeszéd zajlott le. A kocsis megkérdezte, hogy „Hová megyünk?”, Krúdy pedig azt válaszolta erre, hogy „Haza, egy kis kitérővel.” Ez általában azt jelentette, hogy a szokásos éjjeli portyázásra indul, hátha be tudja cserkészni a következő egy éjszakás kalandját. Általában be tudta. Óriási nőcsábász hírében állt, a környezete szerint legalább 130 hölgy fordult meg nála élete során. Állítólag az éjszakai kilengések alkalmával még be is zárta feleségét a lakásba, nehogy utána menjen.

A nyílt utcán párbajozott, de nem abba halt bele

Krúdy bohém életvitelének meglett az eredménye. 1926-tól betegségek sora döntötte le a lábáról, és többé már nem is sikerült teljesen talpra állnia. Beteg volt a szíve, a tüdeje, a gyomra, a mája, és szélütést is kapott. Egészségi állapotán pedig egyáltalán nem segített egyre romló anyagi helyzete. Az 1920-as években, a Tanácsköztársaság bukása után ugyanis Krúdy politikai felfogása miatt üldözötté vált a magyar sajtóban. Műveit, írásait kevés kivétellel egyáltalán nem adták ki, anyagilag a tönk szélére jutott. Az elkeseredettségét pedig azzal kompenzálta, hogy még inkább belevetette magát az éjszakai életbe. Kering is erről az időszakról egy anekdota, amely szerint egy éjjel az író illuminált állapotban éppen a kisdolgát végezte az utca kellős közepén. Arra járt egy katonatiszt, aki rászólt, mire Krúdy párbajra hívta, és kardjával súlyosan meg is sebesítette a katonát.


Az író utolsó éveiben borzalmas körülmények között élt, végül ki is lakoltatták. Hitelezői űüldözték, végrehajtók jártak a nyakára, de fizetni nem tudott. Egészsége egyre romlott, míg végül a szervezete 1933-ban, 55 éves korában feladta a harcot. Kosztolányi Dezső úgy vélte róla, hogy „az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek”. Végül éppen ez okozta a vesztét.

Forras : itt...

Agatha Christie - Poirot

A világirodalom talán legsikeresebb írónőjének sok regényében főszerepet játszó hőse belga! Talán már kitaláltátok, Agatha Christie Hercule Poirot-járól van szó.

Irodalmi életrajza szerint a nyugalmazott rendőrfelügyelő az I. világháború alatt menekül Belgiumból Angliába, és válik egy sor Agatha Christie-krimi főszerelőjévé. Egész pontosan 33 regényben, 50 novellában és egy színdarabban nyomoz. Ha Poirot-ról van szó, legtöbbünk szemei előtt ugyanaz a kép jelenik meg, egy angol színész, David Suchet képe, aki 1989-től 2013-ig a BBC 70 részes krimisorozatában a felügyelőt alakította. De nem ő az egyetlen, és még csak nem is a legsikeresebb színész, aki a regényfigurát megformálta. Albert Finneyt, aki a „Gyilkosság az Orient-Expresszen“ 1974-es filmváltozatában alakította Poirot-t, Oscar-díjra is jelölték. Suchet külső megjelenése azonban annyira megegyezik a regényekben leírtakkal, hogy a nézőnek tényleg az az érzése, hogy az Agatha Christie köteteiből lépett ki.

David Suchet, mint Poirot

Az Oscar-díjra jelölt Albert Finney az Orient-expressze

Poirot egy makulátlan megjelenésére sokat adó, piperkőc, feminin alak, talán sokakban felmerült már, hogy meleg karakterről van-e szó? Ennek lenne irodalmi előzménye is, hogy csak Sherlock Holmesra és hűséges társára, Watsonra utaljak. Nyomozótárása, barátja Poirot-nak is akad, Arthur Hastings személyében. A gyanút azonban több okból is el kell osztatnom. Elég valószínűtlen, hogy egy bestseller-írónő a két világháború között igen konzervatív, mondhatnám prűd Angliában, ahol a homoszexualitás büntetendő és abszolút tabu téma volt, egy meleg karaktert választott volna regényei főhőséül. Ami pedig még fontosabb, a belga detektív egy Magyarországon kevésbé ismert regényben (A titokzatos négyes, 1923) és két novellában (Cerberus foglyul ejtése, 1947 és A kettős bűnjel, 1974) is romantikus kapcsolatot ápol az októberi szocialista forradalom elől Angliába menekült és a bűn útjára tévedt orosz arisztokratanővel, Vera Rossakoff-al. De meg kell jegyeznünk, a homoszexualitásnak az angol krimi irodalomban nem lenne előzmény nélküli. Gondoljunk csak Sherlock Holmesra és hűséges társa, Watson, akiknek kapcsolata sok találgatásra adott okot.

Poirot és Hastings, egy varátság, amely találgatásokra adott okot

Ebben a kötetben jelent meg a két novella, amelyek a gyanut voltak hivatottak eloszlatni

Az ő kapcsolatukról a hollywoodi forgatókönyvíróknak már egyértelmű véleményük volt...

Talán kevesen tudják, de Poirot több mint egyszerű regényhős, irodalomtörténeti jelentősége van. A belga nyomozó segítségével Christie egy jelentős krimírói problémára talált megoldást. A gondot a XX. század elején még igen merev angol társadalmi hierarchia okozta. A rendőrnyomozók többsége az alsóbb néprétegekből került ki, az olvasók viszont az arisztokraták, iparmágnások körében játszódó detektívregényekre voltak kíváncsiak. Ezekben a körökben a bűnözései ráta egyébként elég alacsony, a gyilkosságok döntő többségét a mai napig az alacsonyabb társadalmi rétegekben követik el. Ha erről nem is tudott az átlag angol olvasó, az azonban elképzelhetetlen lett volna számára, hogy a nép egyszerű gyermekei közül jövő nyomozó egy lord házában szimatoljon, kövesse őt, kellemetlen, ne adj’ Isten intim kérdéseket tegyen fel neki. Minthogy azonban Poirot külföldi, rá nem vonatkoznak a merev angol társadalmi szabályok, neki elnézik, ha illetlen kérdéseket tesz fel akár még egy lordnak is. Christie ötletét a korszak több, mára már feledésbe merült krimiírója is lekoppintotta a szigetországban.

Poirot a két világháború között volt a „legaktívabb”. Ebben az időszakban születtek a legismertebb regények, melyekben a nyugalmazott belga rendőr nyomoz. Többek között a már említett „Gyilkosság az Orient-Expresszen” (1934), „Az ABC-gyilkosságok” (1936), „Gyilkosság Mezopotámiában” (1936), „Halál a Níluson” (1937), „Nyaraló gyilkosok” (1941), „Öt kismalac” (1943).

A II. világháború után azonban leáldozott Poirot-nak. Talán mert karaktere túlságosan viktoriánus, zavaróan sznob volt, és már nem passzolt a gazdasági nehézségekkel küzdő, jegyrendszert alkalmazó, háború utáni Angliához, Miss Marple az egyszerű, de furfangos vénkisasszony váltotta fel őt. Szerencsére, teszem hozzá, mert míg én őt kedves, szeretetre méltó figurának tartom, addig a tudálékos Poirot-t ki nem állhatom.

Miss Marple Margaret Rutherford alakításában. Ő volt az első, aki a filmvásznon személyesítette meg a vénkisasszonyt, de máig vele azonosítják a legtöbben Christie regényfiguráját

Joan Hickson egy tizenkét részes BBS sorozat erejéig volt Miss Marlpe

Geraldine McEwan az utóbbi időkben lett Miss Marple

Poirot utoljára a „Függöny” című 1975-ös, Agatha Christie utolsó még életében megjelent  regényében szerepel. Ennek is érdekes története van. A regény még 1940-ben íródott, amikor Christie már elhatározta, hogy Miss Marple fokozatosan át fogja venni a belga nyomozó helyét. A regény megírása után mégis úgy döntött, hogy Poirot halála, - merthogy a regény végén meghal- , még túl korai. Majd azt is elhatározta, hogy kedvenc regényhősével együtt fog távozni az élők sorából. Így is történt. Agatha Christie egy széfbe zárta a kéziratot, és csak 1975-ben, jócskán a 80-on túl adta azt át kiadójának, amikor már tudta, hogy előrehaladott kora miatt nem fog többet írni. 

Forras : innen...

Kaffka Margit

Mindmáig ő a legnagyobb magyar író-költő asszony: a Nyugat nagy nemzedékének első vonulatába tartozik, legjobb regényei a lélektani epika nagyszerű hazai példái, A lélek útjait nyomon követve a dzsentriosztály szükségszerű összeomlásának társadalomképét hagyta ránk. Úgy indult a nemesség és a polgárság felől, hogy eljutott a szocializmus vallásáig, amikor mielőbb művészi hitet tehetett volna, a járvány harmincnyolc éves korában elragadta. Apja polgári értelmiségi család sarja, anyja ősnemesi família leánya, együtt örökli a régi világ és a liberalizmus, a polgári forradalmak hagyományát. Apai részről dédnagybátyja az a Lauka Gusztáv, aki Petőfi egyik legjobb barátja volt, és egy ideig népszerű, biedermeier hangulatú költő. Másik oldalról a nagynénje az akkoriban ünnepelt színésznő, Hegyesi Mari. A korán árvaságra jutó leány tehát gazdag emlékek és művészi bátorítások hordozója. De szegény leány, aki örülhet, ha apácaiskolában kap ingyenes helyet, és úri származása ellenére rákényszerül a kenyérkeresetre, legalább addig, míg férjhez nem megy (és ne feledjük el, hogy ez még a múlt század végén van, amikor polgári vagy éppen nemesi leány számára vagy megvetettséget, vagy különc hírt, de legalábbis jó társaságon kívülállást jelentett, ha pénzkereső foglalkozása volt). A legtermészetesebb út volt a némiképpen mégis megbecsült munka felé, ha pedagógusnak megy. Így előbb tanítónői oklevelet szerzett, majd továbbtanult, és polgári iskolai tanárnő lett. (A polgári iskola a mostani általános iskola felső négy osztályának felelt meg; a fiú-polgárik főleg a szegényebb néprétegek iskolái voltak; a leánypolgári azonban általános jellegű volt, mert a legtöbb nőt ennél magasabb iskolába akkor még nem járatták.) Huszonkét éves korától kezdve csaknem élete végéig gyakorló tanár volt, férjhezmenetelekor sem hagyta abba a dolgozó nő életét, szeretett tanítani, néhány színvonalas tankönyvet is írt. Ifjúkorától fogva verseket ír. Élményei lázongóvá teszik, és a költészetben is keresi az újat. A hagyományossal szakítást kezdetben, a századfordulón, Kiss Józsefben, Heltai Jenőben, Makai Emilben találja meg. Korai versei az ő hatásukat mutatják, és Kiss József örömmel is ad helyet a fiatal költőnőnek A Hét hasábjain. De Bródy és Gárdonyi folyóirata, a Jövendő is közli a verseit. Tehát már akkor felfigyelnek rá, amikor még vidéki tanárnő (Miskolcon), és hamarosan sikerül is az irodalmi központ közelébe kerülnie: előbb Újpesten, majd az Angyalföldön tanít. Bekerül az irodalmi körökbe, ahol a hangadók azonnal felismerik egyéni hangját. Mert Kaffka Margit kezdő korában sem utánzója azoknak, akik hatnak rá, van egy senki másra nem emlékeztető, akkor nagyon is modern témavilága: a társadalomba kivetett, védtelen leányé. A női méltóság igénye jelenik meg vele irodalmunkban. Első házassága nem sikerül, hamarosan el is válik, de második férjével megtalálja a magánélet összhangját. Ez a második férj Balázs Béla öccse, nagy képzettségű orvos-biológus, szakmáján túl is igen kulturált, irodalmi érzékű, feleségét megértő férfi. A sógor, Balázs Béla pedig ez időben már a meginduló Nyugat első nagy gárdájához tartozik. És oda tartozik Kaffka Margit is. A Nyugat megindulásakor túllép korábbi éveinek hatásain, lenyűgözi Ady költői nagysága, de elragadja az egész költői nemzedék impresszionista-dekadens-nagyvilági hangja is. Lelkesen lép közéjük, és lelkesen fogadják: a Nyugat első számától egészen korai haláláig a nagy folyóirat munkatársa. Ott alakul, formálódik költészete, amelyben sajátosan találkozik a hétköznapi apróságok meghitt megragadása a szecesszió stílromantikájával. Idővel eljut az akkor nagyon modernnek érzett szabad versekhez is, de végső éveiben visszakanyarodik a dalszerű rímes versekhez. Ha csak verseket írt volna, emléke úgy marad fenn, mint a Nyugat első nemzedékének egyéni hangú költője, talán a legkitűnőbb magyar költőnő.

Kaffka Margit azonban ennél is több. Mert költői életművénél jelentékenyebb, amit prózában alkotott. Korai kisepikái — novellák, karcolatok — még inkább a költőre vallanak, de már készülődik bennük az író gazdag, színes, halk rezdüléseket ábrázolni képes stílusa. Ady hatása és a Nyugat körének világnézeti tudatosító ereje kellett ahhoz, hogy Kaffka felismerje emlékeiben a társadalom válságára jellemző mozzanatokat. 1911-re készül el legnagyobb műve a Színek és évek, egy gazdag lelki életű, de körülményei folytán minduntalan megalkuvásra kényszerülő asszony története. A regény hősnője nem azonos a meg nem alkuvó írónővel, de történetében mégiscsak sok az önéletrajzi mozzanat. Lélektani regény, de úgy, hogy azt a társadalmat marasztalja el, amelyben az ábrázolt lélek vergődik. A történetet az teszi hitelessé, hogy az írónő rokonszenvezik azokkal a nemesi hagyományokkal, amelyeknek elmúlását szükségszerűnek mutatja be, és szereti azokat a polgári eszményeket, amelyekről megmutatja, hogy az adott körülmények között menynyire alaptalanok. A Színek és évek tragikus összkép, de nem vezet egyéni tragédiához. A következő nagy mű, a Mária évei azonban már az önálló utat járó asszony tragédiáját ábrázolja. Közben novellák és kisregények egész sorát írja, szinte körképét adva bennük a női sorslehetőségeknek a századforduló Magyarországán. Kiindulása mindig a lélekábrázolás, néha — mint a Csöndes válságok kötet kitűnő novelláiban — nem is lép túl a belső világ mesterien árnyalt ábrázolásán. De ahogy az évek haladnak az első világháború felé, a pszichológia egyre inkább csak kiindulópont, amely a társadalmi kérdések feltárásához vezet. Az Állomásokban már a század kezdetének forradalmi szándékait akarta ábrázolni, de túl közel volt még ahhoz, hogy igazi nagy társadalmi regényt kerítsen tárgyából. A háború kitörése felháborítja. Férjét is katonának viszik. Egymás után érkeznek a hírek ismerősök haláláról. A költőnő előbb csak kétségbeesett, majd pacifista versekkel válaszol. De egyre jobban érti, miről van szó. Hiszen jó barátja Adynak is, aki nagyon jól értette, miről van szó. Kaffka Margit tehát várni kezdi a forradalmat.

... Színek és évek ... Egy nyugodt, tán kiábrándult, da megbékült szép öregasszony emlékezik... A múltra, emberekre, eseményekre, melyeknek körforgását egy színjolttá mosta a megbékítő emlékezés. A múlt palettája békés akvarellt ígér, a minden földi dolgon túl lévők szelíd bölcsességét, de a kép színfoltja: a vérpiros, a szűzfehér, a szelíd kék, a méregzöld s a reménytelen fekete kontrasztjai - tán a művész akarata ellenére - gondolkodtatnak, keserítenek, lazítanak. „Szép, nagy csendesség van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy tovább az élet, baj, osztozás, iparkodások, és ha néha kicsit felé nézek, elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap vagy holnapután... Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép... így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak. Ilyen harangszós, meleg, magános délutánokon." Pórtelky Magda sorsa, emberi-női tragédiája nemcsak egyéniségében rejlik. Sőt egy „elkészültebb korban" egyéniségének értékes, előremutató vonásai kerültek volna felszínre. S itt, ebben a regényben jut el Kaffka ember- és valóságábrázolásának csúcsára. Az impressziók színes emlékképei mögül követelő erővel tör fel a súlyos realitás, a művésznek az a felismerése, hogy az asszonyi élet börtönéből a kiút csak a társadalmi korlátok ledöntésén keresztül vezet. Kaffka művészi erejét példázza hogy ok-okozati összefüggésbe tudta hozni egy asszony hulló életét a dzsentri pusztuló világával. A szintézis megteremtésével a századforduló Magyarországának legjelentö sebb társadalmi kulcsproblémáját ragadta még. Pórtetky Magda alakját a századvégi dzsentri gazdagon ábrázolt világa veszi körül.
A dzsentri-kérdés a tőkés-földesúri Magyarország rákfenéje volt a századforduló idején. 1848 után, mikor a nemesi kiváltságok megszűntek, s az ezer holdak egyre inkább kicsúsztak a volt nemesi birtokosok lába alól, a magyar urak ezt a változást nem akarták észrevenni, nem akartak változtatni sem régi gondolkodásmódjukon, sem életmódjukon. „Emberséges embernek maga fészkébe' van legtöbb becsületi!" - mondta Pórtelky Abris, az apai nagybátyám, aki életében, pedig idestova hatvanéves, soha által nem ment a vármegye határán. A láp megetti, eldugott ősi falut, Pórtelket is csak megyegyűlés vagy családi soka-dalmak idején hagyta el, vasúton, úgy mondták, nem ült még soha." Dolgozni egyáltalán nem akartak, a fizikai munkát lenézték, a kereskedelmi és produktív ipari tevékenységet magukhoz méltatlannak tartották. Görcsösen fenn kívánták tartani régi életüknek legalább a látszatát, külsőségeit. Elárasztották az állami és önkormányzati hivatalokat, a politikai élet és a katonai apparátus vezető posztjait. A dzsentrik az arisztokrácia riválisaként és egyben társadalmi támaszaként - meghatározták a társadalmi érintkezést, a feudalizmusból visszamaradt gondolkodásmód és társadalmi szokások elemeit továbbéltették az imperializmus korszakában is. Élesen elkülönültek a lakosság nagy többségétől, a munkásoktól és parasztoktól, a nemzeti egység kiteljesítésének útját járó népek, a románok, szlovákok, horvátok haladó mozgalmaival szemben a leganakronisztikusabb nacionalizmussal viseltettek. Az arisztokráciával s az ipari nagyburzsoáziával együtt ők alkották a „magyar úri társadalom" bűvös és zárt kasztrendszerét, melyből még az értelmiségi középrétegeket is kizárták. Nemcsak társadalmilag volt már romlott ez a világ, hanem erkölcsileg, sőt, fizikailag is. Baradlay Richárdtól, Noszty Ferin keresztül, Pórtelky Csabáig vezet az út.
Sokan azt mondják, hogy Kaffka kritikailag, de fájó együttérzéssel szemléli a dzsentri pusztulását. Nem szabad azonban Kaffkát Pórtelky Magdával azonosítanunk. Az ábrázolás hitelét éppen az adja meg, hogy a benne élő színes emlékképeiből ismerkedünk meg egy világgal, egy olyan világgal, melynek ő is - annak' idején - cselekvő részese, szenvedő áldozata volt. Az emlékező szelíd ecsetkezelése azonban nem változtat az elkészült tabló sötét tónusán.
Az öregedő Pórtelky Magda lányainak már más jövőt szán. „Kislányaim, lelkeim, csak ti tanuljatok! Mindenáron, mindenáron! Ne csináljatok ti semmit a ház körül, majd főzök, seprek, takarítok én, az én kidolgozott kezemnek, szétment, elhanyagolt testemnek már úgyis mindegy. Ti csak készüljetek szebb, diadalmaskodó, független életre; magatok ura lenni, férfi előtt meg nem alázkodni, kiszolgáltatott mosogató cselédje, rugdosott kutyája egynek se lenni. Csak tanuljatok, mindent, ha az utolsó párnám is adom érte."

Eddig sem volt idegen a publicisztikától, de most feladatának érzi.  Világnézetének módosulása versein is jól érződik. Érdekes, hogy ez időben tér vissza a szabad versektől a rímes versekhez, holott ez időben a szabad versnek még forradalmi íze volt. Kaffka Margit költészete azonban tartalmában, eszméjében forradalmasodik. S ami ennél is fontosabb: elbeszélő prózája egyre inkább kifejezetten társadalmi témák felé fordul. Ekkor írja utolsó regényét, a Hangyabolyt, amely egy apácaiskola zárt körében mutatja meg mesteri módon a társadalmi kapcsolatokat (1917). A zárt kör a nagyvilág jelképévé nő. És közben gyűlnek azok a végső novellák, amelyek 1918-ban A révnél címen jelennek meg. Itt elmarad a stílus impresszionizmusa, a fogalmazás fegyelmezetten szabatos, és habár az alakok lélektani ábrázolása kitűnő, a cél mégis mindenütt a társadalomkép. Kaffka Margit elérkezett művészi útjának új állomásához. De nem volt folytatás. Október végén még lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat. Novemberben pedig jött a spanyolnátha, amelynek napok alatt számlálatlan tízezrek estek áldozatul. Megkapta Kaffka Margit is, megkapta egyetlen kisfia is. December elsején mindketten meghaltak. De az életmű mégsem torzó. Költőnek is, prózaírónak is a Nyugat első vonalában van a helye. A Színek és évek pedig beletartozik a legjobb magyar könyvek jegyzékébe.

Forras : innen...

Alfred Hitchcock

Alfred Hitchcock nevének hallatán azonnal asszociálhatunk a Psycho számtalanszor idézett fürdőszobai jelenetére, megjelenhetnek előttünk a Madarak fékevesztett inváziója, esetleg egy repülőgépet vélünk hallani, amely egy magányos embert vesz üldözőbe egy világvégi útkereszteződésben, valahol Észak-Északnyugaton. Az ember, aki még életében legendát csinált saját sziluettjéből.

Sir Alfred Joseph Hitchcock, KBE 1899.augusztus 13-án született Leystone-ban, Londontól keletre, William Hitchcock jómódú fűszeres és Emma Whelam harmadik gyermekeként. Már gyerekként is furcsa hobbinak élt: a sportot kifejezetten utálta, de a vonatokat megszállottan szerette, olyannyira, hogy még a menetrendet is kívülről fújta. Szülei szigorúan fogták. Sokak szerint, a filmjeiben érezhető rendőr-ellenesség Hitchcock korai éveibe nyúlik vissza: ha a kis Alfred nem viselkedett mintafiú módjára, édesapja leküldte a helyi rendőrőrsre, ahol szembesülnie kellett, hogy hova kerülnek a rosszfiúk. Később elkerült egy jezsuita kollégiumba, ahol az iskola szigorúsága újabb komplexusok forrásává volt. Átlagos tanuló volt, 15 évesen azonban, édesapja halála után, munkába kellett állnia. Édesanyjával a viszonya ellentmondásos volt. Az asszony képtelen volt kimutatni érzelmeit, mivel nem a kis Alfred volt a kedvenc gyermeke. Egy ízben Hitchcock még azon is rajtakapta édesanyját, hogy a karácsonyi ajándékát elcseréli a testvéréjével. Később, a Psychoban köszön vissza édesanyja jelleme, Norman Bates akarnok anyjának karakterében.

Húsz évesen, egy amerikai stúdió angliai kirendeltségében kapott munkát, ami kezdetben kimerült a némafilmek feliratainak szerkesztésében és rajzolásában. Eközben érdeklődése a színház világa felé fordult, ahol szabad idejének tetemes részét töltötte el. Kedvelte a mozit is, két kedvenc rendezőjétől, Fritz Lang-tól és David W. Griffith-től már ezek alatt az évek alatt is sok technikai bravúrt tanult. Első filmjébe huszonhárom éves korában fogott bele. A történet a babona világában mozog - igaz, csak elméleti síkon - hiszen a címe, A tizenhármas szám. A sors iróniája folytán ezt a filmet sosem fejezte be. Egy évvel később, amikor egy film direktora ágynak esett Hitchcockot kérték fel a helyettesítésére. 1925-ben készült el első, teljes egészében saját filmjével, a Gyönyörök kertjével. A visszahúzódó és erősen gátlásos Hitchcock, aki addig még sohasem nézett a pohár fenekére, és akinek még nővel sem volt dolga soha, a stúdió falai között ismerte meg Alma Reville-t. Nagy esemény ez a már nem is olyen kicsi Alfred-nak, mert mint írta visszaemlékezéseiben: "Huszonhárom évesen még nem jártam senkivel, és egy korty alkoholt sem ittam". Alma először Hitchcock asszisztense lett, majd 1926-ban össze is házasodtak. Röpke két évvel később született meg egyetlen lányuk, Patricia, aki később apja több filmjében is szerepelt.

Amikor 1927-ben a hangosfilm megszületésével a filmezés gyökeresen megújult, a színészek és rendezők világa felbolydult. Sokan nem tudták a hangosfilmben kamatoztatni képességeiket, és nyomtalanul eltűntek a süllyesztőben. Eközben Hitchcock folyamatosan alkotott, gyakorolt és tanult. Díszleteket tervezett, asszisztenskedett, forgatókönyveket írt, vagy ha kellett, filmet vágott. Még a némafilm korában megtanulta, hogyan közvetítsen hangulatot, hogyan érjen el hatást pusztán képek segítségével. Így Hitchcock filmjei később, a hangosfilm terjedésével sem vesztettek semmit a némafilm nemzetköziségéből. Már első filmje, a melodramatikus Gyönyörök kertje is tartalmazta későbbi stílusjegyeit: gyilkosság, szerelmi háromszög, a helyszínek közül pedig a lépcső motívuma. A forgatókönyvei még kívánni valót hagytak maguk után, ám művészi és esztétikai szempontból magasan az átlag fölé emelkedtek. 27 éves volt, amikor megrendezte a Titokzatos lakót. Zsenialitása már ekkor megmutatkozott. Ez az első filmje, amiben rövid, statisztaszerepet vállalt, amire később cameo megjelenésként utaltak. A film központi motívuma, Hitchcock egyik kedvenc témája, az ártatlanul vádolt polgár pokoljárását mutatja be. Ez az első filmje, amiben storyboardot (aprólékos rajzokon alapuló forgatókönyvet) használt. 

Az 1929-ben elkészült Zsarolás egy asszonyról szól, aki önvédelemből megöli támadóját; a bűntényt elleplező rendőrtiszt pedig beleszeret a nőbe. Mivel bizonyos hiányosságok léptek fel az anyagi oldalon, ezeket kénytelenek voltak a filmkészítés hasznára fordítani. Néhány olyan avantgárd megoldást kellett kitalálniuk, amik lehetővé tették a költségek lefaragását. 1930-ban lépett életbe a Hays-rendelet, amely szerint a filmvásznon nem jeleníthető meg sem szex, sem drog, sem pedig alkohol. A rendelet egyik kitétele tartalmazta például, hogy a filmen szereplő házaspárok nem aludhatnak egy ágyban (erre láthatunk utalást a Pleasantville-ben).

A következő 10 évben, legnagyobb angliai sikeréig, a Londoni randevúig, 14 filmet készített el. Ezek többsége krimi és kémtörténet. Vászonra vitte a színpadon sikeres Juno és a pávát, a Zsarolást, A gyilkost, az Észak-Északnyugat előfutárát, Az ember, aki túl sokat tudott című filmet, valamint a metaforáktól hemzsegő 39 lépcsőfokot. Ekkor készült a Szabotázs, melynek már a története is meghökkentően újszerű. Egy fiatal férfi csomagot kap, amit el kell juttatnia valahova. A néző tudja, de a főszereplő nem, hogy a kezében egy pokolgép van elrejtve, és ha nem érkezik meg időre a megadott címre, szörnyethal. Már itt megjelennek azok a mozzanatok, amiket Brian De Palma filmjei folyamatosan fel-felelevenítenek. Izgulhatunk a szereplőért, akinek újabb és újabb akadályokat kell leküzdenie, miközben a néző végig stresszben van tartva, azáltal, hogy minduntalan szembesítik a veszély forrásával. Ezt a hatáskeltési eljárást nevezik suspense-nek. Az 1938-as Londoni randevú ugyancsak a kémfilmek közé tartozik, Agatha Christie stílusát ídézve. A történetben egy világvégi faluban ismerjük meg a szereplőket, akik közül érezhetően kilóg egy kedves, fiatal lány. A leányzó összeismerkedik egy idős hölggyel a motelben, akivel másnap együtt szállnak vonatra. Útjukat baljós jelek követik, egészen addig a pontig, amikor az idős hölgy, Miss Froy szőrén szálán eltűnik. A lány feladata egyetlen segítőjével, egy kellemetlen alakkal együtt előkeríteni az idős hölgyet. Tipikus Hitchcocki fordulatok fedezhetők fel ebben a filmben, az angol krimi szájíze szerint, kommersz köntösbe bújtatva. A filmből később remake is készült Cybille Sepherddel.

Ekkor figyelt fel Hitchcockra Hollywood, és kinyújtotta markát a tehetséges rendező felé. David O. Selznick, az Elfújta a szél producere szerződtette a Titanic tragédiájának feldolgozására, de a filmterv léket kapott és elsüllyedt. Elkészíthette viszont a Manderley-ház asszonyát Laurence Olivier főszereplésével. A film valamennyi összetevője angol, leszámítva a gyártást és a zenét. Az amerikai forgalmazásban Rebeccának is nevezett produkció kissé fekete, már-már a fantasztikum határát súrolja. 1941-ben Hitch két filmet készített, mindkettő középpontjában egy házaspár áll. Az egyik izig-vérig vígjáték (Végre egy jó házasság), a másik viszont komoly thriller (Gyanakvó szerelem), ami viszont csúnyán megbukott.

Ezekben az években forgatott néhány filmet, amik a rendező háborúval kapcsolatos érzelmeit fejezték ki. Készült néhány rövidfilmje is, mellyekkel a francia ellenállást dícsőiti, és természetesen a brit hírszerzés fontosságát hangsúlyozza. A Szabotőr is ennek jegyében született 1942-ben. Utána az ismét zseniálisan csupasz történetet, a Mentőcsónakot készítette el, amely megint egy feszült, klausztrófóbiás érzéseket keltő darab lett. A Szabotázsban egy ártatlanul vádolt férfit üldöznek keresztül-kasul Amerikán, az útobbiban pedig túlélők kénytelenek egy mentőcsónakban félretenni előítéleteiket és ellentéteiket, mert közöttük van egy gyilkos, aki módszeresen próbálja a többiek menekülését lehetetlenné tenni. A Mentőcsónakot akkoriban sokan félreértelmezték, és nácibarát alkotásnak tartották, mégha bújtatott formában is. Hitchcock ezzel természetesen nem értett egyet.

A nagy filmsikerek ellenére Hitchcock élete nem volt gondtalan. Rendszeresen beleszeretett gyönyörű, szőke színésznőibe, de szinte sosem sikerült elcsavarnia a nők fejét. Nehezen tudta szembeállítani a tehetséges, elismert és bálványozott rendezőt a gátlásos és túlsúlyos mindennapi férfival.

1943-ban készült el a Gyanú árnyékában, ami már minden jegyében amerikai alkotás. A film az emberi psziché kettőségét ábrázolja, megelőlegezve a Psycho tartalmát. 1945-ben egy film erejéig Dalí munkásságához furdult. A Bűvölet álomjeleneteinek díszletei Dalí tervei szerint készültek. A film női főszereplője, Ingrid Bergman, aki iránt Hitchcock hiába táplált gyengéd érzelmeket.

A Hays-rendelet néha gátat szabott Hitchcock mesélő kedvének. 1946-ban visszavágott a cenzúrának, és olyan környezetbe helyezett egy filmes csókot, hogy ne lehessen belekötni. Ez a film a híres Forgószél volt. Kémtörténet a javából, melyben egy náci spion lánya (Ingrid Bergman) egy amerikai katonával szövetkezik, hogy feltárják egy veszélyes kémszervezet üzelmeit. 1949-ben kosztümös filmet forgatott Angliában. A film az unalomig ismert motívumokra épül, és hatalmasat bukik. A rendező bosszút áll a közönségen, és elkészíti a Rémület a színpadont. Ebben a filmben Hitchcock úgy játszik a nézők érzelmeivel, ahogy kedve tartja. A mai rendezők közül talán M. Night Shyamalan az, aki hasonló hatást tud kiváltani a közönségéből a Sebezhetetlenben (és persze közismert Shyamalan Hitchcock iránti rajongása). 

Hitchcock 1951-ben irodalmi alapokhoz nyúl. Megfilmesíti Patricia Highsmith regényét, az Idegenek a vonatont. Highsmith írta a Tehetséges Mr. Ripleyt is, mely könyv előrevetíti a jövőt. Ebben a történetben ugyanis a "rossz" karakter győz és ül tort a "jókon". A hasonlóan körmönfont Idegenek a vonaton hatalmas siker lett. 

A vallásos neveltetésű Hitchcock 1952-ben vitte vászonra krimijét, melyben egy pap kénytelen ártatlanságát védeni, amikor egy gyilkosság elkövetője bevallja neki bűnét, majd a környezete a papot kezdi vádolni. A Meggyónomra jellemző az erős szimbolizmus, témája a papi titoktartást boncolgatja elég hatásosan. Első színes filmje, a Kötél 1948-ban készült egy színdarabból. A film érdekessége, hogy amíg az átlagos filmekben egy-egy jelenet rengeteg különböző beállításból áll össze, a Kötélben mindössze tízpercenként fordul elő vágás. A kellékeknek és a falaknak ezért zajtalanul kellett csúszniuk oda és vissza, hogy helyet adjanak a hatalmas Technicolor kamerának, ami a szereplők pontosan begyakorolt mozgását követte a lakásban. A tíz perc hosszú felvételek azt is jelentették, hogy ha a színészek közül bárki elrontotta a szövegét a kilencedik perc végén, akkor az egész stábnak újra kellett kezdenie a felvételt. A történet elején egy embert két ismerőse hidegvérrel megöli, majd a szobában látható ládába rejti. A továbbiakban a szereplők jönnek-mennek a láda körül; a feszültség abból adódik, hogy mikor veszik észre a holttestet.

1954-ben először dolgozik együtt egyik későbbi kedvencével, Grace Kelly-vel a Gyilkosság telefonhívásra forgatása közben, aminek készült háromdimenziós változata is. Még ebben az évben elkészítette a voyeurizmus témáját boncolgató, feszült krimijét James Stewarttal, a Hátsó ablakot. A film számtalan feldolgozást élt meg. 1955-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, rá egy évre pedig elkészítette az 1934-es Az ember, aki túl sokat tudott frissebb és hatásosabb változatát. 1958-ban készült el az egyik Hitchcock mestermű, a Szédülés, rá egy évre pedig az Észak-Északnyugat, ami egy félreértés következtében titkos ügynöknek nézett üzletember kálváriájáról mesél. Cary Grant a tökéletes főszereplő, charmeaur és pesszimista. Grant figurája kicsit előre vetíti James Bond karakterét, bár Grant filmjeiben gyakrabban szerencsés, mint talpraesett. Az Észak-Északnyugat azon jelenete, amiben Grantet üldözőbe veszi egy permetező repülőgép, azóta sokat idézett képsora lett Hollywoodnak. A rushmore-hegyi leszámolás pedig kitörölhetetlen képként marad meg bennünk.

Még ebben az évben készült el a televíziónak szánt Psycho, amit a horrorfilmek egyik mesterművének tartanak. Még akkor is, ha ez a film minimális erőszakos jelenetet tartalmaz. Itt Hitchcock nagyon hatásosan alkalmazza a bizonyos vörös hering-effektust, ami abból áll, hogy a történetet elviszi egy irányba, majd teljesen váratlanul megszakítva azt egy másik csapáson halad tovább. A legendához tartozik az az adoma is, mely az effektus hatásosságát védő rendezői instrukcióhoz fűződik. Hitchcock ugyanis kikötötte, hogy filmje megkezdése után senkit se engedjenek be a moziba, mert ha lemaradnak a film elejéről, annak hatása már nem olyan elementáris. Ez a klasszikus egy remake-n kívül még három folytatást is megért, melyből egyet a film főszereplője, Anthony Perkins rendezett. A zuhanyjelenethez hátborzongató zenét közeli barátja, Bernard Hermann szerezte, akivel több filmben dolgozott együtt. 

Néhány év magánéleti válság, és forgatási kihagyás után ismét mozifilmet forgatott, a szintén klasszikus Madarakat. A film egyik különlegessége, hogy hiányzik belőle az aláfestő zene, egyedül a hangeffektusok teszik hatásosabbá a borzongató képeket. A film kedves vígjátékként indul, majd kőkemény akciófilmmé alakul át egészen a meghökkentő végkifejletig. A történet ereje egyszerűégében rejlik. Kritikusok keresik a film varázsának titkát, melyet a rendező tökéletesen ismert, és alkalmazott.
A mindennapokból ismert madarak spontán támadása mindenféle magyarázat nélkül ma is megállja helyét a vásznon. Abban az időben rekordmennyiségű vizuális trükköt, közel 350-et, használtak fel ebben a remekműben. Ezekből néhány olyat is, ami még mai szemmel nézve sem hiteltelen. A film egyik főszereplője, a tévéreklámok világából érkező, Tippi Hedren, akit Hitchcock szeretett volna sztárrá nevelni, de ez még neki sem sikerült. A színésznő később csupa felejthető filmekben játszott.

Az 50-es évek végétől szinte évente készít egy tévéfilmet, egészen a 60-as évek elejéig. Ekkor saját tévésorozata is volt. 1964-ben elkészítette a Marnie-t, ami nem hozza meg a várt sikert. Ezek után egyre ritkábban rendezett, kezdett kifáradni, már nehezen bírta a rendezéssel járó terhelést. Az 1972-es Téboly emlékeztet Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetére. Utolsó befejezett filmje, a Családi összeesküvés 1976-ban készült el. Rövid éjszaka volt Hitchcock utolsó filmterve, amit Finnországban forgattak volna. A rendező azonban szívritmuszavarai miatt nem volt képes az utazásra, ezért ez a film már nem valósulhatott meg. Az 1979. március 7-én, az American Film Institute által Hitchcock tiszteletére adott fogadáson már nagyon rossz állapotban volt a rendező. A fogadás után két héttel bezárta amerikai irodáit. Egy évvel később az angol királynő lovaggá ütötte. Sir Alfred Hitchcock, KBE 81 éves korában, 1980. április 29-én halt meg.

Forras : innen...

Kőrösi Csoma Sándor keletkutató, a magyarországi tibetológia megalapozója

"Dicsősége abban áll, hogy egy álomkép után indult el, de egy valóságos feladatot oldott meg" - mondta róla egy angol életrajzírója.

Elszegényedett nemesi szülők hatodik gyermekeként született az erdélyi Körösön 1784 tavaszán, csak keresztelésének április 4-i dátumát ismerjük. A szegény fiú tizenöt évesen gyalog ment Nagyenyedre, ahol a Bethlen Kollégiumban szolgadiák lett. Már ekkor - kényszerből - azt az aszketikus életmódot folytatta, amelynek később oly nagy hasznát vette: a földön aludt, nem fogyasztott alkoholt, néha még a vizet is megvonta magától. Mire 1815-ben befejezte tanulmányait, már maga is évek óta tanított a kollégiumban. A magyar nyelv eredete körül akkoriban zajló polémia őt is magával ragadta, s megfogadta: fényt derít a vitatott kérdésekre. Felkészülésként a nagy feladatra az akkor már tizenhárom nyelven író és olvasó Csoma angol ösztöndíjjal a nagyhírű göttingai egyetemen tanult három évig, egy professzora itt hívta fel a figyelmét a török nyelvű ujgurok és a magyarok estleges rokonságára.

Ezután határozta el, hogy felkeresi Ázsiában a magyarok őshazáját. Azt tervezte, hogy Oroszországon át utazik, ezért megtanult néhány szláv nyelvet. A hosszú útnak 1819 novemberében vágott neki gyalog, s tervein módosítva a Balkánon át jutott el Konstantinápolyig. Az ott dúló pestisjárvány miatt hajóval Szíriába ment, innen arab viseletben, egy karavánhoz csatlakozva utazott tovább Moszulba, a Tigris folyón csónakkal Bagdadba, majd innen 1820 októberében Teheránba. A további út veszélyeit felmérve angol pártfogóinál hagyta iratait és végrendeletét.

Körösi Csoma 1821 márciusában immár Szkander bég néven utazott tovább a háborúk dúlta Belső-Ázsia felé. A Hindukus hegyláncon átkelve 1822-ben érkezett Kabulba, majd Kasmír felől eljutott a nyugat-tibeti Ladakh székhelyének számító Lehbe. Tovább akart menni, de meggyőzték, hogy ez már túl nagy veszélyekkel járna. Az idegenre felfigyelt a helyi angol vezetés, először kémnek vélték és elfogták, de aztán meggyőződtek ártatlanságáról. Miután Csoma úgy döntött, hogy megtanulja a tibeti nyelvet, az angol kormánymegbízott, William Moorcroft beajánlotta a helyi uralkodóhoz, aki ajánlólevelet adott neki a zanglai kolostor tudós lámájához.

A következő éveket Kőrösi Csoma Zanglában, a phuktali kolostorban és Kanamban töltötte. Ez idő alatt végigolvasta, kivonatolta és a nyugati világ számára magyarázatokkal látta el a tibeti nyelvű buddhista "Biblia" 325 kötetének 105 ezer lapját, összeállította mintegy 40 ezer szócikkből álló tibeti-angol szótárát, a tibeti nyelvtanról szóló művét, és régi tibeti kéziratokat is vásárolt, amelyeket hazaküldött az Akadémiának. Eredményeiért a londoni Királyi Ázsiai Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába fogadta.

Tibetet elhagyva 1831 májusában érkezett meg Kalkuttába, ahol a Bengáli Ázsiai Társaság székházában nekilátott művei nyomdai előkészítéséhez, ezek 1834-ben láttak napvilágot, belőlük ötven példányt Csoma hazaküldetett. A következő években Molla Eszkander Csoma a Mulk-i Rúm (Európából való Csoma Sándor írástudó) névre kiállított okmányokkal bejárta Észak-Bengáliát, majd ismét Kalkuttában folytatott tudományos munkát, illetve a Bengáli Ázsia Társaság könyvtárosaként tevékenykedett. 1842 tavaszán újra elindult Lhászába, azonban útközben maláriában megbetegedett - mások szerint aszkéta életmódja gyengítette le -, és április 11-én Dardzsilingben meghalt. Itt temették el a helybéli angol kolónia jelenlétében.

A buddhisták által a "nyugati világ bódhiszattvájaként" (szó szerint Megvilágosodott Lény, aki a jövőben Buddhává válik) tisztelt Kőrösi Csoma munkássága felbecsülhetetlen értékű a keleti nyelvek és kultúrák megismerése során. Sírja fölé 1845-ben a brit Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot, majd az MTA is emléktáblát helyezett el. Alakja szerepel Jókai ...És mégis mozog a Föld című regényében, szülőfaluja 1902 óta a Csomakörös nevet viseli. Halálának 125. évfordulója alkalmából a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított, amelyet négyévente ítélnek oda. Szemző Tibor Az élet vendége - Csoma legendárium címmel dokumentumfilmet készített pár éve a neves kelet- és őshazakutató tibetológus életéről.

Élete jól példázza, hogy egy egyszerű ember, szegényen és tengernyi viszontagságot szótlanul tűrve, pusztán hősi megszállottságtól fűtve hogyan állhat helyt, és hogyan küzdhet meg egy teljesen ismeretlen nyelv és kultúra megismeréséért. Segítségére volt kimeríthetetlen tudásszomja, melyre vándorbotként támaszkodhatott. Elméjét, kutatásra irányuló koncentrációját nem gátolták a szenvedélyek. Személyiségét teljes egészében a vállalt ügynek, fogadalmának ajánlotta, és élete minden pillanatában arra törekedett, hogy előbbre jusson kutatásaiban. Állhatatosságának csak halála vethetett véget. Példaképpé válhat hite, eltökéltsége, egy eszméhez való hűsége miatt.

Idézzük fel Kőrösi érdemeit Széchenyi István szavaival: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”

Forras : innen... és innen...

F. Scott Fitzgerald élete

A maga korában igazi sztár volt, minden téren tékozló és tehetséges, az első valódi irodalmi celeb. Mégis szinte elfeledve hunyt el, alig 44 évesen. F. Scott Fitzgeraldról főleg a Luhrmann-féle új Gatsby-film miatt beszélnek most sokat, pedig az amerikai író élete legalább annyira a filmvászonra kívánkozik, mint saját tragikus hőséé.

A partik nagyobbak, a tempó gyorsabb, az erkölcsök lazábbak voltak – írta a saját koráról F. Scott Fitzgerald. A „nagy háborún” (sorrendben ez volt az első) ekkor már túl vagyunk, a gazdasági összeomlásig azonban még pár év hátravan. A habzsolás, az élvezetek mérhetetlen hajszolásának hónapjai ezek. A technológiai újításoknak hála rohamtempójú fejlődés veszi kezdetét, az álomgyárak pedig a szórakoztatás teljesen új formáját teremtik meg a csillogásra vágyó amerikaiaknak. Senki nem akar a háború okain merengeni, az emberek szórakozni akarnak, még ha az 1920-ban életbe lépő 18. alkotmánykiegészítés teljes józanságra is sarkallná az amerikaiakat. A prohibíció azonban csak látszólag szárítja ki a torkokat, a privát bulikon továbbra is patakokban folyik a gin és a whisky. A dzsessz egyre féktelenebb, a flapperek ruházata pedig egyre merészebb.

„A bár teljes üzemben dolgozott, az inasok tálcákon hordták a koktélokat kinn a kertben; a levegő megtelt csevegéssel és nevetéssel, vadidegen vendégek új barátságokat kötöttek, hogy még ott a helyszínen nyomban elfeledjék.
A villanykörték fényesebben égnek a leszálló alkonyatban. A zenekar sárga koktélmuzsikába kezd, és a dzsesszénekes hangja mind magasabbra szárnyal. A nevetés percről percre könnyedebben csilingel, és áradva ömlik szét; simogató, vidám szavak hangzanak. A park pázsitján álló csoportok mind gyorsabban cserélődnek, nagyobbra nőnek, a frissen érkezők felduzzasztják őket, majd szertebomlanak, hogy aztán lélegzetvételnyi idő alatt szétoszoljanak. A bájaikban bízó ifjú hölgyeket elkapja vándorösztönük.”


A Gatsbyben azonban a nagyszabású partik, a Rolls, a méregdrága csecsebecsék nem annyira az anyagi biztonság és jólét jelei, vagy az amerikai álmot beteljesítő és önmagával megelégedett ember életének mindennapos kellékei – a West Egg-i villa pompája és mérhetetlen fényűzése sokkal inkább mintha az elkerülhetetlen tragédiát vetítené előre. A pénzes buksza itt semmire sem garancia, legkevésbé a boldog végkifejletre. A titokzatos Jay Gatsby is hiába halmozott fel mesés vagyont, mégsem tudja elnyerni vele az olyannyira vágyott Daisy kezét.

Nem úgy Fitzgerald, akivel a szépséges Zelda Sayre először azért bontotta fel az eljegyzését, mert nem tudta elképzelni, hogy az elbeszéléseiből és reklámszövegírásból élő fiatal férfi el tudja majd tartani őt. Igazi fordulatot a kapcsolatukban Az Édentől messze 1920-as megjelenése jelenti, amely lényegében egyik napról a másikra híressé teszi Fitzgeraldot. Még ugyanebben az évben összeházasodnak, rá egy évvel megszületik a lányuk, Scottie.

Kettejükkel új álompár született. A lapok imádják őket, filmsztároknak kijáró figyelemmel kísérik minden lépésüket, és előszeretettel számolnak be a New York-i Waldorfban vagy Plazában tett kiruccanásaikról. A pénzt főleg a magazinoknak írt elbeszélésekből teremti elő Fitzgerald (vagy százhatvanat tartanak számon), és a napokban közzétett főkönyvéből is kiderül, hogy a The Saturday Evening Postban megjelent egyetlen novellájáért ugyanannyit kapott, mint a Gatsbyért összesen. A pénznek azonban rendszeresen a fenekére vertek

Kettejük kapcsolata korántsem volt kiegyensúlyozott, és ebben szerepet játszhatott Fitzgerald alkoholizmusa is, amely főként a húszas években csúcsosodott ki. Ebben az időszakban előfordult, hogy társaságban „a fiatalabb generáció egyik leghírhedtebb ivójaként” mutatkozott be, de nem volt ritka az sem, hogy saját magát csak a „jól ismert alkoholistaként” jellemezte. Igaz, a fáma szerint mindig józanul írt, amit alátámaszthat az is, hogy Fitzgerald nagyon ügyelt a szövegeire, és alapvetően az a fajta író volt, aki fáradhatatlanul újra és újra átolvasta, amit korábban a papírra vetett.

A Szépek és átkozottak Anthony-ját mindenesetre akár saját magáról is mintázhatta volna: „Mindennap csak egy rövid pillanatra, az első melengető és életadó szódás whisky hatására bukkant fel elméjében az eljövendő örömök opálos álma – amely a boldogoknak és az elátkozottaknak egyaránt osztályrésze. De ez csak egy kis ideig tartott. Ahogy egyre részegebb lett, az álmok megfakultak, belőle pedig zavarodott kísértet lett, ide-oda bujkált saját elméjének repedéseiben, amely tele volt váratlan, a legjobb esetben élesen megvető gondolatokkal, míg végül le nem süllyedt komor és csüggedt mélységeibe”.

A Szépek és átkozottak volt a második regénye. Ezt még kettő követte (A nagy Gatsby és az Éj szelíd trónján), az ötödiket azonban befejezni már nem tudta. Ekkor már Los Angelesben élt, és forgatókönyvíróként szerencsét próbált a filmiparban is (1937-ben a Metro-Goldwyn-Mayer heti ezer dolláros fizetésről szóló szerződést kötött vele). Ötödik, befejezetlen regényében is egy hollywoodi producert tett meg fő alaknak. Az utolsó cézár végül posztumusz jelent meg, miután Fitzgerald 1940 decemberében szívrohamban váratlanul meghalt.

Fitzgerald úgy távozott, hogy azt hitte, nem tudta beteljesíteni az álmot. Amire életében hiába várt, az végül halálában adatott meg neki. Igaz, Gertrude Stein még az író életében gyakran mondogatta, hogy Fitzgeraldot még akkor is olvasni fogják, amikor az akkor jól ismert kortársai közül többeket már teljesen el fognak felejteni. Végül neki lett igaza.

Forras : innen...

Agatha Christie életrajz

Agatha Mary Clarissa Miller – akit a világ minden pontján Agatha Christie néven ismernek – 1890. szeptember 15-én született a délnyugat-angliai Torquay-ban, Devonshire grófság egy tengerparti városkájában, az amerikai Frederick Alvah Miller és az angol Clarissa Margaret Boehmer harmadik gyermekeként. Nővére (Margaret Frary Miller) tizenegy, míg bátyja (Louis Montant Miller) tíz évvel volt idősebb nála.

Mivel ekkora korkülönbség volt testvérei és közte, akik egyébként bentlakásos iskolában tanultak, Agatha tulajdonképpen egykeként nőtt fel. A kor szokásainak megfelelően otthon nevelkedett. A tanulás mellett rengeteget olvasott. Korai irodalmi élményei közé tartoztak Carroll, Defoe, Dickens, Verne és Dumas művei.

  

1901-ben meghalt az édesapja. Édesanyja körülbelül egy évig egy helyi leányiskolába járatta, ahol algebrát, nyelvtant és fogalmazást tanult.
1906-ban Párizsba utaztak, ahol egy ottani intézetben Agatha – többek között – irodalmat és filozófiát tanult. Eközben zongorázni és énekelni tanult. Arra vágyott, hogy operaénekesnő, mégpedig Wagner-énekesnő legyen, ám hangja nem volt elég erős, ráadásul félénksége miatt iszonyodott a nyilvános szerepléstől.

Archibald Christie hadnaggyal Angliában ismerkedett meg. Nem sokkal később eljegyezték egymást, és tizennyolc hónappal később, 1914 karácsonyán összeházasodtak.
Az első világháborúban Archibald vadászrepülőként szolgált, Agatha pedig kórházi ápolónőként dolgozott. Később áthelyezték a gyógyszertári részlegbe, ahol alapos és pontos ismereteket szerzett a különféle gyógyszerekről és mérgekről.
Ekkoriban kezdte írni első regényét (A titokzatos styles-i eset), amelyet sajnos csak 1920-ban adtak ki. Ez volt az a történet, amelyben a nagyközönség megismerhette a kissé excentrikus belga detektívet, Hercule Poirot-t.

Poirot az agymunka híve, a logika, de még inkább a pszichológia mestere. Vagy a bűncselekmény motivációja érdekli, vagy a bűnöző, illetve az áldozat lélektana. Mivel az emberéletet szentnek tartja, szenvedélyesen kutatja fel, és leplezi le a gyilkost. Szentül hisz saját zsenialitásában. Mániákusan imádja a rendet, a szimmetriát, a tiszta áttekinthető dolgokat.

A háború után a fiatal pár Londonba költözött. Archibald egy banknál helyezkedett el, Agatha pedig otthon maradt. 1919-ben megszületett a család egyetlen gyermeke, Rosalind. 1926-ban meghalt imádott édesanyja, és ettől Agatha teljesen összeomlott.
Sajnos férje nem tudta megérteni a feleségében bekövetkezett változást: először más karjaiban keresett vigaszt, majd Rosalind hetedik születésnapján bejelentette, hogy válni akar.

Ez már sok volt az egyébként is meggyengült idegrendszerű Agatha-nak, aki 1926. december 3-án eltűnt a világ szeme elől, és egészen 13-ig semmiféle életjelet nem adott magáról. Valójában az észak-yorkshire-i Harrogate termálszállodájában élt. Mrs. Neele-nek hitte magát, és nem tudta, hol van. Amikor a hosszan tartó pszichiátriai kezelés után ismét talpra állt, belevetette magát a munkába.

Agatha és Archibald Christie 1928-ban hivatalosan is elváltak. Az egyedülállóvá vált nő még ebben az évben elindult keletre, hogy pihenjen, és új élményeket szerezzen. Utazásának első állomása Bagdad volt, ahonnan továbbutazott az ősi Urba.
Itt ismerkedett meg a tizennégy évvel fiatalabb régészasszisztenssel, Max Mallowan-nel, akivel 1930 szeptemberében össze is házasodtak. Az írónő nappal általában a férje munkájában segédkezett, éjszaka azonban újabb és újabb gyilkosságokat agyalt ki.
Ugyanebben az évben jelent meg az első Miss Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban. A történet egy elképzelt falu, St. Mary Mead helyi erkölcseiről szól, de jól jellemzi az egész vidéki angol társadalmat.

Miss Marple egyébként igazi vénkisasszony. Minden bűncselekményt analógia, hasonlóság, párhuzamok segítségével old meg. Szerinte az emberi természet nem változik, csak a körülmények. Miss Marple, ha kiruccan kis falucskájából, akkor is egy nagyvárossá növelt St. Mary Meadet lát maga körül. Az emberek mind egyformák. És egy öreg kisasszony a világ bármely pontján talál egy fotelt, amiben kötögethet.

A II. világháború elején Agatha lánya, Rosalind hozzáment Hubert Prichard-hoz. 1943-ban megszületett közös gyermekük, az írónő egyetlen, és rajongásig szeretett unokája, Mathew. Egy év múlva a kisfiú édesapja elesett a háborúban. Rosalind másodszor is férjhez ment. Második férje, Anthony Hicks a szanszkrit nyelv ismeretével bűvölte el anyósát.

1956-ban Agatha megkapta a Brit Birodalmi Rend parancsnoki fokozatát (Max hat évvel később kapta meg ugyanezt), majd 1971-ben Mrs. Mallowant lovaggá ütötték (férjét három évvel korábban érte ugyanez a megtiszteltetés. Ekkoriban helyezték el az írónő fényképét a Nemzeti Portégalériában; az osztrák Oscar Kokoscka portrét festett róla, és viaszmása bekerült Madame Tussaud londoni panoptikumába.
Bár nem hagyta el magát, egészsége évről évre romlott. Végül 1976. január 12-én békében és csendben távozott az élők sorából.

Termékeny élete során írt bűnügyi könyvei a XX. század első harmadába repítenek vissza bennünket. Olyan életszerűen írja le az akkori angol életformát, hogy az olvasó teljesen megfeledkezik a XXI. század „civilizált” világáról, amelyben tombol az erőszak, fröcsög a vér, és az a nyerő, ha egy krimiben a lehető legfélelmetesebb vagy különlegesen brutális dolgok történnek.

Agatha Christie rengeteg gyilkosságot és rablást agyalt ki, könyveiben mégsem találkozunk a fentebb említett szörnyűségekkel. Nála – hála jó neveltetésének, tájékozottságának, és élénk fantáziájának – nem az elkövetés módján, hanem az indítékon, és a gyilkos személyének megtalálásán van a hangsúly.
Könyveinek cselekménye általában bonyolult, mégsem fedezhetünk fel bennük egyetlen következetlenséget sem.

Mint ahogy az az alábbi felsorolásból is kiderül, műveivel nem csupán az olvasókat, hanem a mozifilmek és színházi előadások szerelmeseit is meghódította. Sőt, a Christie-regények filmváltozatait is valóságos sztárparádé jellemzi. Csak néhány név a sok közül: Elizabeth Taylor, Geraldine Chaplin, Kim Novak, Tony Curtis, Bette Davis, Angela Lansbury, David Niven.

Regényei:
1920 The Mysterious Affair at Styles (A titokzatos styles-i eset)
1922 The Secret Adversary (A titkos ellenfél)
1923 Murder on the Links (Az ijedt szemű lány)
1924 The Man in the Brown Suit (A barna ruhás férfi)
1925 The Secret of Chimneys (Királyok és kalandorok)
1926 The Murder of Roger Ackroyd (Az Ackroyd-gyilkosság) – Az első magyar kiadás címe: Poirot mester bravúrja
1927 The Big Four (A titokzatos négyes) – Az első magyar kiadás címe: A négyek társasága
1928 The Mystery of the Blue Train (A titokzatos kék vonat) – Az első magyar kiadás címe: A kék express
1929 The Seven Dials Mystery (A hét számlap rejtélye)
1930 The Murder at the Vicarage (Gyilkosság a paplakban)
1930 Giant’s Bread (Az óriás kenyere) – Mary Westmacott álnéven
1931 The Sittaford Mystery (A Sittaford-rejtély)
1932 Peril at End House (Ház a világ végén) – Az első magyar kiadás címe: A vörös sál
1933 Lord Edgware Dies (Lord Edgware rejtélyes halála) – Az első magyar kiadás címe: Az áruló szemüveg
1934 Murder on the Orient Express (Gyilkosság az Orient Expresszen) – Az első magyar kiadás címe: A behavazott express
1934 Why Didn`t They Ask Evans? (Miért nem szóltak Evansnak?) – Az első magyar kiadás címe: Miért nem hívták Evanst?
1934 Unfinished Portrait (Befejezetlen portré) – Mary Westmacott álnéven
1935 Three-Act Tragedy (Tragédia három felvonásban) – Az első magyar kiadás címe: Hercule Poirot téved?
1935 Death in the Clouds (Halál a felhők fölött) – Az első magyar kiadás címe: Poirot gynúba esik
1936 The A.B.C. Murders (Az ABC-gyilkosságok) – Az első magyar kiadás címe: Poirot és az ABC
1936 Murder in Mesopotamia (Gyilkosság Mezopotámiában) – Az első magyar kiadás címe: Ne jöjj vissza…
1936 Cards on the Table (Nyílt kártyákkal) – Az első magyar kiadás címe: Hercule Poirot ismét munkában
1937 Dumb Witness (A kutya se látta) – Az első magyar kiadás címe: A néma tanú
1937 Death on the Nile (Halál a Níluson) – Az első magyar kiadás címe: Poirot kéjutazáson
1938 Appointment with Death (Találkozás a halállal) – Az első magyar kiadás címe: Poirot mester
1938 Hercule Poirot`s Christmas (Poirot karácsonya) – Az első magyar kiadás címe: Valaki csenget…
1939 Murder Is Easy (A gyűlölet őrültje)
1939 Ten Little Niggers (Tíz kicsi néger) – Az első magyar kiadás címe: A láthatatlan hóhér
1940 Sad Cypress (Cipruskoporsó) – Az első magyar kiadás címe: Vádol a rózsa!
1940 One, Two, Buckle My Shoe (A fogorvos széke)
1941 Evil Under the Sun (Nyaraló gyilkosok)
1941 N or M? (N vagy M?)
1942 The Body in the Library (Holttest a könyvtárszobában)
1942 The Moving Finger (A láthatatlan kéz)
1943 Five Little Pigs (Öt kismalac)
1944 Towards Zero (Éjféltájt)
1944 Absent int he Spring (Távol telt tőled tavaszom) – Mary Westmacott álnéven
1945 Death Comes as the End (És eljő a halál...)
1945 Sparkling Cyanide (Gyöngyöző cián) – Az első magyar kiadás címe: Valaki hiányzik
1946 The Hollow (Hétvégi gyilkosság)
1947 The Rose and the Yew Tree (A rózsa és a tiszafa) – Mary Westmacott álnéven
1948 Taken at the Flood (Zátonyok közt)
1949 Crooked House (Ferde ház)
1950 A Murder is Announced (Gyilkosság meghirdetve)
1951 They Came to Baghdad (Bagdadba jöttek)
1952 Mrs. McGinty`s Dead (Mrs. McGinty halott)
1952 They Do It with Mirrors (Tükrökkel csinálják) – Az első magyar kiadás címe: Szemfényvesztés
1953 After the Funeral (Temetni veszélyes)
1953 A Pocket Full of Rye (Egy marék rozs)
1954 Destination Unknown (Úticélja ismeretlen)
1955 Hickory, Dickory, Dock (Gyilkosság a diákszállóban)
1956 Dead Man`s Folly (Gloriett a hullának)
1956 The Burden (Az élet súlya) – Mary Westmacott álnéven
1957 4.50 from Paddington (Paddington 16.50)
1958 Ordeal by Innocence (Az alibi)
1959 Cat Among the Pigeons (Macska a galambok között)
1961 The Pale Horse (Bűbájos gyilkosok)
1962 The Mirror Crack’d from Side to Side (A kristálytükör meghasadt)
1963 The Clocks (Órák)
1964 A Caribbean Mystery (Rejtély az Antillákon)
1965 At Bertram`s Hotel (A Bertram Szálló)
1966 Third Girl (Harmadik lány)
1967 Endless Night (Végtelen éjszaka)
1968 By the Pricking of My Thumbs (Balhüvelykem bizsereg...)
1969 Hallowe`en Party (Ellopott gyilkosság)
1970 Passenger to Frankfurt (A frankfurti utas)
1971 Nemesis (Nemezis)
1972 Elephants Can Remember (Az elefántok nem felejtenek)
1973 Postern of Fate (A sors kapuja)
1975 Curtain (Függöny)
1976 Sleeping Murder (Szunnyadó gyilkosság) – posztumusz kiadású mű

Forras : innen...

Jane Austen "unalmas" élete

Jane 1775. december 16-án született Steventon faluban, Hampshire megyében. Élete pont olyan volt, mint könyvei főhősnőié. Jane éles eszű, csípős nyelvű, művelt, önálló lány volt, aki jobb anyagi körülmények között nevelkedett a környékbelieknél, de sem nemesi származással, sem jelentős vagyonnal nem rendelkezett. Édesapja, George Austen a falu plébánosaként tisztes pénzt keresett, évi 600 fontot, azonban egyre népesebb családja mellett ez a bevétel nem is volt olyan sok. Jane hetedik gyermekként érkezett a családba, öt bátyja volt, egy öccse és egyetlen nővére. Élete hasonlóan telt, mint írásaiban hősnőinek: a finom nevelésű kisasszonyok mind jól zongoráztak, énekeltek, hímeztek, festettek. Ahogy azt illett. Az idősebb hölgyek pedig teázgatás közben pletykálkodtak, sápítoztak, és legfőbb küldetésüknek tekintették kiházasítani lányaikat, unokáikat, szomszédjukat, egyszóval mindenkit a környéken, aki még nem találta meg a számára legelőnyösebb partit. Valahogy így élt Jane is, akinek társasági élete éppoly kiszámítható volt az apró faluban, mint az évszakok váltakozása. Mai szemmel nézve botrányosan unalmas lehetett az élet, azonban én szívesen cserélnék egy évre vele. Vonz ez a jól nevelt semmittevés.

Jane és imádott nővére, Cassandra még egészen kicsi gyermekek voltak, amikor 1783-ban egy időre nagynénjükhöz, Mrs. Cawley-hoz költöztek Oxfordba, hogy ott tanuljanak meg mindent, amire szükségük volt ahhoz, hogy jól nevelt kisasszonyként térhessenek vissza szüleikhez. A lányokat azonban hamarjában hazautaztatták, mert a környéken járvány tört ki. Jane és Cassandra így jobb híján a readingi Abbey kollégiumban tanult 1785-től, abban az iskolában, amit a Jane Austen-rajongók az Emma című könyvből ismerhetnek. Jane mindössze két évet töltött az intézményben, máshol nem folytatott tanulmányokat, cserébe viszont otthon rengeteget olvasott, és amikor csak tehette, írogatott. Eleinte csak kisebb történeteket és színi előadásokat, később egyre komolyabb műveken dolgozott. A család elragadtatva fogadta korai alkotásait, ugyanis mindenki bolondult a könyvekért. Különösen a regényekért. 1801-re közel 500 könyvből állt a családi könyvtár, melynek nagy részét Jane is mind olvasta. Volt tehát miből ihletet meríteni saját írásaihoz, ha már az élete nem volt valami eseménydús - legalábbis eleinte. Idővel aztán némi színt vitt a mindennapjaiba, mikor idős apja egészségének megőrzése miatt Bath-ba, a gyógyfürdőiről híres városba költözött családjával, ahol az élet pezsgőbb volt, mint előtte. Az Austen família itt tartózkodásuk alatt sokszor látogatott ki a tengerpartra, ami egy újabb élményforrás volt Jane életében. Egyik ilyen kirándulásuk alkalmával élte át élete egyik legborzongatóbb szerelmét, melyből a későbbiekben ihletet merített könyvei írásához. A szerelmi szál részleteiről nem sok ismeretes, ami mégis, az Cassandrának köszönhető, aki egyébként nagyon diszkréten járt el híres húga magánéletét illetően. Annak halála után sem szivárogtatott ki semmilyen magántermészetű dolgot, megsemmisítette személyes levelezéseit, senkinek nem adta ki féltett titkait. Jane szerelmének történetéről csupán annyit mesélt, hogy míg a család a tengerparton pihent, Jane találkozott egy fiatalemberrel, akivel nagyon szimpatikusnak találták egymást. Miután a család hazatért, Jane örömmel várta, hogy a férfi felkeresi őt, de erre sosem került sor - a fiatalember időközben meghalt. Szomorú történet. Sokan úgy tartják, hogy a jó pár évvel később íródott Meggyőző érvek című regényének főhősét, Anne Elliotot az írónő akkori önmagáról mintázta.

Részlet az Értelem és érzelem című filmből (1995) 

Jane sokat írt könyveiben humoros iróniával eseménytelen, vidékies környezetéről, csekélyke tapasztalatairól, és olykor saját magát, illetve életének megtörtént eseményeit is beleszőtte egy-egy regényébe. Hogy pontosan mi alapszik megtörtént eseményen és mi nem, abban nem lehetünk egészen bizonyosak, tekintve, hogy Jane halálát követően nővére mindent megtett, hogy megőrizze húga titkait. Azonban Jane írásait olvasva nehéz elképzelni, hogy valaki úgy tudjon írni a szív harcairól, hogy sosem élte át a nagy érzelmeket. Jane Austen valószínűleg tudta, mi a szerelem, a fájdalom, a csalódás és a vágyódás. Ezért volt képes mindezt tökéletesen tálalni könyveiben úgy, hogy nem csupán kora elismert, úttörő írónőjévé vált rövid időn belül, hanem mai napig leköti az embert minden műve. Én nem láttam még nőt nem kocsonyás tekintettel lógni a tévén, amikor a Büszkeség és balítélet megy. Az Értelem és érzelem című regénye is letehetetlen. Van benne valami, ami mára kihalt. Olyan nemesen egyszerű minden: vannak dolgok, amik illendőek, és vannak, amik nem. Néha jön egy-egy nagyobb érzelem, de annak sem szabad engedni, ha az társadalmi bonyodalomba fulladna. Mindenki tudta, mit kell csinálni, mi a tilos és hogyan kell viselkedni. A férfiak a kezüket nyújtották, hogy lesegítsék a hölgyeket a kocsiról, akik azt készséggel elfogadták. Manapság bezzeg! Persze ez nem csak a férfiak hibája, mi nők sem várjuk már el, hogy a széltől is óvjanak minket, teszem hozzá, ebben hibázunk. Jane Austen könyveiben az a jó, hogy míg van pár elesett népi naíva szereplő, addig a főhősnő sokkal közelebb áll a mai nő ízléséhez: bátran, szellemesen és okosan megmondja a véleményét a dolgokról, nem élete célja megházasodni, higgadtan szemléli az eseményeket és persze még így, a teljes laza közöny küszöbén is az övé lesz a környék legjobb pasija. Ennyi, így kell ezt csinálni. Tetszik ez nekünk, lányoknak most, és bolondultak érte a nők akkoriban is. Jane Austen pedig nemcsak írt róla, hanem így is élt, igaz, nála a happy end elmaradt.

Tom Lefroy és Jane

Szerelmi szálak fűzték az ír származású Tom Lefroyhoz, aki - érzelmek ide vagy oda - sosem vehette feleségül őt. Jó pár év szenvedés és írói munka után újabb tehetős férfi jelent meg Jane életében, a nála hat évvel fiatalabb Harris Bigg-Wither, aki feleségül kérte az írónőt. A család meglepetésére Jane igent mondott, habár nem szerette a férfit. Döntését azonban hamar megváltoztatta, másnap felkereste vőlegényét, és felbontotta az eljegyzést. Ez sem akkoriban, sem manapság nem divat, nem is néztek rá jó szemmel, de nem nagyon bántotta a dolog. Inkább írt tovább, és megpróbálta kiadatni műveit. Különösen nagy szüksége volt a pénzre, édesapja ugyanis időközben meghalt, így nővérével - aki szintén nem ment férjhez - és édesanyjával csak arra számíthattak, hogy bátyjaik támogatják őket. Az Austen fiúk így is tettek, de a tőlük befolyt pénzt vagyonnak azért nem lehetett nevezni, éppen csak tisztességgel tudtak megélni belőle. Aztán jött a nagy fordulat! Jane könyvét, az Értelem és érzelem című regényt 1811-ben kiadták, igaz, nem saját neve alatt, csupán annyit írtak rá, hogy "egy hölgy tollából". Csak családja és szűkebb környezete tudta eleinte, hogy a könyvet Jane Austen írta. A mű jó kritikát kapott, az embereknek tetszett, és 140 fontot hozott a konyhára. Jane tehát kihegyezte lúdtollait és serényen írta további műveit. Lassan felizzott a futótűz, az emberek vitték a Jane Austen könyveket, mint a cukrot, még IV. György király is nagy rajongó lett, minden várában tartott egy sorozatot a művekből. Idővel persze kiderült az is, hogy Jane írja a könyveket, ami cseppet sem csökkentett a sikeren. Sőt! Az emberek imádták egyszerű stílusát, a könyvek közvetlen, humoros hangvételét, ami mentes volt a korban megszokott romantikus melodrámától. Jane gazdag, híres és elismert lett, de öröme sajnos csak addig tartott, amíg egészségügyi állapota meg nem romlott. 1816-ban gyengülni kezdett, rosszullétek gyötörték, bőre elszíneződött. Feltehetően Addinson-kórban szenvedett. 1817. július 18-án, negyvenegy évesen elhunyt. Mindenét testvérére, Cassandrára hagyta.

Jane Austent a winchesteri székesegyházban temették el. Sírkövén sorolják rendkívüli erényeit: tisztaság, szelídség, becsületesség, buzgó hit és a többi. Írásait azonban sehol sem említik a hosszú-hosszú szövegben, mindössze egyetlen sorban utalnak páratlan szellemi adottságaira. Tetszik nekem az a kor, amikor a mondatnak se eleje, se vége. Azonban ha a sok cicoma elveszi a lényeget, akkor mit sem ér a szóözön. Néha mégis csak elég tömören a lényeg is. Jane Austen: zseniális író.

Forras : innen...