A haj filogenetikailag (származástanilag) fontos szerepet tölt be az emberiség történetében. Védte a fejet a naptól, megakadályozta a nap okozta bőrrák kialakulását. Védett a hidegtől és óvta a fejet a fizikai hatásoktól. Sok legenda is fűződik hozzá. Pl. a bibliai Sámson rendkívüli ereje hosszú hajában rejlett. A mohamedánok, a Próféta szakállára esküsznek. Náluk a szakáll érintése halálos sértés. Nagy bánat, gyász esetén a zsidók megtépik saját szakállukat. A rómaiak közül csak a szabad emberek hordhattak szakállt, a rabszolgák nem. A középkorban az összenőtt szemöldök boszorkányság biztos jele volt. A keresztények a haj lenyírását az alázat jelének tartották, ezért viseltek a szerzetesek a fejbúbon kör alakban kiborotvált tonzúrát. A legenda szerint a bakó Hunyadi László fejét, a hosszú haja miatt, csak negyedszerre tudta lecsapni. A mai kor embere inkább esztétikai szempontból tartja fontosnak az egészséges hajat. Voltak személyek, akik körül egész legenda alakult ki. Gondoljunk csak 1. Ferenc József tragikus sorsú feleségének, Sziszinek hajkoronájára. A hajának napi ápolása 3 órát jelentett, a mosás és egyéb beavatkozásokat nem is említve.
A tartóshullámosítás története
Több évi kísérletezés után Karl Nesslernek sikerült a hajban tartós hullámot kialakítani. Ez a hullámosítás a lúg és hő együttes hatásán alapult. Joseph Mayer karlsbadi fodrász ismerte fel a tartós hullámosítás igazi jelentőségét ez a meleg tartós hullámosítás, mely hazánkban az 1950-es évekig sikerrel alkalmazott eljárás volt. Az első hideg-tartóshullámosító anyag összeállítását 1935-ben Goddard angol vegyész végezte.1936-ban Németországban szabadalmaztatták és végül 1939-ben a Nestle-Lamare cég hozta az új vegyszert forgalomba. A hajat és a fejbőrt kevéssé károsította. A modern tartóshullámosítás módok ezekről az alapokról indultak ki és fejlődtek tovább anyagukban és technológiájukban.
Hajfestés története
A hajfestés olya régi,mint a szépségápolás. Az ókori Egyiptomban a gazdagabb nők festették a hajukat. Egyiptomban a szépségápolás magas fokon volt. Hajfestésre hennát és indigót használtak. A római nők hajukat legtöbbször zöld dió héjának levelével vagy a veszélyes ecetsavas ólommal festették. A haj szőkítésére és festésére növényi eredetű vagy fémsós festékeket használtak, ezeket germán törzsek hozták a Római birodalomba. A XIX. század közepétől a vegyipar fejlődésével új vegyületeket ismernek fel, amelyek alkalmazhatóságát keresik.1863-ban Hoffmann német vegyész fedezte fel a parafenilén-diamint,s azt is megállapították,h festőképességgel rendelkezik.1883-ban Monnet használta először a haj festésére. Az 1878-ban megismert hidrogén peroxid alkalmazása jelentős változást jelentett a szőkítésben és a hajfestésben. Megindult a hajfestékek gyártása.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése