Egy tisztességes úrinőnek millió öltözködési és viselkedési szabályt kellett észben tartania. Ezek megszegése ugyan semmiféle törvényben rögzített fenyítéssel nem járt, viszont annál súlyosabb büntetést jelentett, hogy a szabályszegőt az úri társaság megszólta, rosszabb esetben kiközösítette. Nézzük meg most az 1870-1880-as évek öltözködési szabályait!
A megfelelő öltözködési és viselkedési szabályokkal családi és képeslapok rendszeresen foglalkoztak, sőt Dunát lehetett rekeszteni a korabeli illemtankönyvekkel is. Az öltözködési szabályok az 1870-80-as években voltak a legrészletesebbek. Az újságírók már akkor is pontokba szedve rögzítették az illendő öltözködés aranyszabályait.
Így öltöztették az úrigyerekeket
Természetesen az illendő viselkedés tanítása már a bölcsőben elkezdődött azzal, hogy az újszülöttet megfelelő módon öltöztették. A babát fodros tüllfüggönnyel borított bölcsőbe tették, áttört hímzésű fehér ruhácskába, pólyába burkolták, melyet selyemmel béleltek. A bélés színe a gyerek neme szerint változott. A kisfiúk és a kislányok haja is vállig ért 3-4 éves korukig, és egyforma ingecskéket viseltek. A kisfiúk 4-5 éves korukban kapták az első hátulgombolós rövidnadrágjukat, a kislányok pedig a térdig érő habos, csipkés ruhácskájukat. A kisfiúk számára az érettség első jele az volt, hogy 14-15 éves korukban megkapták első hosszú nadrágjukat, öltönyüket vagy frakkjukat. A lányok pedig elkezdtek epekedni a hosszú, bokáig érő szoknya után.
Ahhoz, hogy a gyerekek megérjenek arra, hogy bevezessék őket a jó társaságba, előbb tánciskolába kellett járniuk. A szülők rendszerint körbeülték a termet, és figyelték a fehér inges, térdnadrágos fiaik és rövid szoknyás lányaik csetlését-botlását. Amikor pedig elég idős lett a gyermek, következhetett a jó társaságba való bevezetés. Ez általában a fiatal lány számára rendezett estélyen történt, ami egyben azt is jelentette, hogy az ifjú hölgy eladósorba lépett, és ezentúl már őt is illik meghívni az összejövetelekre.
A báli ruhák
Az első bálozó lány megjelenése igen egyszerű volt: mindig fehér, fodros tüll vagy muszlin ruhát viselt az első báli évadban. A másodikban már választhattak maguknak rózsaszín, világoskék, halványsárga vagy almazöld báli ruhát is. Ha pedig már több éve farsangoltak, és még mindig nem keltek el, akkor jöhetett a sárga, vörös vagy lila ruha - ezt persze kevesen választották, mert ugyan ki akarta a ruhája színével is felhívni a figyelmet arra, hogy még mindig vénlány?
A fiatal asszonyok már sokkal kihívóbban, pompásabban öltözhettek. Az ő ruhájuk színesebb, dekoltázsuk merészebb, ékszerük feltűnőbb és drágább lehetett. Letehették a tüll és muszlin ruhákat, és válogathattak a drágább selymek és bársonyok közül. A fiatal anyáknak viszont már illett egy kicsit visszafogottabb színeket viselniük, míg az idős hölgyek tompa színű anyagok közül válogathattak, amelyet csipke- és gyémántdíszítéssel ékesíthettek.
Egy hölgynek legalább háromféle estélyi ruhával kellett rendelkeznie: volt egy, amiben színházba és hangversenyre ment, egy, amit díszebédnél vagy bemutatásnál viselt, és kellett egy a bálokra. A báli ruha volt a legragyogóbb: ujjatlan, mély kivágású, hozzá hosszú kesztyű, drága ékszer és fejdísz dukált.
Díszebédnél, vacsoránál, színházban már kötelező volt a hosszú ujjú ruha. Az sem volt mindegy, hol kapott hely a hölgy a színházban. Ha a földszinten ült, akkor a ruhához ékszerrel, virágokkal díszített frizurát viselt, ha a páholyban kapott helyet, akkor jöhetett a nagy kalap.
A férfiak öltözékét egyáltalán nem befolyásolta az életkor. Bálokban a 70-80-as években fekete frakkot viseltek fehér keménygallérral és fekete csokornyakkendővel.
Esküvői, utazó és házi ruha
Ha sikeresnek bizonyultak a bálok, és elkelt végre a lány, akkor jöhetett az esküvő. Ezen a férfiak zsakettet vagy frakkot öltöttek, míg a menyasszony elefántcsontszínű vagy fehér uszályos, fodros, hosszú fátylas ruhát viselt. Ha az ifjú pár az esküvő után azonnal nászútra indult, akkor a menyasszony egy sötét színű, egyszerű selyemruhát vagy kosztümöt vett fel, és ebben is esküdött.
A nászút után a fiatal pár végiglátogatta a város és a megye előkelőségeit, rokonokat, ismerősöket. Ehhez nem volt szükség külön meghívásra, egyszerűen csak beállítottak, 25 percig maradtak, és közömbös dolgokról beszélgettek. Amikor pedig a viszontlátogatás megtörtént, az asszonyok kölcsönösen meghívták egymást, és azt is közölték, hogy mikor van a heti fogadónapjuk. A látogatások alkalmával a hölgyek csinos háziruhát viseltek, ami nem volt olyan díszes mint a báli ruha, de azért még lehetett elegáns. Például a már többször viselt báli ruhát is át lehetett alakítani. Alapszabály volt, hogy a háziasszony nem öltözhette túl a vendégeit. Persze a fűző viselése a háziruhához is kötelező volt.
Sétaöltözék
Ha azt hinnéd, kedves olvasó, hogy ezzel ki is merült a kötelező ruhák tárháza, tévedsz. Ott volt még a sétaöltözék és a nyaralóhelyi ruha. A sétaöltözéket a korzóra szánták. Ez általában egy kosztüm volt blúzzal, sima, alig díszített ruha. A nyaralóhelyi ruha pedig már könnyedebb anyagokból - vászon, batiszt - készült. Többnyire magas nyakú, hosszú ujjú, világos színű öltözékek, amelyhez a kalap és a kesztyű továbbra is nélkülözhetetlen volt.
És a kiegészítők
Természetesen egy hölgy ruhatárának már akkor is része volt a töménytelen mennyiségű kiegészítő. Például kalapok garmadája, amelyeket különböző alkalmakkor illett viselni, aztán napernyők és esernyők, és a különféle fűzők - legalább 10 darab. Kellett egy könnyebb fűző reggelre, legalább három nappalra, és estére is többféle, ami megegyezett a ruha színével. Aztán a sportosabb hölgyeknek kellett halcsont nélküli puha, esetleg szarvasbőrből készült darab a sportoláshoz vagy utazáshoz. Érdekes, hogy a cipővel volt a legkevesebb gond: általában mindig megfelelt az egyszerű, sötét színű, magas szárú lábbeli, csak a báli vagy estélyi ruhához kellett egy-egy díszített, kivágott topánka.
Forras : itt...
