A Rockefellerek története nemcsak tipikus családregény, hanem egy amerikai eposz: a zabolátlan ambíció, a fennhéjázó önhittség és a mértéktelen nagylelkűség több generációs meséje.
A Rockefellerek szerencséje több mint egy évszázaddal ezelőtt a Standard Oil alapítójával, John D. Rockefellerrel kezdődött. John édesapja, William „Big Bill" Rockefeller kétes hírű vándorkufár volt, akit ma egyszerűen csak szélhámosnak neveznénk. Ünnepelt „rákspecialistának" kiáltotta ki magát, és az 1830-as, '40-es években Amerika-szerte árulta hamis rákgyógyszereit. 1839-ben született hatodik és egyben egyetlen fiúgyermekeként John D. Rockefeller. A népes család 1853-ban Clevelandbe költözött, Big Bill pedig még ugyanebben az évben elhagyta őket. A kis Johnra hárult a családfenntartó szerep, neki kellett támogatnia nővéreit és édesanyját.
Már 16 évesen „munkához látott": egy helyi kereskedő könyvelőjeként helyezkedett el. A napi 50 centet kereső fiatalember mértéktartóan élt, minden pennyt megbecsült,
szorgalmasan gyűjtögetett, és már kicsiny keresetéből is jó szívvel adakozott. 18 éves múlt, mikor összefogott egy idősebb kereskedővel, és megnyitotta saját kereskedőházát. Árult gabonát és húst, illetve mindent, ami csak Cleveland kikötőjében előfordult. Ügyesen sáfárkodott, jó üzleti érzékének köszönhetően gyorsan nőtt a bevétele. Ez idő tájt Pennsylvaniában talajkutatók kifúrták Amerika első olajkútját. Cleveland az új és izgalmas iparág sikereitől volt hangos. Az olaj fantasztikus üzletnek ígérkezett, ezért 1863-ban Rockefeller és üzlettársa beindítottak egy kisebb olajfinomítót. Kis idő múlva John megvásárolta társa üzletrészét, és máris egy saját finomítóval rendelkezett.
1864 szeptemberében feleségül vette egykori osztálytársnőjét, Laura Spellmant. Négy lánygyermek után 1874-ben az édesapa nagy-nagy örömére megérkezett a kis trónörökös, John D. Rockefeller Junior, akinek öröksége gyors ütemben növekedett. Apja keményen dolgozott, és komoly erőfeszítéseket tett üzletének kiszélesítésére. Nagy hazardírozó volt, egyenesen rajongott az izgalmas versenyhelyzetekért. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszabaduljon a konkurenciától. Rövid időn belül többségi érdekeltséget szerzett közel két tucat kisebb clevelandi finomítóban, melyek közül jó párat fel is vásárolt. Ezzel a lépéssel olyan üzleti szervezetet hozott létre, melyben a gazdaság egy teljes szektorát monopolizálta.
1885-re a Rockefeller-olajbirodalom lett a világ legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalata, Rockefellerék pedig a világ leggazdagabb és a legtöbbet gyalázott családja. Az embereket leginkább a Standard Oil mérete zavarta, és az az arrogancia, amellyel felfalta a konkurenciát. Az újságok karikatúrái gonosz iparmágnásként ábrázolták Rockefellert, aki saját érdekeinek megfelelően manipulálja a gazdaságot. A munkásmozgalmak, az anarchisták és még a kampányoló politikusok is szörnyetegnek titulálták.
1904-ben a monopóliumok heves ellenzőjeként fellépő Theodore Roosevelt elnök fogadalmat tett a Standard Oil szétzúzására. A szövetségi kormány erőteljes trösztellenes keresetet nyújtott be a cég ellen. Mialatt az ügyvédek küzdöttek, az egykor robusztus Rockefeller a cégvezetés nehéz terhe alatt összetört. Egészsége megromlott. Teljesen visszavonult, és többé nem a cég napi működésére összpontosított, hanem figyelmét egyre inkább a jótékonykodás felé fordította. Persze ez nem volt újdonság számára, hiszen már az első fizetésétől kezdve mélyen hitt abban, hogy jövedelmének 10 százalékát karitatív és vallásos célokra kell fordítania. Nagylelkűen áldozott az oktatásra, olyan intézményeket hozott létre, mint az 1890-ben alapított Chicagói Egyetem vagy az Atlantában működő, afroamerikai nőknek szánt iskola, a Spellman College. Nagylelkűsége dacára a Rockefeller-imázs nem sokat javult. A sajtó számító népszerűség-vadászatként állította be filantrópiáját.
Rockefeller fia, Junior korántsem örökölte apja magabiztosságát. Befelé forduló, bizonytalan fiatalember volt, és annyira szégyenlős, hogy jövendőbelijét, a 20 éves Abby Aldrichet eleinte még egy táncra sem merte felkérni. Ennek ellenére 1901-ben sikeresen összeházasodtak, és később hat gyermekük született. Abby nevű lányukat öt fiú követte. John D. Rockefeller a boldog családi élet mellett kivette részét a családi vállalkozásból is. Az üzleti világban eltöltött jó pár év alatt teljesen összeomlott, frusztrált és depressziós lett, ezért egyéves európai vakációra ment felségével.
A Standard Oil pedig hamarosan bomlásnak indult. Csaknem egy évtizednyi vitát és fellebbezéseket követően 1911-ben a legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az olajbirodalom hat hónapon belül váljon meg fiókvállalataitól. Lényegében minden jelentősebb, az Egyesült Államokban ma is működő olajvállalat a Standard tröszt felbomlásának szülötte. Két évvel a szétdarabolódás után John D. Rockefeller személyes vagyona 900 millió dollárra rúgott, és ezzel ő lett a világ leggazdagabb embere. De ha az inflációt is figyelembe vesszük, valószínűleg minden idők leggazdagabb embere.
Ekkor már fia, Junior irányította a Rockefeller-birodalmat, apjához hasonlóan ő is szívesen osztotta meg gazdagságát az emberekkel. Létrehozta többek között a Városi Ligát, és megalapította az Országos Fekete Egyetemet. (A Rockefellerek köztudottan mindig is a faji egyenlőség élharcosai voltak). Ötmillió dollárért felújíttatta Williamsburg elhanyagolt épületeit. Ezenkívül területeket vásárolt és adományozott amerikai nemzeti parkok számára. A szerény és szégyenlős Junior megújította a korábban kizsákmányolóként számon tartott Rockefeller család arculatát.
1929. október 29-én katasztrófaként érkezett a hír, hogy összeomlott a tőzsde, és ez válságba taszította egész Amerikát. Junior nagy dobásra szánta el magát: a válság ellenére nagyszabású építkezésbe fogott. A terv egy 14 épületből álló komplexumot tartalmazott, középen egy keskeny, hetvenemeletes felhőkarcolóval. Az óriás projekt sokak számára őrültségnek tűnt, de Junior tudta, mit csinál. Ezzel a lépéssel akarta a gazdaságot újra mozgásba lendíteni. A válság közepén, amikor sem New Yorkban, sem máshol nem volt munkalehetőség, 75 ezer állástalan embernek biztosított munkát. Az építkezés teljes költsége nagyjából 120 millió dollárra rúgott, ebből 80-90 milliót Junior egymaga bevállalt. A piramisok építése óta ez volt a világ legnagyobb ingatlanprojektje. Amikor az építkezés a vége felé közeledett, újabb merész döntést hozott. Ahogyan apja annak idején mindent az olajra tett fel, Junior biztos volt abban, hogy a jövő a tömegkommunikációé. Szerződést kötött a General Electrickel és az RCA-vel, Amerika egy régi rádiótársaságával, aminek eredményeképpen az RCA belement a komplexum számos helyiségének kibérlésébe. A rádiózás úttörőivel kötött, hosszú távú bérleti szerződéssel a Rockefeller Center lett Amerika „Radio City"-je.
Az idősebb John D. Rockefeller halála előtt még láthatta fia Manhattan fölé tornyosuló remekművét, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott a város arculatán. Junior második fia, Nelson örökölte nagyapja erős természetét és könyörtelen ambícióját. Mindig is úgy érezte, hogy kiemelkedőbb fivéreinél: ő nősült meg testvérei közül elsőként, és őt nevezték ki 1938-ban a Rockefeller Center testületének élére. A második világháború alatt, míg öccsei, Winthrop és David a seregben szolgáltak, Nelson Washington és Dél-Amerika között ingázott helyettes külügyminiszterként. A háborút követően meggyőzte apját, hogy adományozzon egy nagyobb telket a New York-i ENSZ-székház számára, ő maga pedig az ötvenes évek első felét Washingtonban töltötte Truman és Eisenhower adminisztrációjában.
1958-ban megválasztották a hivatalban lévő Averell Harriman kormányzó ellenében. Bőkezű republikánusként Nelson különböző felújítási és útépítő projekteken keresztül nagy mennyiségű pénzt fecskendezett az állami gazdaságba. 1962-ben jó eséllyel indult a Republikánusok 1964-es jelöltjeként, de az utolsó pillanatban elkövetett egy hatalmas hibát, ami politikai karrierjét megpecsételte. Harminckét év házasság után elhagyta feleségét, és újranősült. Az időzítés végzetes volt, elveszítette a döntő kaliforniai előválasztást kihívójával, Barry Goldwaterrel szemben. A vereség a republikánus jelöltségbe került, pártja pedig a válása miatt kiközösítette.
Nelson apja, John D. Rockefeller Junior 1960-ban hunyt el. Ahhoz azonban elég sokáig élt, hogy még megláthassa az új Rockefeller-generáció New Yorkra gyakorolt hatását. 1959-ben hozzáláttak a Lincoln Center, majd 1966-ban a World Trade Center ikertornyainak építéséhez. Ez utóbbiban Nelson Rockefeller kormányzó negyven emeletet bérelt az államnak. Ekkor még komoly politikai ambíciókat dédelgetett, de amikor a Watergate-botrány miatt Richard Nixon elnök távozni kényszerült, és Gerald Ford foglalta el a széket, álmai szertefoszlottak. Nelson Rockefeller 1979-ben, 70 évesen hunyt el szívrohamban. Unokaöccse, 4. John D. Rockefeller már olyannyira messze esett a család fájától, hogy ő lett a szenátus vezető demokratáinak egyike. Egy évszázaddal azután, hogy John D. Rockefeller a világ leggazdagabb embere lett, egyetlen élő unokája, a most 90 éves David a 400 leggazdagabb amerikai között szerepel a Forbes magazin rangsorában.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése