2017. február 25., szombat

Hogyan jutott el a zene a régi budapestiekhez?


Manapság hogyan jut el hozzánk a zene? Halljuk a rádióban vagy a TV-ben, megvesszük CD-n, esetleg letöltjük az internetről és akár már a telefonunkon is visszahallgathatjuk bármikor. És azt tudjuk, hogy vajon a régi budapestiek hogyan jutottak zenéhez? Hol, hogyan és mikor hallgatták még abban az időben, amikor még a gramofon is gyerekcipőben járt, a rádiózás Magyarországon pedig még nem is létezett?

A 20. század első évtizedében még elég szűkösek voltak a zenehallgatási lehetőségek Budapesten. Ha egy átlagos fővárosi polgár zenét akart hallani, akkor a következő módokon juthatott hozzá:

Báli kép 1914-ből. - Forrás: fortepan.hu

Bálba, vagy hangversenyre ment. A bál volt az akkori idők egyik legkedveltebb társadalmi szórakozási formája, főként az arisztokrácia és a polgárság körében. Természetesen az alsóbb rétegek is (mint a munkások és cselédek) is rendeztek táncos estéket, de ezek színvonala érthető módon eltérő volt. A bálokon természetesen élő zene szólt, hiszen semmiféle lejátszó akkoriban nem létezett. A zenekar lehetett klasszikus, esetleg cigányzenekar is, amely általában az adott bálnak megfelelő tánczenéket játszott. Ilyen volt például: a keringő, a csárdás és a polka. A hangversenyek általában komolyzenei esték voltak, amelyre inkább csak a felsőbb rétegek jártak.

A Király Színház épülete az 1900-as évek elején - Forrás: szecessziosmagazin.com

Egy másik lehetőség, hogy színházba ment. A 20. század elején a színházba-járás volt az egyik legfőbb szórakozása a fővárosi polgárnak, s a színházak széles repertoárt kínáltak a budapestieknek. Az arisztokraták elsősorban az Operát részesítették előnyben, ahol nyilvánvalóan az opera műfajának, illetve zenéjének hódoltak. (Egyes arisztokraták palotáiban magánszínházak is voltak, hogy otthon is tudják élvezni a művészetet, s ne kelljen a „nép” közé vegyülniük.) Ezen kívül igen kedvelt színházi műfajok voltak a népszínmű és az operett. Az operett zenei betétdalai sokszor a színházon kívül is hódítottak, s valódi slágerré váltak, amelyet még azok is ismertek, akik nem látogatták a Király Színház, az akkori operettszínház előadásait. De hogyan juthattak el hozzájuk ezek a slágerek?

A Karátsonyi-palota színházterme (1890-es évek) - Forrás: bpkep.fszek.hu

A zenehallgatás egy következő módja az otthoni hangszeren való előadás. A színházi darabokból (elsősorban az operettekből) rendszeresen árusítottak kottákat, főként zongorára írva. Így akár az arisztokrata, illetve a nagypolgári kisasszonyok is lejátszhatták akár az operettek slágereit is, bár főként, természetesen, klasszikus, komolyzenei műveket játszottak akár a maguk, akár mások szórakoztatására.

Fiatal lányok a zongoránál (1909) - fortepan.hu

Ha esetleg a család mégsem volt muzikális, sőt a színházat sem kedvelte (bár ilyen kevés akadt), akkor hallhatott zenét akkor is, ha kiment az utcára. Itt vagy egy verklisbe ütközhetett, vagy egy katonazenekarba. A verkli, vagy kintorna mechanikus hangszer volt, amely az oldalán lévő kar tekerésével szólalt meg egy hangos síp, vagy a zongora hangjához hasonló hang. Így játszották le az akkori „könnyűzene” (operettek betétdalai, indulók) legsikeresebb darabjait. Valamikor a 19. század végén még egy énekes is állt a verklis mellett, aki a verklin lejátszott dallamra énekelt. Ha pedig verklissel éppen nem hozta össze a jó sors a budapesti polgárt s tovább sétált, akkor meghallhatta egy katonazenekar játékát valamelyik nevesebb utcán, vagy téren. Ezt a momentumot még egy operett-dal is megörökítette. Gondoljunk csak Ábrahám Pál Viktória (1931-ben mutatták be) című operettjének egyik betétdalára: „Honvéd banda szól a Stefánián…”. A Stefánia út egyébként, elsősorban a felsőbb rétegek kedvelt sétáló és kocsikázó helye volt, mint a polgároknak a Duna-korzó.

Katonazenekar a Ferenciek terén (1916) - Forrás: fortepan.hu

Ezen kívül, persze hallhatott zenét a fővárosi polgár, ha bement egy kiskocsmába, vagy egy vendéglőbe, ahol általában cigányzenekar játszott. S ne feledkezzünk meg a különböző mulatóhelyekről, orfeumokról és a kávéházakról sem, ahol szintén elmaradhatatlan volt a zene (bár ez nem minden kávéházra volt jellemző). S ha már minden lehetőséget számba veszünk, akkor meg kell említeni a templomokat is, ahol az egyházi szertartásokat, természetesen zene egészítette ki.

Söröző polgárok (1900) - fortepan.hu

A mozik ekkor még csak a kávéházakban és mulatóhelyeken levetített néma-, rövidfilmekből álltak. (Magyarországon az legelső vetítés a Somossy-orfeumban történt 1896. április 29-én.) Később saját épületbe költözve általában egy zongora kísérte az ott levetített némafilmeket, de ez is már inkább csak az 1910-es évektől lesz jellemző.

Itt már a gramofon szórakoztat... (1916) - Forrás: fortepan.hu

Bár Edison fonográfja (amely egy hangrögzítésre és lejátszásra alkalmas eszköz volt) már 1878-ban megjelent, de leginkább diktafonként, népdalok gyűjtésére, vagy híres emberek hangjának megörökítésére használták, s a műsoros fonográfhengerek fénykora szintén az 1910-es években volt. Itt kell még szót ejteni Emile Berliner gramofon nevű lejátszójáról, amelyet szintén a 19. század végén talált fel (ugyanazon az elven működött, mint a fonográf, csak itt a hangokat henger helyett lapos korongokon, hanglemezeken rögzítették), de az 1900-as évek legelején még ez sem volt tömegesen elterjedt. A rádióról pedig annyit, hogy Budapesten 1925. december 1-jén indult el a rádióadás.

Forras : innen...

Páros öngyilkosságok a szerelem nevében


Gondoltuk volna, hogy a régi budapestiek mennyire végtelenül romantikusak tudtak lenni? Hogy számtalan fővárosi szerelmes döntött úgy, hogy szerelmével közösen vet véget az életének? S hogy ez a mód egy általános öngyilkossági formának számított a 20. század eleji Budapesten?

Szerelmespár 1900 körül - Forrás: pinterest.com

Öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek terén mindig is élen jártunk. Nem volt ez másképp a 20. század eleji Budapesten sem. Sok elkeseredett ember vetett véget önként az életének a régi fővárosban is. A statisztikai adatok szerint 1904-ben (amikor Budapest lakossága kb. 800 000 fő volt) 482-en kíséreltek meg öngyilkosságot a fővárosban, s ezen felül 278-an voltak, akiknek sikerült is ez a kísérlet. 1905-ben 270 ember fordult maga ellen, s történetük halállal is végződött. (Ezek a számok valóban magasak, ha azt tekintjük, hogy 2006-ban 2460 ember lett öngyilkos, de egész Magyarországon, vagyis kb. 10 millió emberből.)

A régi fővárosi öngyilkosok közül sokan döntöttek úgy, hogy nem egyedül mennek a halálba. Az akkori szerelmesek úgymond egyik „bevett szokása” volt, hogy szerelmükkel közösen távoztak az élők sorából. Az akkori társadalom házasodási szokásai inkább a pénzen és a pozíción alapultak, nem az érzelmeken, így teljesen érthető, hogy boldogtalan szerelmes párok tömegével akadtak. A szerelmesek legfőbb indoka a halálra elsősorban mindig az volt, hogy nem lehettek egymáséi.

Emberpár 1900 körül - Forrás: pinterest.com

A korabeli sajtó előszeretettel részletezett minden ilyen esetet, így sok történetet ismerhetünk meg, amelyből következtethetünk bizonyos általános sémákra. Az öngyilkos-jelölt párok például előszeretettel vetettek véget az életüknek egy hotelszobában. A történet szinte mindig ugyanaz: kivesznek egy szobát, éjjelre magukra zárják az ajtót, majd hajnal tájban végeznek magukkal, esetleg az egyik fél végez a másikkal. Hogy erre a tettükre miért pont a hoteleket választották? Rejtély.

Royal Nagyszálló (1900-as évek eleje) - Forrás: bpkep.fszek.hu

Csak hogy egy konkrét példát is említsünk: 1905. június 19-én este állított be Csonka Fanny, egy rendőrségi felügyelet alatt lévő volt prostituált és Weisz Mór fűszerkereskedő a Hajnal utcai Balaton-szállóba. Szobát béreltek, amelybe a férfi vacsorát és két üveg bort vitetett. A személyzet szerint jókedvűek voltak, az egész bort elfogyasztották, s valamivel éjfél előtt bezárták a szoba ajtaját. Alig öt perccel azután, a szobalány két lövést hallott a szobából. Ijedten futott az ajtó elé, amelyet azonban hiába próbált kinyitni. A szobából hörgés és kínos nyöszörgés hallatszott. A szobalány fellármázta az egész hotelt, s kihívták a rendőrséget. Az V. kerületi kapitányságról meg is érkezett a rendőr egy lakatossal, aki felnyitotta a szoba ajtaját. A díványon feküdt a lány, kezében a revolver, halántékán egy seb, amelyből vékony patakban szivárgott a vér. Mindkét karja meg volt merevedve, s egyik lelógott a szőnyegre. A dívány előtt feküdt a férfi. Neki is a halántékán volt egy seb. Két lába még a díványon volt, amely az mutatta, hogy egymás mellett feküdtek végzetes tettük pillanatában. A rendőrök megállapították, hogy a lány lőtte agyon kedvesét, s azután önmagát. A rendőrségi nyomozás azt is kiderítette, hogy Weisz Mór apjának a Dávid utca 12. szám alatt volt fűszerüzlete, ahol a 25 éves Weisz Mór is dolgozott. A szomszédos 14. számú házban lakott a lány, aki prostituált volt, de szerelmes lett a fiúba. A szerencsétlen viszony néhány hónapig tartott, s a fiú kijelentette a szülei előtt, hogy nem tud élni a lány nélkül. A szülők természetesen tiltakoztak a viszony ellen. Ezért határozták el, hogy közös akarattal eldobják maguktól az életüket.

Svábhegyi-szálloda (1915) - Forrás: fortepan.hu

A szerelmesek azonban a hotelen kívül is választottak maguknak helyszínt öngyilkos tettükhöz. Ez rendszerint valami kevésbé forgalmas hely volt, amint például egy másik szerelmes pár esete is mutatja, akiknek holttestét csak napokkal később találták meg a Sváb-hegyen a Braun-féle villa közelében az Istenhegyi út felé 1907 májusában. Hátrahagyott levelük tanulsága szerint Szabó László és Szögi Rózsika tettének oka szintén a boldogtalan szerelem volt.

A szerelmesek az öngyilkosságnak több módját választották: a legtöbbször fegyvert fordítottak maguk, esetleg egymás ellen, másszor lúgot, vagy valamilyen más mérgező anyagot ittak. Levelet általában hagytak hátra, amelyben leírták tettük okát, s hogy közös elhatározással mennek a halálba.

Emberpár 1890 körül - Forrás: pinterest.com

Hogy ez a séma napjainkban mennyire gyakori, nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy manapság ritkán hallani olyan esetről, ahol két szerelemes együtt követ el öngyilkosságot, mert nem lehetnek egymáséi. Abban pedig megegyezhetünk, hogy ez mindenképpen olyan szenzáció lenne, amelyet a média nem hagyna szó nélkül, így biztosan tudnánk róluk. A régi budapesti szerelmesek, bár ijesztő, de romantikus tette már a múlté…

Forras : innen...

10 érdekes tény a múltszázad eleji Budapestről


Budapest mindig is egy érdekes és izgalmas hely volt. A benne élők sokszor a maguk módján próbálták meg alakítani a város sorsát, s ez gyakran szokatlan döntésekhez és helyzetekhez vezetett. Most összegyűjtöttem néhány hétköznapi, mégsem mindennapi dolgot, amelyek színesítették az egykori Budapest életét.

1. Egy miniszteri rendelet 1903-ban eltörölte az „állóhely” fogalmát a budapesti villamosokon, így egy ideig csak az utazhatott a villamoson, akinek volt ülőhelye.

Régi villamos az Oktogonnál (1887) - Forrás: Kubinszky-Lovász-Villányi: Régi magyar villamosok

2. Budán egykor nem harangszóval, hanem egy lövéssel jelezték a delet. A déli lövést a mai Toldy Ferenc Gimnázium, egykor Budai Főreáliskola udvarán adta le az intézmény gondnoka.

A Budai Főreál 1900 körül. - Forrás: egykor.hu

3. Budapesten 1904 júniusában spanyol módra, bikaviadalt rendeztek. Az esemény kedvéért még egy kör alakú arénát is építettek az Állatkertben.

Korabeli kép a Vasárnapi Újságból (1904) - Forrrás: bparchiv.hu

4. A múlt század eleji pesti utca látképéhez hozzátartozott az utcán áruló virslifőző. Kétkerekű kis kazánját tolva szolgálta ki virslivel és tormával az éhes utcai népet: az utcaseprűket, a konflisok kocsisait, az utcalányokat stb.

Grafika egy virsliárusról. - Forrás: Magyarország története képekben. Gondolat, 1971.

5. A Vígszínház, amely 1896. május 1-jén nyitotta meg kapuit, építésekor még egyetlen ház sem állt körülötte, mondhatni az akkori Lipótváros egy nagy pusztájának közepén helyezkedett el. A most körülötte lévő bérpaloták csak utána épültek fel. A korabeliek nem is értették, hogy hogyan lehet egy ilyen kietlen vidékre színházat építeni, ahol gyakoriak voltak az utcai rablások. A színház azonban olyan mértékben emelte a környék telkeinek értékét, hogy az ingatlantulajdonosok érdekeltté váltak az építkezésben.

A Vígszínház épülete 1897-ben - Forrás: bpkep.fszek.hu

6. 1929-ben Krúdy Gyula disznóvágást rendezett a Margitszigeten. (1918-1930 között ugyanis ott lakott.)

 Valahogy így vághatott disznót Krúdy is... (A kép Solymáron készült 1925-ben.) - Forrás: fortepan.hu

7. A Kálvin tér közepén régen egy szökőkút állt, amelyet Danubius-szökőkútnak neveztek. A kút a II. világháborúban nagyon megsérült, ezért elbontották. Másolata ma az Erzsébet téren látható.

A Danubius-kút 1883 körül - Forrás: bpkep.fszek.hu

8. A 20. század elején még fizetni kellett annak, aki egy pesti köztéri padon szeretett volna ülni. A padok ugyanis Buchwald Sándor vas- és fémbútorgyáros tulajdonát képezték. Az ő általa fizetett ún. „Buchwald nénik” pedig padról padra járva behajtották mindenkitől az üldögélés árát.

A pesti dunaparti korzó ülőhelyekkel. - Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

 9. A Duna parton állt egykor Stein Náthán, dúsgazdag gabonakereskedőnek négyemeletes háza. Az épület sok halál tanúja volt, hiszen számos öngyilkosságot követtek itt el úgy, hogy leugrottak a ház tetejéről. A sort Nyáry Pál, Pest megye 1848-ban nagy szerepet játszó alispánja nyitotta meg, majd a rohamosan szaporodó öngyilkosságok ellen védekezve a háziúr csakhamar kénytelen volt dróthálót kifeszíteni az udvar fölé. Az épületet később elbontották, majd a helyén működött a Ritz Hotel.

A Stein-ház 1880 körül. - Forrás: bpkep.fszek.hu

10. A Vigadó előtti téren egykor egy vendégkávéház állt, amelyet csak „Hangli”-nak neveztek. Ez a kis teraszos kávéház, vagy ahogy régen nevezték kioszk, Hangel Márkus tulajdonában állt, aki a legenda szerint Deák Ferenc egykori pincére volt. A budapestiek egyik közkedvelt helye volt a "Hangli", de 1932-ben lebontották, úgyhogy ma már nyoma sincsen.

A Vigadó épülete előtte a Hangli-val 1900 körül. - Forrás: bpkep.fszek.hu


Forras : innen..

Mi magyarok és a hasunk…




"Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja a következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kel mondani, hogy de már ebből eszünk!"
(Jókai Mór: A barátfalvi levita)

A magyar konyha az elmúlt századok során folyamatosan teremtette meg a maga külön gasztronómiai világát. Az ősöktől örökölt ételek mellett számos hatás érte konyhánkat. Például az olasz szakácsoktól megtanultuk a fokhagyma, a vöröshagyma, a száraztészták használatát, a Közép-Amerikából származó paprika, paradicsom, burgonya szerves részévé vált táplálkozásunknak, a más népek konyháin használt tejszín a magyar gasztronómiában főleg tejfölként jelenik meg.

Más nemzetek konyháihoz hasonlóan a magyar konyha jellegzetességét a többféle alapanyag, a jellegzetes fűszerezés és sajátos konyhatechnológiai műveletek együttes hatása alakított ki.

Ennek megfelelően a magyar konyha alapvető jellemzői:

a sertészsír, a vöröshagyma és a fűszerpaprika együttes használat

a sertéshús és sertészsír domináns alkalmazása

a tejföl nagymértékű felhasználása

sajátos ételkészítési módok (pörköltalap készítés, pirítva párolás, rántással, sűrítés)

sajátos fűszerezési eljárások

magas szénhidráttartalmú köretek és főzelékek fogyasztása

A sertéshússal és zsírral készült ételek, nagy számának a magyarázata a török időkre vezethetők vissza. A sarcoló török katonák - mohamedánok lévén - minden más házi állatot elvittek, csak a sertést hagyták meg. A másik ok, hogy hazánk adottságai rendkívül kedvezőek a sertéstenyésztést illetően.

A sertészsír használata konyhánk egyik jellegzetessége. A sertészsírt nálunk a szalonna kiolvasztásával, míg más népeknél préseléssel nyerik. A kiolvasztással nyert zsír aromája különleges jelleget ad ételeinknek. A sertészsír fogyasztása a nehéz fizikai munkát végző földműveléssel foglalkozó népeknél honosodott meg először. A középkori sertésfajták az erdőkben makkoltatáson a téli disznótorig jól meghíztak. A sertészsír jól tárolható, a következő évig kitartott. Az étolajat, a vajat, a margarint hidegkonyhai készítményekhez, a diétás étkezésekben és a nemzetközi ételek készítésénél használják.

A vöröshagyma, sok magyaros ételnek adja meg aromáját, sőt képezi alapját. A sertészsírban történő pirítás során felszabadulnak a hagymában található illóolajok. A készítendő étel jellege határozza meg, hogy a hagymát zsírban fonnyasztják halványan vagy aranysárgára pirítják, hiszen más-más ízhatás érhető el vele.

A fűszerpaprikát, a régi magyar konyhákon nem ismerték, használata csak lassan terjedt el. A sertészsírban pirított vöröshagymához adva, optimálisan oldódnak ki a paprika íz- és színanyagai. Ez az úgynevezett pörköltalap, amit magyaros ételek jelentős részénél pörköltek, gulyások, paprikások, tokányok készítésénél alkalmaznak. A felsorolt ételekhez fűszerként a fokhagyma pépszerű keverékét adják, valamint a pörköltek készítésének sajátos technológiája, a rövid lén történő párolás, a többszöri zsírjára pirítás adja az ételeknek a sajátos ízt, magas élvezeti értéket. Más jellegű húsételeink a disznótoros, a sült csülök, a bőrös malacsült, a libamáj.

Káposztás ételeink, a tökfőzelék, a töltött tök elmaradhatatlan fűszere, a finomra vágott friss kapor. Különleges illatot, aromát ad, ha közvetlenül tálalás előtt hintik az ételre. A sertészsírral történő főzésből adódik konyhánknak az a sajátossága hogy bátran fűszerez. A fűszerezés - bármilyen fűszerről van szó -, mindig mértéktartó legyen. Az a jó fűszerezés, ahol a fűszerek aláfestik, kihangsúlyozzák az ételek egyéni ízét. Tévedés lenne azt hinni, hogy a magyaros étel az, ami méregerős.

A fűszereknek azokat az anyagokat tekintjük, melyek ételeinknek és italainknak kellemest ízt, illatot adnak. Nem tápértékeik, hanem az élvezeti értéket növelő hatásaik miatt tesszük az ételeinkben. A fűszerek az ételek nyers ízét tompítják, finomítják, teszik. Az étel jellegével összhangban álló fűszerezés a szakács feladata.

Tejfölből a magyaros főzési móddal dolgozó konyha az átlagosnál nagyobb mennyiséget használ, de a tejszín is jellegzetes ételízesítőnk. A tejföl jól harmonizál a paprikás csirke, a borjú, a bárány ízanyagaival.

De nem képzelhetők el káposztás ételeink /pl. töltött-, rakott-, székelykáposzta/, a túrós csusza, a sonkáskocka és egy sor édes tészta sem tejföl nélkül. Sok levesünk, mártásunk, főzelékünk készül tejföllel és gyakran díszítésként is használjuk.

Hentesáruink egy része világhírnévre tett szert. Ilyenek a gyulai kolbász, a téli szalámi, a magyar sonka, a füstölt szalonna, amelyek ugyancsak hozzájárultak ételeink kitűnő ízéhez. A füstölt szalonna kiolvasztva nagymértékben befolyásolja az ételek ízét, de szalonnával tűzdelik a pulykát, a vadételeket. Választékos a magyar konyha leveseinek kínálata, az elkészítési módok és a felhasznált alapanyagok terén egyaránt. A levesek egy részét és a főzelékeket rántással sűrítjük. Ez a fajta ételkészítési mód jószerint csak a magyar konyhára jellemző.

A rántás megolvasztott sertészsír - vagy egyéb zsiradék - és ugyanennyi finomliszt keverékével készül. A lisztet a felmelegített zsírban az étel jellegének megfelelően megpirítjuk. A rántást a tűzről levéve hideg vízzel felengedik és simára keverik. Az így nyert emulziót a vízben puhára főzött leves- és főzelék-alapanyaghoz öntik.

A levesek között sok laktató egytál jellegű /pl. Jókai bableves, palócleves/ található, mely a főfogás szerepét is betöltheti. Természetesen készülnek könnyebb zöldség-, püré-, krém- és gyümölcslevesek is.

Salátáinkat sós, ecetes lével készítjük és általában húsételekhez, savanyúságként fogyasztjuk. Sok más nemzet konyháján cukor nélkül, olajjal készítik a salátaöntetet és gyakran önálló fogásként fogyasztják.

Az étlapjainkon szereplő főzelékek, köretek szénhidráttartalma, ebből következőleg az energiaértéke magas. A galuska-, tarhonya-, burgonyaköreteket megváltoztatni nem tudjuk, nem is lehet célunk. Azonban a mennyiségüket csökkentve, párolt, főtt zöldségekkel kiegészítve táplálkozástani szempontból is értékessé tehetjük ételeinket.

A nagy választékban készült tésztafélék gasztronómiánk büszkeségei. Gyúrt tésztából készülnek a levesbetétek, az édes és sós tészták. A sós tészták /káposztás, sonkás kocka/ befejező fogásként való fogyasztása a magyar konyhára jellemző. A burgonyatésztából különféle gyümölccsel töltött gombócok készülnek. A palacsinták, a rétesek, a vargabéles, a kelt tésztából készült aranygaluska, fánkok, valamennyi ízletes, tápláló befejező fogások.

Hazánk tájegységeinek étkezési szokásai, és hagyományai

A paraszti rétegek között nagy táplálkozási különbségek voltak. A szegények elsősorban növényi ételeket ettek, így pl. kásaféléket, kukoricát, kölest, hajdinát, burgonyából készült ételeket, gyúrt és kifőtt tésztákat. A hús elsősorban sertéshúst jelentett, tájegységenként változóan birkát vagy baromfit főztek, vasárnaponként vagy ünnepnapokon. Marha- vagy borjúhúst inkább csak lakodalmakkor ettek. A sütemények készítése is jeles ünnepekhez kapcsolódott. A különböző vallások előírásai is befolyásolták, hogy mikor mit ettek. A hagyományos paraszti ételek az adott tájegység jellegzetes ízeit képviselik és átalakítva, finomítva, korszerűsítve megtalálhatók az éttermek, vendéglők étlapjain.

Észak - Magyarország, Itt él a palóc népesség, akiknek a táplálkozásában nagy szerepe volt a különféle kásából, lisztből készült ételeknek. Egyik kedvelt ételük a sült pép, más néven görhe vagy málé.

Kukoricalisztből készül tejjel leforrázva, majd kizsírozott tepsibe öntve, sütőben megsütve. A sütés után szeletelve tálalják.

A burgonya ezen a tájon előbb kapcsolódott be a néptáplálkozásba, mint az Alföldön. Ma is szívesen fogyasztják a burgonyából készült ételeket.

Legismertebb a tört pép vagy krumpliganca: főtt összetört burgonya liszttel, tejjel elkeverve fölforrósítva. Tepertős, túros változata is ismert.

Levesek a napi étrendben mindig szerepelnek. Legegyszerűbb leves, amikor a kifőtt tészta levét ízesítik pirított hagymával, fűszerezik paprikával, esetleg berántják és betétként csíkot - metéltre vágott tésztát - tesznek bele. Ez az úgynevezett "maga levi".

A húsok közül a legnagyobb jelentősége a disznóhúsnak volt és van is. Húsvétra lakodalomra szokás birkát vágni.

Néhány jellegzetes étel: Húsos, juhtúros kukoricatekercs, Legényfogó krumplitalpas, Lábatlan tyúkhúsleves, Mátrai töltött sertéscomb.

Észak-Magyarország-Matyóföld, ahol a matyó népcsoport lakik Mezőkövesd központtal. Szegény emberek éltek évszázadokon keresztül ezen a vidéken, akik a rendelkezésükre álló, egyszerű alapanyagokból remekműveket tudtak alkotni az ételkészítés terén.

Ételeik elkészítésénél nélkülözhetetlen a vöröshagyma, ottani szóhasználat szerint a veres hagyma. Sokféleképpen darabolták, szeletelték, aprították, metélték vagy reszelték, attól függően, milyen étel készítéséhez használták fel.

Hetente kétszer, háromszor főztek paprikás krumplit, ami gyorsan és változatosan elkészíthető étel. Készítették hosszú lével levesesen, zsírjára lepirítva sűrű szafttal, kolbásszal vagy kolbász nélkül, friss paprikával, paradicsommal, ízesítve, óvatosan főzve, hogy egybe maradjon a burgonya, villával még meg is törték egy kicsit.

Az öhöm is ilyen egytál - a határból hazatérve gyorsan elkészíthető étel volt, amelyet száraztésztából, un. gombótából készítettek. Apróra vágott hagymát kevés zsíron lepirítottak, rádobták a gombótát, ezt is pirították Annyi vízzel öntötték fel, hogy, éppen ellepje, kockára vágott krumplival főzték együtt, félfövéskor még egy maradék gobótát adtak hozzá.

A talaj és éghajlati viszonyoknak köszönhetően ezen a tájon nagyon népszerűek a különböző káposztaételek. Az édes káposztát párolva, egy kis ecettel savanyítva főtt és sült húsok mellé savanyúság helyett adták, de savanyítva töltelékkel, káposztástésztának, hajdúkáposztának, korhelylevesnek is készítették.

Érdemes még megemlíteni a babot, amelyre szegény helyen gyakran még rántás sem jutott, de így megfőzve sóban, vízben is ehető volt. Babból készítették a karácsonyváró böjti levest, amely sárgarépával együtt puhára főzött bab. Elkészülte előtt melegített tejjel engedték föl bő lére. Máskor malackörömmel főzték a bablevest, de készítettek belőle főzeléket, babfasirtot is.

A kukoricamálé kukoricaliszt tejjel leforrázva, egy kis cukorral édesítve. Letakarva hűvös helyen állni hagyták, hogy csipásodjék. Ezután olajozott tepsibe öntötték és forró kemencében megsütötték.

Nagy esemény volt télen a disznóölés, amely ellátta a családot szinte egész évre sózott-füstölt hússal, szalonnával. Néhány disznótoros étel: füle-farka pörkölt, majoránnás húsos metélt, tarhonyás sertéstüdő, savanyúvese stb.

Az Alföldön élő lakosság , ősei nagyobbrészt pásztorkodással foglalkoztak - részint kunok és jászok - művelték a tanya körüli földeket. A Duna, a Tisza és a Kőrösök mentén virágzott a halászmesterség. Az életmód, a fellelhető nyersanyagok meghatározták az étkezést, az ételek készítésének módját is. Nem véletlenül alakult ki - a még ma is kedvelt - bográcsban főzés. Az állataikat legeltető pásztorok a pusztában csak úgy jutottak meleg ételhez, ha megfőzték maguknak. Ugyancsak szabad tűzön, bográcsban készítették el ételeiket a halászok vagy a mezőgazdasági munkát végzők, akik nyáron a nagy munkák idején gyakran a mezőn aludtak.

Egy alföldi mondás szerint a magyar ember annyira kedveli a szalonnát, hogy : "reggelire kenyér van szalonnával, ebédre szalonna van kenyérrel, vacsorára a kettő együtt". Szívesen sütik meg a szalonnát szabad tűzön nyársra szúrva. Valóságos rítusa alakult ki a sütésnek, amikor a parázsló tűz fölött forgatott szalonna zsírját kenyérre csepegtetik.

A Kiskunság, része az Alföldnek, az ide betelepült kunok szívesen főztek burgonyát, krumlikását füstölt kolbásszal és krumplis palacsintával. A káposztát is sokféleképpen készítik el, télire metéltre vágva savanyítják vagy vermekbe rakják a fagy elől.

Szeged környékén ma is őrzik azokat a hagyományokat, amelyek évszázadok alatt alakultak ki. Szegedről mindenkinek a halpaprikás jut az eszébe, amelyet a tiszai halászok készítenek. Bográcsban a Tisza partján a Tisza vizével főzték a halpaprikást, amit csak az idegenek hívnak halászlének. A hal fontos alapanyaga az e vidéken élők étrendjének, sokféle változatban készítik el.

Az egész Alföldön elterjedt, de Szeged környékén különösen a török eredetű tarhonya, amelyet e század közepéig a háziasszonyok otthon készítettek, fatörzsből vájt gömbölyű fenekű teknőben. Sokszor hónapokig voltak otthonuktól távol a hajósok, fuvarosok, kubikusok, pásztorok, ilyenkor vászonzacskóba kötve vitték magukkal a száraztarhonyát, amelyből rövid idő alatt bográcsban ízletes ételt készíthettek /tarhonyalevest, tarhonyáskrumplit, sűrűtarhonyát, tarhonyás bürgepaprikást /.

E vidék különlegessége a "marhaállás", amely a marha fejéből és lábából főzött kocsonya. "Tarhó" ez a szó bizonyára nem sokat mond a más tájon élőknek, ha azt mondjuk joghurt, rögtön kiderül, mi ez.

Az édes, foszlós kalács itt is ünnepekkor kerül az asztalra, húsvétkor, halottak napján, lakodalmak alkalmával.

A szegénység tápláléka volt a köleskása, a tönkölykása, a csicsóka, ezeket ma már sehol nem fogyasztják, megmaradt viszont az árpakásával készült töltött káposzta, a "szárma".

A Felső Tiszavidék, a Nyírség paraszti táplálkozása sok hasonlóságot mutat az alföldi, dunántúli, palóc konyhával, de persze különbségek is vannak, amelyek elsősorban az éghajlati, domborzati adottságokból, a kialakult, eltérő szokásokból adódnak. A halászok, vadászok, pásztorok, erdei emberek itt is a legegyszerűbb ételeket főzték, bográcsban készítették el a paprikást, a gulyást, a pörköltet.

A pergelt leves egyszerűen, gyorsan megfőzhető egytál étel. A bográcsban a füstölt szalonna kiolvasztott zsírjában a vöröshagymát megpirították, felengedve krumplit és egy kevés száraztésztát tettek bele. Ugyancsak száraztésztával, bográcsban főzték a percek alatt elkészíthető tejlevest.

A Dunántúli étkezési szokásoknál ,vegyes képet kapunk a táplálkozást és az ételek készítését illetően. Ezen a részen erősebben érezteti hatását a német, de főleg az osztrák konyha.

A Balaton környéki, sokféle, jóízű hal nyilvánvalóan befolyásolja a vízhez közel élők étkezését. Méltán kedvelt a pikáns balatoni halászlé, de ugyancsak kedveltek a roston és nyárson sült halak. Legismertebb a balatoni fogas, amely hófehér és igazán ízletes húsával világhírűvé vált.

A Dunántúl nyugati részén, terül el az Őrség, amely elsősorban történeti-néprajzi fogalom, a Kerka és Szála melléken 18 község tartozik ide.

Régen főleg állattenyésztéssel foglalkozott az őrségi nép, a vidék földje köves, sovány, művelése nehéz. Ezekben az eldugott kis Vas és Zala megyei községekben a lakosság teljes ellátásra kellett, hogy berendezkedjen. Szokásaik, táplálkozásuk nagy mértékben függött attól, hogy a család mit dolgozott. Mást ettek a földművesek, a favágók, a pásztorok és természetesen az évszakok, az állatvágások ideje, az ünnepek, a nagy nyári munkák is hatottak az étkezésükre.

Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest./ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt /bableves, gulyásleves, tejfölös répaleves, tejfölös aszalt szilvaleves/. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, amit itt mácsiknak neveznek, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.

Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.

Télen volt a disznóvágások időszaka. Mégis télen is inkább csak vasárnap ettek húst, tartalékolták azt a nyári nagy munkák idejére. Lesütötték vagy füstölték, szokás volt egy disznólábat a következő évi disznóvágásra eltenni. Baromfit inkább csak ünnepeken vágtak vagy ha beteg volt a háznál. A vasi parasztember sok tejet, tejes ételt fogyasztott, Zalában inkább gombát, gombás ételeket ettek.

Az aratás, a gabonahordás, a szüret, a kukoricaszedés volt a legnagyobb munkák időszaka, mindegyiknek megvolt a hagyományos étrendje. Az aratásra már jó előre készültek, hiszen itt fontos, hogy a megérett gabona minél előbb magtárba kerüljön. Kiadós reggelit ettek, majd délben a mezőn fogyasztották el az ebédet, amely húsleves vagy csülkös bableves volt, majd valamilyen pörköltet fogyasztottak salátával. Az uzsonnát is a mezőre vitte ki a gazda felesége vagy lánya, ilyenkor lesütött húst, füstölt sonkát vagy tepertőt adtak. A késő esti vacsora már csak egyszerűbb ételekből állt, paprikástúró, aludttej, paprikás krumpli. Ezen a vidéken az ételek egy részét tökmagolajjal készítették, amelyet otthon, házilag sajtoltak.

Érdekes szokás volt az ország nyugati vidékén a paszita, ami a keresztelői lakomát jelentette. A katolikus családoknál igyekeztek az újszülöttet minél előbb megkeresztelni. A paszita délutántól másnap reggelig tartott és hagyományos étrendje alakult ki:

Tyúkhúsleves

Főtt tikhús paradicsom vagy zsemlemártással

Rétes /mákos, diós, túrós, káposztás, tökös-mákos/

Sült hús/sertés, baromfi vagy borjú/

Köret / hajdinakása, burgonya, újabban rizs/

Aprósütemény

A keresztelő kalács

A kalács, amit a keresztszülők vittek ajándékba. Kelt tésztából készült, változó méretű baba alakú kalács. Lányos családnak fiú, fiúgyermeknél pedig lány baba kalácsot"vittek.

Vas megyében, a komapár komakosarat vitt a gyermek születésétől 7 napon keresztül az anyának és családjának, amely minden nap tartalmas levesből, húsételből és tésztaféléből állt.

Somogy, Dunántúl másik nagy területi egysége, amely jelentős népi, táplálkozási hagyományokkal rendelkezik. A somogyi ember legfontosabb ételei gabonafélékből készültek. A kenyér fő alapanyaga a rozsliszt volt, amelyhez csak kevés búzalisztet vagy kukoricalisztet dagasztottak. Tisztán kukoricalisztből csak a legszegényebbek sütötték a kenyerüket.

Finomabb lisztből készítették a fonott kalácsot, amelyet a nagy ünnepekkor /pl. lakodalom, húsvét, keresztelő, karácsony/ fogyasztottak.

A megmaradt kenyérből, kalácsból vagy más kelt tésztából készült a bubuta, amely az összeaprított maradék tejjel leforrázva, valamilyen /túró, mák/ töltelékkel megtöltve. A krumpligánica liszttel elkevert főtt burgonya hagymás zsíron átsütve. A tejbekása hajdinából, kölesből vagy kukoricából főzött híg étel, aratásnál káposztaleves után adták, hogy oltsa a kaszások szomját.

A sertés a legelterjedtebb háziállat, sózva, füstölve tették el ünnepekre és a fő munkaidényre. Főleg leveseket főztek, a főtt húst mártással fogyasztották. Főzeléket nem készítettek, ez számukra ismeretlen volt, mártást ettek a húshoz.

Gyakran készítettek halat, a szegényebbek csíkhalat, amelyet káposztalevesbe vagy kocsonyában főztek meg. A vadhúsoknak is jelentős szerepük volt, nyulat, őzet, dámvadat tűzdelve, borban párolva vagy vadasan ették. A somogyi homokos talajon sokféle ízletes gyümölcs terem. Nyári, őszi időszakban reggelire, uzsonnára zsíros kenyér mellé valamilyen gyümölcsöt ettek. Almát, szilvát aszalva raktak el télre.

Érdekességként egy somogyi lakodalom étrendje:

Sáfrányos húsleves

Főtt tyúk tormamártással

Marhahús fokhagymás ecetesen

Sült disznóhús savanyúsággal

Töltött káposzta

Perec, kuglóf, rétes, sütemények



A  dél-orosz pusztákon ismerte meg a kemence szót és az építményt a magyarság. A nyitott és zárt tűzhelyekből kialakult kemencék változatos formáit építette azóta meg. A palóc kemence alacsony hosszúkás, téglalap alakú, míg az Alföldön búbos, vagy boglyakemencék terjedtek el. A Dunántúlon és Erdélyben a nyílt tűzhely fölé cserépből vagy kőből formált sütőharangot helyeztek. Rőzsével, náddal, tőzeggel fűtötték. Nagysága aszerint változott, hogy mennyi kenyeret akartak benne sütni. Kemencében sütötték ünnepi alkalmakra a húst és a kalácsot is. A hozzáépített szabad kéményben füstölték a húsokat, a sonkát, a kolbászt, a szalonnát. A sütés-főzés mellett a szoba fűtését, világítását is biztosította. Szélén ülésre alkalmas padka futott körbe, belső szöglete /sut, kuckó/ gyerekek és öregek pihenője, esetenként hálóhelye.

Vendéglátó egységek is egyre gyakrabban alkalmazzák, a régebbi építésű csárdák a hagyományost, az új szállodák modern változatát házikenyér, péksütemény, kemencében sült libamáj, malac, szárnyasok, egybensült húsok, halak készítésére.

A nyárson sütés lehet önálló program, de kapcsolódhat lovasbemutatóhoz, szürethez, vízparti vagy más szabadtéri rendezvényhez. A fiatal bárányt, malacot, csirkét befűszerezve húzzák nyársra, a nyársat parázs fölött forgatják, közben zsírral vagy szalonnával kenegetik. Fontos a lassú, egyenletes sütés, ezért ma már gyakran alufóliával borítják a húst, így a felülete nem ég meg. A népi tapasztalatok szerint nyársnak legjobb a kökény vagy a fűzfavessző. A kisebb halakat, rablóhúst, tarjaszeletet ki-ki magának is megsütheti.

A szalonnasütés külön említést érdemel. A nyársra húzott szalonna parázs fölött pirítva, zsírja hagymával borított kenyérszeletre csöpögtetve, illatával, ízével jól illeszkedik a borkóstolók, a szüretek hangulatába.

Ökörsütés mindig is ott fordult elő, ahol "nagy sokadalom" gyűlt össze. Ma is fellelhető városokban, majálisokon. A hatalmas nyársat, amire az ökröt húzzák, egymástól megfelelő távolságra földbevert két darab kétágú fára helyezik. Faszénparázs felett legalább huszonnégy órákon át sütik, sós, fűszeres vízzel locsolgatva, kenegetve. Így is csak a hús felső rétege sül át, amit levágva, az ökröt tovább sütik amíg az teljesen átsül. A felületről levágott nagy darab húst nagy szelet friss házikenyérre tálalják.

Agyagban sütni lehet fácánt, vadkacsát, háziszárnyasokat, nagyobb testű pikkelyes halakat.

A belső részeket eltávolítva belülről gondosan kitisztítva, majd fűszerezve, a hasüreget cérnával összevarrjuk. Kb. két ujjnyi vastagon agyaggal bekenve parázsba rakjuk. /Készíthető sütőben vagy kemencében is/. 40-60 perc sütés után lehet eltávolítani az agyagot, ekkora piros és kőkemény lesz, magával viszi a tollat és a pikkelyt. Felületét megtisztítva, szalonnazsírt csepegtetve rá még utána pirítható. Hasonló módon készülnek sóban sült halak, húsok, szárnyasok.

A bográcsban főzés elengedhetetlen kelléke az ún. "pince party" vagy "gulyás party"-nak. Gulyás, pincepörkölt, jól fűszerezett marhapörkölt vörösborral, belefőzött burgonyával, halászlé, birkapörkölt stb. jellegzetesen olyan ételek, amelyeket szabadtűzön bográcsban főznek.

Az ún. diszkosztál két, kissé lapított félgömbből álló fémtál. Nevezik nomád tálnak is, utalva arra, hogy az előre elkészített étellel együtt vihetjük kirándulni, "vándorolhatunk" vele. Bárhol tüzet rakva, parázsba téve, de sütőben is elkészíthető. Különféle szelethúsok, lecsó, kolbász, burgonya rakható bele, mintegy lezárva az ízeket, illatokat. Az itt ismertetett ételkészítési eljárások látványnak is érdekesek, kissé füstös, pirított, sajátos, de nagyon jó ízt, aromát adnak az ételeknek.

A disznótor, a disznóvágás régen a falusi házaknál szertartásnak számító, élvezetekben gazdag örömünnep volt.

A fagyos, sötét hajnalokon a disznó kétségbeesett visítása, majd a perzselésre használt szalma magasra csapó lángja valami egzotikumot kölcsönzött és hasonlóságot az ezredévekkel ezelőtti pogány áldozati máglyákkal. Pedig csupán disznóölés folyt. A híres magyar író Krúdy Gyula, a jó feladatok irodalmi méltatója így vélekedik erről: "Könnyebb egy színdarabról véleményt alkotni a színházi premieren, mint a fűszerek elegendőségéről a disznó feldolgozásánál. Kár, hogy nincs mindennap disznóölés, amikor a férfiak megmutathatnák a nőknek, hogy ehhez az egyhez, az egyetlen egyhez a véletlen kedvezéséből sokkal jobban értenek mint a nők."

A házi sült kolbász kövérebb sertéshúsból készül, fűszerezve, vékonybélbe töltve. Régebben kemencében, ma sütőben sütik. Ismert fokhagymás és citromos változata is

A májashurkához a tüdőt, a tokaszalonnát megabálják, majd a májjal együtt ledarálják. A rizst az abálólével puhára főzik. Az alapanyagokat összekeverve fűszerezik, majd vastagbélbe töltik.

A vágáskor felfogott friss vért a véreshurkához használják fel. A kockára vágott szikkadt zsemlét, a megabált dagadót, tarját, tokaszalonnát ledarálva, fűszerekkel és vérrel összekeverik, vastagbélbe töltik. Mind a véres, mind a májas hurkát megabálják és sütőben sütik.

A frissen vágott disznó húsából gazdag disznótoros vacsorát készítettek. Egy falusi disznótoros vacsora orjalevessel kezdődik, ami nem más, mint a sertés gerinccsontjából főzött húsleves zöldségekkel, csigatésztával. Ezt a főtt hús követi frissen reszelt tormával. A toroskáposztában a sertés szinte mindene előfordul, csülök, köröm, farok, dagadó, oldalas, amelyet mintegy megkoronáz a tetejére helyezett frissen sütött sertésborda. Természetesen nem maradhat el a frissen sütött hurka és kolbász sem

A felszeletelt sülthurkát, kolbászt törtburgonya és párolt káposzta körettel tálalják. Éttermekben a mai gyakorlat szerint tetejére naturbordát tesznek. Vacsora végén friss hájas pogácsa kerül az asztalra, amit borozgatás közben fogyasztanak.

"Nagykanállal enni".

Mi magyarok nagyon szeretjük az ünnepeket, épp ezért tartunk helyi szokások szerint vásári ünnepeket vagy épp valamilyen okból „csak legyen” bálokat. Szívesebben húzzunk a nadrágszíjunkon csak az ünnepek asztalán bőség lehessen. Két vallásunk volt a kezdetektől a keresztény és a zsidó. Minden egyéb vallás, ilyen olyan hit-nevezetű csoport csak úgy, beszivárgott kéretlenül, keletről és amerikásból, és az a szomorú, hogy nagyon sokan azt is „bekajálták” ami egyáltalán nem helyes, mert a népünk egységes ideológiáját szétszakítjuk ezzel. De még az étkezési szokásainkat is befolyásolja.


A vallási ünnepeknek meg van a sajátos hangulatuk, kialakultak az ünnepi szokások, ünnepi ételek és az egyes ünnepeknek a hagyományos étrendjei is. Az ünnepi örömök között fontos helyen szerepel mindaz, amit a fehér asztal nyújthat ilyen alkalmakra. Itt nem csupán az étkezések bőségéről van szó, hanem az összetartozásról nemzetileg és családokon belül szeretettel. Meghatározó szerepe van a vallásnak a lakodalmak étlapjához, rituáljaihoz-

A falusi lakodalom és a hozzákapcsolódó események bemutatása a népi színjátékszerű szokások vidékenként eltérőek, szinte mindenütt megtalálható a menyasszony búcsúztatása, a menyasszony holmijának kocsira rakása, a lakodalmas mulatság, a menyasszonytánc, a kontyolás, a menyecsketánc stb. Mindezek irányítója, konferálója az első vőfély, aki a lakodalom minden mozzanatánál jelen van. Verseivel megnevetteti, vagy megríkatja a hallgatóságot.

A lakodalom általában szombat délben kezdődik és vasárnap reggelig, délig tart. Legfontosabb a lakodalmi ebéd és vacsora, amelyre az egyes vidékeken táplálkozási szokásainak megfelelő étrend a jellemző. Az ebéd rendszerint "szerényebb", a levágott baromfi aprólékokból készítenek levest, utána pörkölt van - az Alföldön birkapörkölt -, majd rétes következik. A vacsora tyúkhúsleves csigatésztával, töltött káposzta, pörkölt, sült tyúk és más sült húsok. Végül torták, sütemények. A legtöbb helyen a lakodalom csemegéje, egyúttal jelképes süteménye a lakodalmi kalács. Ebéd és vacsora között, valamint a vacsora végeztével rántott és sült húsok állandóan az asztalon vannak. Az egyes fogások felszolgálását, a borkínálást ugyancsak a vőfély rigmusainak a kíséretében végzik.

Keresztény ünnepek

A karácsonyt, megelőző időszakot a szegényesebb böjtös ételek, az ünnepeket gazdag, többfogásos étrendek jellemzik. A karácsony böjtje szenteste ér véget. Ma már egyházi szempontból nincs előírt böjt. Régi szokás, hogy december 24-én ebédre böjti bablevest /hús nélkül/, tojáslevest, mákosgubát, mákosmetéltet, de általában hústalan ételeket fogyasztottak.

A karácsonyestét és az utána következő napokat a feldíszített karácsonyfa teszi még színesebbé. A magyar családoknál igencsak tisztelt bútordarab volt az asztal. A falusi házakban abroszt csak ünnepnapokon terítettek rá. Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt szimbólikus, mágikus jelentősége. A mák, a bab, a borsó a bőséget biztosította, az életet tette édessé a méz, a fokhagyma védte az egészséget. Az alma általában az egység, az egészség, a szépség és a szerelem szimbóluma volt.

Szenteste, a legtöbb házban halételeket tálalnak; halászlé, rántott hal.

Karácsony első ünnepén "Nagykarácsony napján" az ebédet általában a pompás, erőteljes, aranyszínű húsleves nyitja meg. Ez a leves készülhet tyúkból, pulykából, pulykaaprólékból, benne zöldség, gomba, májszeletkék és finommetélt. Az ételsor fénypontja azonban általában a pulykapecsenye, tűzdelve gesztenyével, mandulával töltve, vörösborban párolt szilvával körítve. Régen szokás volt a karácsonyi pulykát dióval hizlalni, így ízesebb lesz a húsa. Elsősorban a mellrész az igazi csemege. Vidéken ilyenkor van a disznóvágások ideje, amikor is orjaleves és disznótoros ételek kerülnek az ünnepi asztalra.

A karácsonyi ételek rendjében fontos szerep jut a dús töltelékű, fényes márványos diós és mákos kalácsnak, melyet bájglinak vagy bejglinek is neveznek. Készülhet omlós vagy egyszerű kelt tésztából, a töltelékhez lehet mazsolát, almát, datolyát, csokoládét, mézet, birsalmasajtot keverni. Az ünnepi asztalról nem hiányozhat a bor sem.

Szilveszter-nap, december 31-e az év utolsó napja, melynek estéjén újévbe nyúló vidám mulatsággal szokás búcsúzni az elmúlt esztendőtől, a templomokban év végi hálaadást tartanak. Szokás a kocsonya a kalács és hidegtálak finom bor, éjfélkor pezsgő bontás.

Újévkor , az ebédre főzött savanyú malacaprólék-leves, káposztaleves, savanykás, pikáns ízével kicsit segített a szilveszteri másnaposságon, de szokás lencse-, bab- és csirkelevest is készíteni. A főétel azonban újévkor a módosabb családoknál a malac, amely ormányával felénk túrja az újesztendő szerencséjét. A szopós malacsorból kikerült, kellőképpen elkészített, piros-ropogósra sült malac a jó ízek harmóniájával telített étel, régtől fogva híres készítménye a magyar konyhának.

Találkozhatunk azonban a szerencse e szimbólumával malacpörkölt formájában is. Ez is csak szopóskorú malacból készülhet, puhahúsú minden, felesleges zsírtól mentes, hogy a pörkölt a kissé másnapos gyomrúaknak se legyen nehéz. Édes-nemes, csípősségmentes de tűzpiros paprikával készült igazi magyaros étel, a házitarhonya illik hozzá.

Desszertként szokás, csörögefánkot adni, de főleg vidéken találkozhatunk a karnevál előhírnökével, a farsangi fánkkal is.

Vízkereszt ünnepe,- január 6. - összetett jellegű keresztény ünnep.

Elterjedt a kocsonya készítése sertéskörömből, sertéshúsból, és a farsangi fánk, mint az ünnep jellegzetes tészta ételeinek fogyasztása. A fánknak vidékenként más-más változatát sütötték, így ismert a túrófánk, az almafánk, a kubikosfánk, a csörögefánk stb.

Húshagyó kedden, éjfélkor abbamaradtak a mulatságok és kezdetét vette a böjt.

A nap jellegzetes böjtös ételei a tojásleves, a rántott leves, a tésztaételek, a savanyúkáposzta esetleg heringgel. Régen a kocsmákban a farsangi mulatságok után égő gyomrukat sörrel csillapító törzsvendégek ingyen kapták ilyenkor a káposztát.

A nagyböjt a keresztény húsvétot előkészítő negyvennapos vezeklő és böjti idő. A húsvét előtti böjt az első időben rendkívül szigorú volt. A húsételektől tartózkodtak, napjában csak egyszer étkeztek, idővel enyhült, a hústilalom csak a pénteki napokra vonatkozott, a napi egyszeri étkezés helyébe az egyszeri jóllakás lépett.

Hazánkban szokás volt, hogy a zsíros edényeket hamvazó szerdán elmosták, és csak húsvétkor vették elõ. Húst és zsíros ételeket nem ettek a nagyböjtben, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti ételek voltak a korpából készült savanyú cibereleves, tejleves, bableves, tésztaételek, sós vízben főtt bab, olajos káposzta, főzelékek, aszalt gyümölcsök, tojás- és halételek.

Nagyszombat, már a húsvéti örömünnep kezdete.

A konyhában a nagyszombat sonkafőzéssel, kalácssütéssel, a húsvéti előkészületekkel telik. Sonka nélkül nem múlhat el húsvét. A templomból hazaérve volt szokás megszegni a húsvéti sonkát. Melegen borsó-, lencse-, burgonyapüré, esetleg paraj illik hozzá. Hidegen felszeletelve, levében főtt füstölt kolbásszal, főtt cikkekre vágott tojással és reszelt tormával, retek, újhagymával, céklával körítve kerül az ünnepi asztalra. A füstöl sonka levéből készítették az ún. kaszáslevest. A vacsora befejező fogása a húsvéti diós és mákos kalács vagy patkó. A kalács évszázadok óta a magyar konyha -elsősorban persze a paraszti konyha- rangos ünnepi tésztája. Előfordul különböző formákban, szerepel a húsvéti, a karácsonyi, a lakodalmas asztalokon is.

Húsvét hétfőjének, hagyományos étele a tavaszi rántott csirke. Ezen a napon háttérbe szorítják az asztal örömeit a különböző népszokások. Magyarországon mindenfelé ismert a húsvéti locsolkodás, ami a néphit szerint a lányok fiatalságát, szépségét, kelendőségét biztosította. A locsolkodásért piros, vagy mintákkal díszített hímestojás járt, és természetesen étellel, itallal kínálták a locsolókat.

A húsvéti nyúl az ó-germán mitológiából átvett jelkép. A tojás jelképe a tavasznak, a természet újraébredésének, s mint ilyen ősidők óta szerepel a tavaszi ünnepeken. Tojásajándékkal kedveskedtek egymásnak már a perzsák, az egyiptomiak, a kínaiak, az ó-szláv népek is. Ezt átvette a keresztény hagyomány is, de Krisztus feltámadása, a sziklasírból való kijövetele szimbóluma is.

A magyar falu érdekes és látványos szokása volt a pünkösdi királyválasztás. A falu határában egy megfelelő helyen gyűlt össze a falu népe. Itt kellett a legényeknek bebizonyítani, ki a legügyesebb, kinek a lova a leggyorsabb, az lett a "pünkösdi király". A győztes fejére virágkoszorút tettek, majd megkezdődött az ünneplés, melynek fénypontja az ökörsütés volt. A pünkösdi király egy éven át hivatalos volt a lakodalmakba, ingyen ihatott a kocsmában és a lányok kedvence lett. Egyes vidékeken szokás volt a lányok közül a legszebbet kiválasztani, Ő lett a pünkösdi királynő.

Az ünnep napján, sőt másnapján szokás volt táncmulatságokat rendezni. Az ünnep természetes szimbóluma a piros pünkösdi rózsa. Az ünnep ételei az idei libasült, a rántott csirke uborkasalátával, -a juhtartó gazdák bárányt vágtak-, és a friss gyümölcsből készült tészták, így az epres-, a cseresznyés pite.

Forras : itt...