Ki a gazdag?
Nem egyszer van úgy, hogy a szülő tanul a gyermektől..
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves
kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is
vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,
hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek el. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát:
-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk...
Botrányos...
Ez a jelenet a British Airways London – Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete férfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, igy hívta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:
– Mi a probléma, hölgyem?
A fehér nő:
– Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést, kérem.
A légikisasszony:
– Nyugodjon meg kérem. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött és azt mondta:
– Ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon. – és mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta – A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön. – majd a légikisasszony a fekete férfihez fordult:
– Úgyhogy Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak...
Jó tett helyébe...
A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt. Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.
Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára. Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
-Szeretném megfizetni neked – mondta, – hogy megmentetted a fiam életét.
– Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem – válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
– Ő a te fiad? – kérdezte a nemesember.
– Igen – válaszolta büszkén a farmer.
– Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
Így is történt.
Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary’s kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.
Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?
A penicillin!
Hogy hívták a nemesembert?
Lord Randolph Churchill.
És a fiát?
Sir Winston Churchill...
Megható bátorítás...
Ez a történet bizony elgondolkodtató.
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása
alapján. A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! –mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját
helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
Minden nap ajándék az élettől!
Elhamarkodva...
“Egy fáradt mama, mikor visszatért a boltból, cipelte csomagját, a konyhaajtóból már várta őt aggódva nyolcéves fia, kisöccse tettéről mesélt aggódó arccal:
Amíg én játszottam és apu telefonált, T.J. krétát fogott, és a falra firkált. A szobában az új tapétát az írása díszíti. Mondtam, hogy mérges leszel..
Egy sóhajjal ment be, és összevont szemöldökkel. “Hol van most az öcséd? Beszélek a kölökkel!” Csomagját letéve az emeletre sétált, majd a gyerekszobához ment, hol kisfia bujkált. Teljes néven hívta, ahogy belépet a szobába, s ő a félelemtől reszketett – tudta mi vár reája. A további tíz percben anyja csak kiabált: Hogy ő ilyen drága tapétát még soha nem talált! Csak siránkozott, hogy miként teszi rendbe, de mindez hiába, Elítélte a kicsi tettét a törődés hiánya. Többször leszidta fiát, miközben dühöngött magában. Mérgesen le s fel járt a gyerekszobában. Félelemmel telve lépett a dolgozószobába, s könnyezni kezdett, ahogy a falat meglátta. Az üzenet nem volt más, mint a gyerek fogadalma, a :
“szeretlek, anyuci” nagy szívbe foglalva.
A tapéta úgy maradt, ahogyan találta, Egy üres képkerettel, ami körbezárta. Emlékezz hát arra, mi szívednek drága, S ne ítélj elsőre, mindig járj utána!” Valerie Cox
A postások és az öreg...
Egy igen szegény öregembernek minden pénze elfogyott. Hiába kért ettől is, attól is, mindenki sajnálkozott, ígérgetett, de egy vasat se adott. Mit tegyen? Levelet írt a jó Istennek. Ebben elpanaszolta baját, elmondotta, hogy ő milyen öreg, beteges és szegény. Senkije nincs. Nagyon szépen megkéri a jó Istent, hogy küldjön neki 2000,- Ft-ot.
A levelet bedobta a legközelebbi postaládába. Amikor a postás kiszedte és osztályozni kezdte a leveleket, meghökkent, majd mint kézbesíthetetlen levelet felbontotta, hogy a levél írójának címét esetleg megtudhassa. Meghatódott a jó öreg egyszerűségén és naivságán. Elhatározta, hogy segítségére lesz az öregnek. Elmondta az esetet postás társainak, kik elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek. A derék és jólelkű postások csakhamar összegyűjtöttek 2000,- Ft-ot. Ezt aztán postautalványon az öreg címére továbbították. Az öreg nagyon boldog volt, új levelet írt, amiben kifejezte háláját, köszönetét és a postások szívét is boldogság töltötte el.
Segíteni éppen olyan jó, mint segítséget kapni.
Délután a parkban...
Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet, egy nagy üveg kólát és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor gondolta, hogy a néni biztosan éhes, megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak .Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy haza menjen .Pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.
Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? – kérdezte tőle.
Istennel ebédeltem. – válaszolta, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette: Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyat még sohasem láttam!
Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza.
A fia megdöbbenve tudakolta:
Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?
Csokis kekszet ettem a parkban Istennel. – felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta: Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!
A legokosabb ember :)
Egy pilóta egy magánrepülőn szállít három embert, egy tibeti lámát, a világ legokosabb emberét, és egy hippit. Hirtelen a pilóta bejelenti a három utasának: “Rossz híreim vannak. A gép le fog zuhanni. Most rögtön ki kell ugranunk. Sajnos, csak három ejtőernyőnk van. Mivel én iszonyú jó pilóta vagyok, nem látom az okát annak, hogy meghaljak, ezért az egyik az enyém. Sok szerencsét!” És ezzel kiugrott a gépből.
Ezután a világ legokosabb embere szólalt meg: “Mivel én vagyok a világon a legokosabb ember és nagyon értékes vagyok a civilizációnak, ezért én veszem el az egyik ejtőernyőt, és megmentem magam.” Ezzel õ is kiugrott a gépből.
Ezek után a láma azt mondta a hippinek: “Én már elég hosszú és gyümölcsöző életet éltem eddig is, nincs szükségem arra, hogy tovább éljek. Vedd el nyugodtan az utolsó ejtőernyőt.”
“Nyugi öreg!” – mondta a hippi, miközben feltette az ejtőernyőt a láma hátára. “A világ legokosabb embere épp az előbb ugrott ki a hátizsákommal.”
Recept a gyűlöletre...
Egy beszélgetés, amit érdemes végig olvasni..
– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
– A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. – Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám “kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
– Mit tett eddig?
– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
– Mióta imádkozik ezért?
– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését?
Tulajdonképpen mit várt?
– Hát, hogy szeretni tudjam.
– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
– Szeretnék valami mást is ajánlani.
– Azért jöttem.
– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
– Igen, körülbelül így.
– Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
– A kereszten?
– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
– De mit tegyek?
– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben
imádkozzék érte, ha még tud.
– De mondtam, hogy gyűlölöm.
– Meg akar gyógyulni?
– Igen.
– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
– Mit tegyek hát?
– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
– Kiváltanám.
– Bevenné?
– Bevenném.
– Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
– Írom.
– Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
– Már évek óta nem zongorázik.
– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést?
Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
– A csókot is kell?
– Igen.
– Jaj!
– Miért, jaj?
– Mert évek óta nem csókoltam meg.
– Vállalja ezt a hetet így?
– Megkísérlem.
– Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: – Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: – De jó vagy mostanában hozzám. – Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: – Adja másnak is oda ezt a receptet!
Tessék.
A postások és az öreg...
Egy igen szegény öregembernek minden pénze elfogyott. Hiába kért ettől is, attól is, mindenki sajnálkozott, ígérgetett, de egy vasat se adott. Mit tegyen? Levelet írt a jó Istennek. Ebben elpanaszolta baját, elmondotta, hogy ő milyen öreg, beteges és szegény. Senkije nincs. Nagyon szépen megkéri a jó Istent, hogy küldjön neki 2000,- Ft-ot.
A levelet bedobta a legközelebbi postaládába. Amikor a postás kiszedte és osztályozni kezdte a leveleket, meghökkent, majd mint kézbesíthetetlen levelet felbontotta, hogy a levél írójának címét esetleg megtudhassa. Meghatódott a jó öreg egyszerűségén és naivságán. Elhatározta, hogy segítségére lesz az öregnek. Elmondta az esetet postás társainak, kik elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek. A derék és jólelkű postások csakhamar összegyűjtöttek 2000,- Ft-ot. Ezt aztán postautalványon az öreg címére továbbították. Az öreg nagyon boldog volt, új levelet írt, amiben kifejezte háláját, köszönetét és a postások szívét is boldogság töltötte el.
Segíteni éppen olyan jó, mint segítséget kapni.
Délután a parkban...
Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet, egy nagy üveg kólát és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor gondolta, hogy a néni biztosan éhes, megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak .Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy haza menjen .Pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.
Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? – kérdezte tőle.
Istennel ebédeltem. – válaszolta, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette: Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyat még sohasem láttam!
Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza.
A fia megdöbbenve tudakolta:
Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?
Csokis kekszet ettem a parkban Istennel. – felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta: Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!
A legokosabb ember :)
Egy pilóta egy magánrepülőn szállít három embert, egy tibeti lámát, a világ legokosabb emberét, és egy hippit. Hirtelen a pilóta bejelenti a három utasának: “Rossz híreim vannak. A gép le fog zuhanni. Most rögtön ki kell ugranunk. Sajnos, csak három ejtőernyőnk van. Mivel én iszonyú jó pilóta vagyok, nem látom az okát annak, hogy meghaljak, ezért az egyik az enyém. Sok szerencsét!” És ezzel kiugrott a gépből.
Ezután a világ legokosabb embere szólalt meg: “Mivel én vagyok a világon a legokosabb ember és nagyon értékes vagyok a civilizációnak, ezért én veszem el az egyik ejtőernyőt, és megmentem magam.” Ezzel õ is kiugrott a gépből.
Ezek után a láma azt mondta a hippinek: “Én már elég hosszú és gyümölcsöző életet éltem eddig is, nincs szükségem arra, hogy tovább éljek. Vedd el nyugodtan az utolsó ejtőernyőt.”
“Nyugi öreg!” – mondta a hippi, miközben feltette az ejtőernyőt a láma hátára. “A világ legokosabb embere épp az előbb ugrott ki a hátizsákommal.”
Recept a gyűlöletre...
Egy beszélgetés, amit érdemes végig olvasni..
– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
– A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. – Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám “kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
– Mit tett eddig?
– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
– Mióta imádkozik ezért?
– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését?
Tulajdonképpen mit várt?
– Hát, hogy szeretni tudjam.
– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
– Szeretnék valami mást is ajánlani.
– Azért jöttem.
– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
– Igen, körülbelül így.
– Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
– A kereszten?
– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
– De mit tegyek?
– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben
imádkozzék érte, ha még tud.
– De mondtam, hogy gyűlölöm.
– Meg akar gyógyulni?
– Igen.
– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
– Mit tegyek hát?
– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
– Kiváltanám.
– Bevenné?
– Bevenném.
– Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
– Írom.
– Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
– Már évek óta nem zongorázik.
– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést?
Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
– A csókot is kell?
– Igen.
– Jaj!
– Miért, jaj?
– Mert évek óta nem csókoltam meg.
– Vállalja ezt a hetet így?
– Megkísérlem.
– Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: – Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: – De jó vagy mostanában hozzám. – Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: – Adja másnak is oda ezt a receptet!
Tessék.
Ahol a szivárvány földet ér...
Egyszer volt, hol nem volt, lombos erdők, gazdag rétek közt volt egy kis falu. Lakói földművelésből éltek, nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt, amire szükségük volt, és ami a legfontosabb, boldogak voltak.
Élt a faluban egy fiú, aki folyton sopánkodott, nem érezte magát boldognak.
Egy napon elment a falu bölcséhez tanácsot kérni:
“Te, aki minden bölcsesség tudója vagy, kérlek, adj választ a problémámra.
Olyan boldogtalan vagyok itt a faluban, minden olyan unalmas, a környéket is százszor bejártam már, ismerek minden fát az erdőben, minden virágot a réten, az állatokat, madarakat, minden nap egyforma, nem találok már semmi újat, ami színt hozna az életembe. Kérlek, mondd meg, hol van az a hely, ahol végre boldogan élhetek.”
A bölcs Öreg csak mosolygott a szakálla alatt, majd így felelt:
“Kövesd a szivárványt, és a lábánál megtalálod azt a helyet, ahol boldogan élhetsz.”
A fiú megköszönte a tanácsot, és reményekkel tele várta, hogy mikor pillantja meg a szivárványt.
Nem kellett sokat várnia, másnap délután egy nyári zápor után megjelent az égen a várva várt jel.
Összecsomagolt hát, elbúcsúzott szüleitől, és elindult a szivárvány után.
Hosszasan gyalogolt, mígnem egy napon elérte a sivatagot, ahol egy oázisra lelt. Volt itt egy kis falu is. Úgy gondolta a fiú, hogy bár ez még nem a szivárvány lába, de itt biztos jól fogja érezni magát. Pár hónapot a helyiekkel töltött, boldog volt, hogy új emberekkel találkozott, és az oázist gyönyörűnek találta. Azt gondolta magában: “igen, ez az a hely, ahol boldogan élhetek.” Ám egyik nap óriási homokvihar söpört végig az oázison, elfújta a kunyhókat, szétrombolt mindent, és a falut betemette a forró sivatagi homok.
Ekkor ismét megjelent a szivárvány az égen, a fiú, pedig követte. Pár nap múlva elérte az óceánt. A parton talált egy kis halászfalut. Elcsodálkozott, hogy milyen gyönyörű kék és végtelen a víztömeg, a parton hófehér a homok, és a naplemente káprázatos aranyhidat varázsol a vízre minden este. Mélyen magába szívta az óceán tiszta illatát, és ezt gondolta magában: “igen, ez az a hely, ahol boldogan élhetek.” Minden nap eljárt a helyiekkel halászni, élte az életét, és nagyon boldognak érezte magát.
Ám egy napon szörnyű vihar tombolt a tengeren, hatalmas hullámokat zúdítva a partra. A halászfalut elmosta az óceán vize a föld színéről.
Másnap reggel újra megjelent a szivárvány az égen, és a fiú ismét követni kezdte. A jel nagyon hideg tájra hívogatta az őt, néhány nap múlva már a hó is hullani kezdett, egyre zordabb lett az idő. A fiú már nagyon fázott, mikor a hófödtetájon megpillantott egy kis falut.
A helyiek nagyon kedvesek voltak, meleg ruhát és forró italt adtak neki.
Mikor már nem fázott, a kandalló mellett ülve kinézett az ablakon.
Mindenfelé érintetlen tiszta havat látott, meg hatalmas fenyőket, melyek ágai lustán pihentek a fehér “takaró” alatt. Kiállt a házikó elé, nézte a sűrű hóesést, és a mesés tájat, közben azt gondolta magában “igen, ez már biztosan az a hely, ahol boldog lehetek.” A falusiakkal eljárt vadászni az erdőbe, este, pedig otthon várta a meleg házikó, és ő minden éjjel hallgatta a kandallóban pattogó tűz dallamát.
Ám egy napon hatalmas lavina zúdult a falura, és a hó mindent maga alá temetett.
A fiú kezdett csalódott lenni. Annyi szép tájon járt már, de egyik sem lehetett az otthona, sehol nem lehetett sokáig boldog. Aztán eszébe jutottak a bölcs Öreg szavai: “Kövesd a szivárványt, és a lábánál megtalálod azt a helyet, ahol boldogan élhetsz.” A fiú gondolataiból felocsúdva ismét megpillantotta a jelet. Nem nagyon hitt már benne, de a szíve mégis azt súgta, hogy követnie kell. Csak még most, utoljára. Így is tett, útnak indult megint
Pár nap múlva különös dolgot látott. A szivárvány lábánál mintha lenne egy falu.
Örömében ugrándozott és hangosan kiabálta: “igen, végre elértem a szivárvány lábát! Ott az a falu, a hely, ahol boldog leszek”. És elkezdett rohanni, ahogy csak a lába bírta, át az erdőn, át a mezőn, szinte szárnyalt a boldogságtól, gyönyörűnek találta az erdő fáit, a virágokat a réten, az állatokat és a madarakat. Mikor beért a faluba, különös dologra lett figyelmes. A hely, ahova megérkezett a szülőfaluja volt. Sosem látta még ilyen szépnek, és sosem érezte még magát ilyen boldognak.
“Ez az én otthonom” -kiáltott fel hangosan- “ez az a hely, ahol igazán boldog lehetek.”
huha! eltévedt e-mail...
Egy minneapolisi házaspár eldöntötte, hogy Floridába megy felmelegedni
egy különösen fagyos télen. Úgy tervezték, hogy ugyanabban a hotelben
szállnak meg, ahol a mézesheteiket töltötték 20 évvel azelőtt.
Mozgalmas programjuk miatt nehéz volt összeegyeztetni az utazási
időpontot, ezért a férj pénteken, a feleség pedig a következő napon
repült Minneapolisból Floridába.
A férj bejelentkezett a hotelbe, ahol a hotelszobában egy számítógép
is volt, nem úgy mint évekkel azelőtt, és eldöntötte, hogy küld egy
e-mailt feleségének. Véletlenül azonban kihagyott az e-mail címből egy
betűt, s anélkül, hogy észrevette volna a tévedést, elküldte a levelet
a rossz címre.
***
Közben … valahol Houstonban … egy özvegy épp a férje temetéséről
érkezett haza, akit az Úr hazahívott az Ő dicsőségébe, egy
szívinfarktus után. Az özvegy elhatározta, hogy megnézi a barátoktól
és rokonoktól érkezett e-maileket. Miután elolvasta az üzenetet,
visított és elájult. Fia berohant a szobába, édesanyját a földön
találta, majd felpillantott a képernyőn található szövegre:
“Szerető feleségemnek
Időpont: 2005 okt.13, péntek
Tárgy: megérkeztem!
Drága szerelmem!
Tudom, meg vagy lepődve, hogy üzenetet kapsz tőlem. Már számítógépük
is van az ittenieknek és lehet szeretteinknek e-mailt küldeni.
Épp most érkeztem meg és jelentkeztem be. Minden elő van készítve a holnapi érkezésedre és már nagyon várom, hogy találkozzunk.
Remélem, hogy az utazásod olyan csendes lesz, mint az enyém.
Ui.: Tényleg nagyon meleg van idelent!!! “
:) Jack okos megoldása...
Azonban szeptemberben, megkezdődöttek a tanítások, és az első nap, suli után 5 rosszcsont nebuló hazafelé menet hatalmas robaj közepette rugdossa fel a fémkukákat az utcában.
És ezt minden nap eljátsszák. Jack tűri két napig, azonban a harmadik nap széles mosollyal oda áll a srácok elé:
“Szevassztok! Jó arcok vagytok… Én is ilyen eleven voltam fiatal koromban. Kaptok minden nap egy dollárt ha suli után az összes kukát szétrúgjátok – de nem hagyhattok ki egyet sem!”
A fiúk hamar rábólintanak a dologra. Másnap is jönnek. Hiba nélkül végrehajtják a feladatot. Kapnak is egy dollárt.
Harmadnap Jack kicsit szomorúan áll eléjük:
– Srácok, tudjátok ez a gazdasági helyzet eléggé rányomja a bélyegét az életemre… Mostantól csak 50 centet tudok adni.
A fiúk húzzák a szájukat, de a következő nap is jönnek és nagy élvezettel rugdossák a kukákat.
Néhány nappal később fizetéskor a friss nyugdíjas ismét kiáll eléjük szemlesütve: “Srácok nem kaptam még meg a nyugdíjat. Csak 25 centet tudok adni a műsorért.”
– Tetves 25 cent? – fakad ki a bandavezér.
– Csak nem gondolod öreg, hogy arra fogjuk pazarolni a drága időnket, hogy negyed dollárért minden áldott nap erre jövünk kukát rugdosni??? Felejtsd el. Kiszálltunk!!!
És Jack azóta is nyugodtan él …
Szomorú de szép történet...
A neten kering ez a történet, hogy ki az eredeti írója, nem tudom.
“–Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: ” Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem” “Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.”
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
“Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem ezt a babát?” Az idős hölgy ezt felelte: ” Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském”
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a
baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt
a babát? “Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a
legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.”Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
“Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy. ” A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. “A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
“Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.”
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: “És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. ”
“Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen. ” Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: “Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?”
Oké – mondta. “Remélem van elég. ” Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: “Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt. ” Aztán
rám nézett és hozzátette: “Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
“De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát. ” Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna
felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva ahogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukája és a húga iránt – még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.”
Tárgyak helyett, szeresd az embereket...
Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem is figyelve arra, hogy a francia kulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. A kórházban a fiú, szemében fájó tekintettel azt kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta:
SZERETLEK APA!”
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.
Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk,
az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:
– vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
– vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
– vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
– vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
– vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!
Forras : innen ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése