Amelia Earhart (a repülés női úttörője )

Amelia Mary Earhart és nővére, Muriel gyerekként sohasem töltött sok időt egy helyen az Egyesült Államokban, mert apjuk folyamatosan munkát keresett. A lányok egy ideig a nagyszüleikkel éltek. Jó nevelést kaptak, szerettek olvasni és zenét hallgatni.
1917-ben, egy évvel azután, hogy befejezte a középiskolát, Earhart belépett a kanadai Vöröskereszt szervezetébe, hogy az első világháborúban harcoló katonákon segíthessen. Egy katonai kórházban dolgozott, és az oda kerülő repülős páciensekkel való beszélgetések felkeltették a figyelmét a repülés iránt.
Első alkalommal 1920-ban repült, mint utas, és egyből beleszeretett a repülésbe. Elkezdett pilótaleckéket venni, bár szülei ezt ellenezték. Miután megszerezte a pilótaigazolványt, teherautó vezetésével összeszedett annyi pénzt, amiből repülőgépet vehetett.
Heteken belül női magassági rekordot állított fel 4300 méter elérésével. A rekord nem állt fenn sokáig, de jól jelezte Earhart elszántságát.
Az 1920-as évek közepére szülei elváltak, Amelia az anyjával maradt, a Massachusetts állambeli Bostonban vállalt állást, előbb mint angoltanár, majd mint szociális munkás (social worker), és a hétvégeken kedvtelésből repült.

Hírnév

Charles Lindbergh 1927-ben repülte át egyedül az Atlanti-óceánt. Ez az egyedülálló teljesítmény felkeltette Amy Phipps Guest, Londonban élő örökösnő figyelmét, aki az első nő szeretett volna lenni, aki ugyanazt az utat megteszi. Megvásárolta a híres felfedező, Richard Byrd admirális Friendship nevű, hárommotoros Fokker gépét erre a célra (pilótaképzése azonban nem volt). Családja nem egyezett bele a veszélyes utazásba. Mivel Guest mindenképpen azt szerette volna, ha egy fiatal nő is eléri ezt a teljesítményt, megkérdezte George Palmer Putnam könyvkiadót, hogy ki lenne alkalmas és képes a feladat végrehajtására. Putnam Earhartot ajánlotta, mert a nő szimpatikus volt számára (később összeházasodtak). Earhart elvállalta az utazást, bár ő maga csak utas volt a gépen, azt egy férfi pilóta és egy navigátor irányították.
Az útra 1928. június 17-én került sor. A felszállás helyszíne Trepassy Bay, Új-Fundland, a pilóta Wilmer Stutz, a navigátor Lou Gordon volt. Bár rádiójuk elromlott, 20 óra 40 perces út után sikeresen leszálltak Wales Burry Port nevű helysége közelében egy folyón.
Bár Earhart csak utas volt, de maga az a tény, hogy nőként elsőként repülte át az Atlanti-óceánt, hírnevet hozott számára. Az újságok ünnepelték (tévé akkoriban még nem volt), díszes felvonulásokon és banketteken vett részt.
Earhart elhatározta, hogy ismertségét arra használja fel, hogy a nőkkel ismertesse meg a repülést.
1929-ben vezető szerepet játszott a Ninety-Nines szervezet megalakulásában, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy minél több nővel ismertessék meg a repülést (a név onnan ered, hogy akkoriban 117 amerikai nőnek volt pilótaigazolványa, és közülük 99-en tagjai lettek a szervezetnek).

1932. május 20-án indult el egy kétmotoros Lockheed Vega repülőgéppel Új-Fundlandból (Kanada), hogy egyedül repülje át az Atlanti-óceánt. A repülés nem volt könnyű. Az üzemanyag beszivárgott a vezetőfülkébe, a magasságmérő elromlott és viharos szél dobálta a gépet. Egyszer rövid időn belül 900 métert zuhant a gép és pörögni kezdett. Mindezek ellenére elérte Írország partjait és sikeresen leszállt a 15 órás út után. Lindbergh úttörő repülése óta ez volt a második ilyen repülés.
Earhart 3200 kilométeres női távolsági rekordot is felállított. Az út után Earhart a világ egyik legismertebb asszonya lett. Az útról könyvet írt The Fun of It címmel (kb. „ez a móka benne”), ami tovább erősítette hírnevét közvetlen, humoros stílusa miatt. Következő hőstette az volt, hogy 1932. augusztus 24-25-én keresztülrepült az Amerikai Egyesült Államok felett, Kaliforniából indult és New Jersey-be érkezett meg. Az út kevéssel több volt, mint 19 óra, ami szintén rekord volt. A rákövetkező évben Earhart megismételte az utat, ezúttal két órával kevesebb idő alatt. 1935-ben az első pilóta volt, aki Hawaii-ból Kaliforniába repült egyedül. Még abban az évben megállás nélküli repüléssel elsőként tette meg a Los Angeles és Mexikóváros közötti utat, majd néhány héttel később az első repülést Mexikóváros és Newark között (New Jersey).

Earhart és Noonan utolsó útja

Az elért eredmények imponáltak Edward Elliott-nak, a Purdue University (Indiana állam) elnökének, aki alapítványt hozott létre repüléstechnikai kutatások céljára és vásárolt Earhart számára egy új repülőgépet. Ez egy korszerű Lockheed Electra volt, sok műszerrel felszerelve. Earhart elhatározta, hogy a géppel egy utolsó nagy utat tesz a Föld körül. Wiley Post és Howard Hughes pilóták már megtettek hasonló utat, de ők északi útvonalat választottak, ami rövidebb volt.
„Ha ezt megcsinálom, abbahagyom a hosszútávú repüléssel való kísérletezést”. - mondta Earhart.
Earhart és navigátora, Fred Noonan 1937. június 1-jén Miami-ből szálltak fel (Florida állam) és délkeleti irányban kezdték meg az utazást. Brazíliába repültek, majd északkeletre, Szenegál felé vették az irányt. Átrepültek az afrikai kontinens fölött (több helyen leszálltak), érintették az Arab-félsziget déli részét, majd Indiába érkeztek. Ezután délkelet felé fordultak, hogy elérjék Indonéziát. Új-Guinea Lae nevű helyére 1937. június 28-án érkeztek meg. Eddig közel 32 000 km-t tettek meg. A következő „ugrás” volt a legnagyobb: a Howland-sziget[3] a Csendes-óceán közepén fekszik, 3500 km-re jelenlegi helyüktől. Már a felszállás előtt technikai nehézségek akadtak, de az indulás mellett döntöttek, ami július 1-jén megtörtént.
Ahogy a sziget felé közeledtek, Earhart július 2-án rádión időjárásjelentést kért a sziget térségéről. A sziget közelében vihar volt. Még néhány rádióüzenet érkezett, köztük az elsőben Earhart alacsony üzemanyagszintet jelentett. Az utolsó üzenet helyi idő szerint délelőtt 8:45-kor érkezett. A repülőgép azonban soha nem érkezett meg a szigethez.

Forras : wikipedia...