A brit konyha

*Elszabadult az ízlés, külföldi vendéglők – kínaiak, olaszok, még vegetáriánusok is – elszaporodtak a nagyvárosokban, különösen Északon. Titkárnők ezrei számára rendszeres táplálék lett a spagetti bolognai módra. A vacsorázás házon kívül divatosabb lett, mint Franciaországban, az új vendéglők új közönséget toboroztak.*

Így jellemzi – kicsit rosszallóan – a hatvanas években a Brit-szigetek kulináris helyzetét Anthony Sampson Britannia anatómiája című könyvében. Kérdés, mennyire kell szó szerint venni egy angollá lett, de eredeti gyökereitől szabadulni nem tudó ír gunyoros morgolódását. Kívülállóként, s nem szatirikus elkötelezettséggel nézve enyhébb a tradicionális angol konyha megítélése.

A Brit-szigeteken általában a bő reggeli a szokásos, sonka, szalonna vagy gyömbéres kolbász tojással, vaj, dzsem, tea. Ne lepődjön meg senki, ha a teát kissé zavaros italként kapja, ez csak azt jelenti, hogy már beleöntötték a tejet, aminek előnye, hogy feloldja a tea tanin-tartalmát, mely így a gyomorra teljesen ártalmatlan.

Kiadós angol reggeli

Kontinentális értelemben vett ebédidőben főleg szendvicset fogyasztanak ugyancsak tejes teával - vagy sörrel. Az ötórai tea hagyományos értelemben már inkább csak Agatha Christie detektívregényeiben létezik. Az otthon fogyasztott vacsora annál bőségesebb. 

Jellemző, hogy egy kétkötetes angol szakácskönyv, mely Britannia kedvelt receptjeit mutatja be, ilyen szűkszavúan vezet be egy-egy fogást: 

Levesek: A briteket, nem úgy, mint a Kontinens népeit, soha nem érdekelték különösebben a levesek. Azokat mindig az étkezés részének tekintették, sohasem úgy, mint önálló fogást, s ezért kevés leves-fajtát ismerünk. 

Hors d"oeuvre: Az előételek még viszonylag újdonságnak számítanak a brit otthonokban.

Halak: A brit konyha választéka halakban nagy és jó néhány fogásunk joggal foglalhat el a kitüntető helyet minden jól összeállított étrendben. 

Húsok: Hazai húsételeink nem túlságosan izgatók, bár ha szépen elkészítik és tálalják, magukért beszélnek. 

Sült csirke: Akármerre járunk manapság, mindenfelé sült csirkékkel találkozunk, amik „Chicken of Maryland” néven parádéznak. 

Zöldségfélék: Brit szakács soha nem volt híres arról, ahogyan a zöldségféléket feldolgozza, s ez érthető egy országban, ahol sokáig ez volt az előírás: hús vagy hal és kétféle köret. 

Tojás: A tojásételek elkészítése azért kapott mostanában nagyobb hangsúlyt, mert sok a magányos vagy kis közösségben élő ember, s így nagyon kívánatos az ételek gyors fogyaszthatósága. 

Puding: A legtöbb itt ajánlott puding generációm régi kedvence, szeretném átadni azoknak, akiknek még nem volt alkalmuk megkóstolni.

Fish and chips

Ez a szenvtelenség, amivel – kivéve a halakat – a szó szoros értelmében *elintézi* egy brit gasztronómus a brit – s egy oldalvágással az amerikai – konyhát (s nem a húsok jó, hanem szép elkészítéséről beszél), jellemző a brit szégyenlősségre.

Pedig, mint az alábbiak bizonyíthatják, van, amire a brit szakácsok és háziasszonyok büszkék lehetnek. Ilyenek mindenekelőtt a hagyományos ételek. S azok között is első az Angliában igen népszerű yorkshire pudinggal készített marhasült, a tésztában sült marhahús és vese (steak and kidney pie), borjúhús és sonka (veal and ham pie), s különösen a sült hal szalmaburgonyával (fish and chips), ami tengerparti üdülőhelyeken hagyományosan újságpapír-zacskóban minden utcasarkon kapható. Szívesen fogyasztják a lángosféle sült tésztákat, az édes teasüteményeket, a lekvárokat, dzsemeket, zseléket.

Uzsonnára scone lekvárral és teával

És még néhány, a Brit-szigeteken kedvelt étel: beef tea – erős marhahúsleves-kivonat, white bait – ízelítőként fogyasztott sült apróhal, boxty – ír burgonyás palacsinta, scotch broth – tartalmas skót bárány- vagy birkaleves, angels on horseback (angyalok lóháton) baconszalonnában megsütött osztrigák, welsh rarebit – walesi melegszendvics, shepherds* pie – ráborított burgonyapürével sütött báránypástétom, banbury cake – szárított gyümölcsökkel készített torta, savoury butter – sültekhez hidegen kínált fűszeres, vajas ínyencfalat.

Angol karácsonyi puding

S befejezésül érdemes idézni Anton Edelmannak, a londoni Savoy Hotel főszakácsának biztatását:
*Keressék az ízt! Az íz kedvéért fogyasszák az ételt, s ne azért, hogy jó benyomást keltsenek másokban. Étkezési kultúrában nagyot lépett előre ez az ország, de az emberek még mindig nagyon sznobok. Inkább a drágát és látványost keresik, s nem azt, ami ínyükre való lenne. Fontosabb, hogy az ételnek legyen íze, zamata, mint az, hogy mindent belegyömöszöljünk a tejszíntől a kaviárig.*

Ezt talán megtanulhatnák a Savoy Hotel vendégei azoktól a háziasszonyoktól, akik igyekeztek megőrizni a hagyományokat.

Steak, a kihagyhatatlan

Forras : innen...