Hercule Poirot

Hercule Poirot Agatha Christie angol krimiírónő több regényének és novellájának főszereplője, belga származású magándetektív.
Poirot külseje nagyon jellegzetes. Alacsony termetű, tojásfejű, rendkívül díszes és ápolt bajuszú, macskazöld szemű férfi, akinek az öltözködése mindig kényesen elegáns.
Szeret színpadiasan és titokzatosan viselkedni, amivel néha kétségbeesésbe kergeti barátját, Hastings kapitányt, illetve a Scotland Yard nyomozóját, Japp felügyelőt. Gyakran hivatkozik a „kis szürke agysejtekre”, mint segítőtársaira a bűnügyek megoldásában.
Egy idő után Agatha Christie megunta az általa alkotott figurát. (Eredetileg nem is tervezett ilyen sok Poirot-ról szóló történetet.) 1930 körül már „kiállhatatlannak” tartotta Poirot-t, de mivel az olvasók körében hihetetlenül népszerű volt, az írónő kötelességének tartotta, hogy kedvükre tegyen. Emiatt születtek olyan Poirot-regények az 50-es, 60-as években, melyek kevésbé örvendenek népszerűségnek a rajongók körében, a nagyközönség előtt pedig szinte ismeretlenek.
2010-ben Tiszteletbeli belga lett a brit David Suchet, aki igen meggyőzően alakította több mint húsz éven keresztül Agatha Christie örök életű belga magándetektívjét. A színész tisztelettudóan megjegyezte: „Nem szabad elfelejteni, hogy előbb volt Belgium, és csak azután jött Hercule Poirot.”

Belgiumban született, valamikor 1884-ben (az egyik regényből kiderült, hogy 1914-ben pontosan 30 éves volt), egy szegény és népes családban. Később apácák nevelték. A nyomozás érdekében gyakran talál ki történeteket a családjáról, de ezek később hamisnak bizonyulnak. Az Ackroyd-gyilkosság-ban egy idegbeteg unokaöcsöt talál ki, A kutya se látta című regényben rokkant édesanyját emlegeti, de más regényekben ikerfivért (Achille) illetve nővért (Yvonne) is kitalál magának. Ám a Herkules munkái novelláskötet egyik történetében olyan utalás történik, amelyben elég valósnak tűnik Achille létezése, így valószínűleg valóban volt egy ilyen nevű testvére.
A belga rendőrségnél szép karriert futott be. Az egyik első nevezetes esete egy liège-i gazdag szappangyáros volt, aki megölte feleségét, hogy feleségül vehesse a titkárnőjét. Poirot valószínűleg még rendőrként ismerkedett meg Monsieur Lementeuil-jal, a svájci felügyelővel, illetve James Japp főfelügyelővel is. Egyszer lelőtt egy bűnözőt, aki felmászott a háztetőre, és onnan lövöldözött a járókelőkre. „Szükség törvényt bont.” – kommentálta később az esetet az egyébként békés természetű és mindennemű erőszakot ellenző Poirot. 1914-ben visszavonult a rendőrségtől.
Az első világháború ideje alatt Belgiumból Nagy-Britanniába menekült, ahol Styles St. Mary faluban fogadta be a helyi kastély úrnője, Lady Inglethorp sok más belga menekülttársával egyetemben. Itt ismerte meg Arthur Hastings kapitányt, aki barátja és állandó kísérője lett. (Ezt a rövid időszakot örökíti meg A titokzatos stylesi eset című regény.) A stylesi eset után Londonba költözött, a Whitehaven Mansions 56B szám alá, s magánnyomozói irodája is ugyanott működött.
Többször fontolgatta végleges visszavonulását, például az 1926-os Az Ackroyd-gyilkosság című regényben vidékre vonult vissza tököt termeszteni. Ugyanezen „töktermesztési” szándékát fejezi ki a Herkules munkái novelláskötet első történetében, egy baráti beszélgetés során. A bűnügyektől való végleges nyugdíjba vonulása azonban soha nem történt meg. Többször dolgozott a brit kormánynak, például Az eltűnt miniszterelnök vagy az Augias istállója című történetekben.

A két világháború között Poirot sokat utazott Európában és a Közel-Keleten, Franciaországban például gyakorta megfordult. Amerikában és Ausztráliában nem járt, valószínűleg a tengeribetegsége miatt. (Ez adat árnyaltabb, mivel a "Millió dolláros kötvényrablás" novellában átutazza az óceánt, a Queen Mary fedélzetén, igaz azonnal vissza is fordult, tehát elvileg nem lépett Amerika földjére.)Ebben az időszakban találkozott Vera Rossakoff grófnővel, egy ékszertolvajjal, az egyedüli nővel, aki életében mély hatást gyakorolt rá. (A grófnő mindösszesen két novellában szerepel, ezek a Cerberus foglyul ejtése és a Kettős nyom.)
Élete vége felé szívbetegségtől szenvedett. 1975. augusztus 6-án, álmában érte a halál, 91 évesen a Függöny című műben.
Poirot saját magáról a következőképpen vall a rá jellemző szerénytelenséggel: „Szabadon és képmutatás nélkül beismerem, hogy remek ember vagyok.”

Forras : innen...