A sakk története egészen a legendák világába nyúlik vissza. Született is egy mese, mely így szól. A sakkot egy brahmin fedezte fel, jutalmul a rádzsától egy jelentéktelennek tűnő fizetséget kért. Annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a szabály szerint ráhelyezhető. Az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig a duplája. Hamarosan kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön.
sakk_egyiptom.pngEgyesek a fáraók mellett talált figurákból következtettek arra, hogy az egyiptomiak találták fel ezt a játékot. Azonban ezek a bábok, két másik táblajátéknak voltak a maradványai. Sakktörténészek sokáig vélekedtek úgy, hogy az ókori Görögország a sakk hazája. Mások Babilóniát és Kínát is emlegették szintén ezen okból kifolyólag. Az újabb kutatásokból kiderül, hogy a sakkjáték Indiában őshonos, az idejét azonban sajnos nem lehet meghatározni.
Indiában csaturanga néven ismerték és játszották a sakkot. Az indiaiak 2 és 4 személyes sakkot is ismertek és mindkettőben elefántfigurák feletek meg a mai futóknak. Az őssakk 4 személyes volt, 64 mezőn játszották, dobókockákkal. Volt négy szín a játékban: zöld, sárga, piros, fekete. Minden játékos 8 bábbal rendelkezett: királlyal, elefánttal (futó), lóval, bástyával – ezt harci szekérként vagy hajtóként ábrázolták - és négy katonával. Minden játékos annyit léphetett a bábuval, amennyit a dobókockával dobott. A játék célja az ellenfél trónjának elfoglalása volt, a játékosok párokban játszottak és az nyert, aki legalább két király el tudott fogni.
A bábok felállításának sorrendje a korabeli hadsereg rendjét utánozta, amit alátámasztanak a Nagy Sándor korában megalkotott sakkfigurák is. Arról sajnos nincsenek információk, hogy miként alakult át a dobókockákkal és színes táblával játszott játék, kétszemélyes, intelligenciára épülő, kombinációs játékká.
ndiából a VI. században került át Perzsiába a sakk, majd az arabok és a törökök vették át, általuk ismerték meg az európai népek a játékot. Az arab játék már egészen hasonlított a ma ismert változatra, de különbségek még így is akadtak. Ekkor még létezett az elefánt bábu, mely egyfajta futó szerepet töltött be, két mezőt is ugorhatott és sakkot is adhatott. A sakk legnagyobb ismert mesterei is mind arabok voltak. A játék ekkor kifinomultságot, pozícióérzéket, előrelátást és nagymértékű megfontoltságot követelt. A bábok más módon mozogtak, de a játék lényege – amit ma is ismerünk – már itt kialakult.
A játék Európába vezető pontos útját nem ismerjük, hiszen számos helyről indulhatott hódító útjára. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Kis-Ázsiából a Balkánon át, a Bizánci Birodalmon keresztül jutott Közép-Európába. A XV. század vége felé egy áttérés történt a „gyorssakkra”. Ezt a fejlődést leginkább a vezér és a futó hatáskörének növekedése jellemezte. Ez előtt ugyanis csupán egy-két mező távolságra léphettek a figurák, majd kifejlődött a páros mérkőzések és a versenyek is. Az első közép-európai versenyt 1467-ben rendezték meg Heidelbergben. A gyors fejlődésben azonban az egységes szabályok kialakulásának is nagy szerepe volt, valamint annak, hogy a könyvnyomtatás is kezdett elterjedni. Az első nyomtatott sakk-könyvet 1472-ben adták ki. A XVII. századra már minden feltétel adott volt a mai sakkhoz.
Spanyolországot és Olaszországot nevezhetjük a korabeli sakk fellegvárának. Az arabok után ide sorolhatóak a legnagyobb sakkmesterek. Sokáig ezen két ország között dőlt el a bajnokság. Fölényük egészen a XVIII. századig tartott. Az európai udvarok előszeretettel rendeztek sakk-párbajokat hercegek, nemesek és királyok között.
Hazánkban sokáig úgy tartották, hogy a törökök által ismertük meg a sakkot. Ez azonban téves megállapítás, ugyanis a legrégibb nyom, ami a sakkra irányul 1335-ből származik, Károly Róbert idejéből. Az első, név szerint is ismert nő, aki sakkozott nem más volt mint Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése