Antarktisz

Antarktisz (más néven Déli-sarkvidék) a déli szélesség 55. fokától délre fekvő térség neve, a Föld legszélsőségesebb földrésze.[1] Neve a görög ἀνταρκτικός (antarktikosz) szóból ered, jelentése „az Arktisszal szemben”. Magába foglalja a szűkebb értelemben vett Antarktika kontinenst, valamint számos szigetet (Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, Déli-Orkney-szigetek, Déli-Shetland-szigetek). Területe mintegy 14,2 millió km²[1]. A tudományos kutatóállomások személyzetét nem számítva lakatlan terület. Sokszor nevezik a világ legnagyobb sivatagjának, mert éghajlata rendkívül száraz. Az Antarktisz szárazföldi jégtakarója az üledékminták lenyomatai alapján megközelítőleg 33,6 millió éves.[2]
2007. május 15-én a NASA új felvételeket közölt a nemrégiben felfedezett megolvadt Nyugat-Antarktiszi területekről, ami azért drámai, mert kezd beigazolódni a tudósok azon feltevése, hogy a globális felmelegedés miatt Nyugat-Antarktisz és Kelet-Antarktisz jege ketté fog szakadni.

Felfedezése

1773. január 17-én James Cook átlépte a déli sarkkört, de csupán jéghegyeket látott.
1819-ben felfedezték a Déli-Shetland-szigeteket, ahova később rengeteg fókavadász érkezett. A „fókabőr-láz” kis híján a medvefókák kihalásához vezetett.
1820-ban Fabian Gottlieb von Bellingshausen látta először a partokat a Vosztok nevű hajóról, de nem tette a lábát a kontinensre.
1895-ben Carsten Borchgrevink norvég biológus volt az első kutató a földrészen.
1908-ban Ernest Shackleton 180 km-rel a Déli-sark előtt kénytelen volt visszafordulni.
1911. december 14-én a norvég Roald Amundsen elsőként érte el a Déli-sarkot. Robert Falcon Scott angol kutatónak ez csak 1912. január 18-án sikerült (a visszaúton Scott meghalt).

Éghajlata

Belső területeinek átlaghőmérséklete télen –40 °C és –70 °C között alakul, míg nyáron –15 °C és –35 °C között mozog, tehát szélsőségesen hideg. A part mentén enyhébb a hőmérséklet, télen –15 °C és –32 °C, nyáron –5 °C és +5 °C közötti.
A katabatikus szelek vagy lavinaszelek néhány melegebb nap után a parti és a belső területek közötti nyomáskülönbséget kiegyenlítve hatalmas energiával zúdulnak a tenger felé. Sebességük elérheti akár a 320 km/h-ás értéket is.

Élővilága

A Déli-sarkvidék állatai a pingvinek, valamint az összes világtengerben előforduló fókák. A bálnák száma szintén említésre méltó.

A 7 antarktiszi pingvinfaj közül 6 csak a költés idején tartózkodik itt, a többi időt máshol töltik. A császárpingvin (Aptenodytes forsteri), a Föld legnagyobb pingvinfaja azonban mindig itt marad. A tojó által lerakott egyetlen tojást a hím költi ki a tél folyamán, eközben egyáltalán nem táplálkozik.
A tengeráramlatok által felkavarodott vízben a tengerfenékre leülepedett ásványi sók a felszínre emelkednek, és számtalan parányi alga - a kovamoszatok - kialakulásának kedveznek. A déli-sarki vizek nagyszámú lakója ezekkel táplálkozik. Világítórákok (krill) milliárdjai táplálkoznak kovamoszattal, a rákokat pedig a bálnák, a rákevő fóka, pingvinek, halak és lábasfejűek fogyasztják. Az összetett tápláléklánc csúcsán itt élő legnagyobb ragadozókat: a kardszárnyú delfint (más néven gyilkos bálnát) és leopárdfókát találjuk.[3]
A földrészhez tartozó King George-szigeten az éghajlathoz legsikeresebb alkalmazkodni tudó sirály formájú, zömök, erős szkuák két faja, a délsarki és az antarktiszi telepedett meg (magyar nevük rablósirály).
A Déli-sarkvidék rovarvilága nagyon szegényes: jobbára csak néhány kétszárnyú és bogár alkotja. Az antarktiszi szigetek endemikus bogárnemei a Promecheilidae (korábbi nevén Perimylopidae) családba tartoznak, amelynek néhány faja a Falkland-szigeteken és Ausztráliában is él [4]. E röpképtelen bogarak a tengerpartra sodródott állati és növényi maradványokat fogyasztják.

Az Antarktiszon nincs növényi élet, kivéve egy nagyon keskeny tundrasávot. Csupán néhány epilitikus zuzmó található az enyhébb, part menti területeken található sziklákon. A jégtakaróban néha megjelenő olvadási lyukakban hóalgák is megtelepedhetnek, de ez nem túl gyakori. Az antarktiszi sédbúza (Deschampsia antarctica) – és a felemásvirágú szegfű (Colobanthus quitensis) – Az Antarktiszi-félsziget és a környező szigetvilág jégmentes felszínű területei, a tengerpart közeli zónában már régóta tömeges megjelenésű egyszikű növény, és 2007-ben is erős terjeszkedés jellemzi. A déli szélesség 56. fokától délebbre még előfordul ez a növényfaj, pedig az 56. foktól kezdve nagyon kevés növény él meg. Eddig csak nagyon nehezen lehetett rátalálni arra a néhány tőre, ami egy-egy sziklapárkány északi oldalán vagy valami más hasonlóan védett helyen nőtt. A 2004. évi délszaki nyár idején azonban zöld csomói mindenfelé kidüledeztek, és olyan helyeken is összefüggő tarlót képeztek, ahol korábban a hóvihar volt az egyedüli úr.

Forras : innen...