2016. január 3., vasárnap

10 film, melyekből történelmet tanulhatunk


Az idő fejvesztve rohan, s a világ változik. Napról napra, kívül-belül. Amit ma még biztosan tudunk, azt holnapra megcáfolják. Elég csak egy pillanat, és máris minden megváltozhat körülöttünk. Ahhoz, hogy ehhez alkalmazkodni tudjunk, folyamatosan a jelenben kell élnünk. Emiatt olykor túlságosan is lekötnek aktuális életünk történései. Pedig néha meg kell állni egy kis időre. Csak úgy, elmélkedni a múlton. Olyan érdekes és értékes dolgokon, melyek később is a hasznunkra válhatnak.

Egyszer-egyszer igenis illik hátradőlni a díványon, és megnézni erről is egy jó filmet. Aztán megemészteni. Az alábbi listában szereplő alkotások közt akad olyan, ami mély barázdákat szánt, és olyan is, amely nosztalgikus mosolyt csal a néző arcára. Ám egy dologban közösek: rólunk, emberekről szólnak. A mi történelmünkről, a közös múltunkról, amellyel sosem árt tisztában lenni. A múlt közös alap, melyre a jövőt építhetjük.

Linkoln


A film Abraham Lincoln fiatal éveibe enged betekintést. Megtudhatjuk, milyen utat járt be az az ifjú ügyvéd, aki egy szép napon az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett.

A király összes embere


Vajon hány embernek cseng ismerősen a hataloméhes Huey Long neve, aki Louisiana szenátora volt 1928 és 1932 között? Nos, aki megnézi a filmet, az biztosan nem felejti majd el.

Az elnök emberei


Az elnök emberei egy igaz történet két híres riporterről, Woodwardról és Bernsteinről, akik nyomozásba kezdtek, hogy felfedjék az igazságot a Watergate botrányról, mely Nixon elnök lemondásához vezetett 1946-ban. Igazi kultuszfilm, nem hiába 4 Oscar-díjat nyert alkotás.

Gandhi


A film árnyalt képet ad Mohandas K. Gandhi életéről, aki egyike India valaha volt legbefolyásosabb embereinek, így elvei és értékei a mai napig kihatnak az emberek életére. A film igaz történeten alapszik, és végigköveti Gandhi 50 évig tartó útját a függetlenség felé, mely a kitartás és erős ideológia köveivel volt kikövezve.

Az utolsó császár


A kései 20. században járunk: a film Kína utolsó császárának, és egy ősi hagyomány végének történetét meséli el. Az utolsó császár 9 Oscar-díjat nyert.

Született július 4-én


A Született július 4-én, Ron Kovic életéről szól, egy veteránról, aki lebénult, miközben országáért harcolt a vietnámi háborúban. A filmből kiderül, hogyan válhatott ez az ember háborús hősből háborúellenes jogi aktivistává.

Schindler listája


Lengyelországban járunk, a második világháborúban. A film címszereplője Oscar Schindler, akiben részvét támadt a zsidókkal szemben, így emberek százait mentette meg a náci üldözések elől.

A bukás – Hitler utolsó napjai--Teljes film

Link, itt:


A film a második világháború végét meséli el, Traudl Junge életén keresztül, aki Adolf Hitler utolsó titkára volt. Megismerhetjük Hitler utolsó napjait, amikor a berlini bunkerben bujkált, mielőtt elérte a végső bukás.

Forras : innen ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése