Lelki teher
Egy alkalommal Mozart hatalmas küldeményt kapott egyik barátjától. Égve a kíváncsiságtól, lefejtette a csomagolást. Alatta azonban újabb réteg papírt talált.
Aztán még egyet. Minthogy már nagyon szerette volna látni az ajándékát, Mozart egymás után bontogatta a papírokat. A csomag egyre kisebb lett, míg végül csak egyetlen fecni maradt a kezében, melyre ez volt írva:
- Kedves Barátom! Örömmel értesítelek, hogy kiváló egészségnek örvendek, és remekül érzem magam!
Néhány nap múlva Mozart barátjának házához hatalmas láda érkezett. Gondolván, hogy minimum egy zongorát kapott ajándékba, az illető boldogan nyitotta fel a küldeményt. Belsejében azonban csak egy vaskos szikladarab hevert, mellette pedig Mozart üzenete:
- Kedves Barátom! Ez a hatalmas kő esett le a szívemről, amikor megkaptam leveledet.
Megbízható vendég
Karel Capek egy kis tátrai szállodában akart tölteni néhány napot, levelet írt hát, hogy szobát foglaljon, és megkérdezze, nem tiltja-e a szállodai szabályzat, hogy foxi kutyáját is magával vigye.
A szálloda tulajdonosa postafordultával válaszolt:
"Amióta a hotelt megnyitottam, még nem fordult elő, hogy kutya itt ezüstkanalat lopott volna, cipőjét a függönybe törölte volna, harsányan énekelt volna a fördőkádban vagy égő cigarettával feküdt volna az ágyba.
Szeretettel várom hát önt, komoly és megbízható négylábú barátjával együtt."
Anekdota a náci uralom korából
A magyarországi náci uralom idején munkatáborból munkatáborba hurcolták nagyszerű énekművészünket: Székely Mihályt. Hosszú időbe került, míg sikerült ,,olajra lépnie", s Kispesten, egy katolikus lelkész barátjánál kapott menedéket.
A Kékszakállú herceg, Sarastro, Fülöp király s annyi más remek basszus szerep megtestesítője az idő tájt Szabó Mihály szolnoki menekült figuráját alakította. Tevékenysége abból állt, hogy reggelenként kimérte a misebort a jezsuita páternek, aki eljött érte a plébániára.
- Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! - üdvözölte a pátert a jámbor Szabó Mihály.
- Mindörökké, ámen! - hangzott szelíden a válasz.
Így ment ez heteken át. Székely Mihály beleélte magát alakításába - hiszen az életéért játszott. Azon a januári napon, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kispestet, már nem volt szüksége az alakoskodásra, mégis: nem akarta kedvét szegni a kedves páternek. Reggel, amikor bekopogott a plébániára, szabályosan kimérte számára a misebort. Ám a páter nem nyúlt a bor után, hanem elmosolyodott.
- Ismerem én a művész urat -mondta.- Ha személyesen nem is láttam még a színpadon, de tudom, mindig is tudtam, hogy kicsoda...
Székely Mihályt a hála forrósága árasztotta el. Lám, lám... nemcsak a plébános, a régi barát, ez az ismeretlen páter is... Mégis jók az emberek...
- Köszönöm, nagyon szépen köszönöm, atyám - ragadta meg a derék férfiú kezét.- Sohasem fogom elfelejteni...
- Szót sem érdemel - tiltakozott a páter zavartan. -Tudniillik meg kell mondanom, művész úr, hogy én ugyan pap vagyok, de nem jezsuita. Én vagyok a lajosmizsei főrabbi...
Anekdota Diogenészről
Diogenész egyetlen ember tekintélyét tisztelte, igaz, komoly fenntartásokkal, és csupán rövid ideig: Platónét.
Diogenész meglett korában is eljárt iskolájába, mert akkoriban ő képviselte a tudást, de ha Platón - véleménye szerint - ostobaságokat beszélt, harapósan elrohant, ugyanis nem értett egyet Platon aszkézisével és ideáival sem. Mégis becsülte.
Ennek jeléül többször megtréfálta, nevetségessé viszont sosem tette.
Platon idősebb korában, egy nagyvonalú általánosítással, úgy jellemezte az embert, hogy az egy "kétlábú tollatlan állat"; mire Diogenész
Platón következő előadására magával vitt egy megkopasztott csirkét. A tollától megfosztott jószágot magasra tartotta, majd közölte a szintén bölcs és megdöbbent hallgatósággal, hogy: - Íme, Platon embere!
Platon rövid töprengés után fenntartva a definícióját, hozzátette: - ...és széles körmei vannak.
A helyet, ahol ez történt, Akadémiának hívták.
Robert Burns anekdota
Robert Burns skót költőnek meglehetősen hányatott sors, sok gond és kevés pénz jutott osztályrészül. Bár az éhezés és a megpróbáltatások már fiatalon aláásták egészségét, nem könnyen hagyta legyőzni magát. Ha csak tehette, vidám életmódot folytatott. Szívesen megitta a bort, és mi tagadás a szépnemet sem vetette meg.
- Nem habzsolja maga túlságosan is az életet? - kérdezte tőle egyszer az orvosa.
- Hát megteszem, ami tőlem telik - mosolyodott el a költő.
- És miről mondana le könnyebben: a borról vagy a nőkről?
- Ez az évjárattól függ.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése