A pesti polgár mindennapjai

Ma igen halvány ismereteink vannak arról, hogyan élte mindennapjait a pesti polgár, miképpen szórakozott, hol töltötte idejét. Nincsenek kultúrtörténeti tanulmányok e témáról. Egy biztos -- a két háború közti fővárosi lét életterei, színterei olyan változatosak, gazdagok voltak, hogy arról ma csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetünk. A pesti polgár a maga módján közéletet élt, eljárt a városba, közösségekben töltötte szabadidejét. Jelentős rétegeknek volt módjuk nyilvános és viszonylag fényűző társadalmi életet élni. Erről tanúskodik például a kor két alig kutatott hetilapja, a Színházi Élet és a Társaság.

Budapest tele volt vendéglátóhelyekkel: kocsmák, kisvendéglők, mesebeli kertvendéglők, kávéházak, pompázatos, grillbárok, táncpaloták, eszpresszók várták a vendégeket. A műfaji változatosság az emlékanyag tanúsága szerint rendkívül nagy volt. A számtalan lehetőség közül emeljük ki a kávéházat, s a belőle kisarjadt eszpresszót, mely talán az egyik legtipikusabb kelet-közép-európai létforma, téregyüttes, s nézzük meg ennek rövid történetét, széthullását, átalakulását az elmúlt hatvan évben.

Kávéházak

Az 1943-ban kiadott "A Budapesti Egységes Hálózat (Budapest és Környéke) Betűrendes Távbeszélő Névsora, Hivatalos kiadás" című, soha el nem évülő, izgalmas olvasmány 184--185. lapján 27 eszpresszó, 129 kávéház és 36 kávémérés neve és telefonszáma olvasható. Neveik jobbára semmit sem mondanak a ma emberének. Zömük eltűnt a háborúban vagy az azt követő társadalmi változások forgatagában. Bezárva, raktárak, irodák, boltok formájában szolgálták kényszeredetten tovább a város életét. Némelyik ugyan megmaradt, valahogy átépítve vagy alig valamit megőrizve régi fényéből, belsőépítészeti művességéből. Elvesztették nevüket, átkeresztelték őket hangzatos, forradalmi nevekre, optimista hitet öntve a betévedő vendegekbe. A kávéházak közül legtovább az Abbázia, a Dunapark és a Savoy őrizte meg a régi nevét, no meg a Kairó. mint Lövölde téri csapszék, noha közben a profil, a berendezés, a vendégek változtak. Egy egész világ, gazdag vendéglátó kultúra tűnt el tulajdonostól, vendégestől, s napjainkban, mint valami elsüllyedt Atlantisz üzen a múltból.

Ez a kávéházi világ bekerült az irodalomtörténetbe, megénekelték akkori és mai hírlapírók, polgárok és költők. Egy időben a "kávéházi költő" megbélyegző jelzővel ellátott íróembert, mint bélpoklost ítélte meg a szakma. Több jeles munka született kávéházak történetéről, jobbára azonban csak kultúrtörténeti szempontból elemezve a jelenséget. Kiváló vendéglátóipar-történeti művek láttak napvilágot, melyekben bőségesen olvashatunk a tulajdonosokról, azok gazdagodásáról, a pincérek kedves szokásairól és egyéb fontos dolgokról. Alig kapunk azonban információt e jeles helyek belsőépítészeti megoldásairól, a bútorokról, berendezési tárgyakról. Szaktudoraink szívesebben kutatják a katedrálisokat, a távoli népek kultúráját, mint közelmúltunk e triviális, vulgáris emlékeit.

Philadelphia Kávéház, I. Krisztina tér 1. (30-as évek)

"A kávéház jobb modorra. udvariasságra, illedelmességre kényszerítette vendégeit" -- írta Heltai Jenő a század elején. A mai pesti eszpresszókultúra gyökerei a régi pesti kávéházak világából származnak. Ez a rokonság pedig szükségessé teszi, hogy némi bepillantást nyerjünk a kávéházi kultúra rejtelmeibe, különösen azért, mert a harmincas évek pesti kávéház-építészete már megelőlegezte a modern nagyvárosi eszpresszók hangulatát. stílusát.

A kávéház mint vendéglátó-ipari műfaj Európában Bécsből indult ki. A bécsi kávéház minden szempontból fogalommá vált. Nem csupán a szellemi életben betöltött szerepe miatt, hanem a számtalan igen gazdagon berendezett kávéházi belső tér miatt.

Mint annyi más osztrák intézmény, így a kávéház is átszivárgott a Lajtán, és elég hamar meggyökeresedett nálunk. Magyarországon az első kávéscéh 1734-ben alakult meg. 1831-ben már 40 kávéház működött Pesten, de voltak ilyen intézmények szerte

az országban is: Brassóban, Pozsonyban, Kolozsváron. A XIX. század végén a millennium körüli fellendülés kihatott a vendéglátásra is. Gombamód nyíltak a szállodák, éttermek, kertvendéglők, kávéházak. Mire beköszöntött a XX. század, Budapesten már 500 kávéház működött! Áramlott a tőke ebbe az iparágba. s nyugodtan elmondhatjuk, hogy a századforduló idején a főváros -- legalább ilyen téren -- kiállta az összehasonlítást a világ bármelyik városával.

Egymás mellett létezett a historizmus és a lassan teret nyert a szecesszió. óriási, pompázatos stílusban készült kávéházi termek -- a megszokott tükrökkel és csillárokkal -- szolgálták a vendéget. A századvégi műbútorasztalosok, a különféle mesterségek képviselői kitettek magukért és öregbítették a magyar műiparosok jó hírnevét. Elég, ha csak Nérey Dezső Magyar Kávéházát, az Ostende vagy a Bodó Kávéházat említjük meg a sok közül, melyek mind a historizmus legkiválóbb példáit jelentik. 

Dunapark kávéház, Pozsonyi út 28.

Az első világháború után csökkent a kávéházak társadalmi jelentősége. Számos helyet bezártak. átalakítottak. Az 1929-es világválság elmúltával, ha lassan is, de jobb idők kezdtek járni a kávéházakra is.

Újból megszaporodtak a vendégek, úgy tűnt, hogy érdemes újra invesztálni az üzletbe. Így törhetett be a modern építészet és belső téralakítás a pesti kávéházakba is. Érdemes megfigyelni a Baross kávéház tükrös oszlopait, minden dísztől mentes, racionális bútorait. Ez még nem tudatos téralakítás, de a megrendelő megsejtett valamit az új korszellemből, hiszen ekkor már 1932-t írtunk. 

Egy kis Amerika

Ott volt tehát Budapest a harmincas évtized küszöbén tükrös, stukkós, Thonet-székes kávéházaival, tőzsdeügynökeivel, hírlapíróival és zughírlapíróival, azzal a ma már nehezen elképzelhető kávéházi közönséggel, ami valószínűleg az egész ügy izgalmát, savát-borsát jelentette, legalábbis napjainkból visszatekintve. Ez a kicsit állóvízszerű, nehezen mozduló kávéházi világ azonban változásra, változtatásra várt. Túl sokáig tartott a nyugalom, a mozdulatlanság korszaka. A pincérek beleszáradtak a szecesszióba, a megfakult. megkopott aranycirádákba. 

Kávéházi élet a régi Dunakorzón (30-as évek második fele)  

Fotó: Szőllősi Kálmán

Európában már javában terjedt a funkcionalista, modern irányzat. Az új jelszavak: lecsupaszított felületek, éles vagy éppen gyönyörűen legömbölyített sarkok, krómozott vagy krómacél szerkezetek, napfény és tágasság. Az I. háború utáni dekadenciával megtöltött és átitatott ornamentális fülledtségből kimenekülő új építészet, az új tárgyiasság lódított-lendített valamit a dolgokon. Az érzékeny, jószimatú, jóorrú fiatal építészek pedig ráálltak az új irányzatra, tőkeerős pesti polgári háttértől támogatva.

A gép és a "haladás" feltétlen bűvöletében élő nyugatorientált tervezők végső soron az amerikai vendéglátó-kultúra német szűrőn átcsöpögtetett változatát terjesztették itthon. "Az idő pénz", "nem érünk rá pihenni", s egyéb hasonló jelszavak fedezete mellett nyitották meg az első automata büféket Pesten.

A Berlinben élő Förster László AROT kávézója vagy Otto Bauer párizsi automata büféje volt a példa. Egy korabeli lap néhány szóval így jellemzi a belső teret. "Tükör, fekete-fehér opalinüveg, matt alumínium, zöld mozaik" -- ezek az anyagok pedig már az új idők hírmondói. Gazdaságilag a büfék automatizálása az általános racionalizálás részlettünete. A tőkés gazdálkodás kritikus időszakában a fejlődő technikának az a feladatjutott, hogy az embert feleslegessé tegye. Pokolba a kiszolgáló személyzettel, a pincérekkel, majd a falak mögött etetik az automatát! "Egyetlen útképpen a racionalizálás, a technizálás marad" -- véli egy korabeli cikkíró. Az emberek különös lelki közösséget, személyes kapcsolatot kezdenek érezni a géppel. Pesten megjelennek az első modern automata büfék a Rákóczi úton, majd a József és a Teréz körúton.

Természetesen a kávéház-tulajdonosok !s kezdtek érdeklődni az új irányzatok után. Ez nyilvánvalóan nyitottságuktól, tájékozottságuktól függött, s attól, hogy mennyire merték vállalni az újítás kockázatát. Hiszen minden változtatás a tulajdonos zsebére ment.

A Nagykörút 

Az első nagy áttörés színterévé az Erzsébet körút vált. Különös, nehezen megfejthető, megmagyarázható szerepet játszott ennek a pesti útnak, a Nagykörútnak néhány szakasza a város életében. Összefonódott benne a pénz, a mindenáron való újítás vágya a szellemi élet jól behatárolható, elsősorban a szórakoztatóiparral kapcsolatban álló rétegeivel. Az Erzsébet körút 30-ban nyílt meg 1932-ben, egy korahajnali órában a Bucsinszky Kávéház. "Nitrofényezésű piros falak, többszínű linóleumpadló" -- ahogy a lapokban írták, a legkorszerűbb konyha, mindenféle technikai újításokkal, különféle forralókkal, adagolókkal. Egy kis Amerika állt itt, a körút és a Wesselényi utca sarkán, és igen hamar népszerűvé vált.

Így aztán a többiek is belevághattak a nagy üzletbe. A Vörösmarty téren állt a mai üvegbeton-szörny helyén a Haas palota, amelynek háború utáni kiégett homlokzata egészen a hatvanas évekig ékesítette a tér nyugati részét. A tulajdonos, a Floris Rt. Kaesz Gyula "tanár"-hoz és Strauss Sándor építészhez fordult "sikkes, modern teázó helyiség" megtervezése céljából. és mindezt az építőművészet modern eszközeinek a segítségével kérte elvégezni. "A tervezők az egész komplikált feladatot a jó ízlésű építtetővel összhangban olyan gondos körültekintéssel, olyan művészi érzékkel és könnyed eleganciával oldották meg, hogy arról szakemberek példát vehetnek" -- írta Münnich Aladár a Tér és Formában. Szellőző-berendezések biztosították a levegő "füstmentességét", a rejtett fényforrások egyenletes "káprázatmentessége tudat alatt kellemes, szabad, otthonos érzést idéz elő". 

  

Háen cukrászda,  

a mai Anna helyén  

(30-as évek)

"Nincsenek porfogó architektonikus díszek, nincsenek csillárok, tükrök, hanem csak nagy sima formák és tömegek" -- írja a kritikus. Plasztikus rézfelirat, hátulról világított cégtábla s a bejárat márvány ajtókerete tette hívogatóvá a Flórist. A háború nyomtalanul kisöpörte a városból és emlékezetünkből ezt a kis kávézót. De a többi sem járt jobban.

A Berlini -- Marx -- Nyugati téren állt az ötvenes-hatvanas években a "Tejvendéglő". (Épp most építették át -- hol van már belőle a tej, és hol a vendéglő?) Itt működött a tízes-húszas évek legpompázatosabb műintézménye, a Vígszínház kávéház. Berendezése a szokásos volt, Thonet-székek, aranyozott cirádák, márványasztalok. Reiner Mór tulajdonos nem hagyta, hogy a belső berendezést modernizálják, pedig akkor már "fényreklámok, autók fényszórói, nikkeleinek ragyogása, kürtök szólamai, fényesre világított autóbuszok surrogása, dübörgése tölti be az éjjelt" -- írja a korabeli hírlapíró. Reiner úr azonban mielőtt jobblétre szenderült, átadta fiának az üzletet, akit rögtön elkapott a korszerűsítési láz. Megkereste a modernek egyik főalakját, a neobarokk-népies irányt már régóta otthagyó Kozma Lajost, és megkérte, hogy alakítsa át az üzletet. A Vígszínház kávéház vezetői megérezték a korparancsot, kávéházuknak "mai formát" szándékoztak adni, s nem pusztán esztétikai okokból, hanem mert "igen jól tudták, hogy ha elvesztik az eleven élettel való kontaktust, akkor veszve vannak, akkor üzemük a lassú, de biztos halál felé halad" -- véli egy korabeli szakértő. Jól választották meg a tervezőt, Kozma hallatlanul értette az új térszervezési módokat, kiváló segítői voltak, mindamellett rengeteg nemzetközi tapasztalattal rendelkezett.

A kávéházba belépőt rögtön mellbe vágta a falakat borító rengeteg új anyag, ezek meleg, lüktető színhatása, ami teljességgel új volt az akkori Pesten; talán csak a Bucsinszky hasonlítható hozzá.

Differenciált berendezésű termek, a tervező elegáns és kényelmes ülőbútorai emelték a színvonalat.

Kozma más művészeket is bevont a tervezésbe, a pincesörözőbe Gádor kerámiái és Pekáry figuratív alkotásai kerültek. A pincesöröző bútorait a híres Reinitz-féle fémbútorgyártó cég készítette. Kozma elegáns vonalvezetésű, nagyvonalú kávéháza ugyancsak eltűnt a történelmi felfordulásban. Később fémkorlátok közé terelt emberek túrós csuszával a tálcáikon toporogtak a régiből semmit sem megőrző belső térben.

1934-ben még egy fontos kávéház nyílt meg újjáépítve, s íme ez is a Nagykörúton, pontosabban az Oktogonon. A Nicoletti, majd a Kovács kávéház csődbe menetele után dr. Kőrössy Kornél és Katona István új tulajdonosok két jól ismert építészhez fordultak: Beutum János és Rákos Pál vállalta a megbízást. Munkájukban szóhoz jutott a "modern térlátás és a térfantázia". A kávéházat több eltérő funkciójú térre tagolták, melyek más és más falburkolattal és színben készültek. "A legérdekesebb a lépcsőház megoldása, amelyen felfelé haladva a félemeleti bárhoz és az emeleti termekhez a legkülönbözőbb és fantasztikusnál fantasztikusabb átpillantásokat kapjuk. S mindez nemcsak artisztikumot nyújt, hanem gyakorlatilag is remek térkihasználásra ad alkalmat" -- írta dr. Birbauer Virgil a Tér és Formában.

A "felgyorsult élet"

A harmincas évek második felében a főváros szemmel láthatóan fejlődik és modernizálódik. Új, modern lakónegyedek épülnek a Lágymányoson, a Krisztinavárosban, az Újlipótvárosban. S lassan alakul, változik a főváros társadalma is. A szociális feszültségek és különbségek természetesen megvannak, de megnő a középrétegek, a kispolgárok, a már magukat valamire tartó csoportok, egyáltalán a fogyasztóképesebb rétegek súlya. Mindezt ipar- és szociálpolitikai döntések egész sora eredményezte, elég ha csak a hadiiparra gondolunk, mely felszívta a munkanélküliek egy részét. Az államgépezet pedig felszippantotta az állástalan értelmiségiek pár éve még jelentős rétegeit. Kialakult és megszilárdult a középosztály. Jelentős részüknek módjukban állt részt venni a város vendéglátó életében, s mint ilyenek meghatározó szerepet játszottak a kor populáris ízlésvilágának az alakításában. Az pedig újból kezdte elérni az első háború előtti aranykor színvonalát, minőségét. A modern, funkcionalista irányzatok működtek, bár néhány képviselőjük a készülő vihar szelét megérezve emigrált.

Érdekes és még nem kutatott jelenség, hogy az élet ritmusa észrevehetően felgyorsult a harmincas évek második felétől. Ennek sok oka volt, a közlekedés, az információ fejlődése, a hírközlés infrastruktúrájának kiépítése, a példátlan méretekben virágzó sajtóipar. Volt időszak a harmincas évek második felében, amikor 19 napilap jelent meg Pesten. Áramlott ide a tőke, s annak könnyen mozgó, egyelőre még lekötetlen. szabad része. Az újságok állandóan tele voltak a "felgyorsult élettel", a "ma már az úriasszony is dolgozik" típusú történetekkel, s a tudatos vagy csak öngerjesztő manipuláció mellett a valódi társadalmi folyamatok is felgyorsultak. A háború kitörése előtti években újból igen nagy mértékben fellendült az idegenforgalom, szállodák, panziók tömege várta a vendégeket, s a turizmus is differenciálódott: a gyógyturizmus, a pusztatúrák, az egyházi és ifjúsági turizmus kialakította a saját infrastruktúráját (ami mellé oda kell venni a szervezett turisták tízezreit, az akkor még fényesen működő turistaházakkal és kiszolgáló intézményekkel).

Új fogyasztói szokások terjedtek el, például az olasz típusú eszpresszókávé ivása. (A kor egyik érdekes jelensége volt az Olaszország iránti feltétlen rajongás. A hagyományok, az elszigetelt Magyarország magánya és bezártság érzése, valamint a kétségtelen meglévő olasz kultúrértékek mind magyarázzák ezt a vonzalmat.) Rengetegen utaztak a harmincas években Itáliába. S "az Olaszországot járó magyarok megismerik az expresso-bárokat, ahol egy apró bolthelyiségben magas bárasztalon ott csillog-ragyog a Pavoni-féle kávélepárló gép, amelyből nagy süstörgés között csöpög a csészékbe kelet üdítő itala, amelyet 50-60 centesimoért mérnek az álló vendégnek" -- írja egy hírlapíró. 

Forras : innen