A Route 66, vagyis a 66-os út az Egyesült Államok és egyben a világ leghíresebb országútja.
Kezdetek
Az első gondolatok 1920 környékén születtek, az amerikai úthálózat korszerűsítéséről, átszervezéséről. Cyrus Avery, egy oklahomai autópálya-biztos vezette sikerre, hogy összekössék Chicago-t Los Angeles-el, az ő szülővárosán, Tulsa-n keresztül.
1925-ben, az év nagy részében az érintett társaságokkal dolgozott annak érdekében, hogy több száz meglévő utat kössenek össze egy új rendszerben. Hivatalosan 1926 november 11-én alakult meg a 66-os út, Chicago-tól Los Angeles-ig 2448 mérföldnyi (3940 km) útszakaszt egybefoglalva. Ezzel az államok egyik meghatározó, kelet-nyugati artériájává vált.
Az év végéig mindössze 800 mérföldnyi útszakaszt burkoltak le. Cyrus Avery gondolata volt, hogy a létrejövő új utat valamilyen kerek számmal kellene jelölni, javaslata alapján véget nem érő vita alakult ki, Kentucky küldöttei azt kívánták, hogy a Virginia Beach-Los Angeles utat nevezzék 60-asnak, és legyen a Chicago-Springfield közötti szakasz a 62-es. Avery kimenekült a vitából, és a 66-os számra tett javaslatot (ez a szám még nem volt meglévő úthoz rendelve) és azzal magyarázta, hogy a két egyforma számjegyet könnyű megjegyezni, kellemes kimondani és hallani. Az út Missouri állam autóstérképén 1926-ban még 60-as számmal jelölve jelent meg.
1927-re a nemzeti autópálya rendszer kialakult. Nyolc állam részvételével február 4-én megalakult a "U.S. 66 Highway Association". Az autópálya szövetség célja, hogy felgyorsítsa a teljes útszakasz kiépítését. Megszületett az út életreszóló elnevezése is: "The Main Street of America".
Ahhoz, hogy a huszas évek végére ilyen gyorsan fejlődjön és alakuljon ki a 66-os nyomvonala, előzmények is tartoznak. 1857-ben Lt. Edward Fitzgerald Beale, az amerikai hadsereg topográfiai tengerésztisztje azt a megbízást kapta, hogy építtessen kormányzati alapítású tehergépkocsi utat a 35-ös széllességi fok környékén. Ez az útszakasz részévé vált a 66-os útnak. Mielőtt az államok bevezette volna a számozott autóutak hálózatát, a meglévő utakat magánszervezetek nevezték el. Az a nyomvonal amely végülis a 66-os utat alkotja, több korabeli útszakaszból jött létre: "The Lone Star Route" Chicago-tól Cameron-ig St. Louis érintésével, a régi transzkontinentális vasuti út mentén St. Louis-tól Los Angeles-ig, amelynek néhány részén más utak nyomvonalát követi, például Oklahoma és Amarillo között a postai kocsiút, vagy New Mexico környékén az Ozark vasuti társaság útja.
Frank és L.E. Phillips, két olajipari szakértő olaj utáni kutatásba kezdett 1903-ban, majd 1917-ben megalapították a Phillips Petroleum céget. A Phillips 66 története szorosan összefonódik a 66-os út történetével. Szintén még 1927-ben, éppen a 66-os úton tesztelték az újonnan kifejlesztett magas oktánszámú üzemanyagot, amellyel a jármű elérte a 66 mérföld óránkénti utazósebességet. Az új üzemanyagot Philips 66-nak nevezték el, a töltőállomások logójához pedig kisajátították a 66-os út jelzését.
1928 elején fejezték be a legutolsó útszakaszt Missouri államban, a Rolla és Lebanon közötti legnehezebb résszel
Építkezés, burkolat
1929-re Illinois államban 7500 mérföld hosszúságú burkolt úthálózat volt, beleértve az államon áthaladó 66-os út teljes szakaszát. Ugyanekkor Kansas államban is a teljes szakaszt lebetonozták, 66%-át Missouriban, és 25%-át felújították Oklahoma államban. Ezzel szemben a nyugati 1200 mérföldes szakasz még sosem látott betonszállító mixerkocsit, kivéve a californiai városi területeken. A gazdasági viálgválság tetőzése után Texas, New Mexico és az észak-kelet californiai társaságok összesen csupán 64.1 mérföldnyi útszakaszt burkoltak le a 66-os út mentén.
Chain of Rocks
1929 július 29-én adták át a forgalomnak a két és fél év alatt 2.5 millió dollárból felépített "Chain of Rocks" hidat St. Louis-ban (Missouri). Ez a híd Amerika egyik legérdekesebb hídja. Lehetetlen elfelejteni a 22 fokos kanyarulatot a mérföldnyi hosszúságú hídon, amely 60 láb magasan halad a Mississippi felett. Az építkezés 1927-ben kezdődött a folyó mindkét oldalán, a hídlábak elkészültek 1928 augusztusára. Az ünnepélyes megnyitót 1929 újév napjára tervezték, de a folyónak más tervei voltak. Árvizek és jég lassította a munkát így végül csak júliusra sikerült a forgalom számára átadni. A második világháború alatt a híd szép piros szakaszait zöldre kellett festeni, hogy kevésbé legyen látható a levegőből. A háborús idők üzemanyag jegyrendszere csökkentette a forgalmat. A költségek ellensúlyozására Madison városa 35 centre emelte a gépkocsik díját, valamint további öt centet kellett fizetni utasonként. 1967-ben megépült az új híd 2000 lábnyira a régitől, amelyet 1968-ban lezártak. A hetvenes években a hadsereg elhatározta, hogy felrobbantja a hidat pusztán gyakorlat céljából. 1975-ben a robbantás előkelő közelségbe került. A híd szerencséjére egy rossz piaci nap megmentette a sorsát. A használt acél árának csökkenése már nem tette jövedelmezővé a robbantás költségét. Ekkor a régi híd éppen a huszadik évébe lépett annak a libikókának, amely a "túl drága lerombolni" és a "túl keskeny és elavult modern járművek szállítására" gondolat között lebegett. Mostanra azt mondhatjuk, hogy a "Chain of Rocks" híd egy teljes történelmi ciklust járt be. Az autózás bölcsőjénél született, ma pedig épp az amerikai álom visszatükröződése: ne vezess autót olyan gyakran. Hozzácsatolva több mint 300 mérföldnyi kerékpárúthoz, 1999-től újra megnyitották a hidat a "Route 66" kerékpárút részeként. A híd 2006-ban felkerült a nemzeti történelmi helyek listájára is.
Homokviharok, háború
1933-ban az amerikai kormányzat többezer állástalan fiatalt küldött virtuálisan minden államból segítségül, hogy a 66-os út legutolsó nyulványait is leburkolják. A sors fintora, hogy éppen mire teljesen elkészült az út, akkora lett rá a legnagyobb szükség.
1934 és 1936 között a becslések alapján 210.000 ember migrált a középnyugatról Californiába a homok és porviharok elől. A huszadik századi történelem egyik legnagyobb természeti katasztrofája zajlott le ekkor. Készült egy rövidfilm a viharos időszakról, a hétköznapi életre gyakorolt hatásáról, ebben a 66-os úton megindult vándorlásról is láthatunk mozgóképeket.
1939-ben John Steinbeck megjelenteti "The Grapes of Wrath" (Érik a gyümölcs) című novelláját, amelyben szinkronba állítja a 66-os utat a híressé vált "The Mother Road, the road of flight" kifejezéssel. 1940-ben a novellát megfilmesítették.
1935 június 17-én a 66-os út Los Angeles-i végpontját meghosszabították Santa Monica-ig, az óceán partjáig.
A teljes útszakasz burkolása 1938-ra fejeződött be köszönehtően a US Highway 66 szövetségnek, ekkor ez volt az első teljes hosszában burkolt út az államokban.
Néhány szakasz igen veszélyes kanyarokat tartalmaz, ezért hamar ráragasztották a "véres 66-os" (Bloody 66) jelzőt. Komoly munka volt újratervezni ezeket a szakaszokat, hogy eltüntessék a veszélyes kanyarokat. Mindazonáltal egyetlen szakasz Oatman-on kívül a fekete hegységen keresztül (Arizona) megmaradt igen veszélyesnek: hajtűkanyarok és meredek szakadékok végig az út mentén. A korai átutazók helyieket béreltek, hogy átnavigálják őket a viharos, veszélyes szakaszon. Ez a rész 1953-ig volt a 66-os része, jelenleg is járható mint "Oatman" főút.
1941 december 8-án az államok beléptek a második világháborúba, 1942-ben a hadiipari állások tömeges megjelenése -főleg Californiában, egy újabb vándorlási hullámot indított a 66-os úton keresztül. Az út már nem volt megfelelő a forgalom terhelésére, a karbantartása egyre nehezebbé vált a háború alatt.
1945-ben véget ért a háború és az amerikaiak elkezdtek pusztán kedvtelésből, kikapcsolódásként utazgatni, amely korábban ismeretlen volt. 1946-ban Jack D. Rittenhouse saját kiadásában megjelentetett egy utikönyvet a 66-os útról, amelyet kamionos parkolókban, útmenti motorszervízekben és kávézókban ajtóról ajtóra maga kezdett árulni. A kiadvány listázza az út menténlétező összes települést Chicago-tól Los Angeles-ig feltüntetve a látnivalókat, szállásokat és szolgáltatásokat. 1950-ben a "családi utazás" (Family Vacation) mint egy új amerikai jelenség kezdődött, így a 66-os út önmagában vált uticéllá. A U.S. Highway Association erősen promótálta a 66-os út menti barlangok, lapos hegyek, csodálatos kanyonok és szikrázó sivatagok által határolt útvonalat. Ezért kereskedelmi ügynökségek születtek, teljes kiszolgálású töltőállomások, grill sütők csirkével, roston sülttel és házi készítésű pitével, motorműhelyek és szervízek, fesztiválok és számos más turisztikai események. Sorra nyíltak a "drive in" autósbüfék, először Illinois államban (Lincoln, Springfield, Cicero, Litchfield).
1960 október 7-én indult a "Route 66" tévésorozat Martin Milner és George Maharis szereplésével. A showműsor 116 adás élt meg 1964 szeptember 18-ig. Két fiatalember keresztül autózta Amerikát egy Chevrolet Corvette sportkocsiban. A műsor hetente futott péntekenként a CBS-en. A sorozat neve ellenére nem a 66-os út mentén forgattak, és a történeteknek is csekély kapcsolata volt a "Mother Road"-al. Mindezek ellenére ez a TV sorozat azon kevesek közé tartozik a tévézés történetében, amelyet teljes egészében úton forgattak.
Hanyatlás
1953-ban Oklahoma volt az első állam amely az út első átvágása, rövidítése mellett döntött. Ezzel megkezdődött az eredeti "történelmi" nyomvonal hanyatlása. Az I-44-es autópályával Tulsa és Oklahoma között egy 100 mérföldes szakaszt iktattak ki a legendás "Mother Road"-ból. További államok követték, miután a szövetségi kormány új, négysávos, "egyenes mint a nyíl" államközi úthálózati rendszert vezetett be körzetről, körzetre. A sors fintora, hogy éppen azon a településen keletkezett az alapító gondolat, amely létrehozta az eredeti 66-os utat, majd 37 évvel később ugyanott kezdik meg az eredeti nyomvonal "kiegyenesítését", modernizálását.1957-ben Eisenhower elnök létrehozta a nemzeti államközi autópálya rendszert, amelyet a német autópálya rendszer ihletett, melyet a háború alatt tanulmányozhatott. A németeknél az autópálya hálózat egyben egy szükséges komponense volt az ország védelmi rendszerének (hadiszállítások biztosítása, ideiglenes hadi repülőterek, stb.)
Szinte minden szegmensét áthidalták modern, négysávos autópályával. Ezt a folyamatot igen jól szemlélteti a gyerekek által is igen kedvelt Verdák animációs film, amely több más alkotás mellett méltó emléket állít a 66-os út virágzó korszakának.
1977 január 17-ig Illinois államban az összes táblát leszerelték a 66-os út mentén, lecserélve I-55-ös jelzésre. 1984 október 13-án, az elavult, alig karbantartott 66-os utat leváltotta az államközi autópálya rendszer, az eredeti 66-os út utolsó szakaszát az I-40-es hidalta át Williamsnál (Arizona). A legendás 66-os utat lecserélték az I-55, I-44, I-40, I-15, és I-10 jelzésű autópályákra. 1985-ben a 66-os utat hivatalosan is "üzemen kívül helyezték" és a kedvelt útjelzések mindenhonnan lekerültek.
Újjászületés
1987 februárjában alakult meg az első történelmi 66-os út szövetség egy kisebb csoportnyi ember által Arizónában, majd 1989-ben Missouriban, majd további csoportok követték őket a további államokban.
1990-ben azok az államok, amelyen áthalad a 66-os út, összefogtak, és felfedezték a történelmi jelentőségét minden idők leghosszabb, legöregebb országútjának. Gyors ütemben haladt a szakaszok felújtása, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön az autósokat az eredeti nyomvonalra visszacsábítani.
1995-ben az új "történelmi 66-os utat" jelző táblák kerültek ki, dokumentálva a különböző történelmi nyomvonalakat Illinois államban.
1999-ben Bill Clinton elnök 10 millió dolláros alapot foglalt törvénybe, hogy megóvják és helyreállítsák a történelmi helyeket az út mentén.
2007-ben a 66-ost visszasorolták az állami országutak (U.S. Route) közé.
2008-ban a világ 100 legveszélyeztetettebb létesítményei közé sorolták.
A washingtoni amerikai történeti múzeumban van egy "America on the Move" tárlat, amely a 66-os út relikviáiból nyújt egy kis ízelítőt.
Forras : innen...
Minden jó, ha a vége jó
A 66-os út számtalan filmet és dalt ihletett már, de az ismertebbek közül a legújabbról talán a család 6–12 éves fiatalembereit kérdezd, ugyanis a gyerekeknek szóló Verdák című 2006-os animációs film éppen a 66-os út hanyatlásának és újjáéledésének történetét dolgozza fel. Ha még nem láttad a filmet, nem lőjük le a poént, azt azonban eláruljuk, hogy a 66-os út annak köszönheti feltámadását, hogy összeolvasztották az I-40-es úttal.
A kilencvenes években azok az államok, amelyeken a 66-os keresztülvezet, rájöttek, hogy komoly értéke és hagyománya van az útnak, így elkezdték felújítani. Ekkor kapta a Történelmi 66-os út címet is, a 2000-es évekre pedig újra kinyithattak a motelek, vendéglők, töltőállomások, és ismét a motorosok egyik kedvenc, legendás úti céljává válhatott.
Térképen ne keresd
Mivel ma az interstate (államközi) számozást használják az országos utakra, a Los Angelest és Chicagót összekötő eredeti 66-os út ma az 55-ös, 44-es, 40-es, 15-ös, 215-ös, 10-es és 25-ös interstate utakon található.
Tudtad?
A 66-os út eredetileg 62-es út volt, azért kapta a 66-os nevet, mert könnyebb volt megjegyezni, és talán a jobb hangzásnak is szerepe volt ebben. Mindenesetre megérte átnevezni, mert több generációnak – és nem csak az Egyesült Államokban – végleg a fülébe vésődött, hogy „route sixty-six”, még akkor is, ha semennyire nem beszél angolul, mivel a Bobby Troup által írt dalt Nat King Cole óta már mások is számtalan feldolgozásban eljátszották, mint például a Rolling Stones, a Depeche Mode vagy éppen a Route 66 nevű zenekar. Ez a dal volt természetesen az 1960 és 1964 között futó Route 66 című tévésorozat főcíme is.
Kiről kapta nevét a 66-os út?
Will Rogers, vagyis William Penn Adair Rogers 1879-ben született Oklahomában. Az 1920-1930-as évekre a világ egyik legismertebb személye lett. Kezdetben igazi amerikai cowboy-ként dolgozott, majd a Texas Jack Wild West Circus-hoz került. Később humoristaként és zenés-táncos komikusként dolgozott, majd 1918-ban fölfedezte Hollywood. Will Rogers rendkívül sokoldalú személyiség volt, a színészet mellett és után újságírással, társadalomtudományokkal és politikával is foglalkozott, számos könyvet írt. 1935-ben halt meg Alaszkában. Sok híres szállóige maradt tőle, ezek közül az egyik leghíresebb: „Ne felejtsük el: amikor fenékbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!”
Forras : innen...
Robert W. Dickinson járta végig a legendás utat és többek között a máig fellelhető, pusztuló épületeket és autóroncsokat fotózta, amiknek megvan a maguk patinás kisugárzása.
Forras : innen...
Kezdetek
Az első gondolatok 1920 környékén születtek, az amerikai úthálózat korszerűsítéséről, átszervezéséről. Cyrus Avery, egy oklahomai autópálya-biztos vezette sikerre, hogy összekössék Chicago-t Los Angeles-el, az ő szülővárosán, Tulsa-n keresztül.
1925-ben, az év nagy részében az érintett társaságokkal dolgozott annak érdekében, hogy több száz meglévő utat kössenek össze egy új rendszerben. Hivatalosan 1926 november 11-én alakult meg a 66-os út, Chicago-tól Los Angeles-ig 2448 mérföldnyi (3940 km) útszakaszt egybefoglalva. Ezzel az államok egyik meghatározó, kelet-nyugati artériájává vált.
Az év végéig mindössze 800 mérföldnyi útszakaszt burkoltak le. Cyrus Avery gondolata volt, hogy a létrejövő új utat valamilyen kerek számmal kellene jelölni, javaslata alapján véget nem érő vita alakult ki, Kentucky küldöttei azt kívánták, hogy a Virginia Beach-Los Angeles utat nevezzék 60-asnak, és legyen a Chicago-Springfield közötti szakasz a 62-es. Avery kimenekült a vitából, és a 66-os számra tett javaslatot (ez a szám még nem volt meglévő úthoz rendelve) és azzal magyarázta, hogy a két egyforma számjegyet könnyű megjegyezni, kellemes kimondani és hallani. Az út Missouri állam autóstérképén 1926-ban még 60-as számmal jelölve jelent meg.
1927-re a nemzeti autópálya rendszer kialakult. Nyolc állam részvételével február 4-én megalakult a "U.S. 66 Highway Association". Az autópálya szövetség célja, hogy felgyorsítsa a teljes útszakasz kiépítését. Megszületett az út életreszóló elnevezése is: "The Main Street of America".
Ahhoz, hogy a huszas évek végére ilyen gyorsan fejlődjön és alakuljon ki a 66-os nyomvonala, előzmények is tartoznak. 1857-ben Lt. Edward Fitzgerald Beale, az amerikai hadsereg topográfiai tengerésztisztje azt a megbízást kapta, hogy építtessen kormányzati alapítású tehergépkocsi utat a 35-ös széllességi fok környékén. Ez az útszakasz részévé vált a 66-os útnak. Mielőtt az államok bevezette volna a számozott autóutak hálózatát, a meglévő utakat magánszervezetek nevezték el. Az a nyomvonal amely végülis a 66-os utat alkotja, több korabeli útszakaszból jött létre: "The Lone Star Route" Chicago-tól Cameron-ig St. Louis érintésével, a régi transzkontinentális vasuti út mentén St. Louis-tól Los Angeles-ig, amelynek néhány részén más utak nyomvonalát követi, például Oklahoma és Amarillo között a postai kocsiút, vagy New Mexico környékén az Ozark vasuti társaság útja.
Frank és L.E. Phillips, két olajipari szakértő olaj utáni kutatásba kezdett 1903-ban, majd 1917-ben megalapították a Phillips Petroleum céget. A Phillips 66 története szorosan összefonódik a 66-os út történetével. Szintén még 1927-ben, éppen a 66-os úton tesztelték az újonnan kifejlesztett magas oktánszámú üzemanyagot, amellyel a jármű elérte a 66 mérföld óránkénti utazósebességet. Az új üzemanyagot Philips 66-nak nevezték el, a töltőállomások logójához pedig kisajátították a 66-os út jelzését.
1928 elején fejezték be a legutolsó útszakaszt Missouri államban, a Rolla és Lebanon közötti legnehezebb résszel
Építkezés, burkolat
1929-re Illinois államban 7500 mérföld hosszúságú burkolt úthálózat volt, beleértve az államon áthaladó 66-os út teljes szakaszát. Ugyanekkor Kansas államban is a teljes szakaszt lebetonozták, 66%-át Missouriban, és 25%-át felújították Oklahoma államban. Ezzel szemben a nyugati 1200 mérföldes szakasz még sosem látott betonszállító mixerkocsit, kivéve a californiai városi területeken. A gazdasági viálgválság tetőzése után Texas, New Mexico és az észak-kelet californiai társaságok összesen csupán 64.1 mérföldnyi útszakaszt burkoltak le a 66-os út mentén.
Chain of Rocks
1929 július 29-én adták át a forgalomnak a két és fél év alatt 2.5 millió dollárból felépített "Chain of Rocks" hidat St. Louis-ban (Missouri). Ez a híd Amerika egyik legérdekesebb hídja. Lehetetlen elfelejteni a 22 fokos kanyarulatot a mérföldnyi hosszúságú hídon, amely 60 láb magasan halad a Mississippi felett. Az építkezés 1927-ben kezdődött a folyó mindkét oldalán, a hídlábak elkészültek 1928 augusztusára. Az ünnepélyes megnyitót 1929 újév napjára tervezték, de a folyónak más tervei voltak. Árvizek és jég lassította a munkát így végül csak júliusra sikerült a forgalom számára átadni. A második világháború alatt a híd szép piros szakaszait zöldre kellett festeni, hogy kevésbé legyen látható a levegőből. A háborús idők üzemanyag jegyrendszere csökkentette a forgalmat. A költségek ellensúlyozására Madison városa 35 centre emelte a gépkocsik díját, valamint további öt centet kellett fizetni utasonként. 1967-ben megépült az új híd 2000 lábnyira a régitől, amelyet 1968-ban lezártak. A hetvenes években a hadsereg elhatározta, hogy felrobbantja a hidat pusztán gyakorlat céljából. 1975-ben a robbantás előkelő közelségbe került. A híd szerencséjére egy rossz piaci nap megmentette a sorsát. A használt acél árának csökkenése már nem tette jövedelmezővé a robbantás költségét. Ekkor a régi híd éppen a huszadik évébe lépett annak a libikókának, amely a "túl drága lerombolni" és a "túl keskeny és elavult modern járművek szállítására" gondolat között lebegett. Mostanra azt mondhatjuk, hogy a "Chain of Rocks" híd egy teljes történelmi ciklust járt be. Az autózás bölcsőjénél született, ma pedig épp az amerikai álom visszatükröződése: ne vezess autót olyan gyakran. Hozzácsatolva több mint 300 mérföldnyi kerékpárúthoz, 1999-től újra megnyitották a hidat a "Route 66" kerékpárút részeként. A híd 2006-ban felkerült a nemzeti történelmi helyek listájára is.
Homokviharok, háború
1933-ban az amerikai kormányzat többezer állástalan fiatalt küldött virtuálisan minden államból segítségül, hogy a 66-os út legutolsó nyulványait is leburkolják. A sors fintora, hogy éppen mire teljesen elkészült az út, akkora lett rá a legnagyobb szükség.
1934 és 1936 között a becslések alapján 210.000 ember migrált a középnyugatról Californiába a homok és porviharok elől. A huszadik századi történelem egyik legnagyobb természeti katasztrofája zajlott le ekkor. Készült egy rövidfilm a viharos időszakról, a hétköznapi életre gyakorolt hatásáról, ebben a 66-os úton megindult vándorlásról is láthatunk mozgóképeket.
1939-ben John Steinbeck megjelenteti "The Grapes of Wrath" (Érik a gyümölcs) című novelláját, amelyben szinkronba állítja a 66-os utat a híressé vált "The Mother Road, the road of flight" kifejezéssel. 1940-ben a novellát megfilmesítették.
1935 június 17-én a 66-os út Los Angeles-i végpontját meghosszabították Santa Monica-ig, az óceán partjáig.
A teljes útszakasz burkolása 1938-ra fejeződött be köszönehtően a US Highway 66 szövetségnek, ekkor ez volt az első teljes hosszában burkolt út az államokban.
Néhány szakasz igen veszélyes kanyarokat tartalmaz, ezért hamar ráragasztották a "véres 66-os" (Bloody 66) jelzőt. Komoly munka volt újratervezni ezeket a szakaszokat, hogy eltüntessék a veszélyes kanyarokat. Mindazonáltal egyetlen szakasz Oatman-on kívül a fekete hegységen keresztül (Arizona) megmaradt igen veszélyesnek: hajtűkanyarok és meredek szakadékok végig az út mentén. A korai átutazók helyieket béreltek, hogy átnavigálják őket a viharos, veszélyes szakaszon. Ez a rész 1953-ig volt a 66-os része, jelenleg is járható mint "Oatman" főút.
1941 december 8-án az államok beléptek a második világháborúba, 1942-ben a hadiipari állások tömeges megjelenése -főleg Californiában, egy újabb vándorlási hullámot indított a 66-os úton keresztül. Az út már nem volt megfelelő a forgalom terhelésére, a karbantartása egyre nehezebbé vált a háború alatt.
1945-ben véget ért a háború és az amerikaiak elkezdtek pusztán kedvtelésből, kikapcsolódásként utazgatni, amely korábban ismeretlen volt. 1946-ban Jack D. Rittenhouse saját kiadásában megjelentetett egy utikönyvet a 66-os útról, amelyet kamionos parkolókban, útmenti motorszervízekben és kávézókban ajtóról ajtóra maga kezdett árulni. A kiadvány listázza az út menténlétező összes települést Chicago-tól Los Angeles-ig feltüntetve a látnivalókat, szállásokat és szolgáltatásokat. 1950-ben a "családi utazás" (Family Vacation) mint egy új amerikai jelenség kezdődött, így a 66-os út önmagában vált uticéllá. A U.S. Highway Association erősen promótálta a 66-os út menti barlangok, lapos hegyek, csodálatos kanyonok és szikrázó sivatagok által határolt útvonalat. Ezért kereskedelmi ügynökségek születtek, teljes kiszolgálású töltőállomások, grill sütők csirkével, roston sülttel és házi készítésű pitével, motorműhelyek és szervízek, fesztiválok és számos más turisztikai események. Sorra nyíltak a "drive in" autósbüfék, először Illinois államban (Lincoln, Springfield, Cicero, Litchfield).
1960 október 7-én indult a "Route 66" tévésorozat Martin Milner és George Maharis szereplésével. A showműsor 116 adás élt meg 1964 szeptember 18-ig. Két fiatalember keresztül autózta Amerikát egy Chevrolet Corvette sportkocsiban. A műsor hetente futott péntekenként a CBS-en. A sorozat neve ellenére nem a 66-os út mentén forgattak, és a történeteknek is csekély kapcsolata volt a "Mother Road"-al. Mindezek ellenére ez a TV sorozat azon kevesek közé tartozik a tévézés történetében, amelyet teljes egészében úton forgattak.
Hanyatlás
1953-ban Oklahoma volt az első állam amely az út első átvágása, rövidítése mellett döntött. Ezzel megkezdődött az eredeti "történelmi" nyomvonal hanyatlása. Az I-44-es autópályával Tulsa és Oklahoma között egy 100 mérföldes szakaszt iktattak ki a legendás "Mother Road"-ból. További államok követték, miután a szövetségi kormány új, négysávos, "egyenes mint a nyíl" államközi úthálózati rendszert vezetett be körzetről, körzetre. A sors fintora, hogy éppen azon a településen keletkezett az alapító gondolat, amely létrehozta az eredeti 66-os utat, majd 37 évvel később ugyanott kezdik meg az eredeti nyomvonal "kiegyenesítését", modernizálását.1957-ben Eisenhower elnök létrehozta a nemzeti államközi autópálya rendszert, amelyet a német autópálya rendszer ihletett, melyet a háború alatt tanulmányozhatott. A németeknél az autópálya hálózat egyben egy szükséges komponense volt az ország védelmi rendszerének (hadiszállítások biztosítása, ideiglenes hadi repülőterek, stb.)
Szinte minden szegmensét áthidalták modern, négysávos autópályával. Ezt a folyamatot igen jól szemlélteti a gyerekek által is igen kedvelt Verdák animációs film, amely több más alkotás mellett méltó emléket állít a 66-os út virágzó korszakának.
1977 január 17-ig Illinois államban az összes táblát leszerelték a 66-os út mentén, lecserélve I-55-ös jelzésre. 1984 október 13-án, az elavult, alig karbantartott 66-os utat leváltotta az államközi autópálya rendszer, az eredeti 66-os út utolsó szakaszát az I-40-es hidalta át Williamsnál (Arizona). A legendás 66-os utat lecserélték az I-55, I-44, I-40, I-15, és I-10 jelzésű autópályákra. 1985-ben a 66-os utat hivatalosan is "üzemen kívül helyezték" és a kedvelt útjelzések mindenhonnan lekerültek.
Újjászületés
1987 februárjában alakult meg az első történelmi 66-os út szövetség egy kisebb csoportnyi ember által Arizónában, majd 1989-ben Missouriban, majd további csoportok követték őket a további államokban.
1990-ben azok az államok, amelyen áthalad a 66-os út, összefogtak, és felfedezték a történelmi jelentőségét minden idők leghosszabb, legöregebb országútjának. Gyors ütemben haladt a szakaszok felújtása, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön az autósokat az eredeti nyomvonalra visszacsábítani.
1995-ben az új "történelmi 66-os utat" jelző táblák kerültek ki, dokumentálva a különböző történelmi nyomvonalakat Illinois államban.
1999-ben Bill Clinton elnök 10 millió dolláros alapot foglalt törvénybe, hogy megóvják és helyreállítsák a történelmi helyeket az út mentén.
2007-ben a 66-ost visszasorolták az állami országutak (U.S. Route) közé.
2008-ban a világ 100 legveszélyeztetettebb létesítményei közé sorolták.
A washingtoni amerikai történeti múzeumban van egy "America on the Move" tárlat, amely a 66-os út relikviáiból nyújt egy kis ízelítőt.
Forras : innen...
Minden jó, ha a vége jó
A 66-os út számtalan filmet és dalt ihletett már, de az ismertebbek közül a legújabbról talán a család 6–12 éves fiatalembereit kérdezd, ugyanis a gyerekeknek szóló Verdák című 2006-os animációs film éppen a 66-os út hanyatlásának és újjáéledésének történetét dolgozza fel. Ha még nem láttad a filmet, nem lőjük le a poént, azt azonban eláruljuk, hogy a 66-os út annak köszönheti feltámadását, hogy összeolvasztották az I-40-es úttal.
A kilencvenes években azok az államok, amelyeken a 66-os keresztülvezet, rájöttek, hogy komoly értéke és hagyománya van az útnak, így elkezdték felújítani. Ekkor kapta a Történelmi 66-os út címet is, a 2000-es évekre pedig újra kinyithattak a motelek, vendéglők, töltőállomások, és ismét a motorosok egyik kedvenc, legendás úti céljává válhatott.
Térképen ne keresd
Mivel ma az interstate (államközi) számozást használják az országos utakra, a Los Angelest és Chicagót összekötő eredeti 66-os út ma az 55-ös, 44-es, 40-es, 15-ös, 215-ös, 10-es és 25-ös interstate utakon található.
Tudtad?
A 66-os út eredetileg 62-es út volt, azért kapta a 66-os nevet, mert könnyebb volt megjegyezni, és talán a jobb hangzásnak is szerepe volt ebben. Mindenesetre megérte átnevezni, mert több generációnak – és nem csak az Egyesült Államokban – végleg a fülébe vésődött, hogy „route sixty-six”, még akkor is, ha semennyire nem beszél angolul, mivel a Bobby Troup által írt dalt Nat King Cole óta már mások is számtalan feldolgozásban eljátszották, mint például a Rolling Stones, a Depeche Mode vagy éppen a Route 66 nevű zenekar. Ez a dal volt természetesen az 1960 és 1964 között futó Route 66 című tévésorozat főcíme is.
Kiről kapta nevét a 66-os út?
Will Rogers, vagyis William Penn Adair Rogers 1879-ben született Oklahomában. Az 1920-1930-as évekre a világ egyik legismertebb személye lett. Kezdetben igazi amerikai cowboy-ként dolgozott, majd a Texas Jack Wild West Circus-hoz került. Később humoristaként és zenés-táncos komikusként dolgozott, majd 1918-ban fölfedezte Hollywood. Will Rogers rendkívül sokoldalú személyiség volt, a színészet mellett és után újságírással, társadalomtudományokkal és politikával is foglalkozott, számos könyvet írt. 1935-ben halt meg Alaszkában. Sok híres szállóige maradt tőle, ezek közül az egyik leghíresebb: „Ne felejtsük el: amikor fenékbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!”
Forras : innen...
Robert W. Dickinson járta végig a legendás utat és többek között a máig fellelhető, pusztuló épületeket és autóroncsokat fotózta, amiknek megvan a maguk patinás kisugárzása.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése