Hát… tényleg isteniek. Ha rámtör az édesség utáni vágyroham (szerencsére ritka, és a rohamok közötti szünetekben nem vagyok édesszájú), akkor még Pesten is megkóstolok egy-egy baklavát a körúti arab vagy török étkezdékben, de nem ugyanaz. Nem állítom, hogy az izraeli még édesebb volt, de az ízesítése, talán a felhasznált magok és méz minősége, vagy mittudomén…
Amint látjuk, elvitelre is fel van készülve a cukrász, és Gala vett is nekünk hazahozandó egy doboz válogatott finomságot – de nem ám az előrecsomagoltból, hanem amiket ő szakértő módon kiválogatott. Ezer évig eláll, nem szabad hűtőbe tenni. Egyszerűen annyira cukros, hogy nem bír megromlani.
A narancssárga izé a tepsiben az olyasmi, amiből szintén ettünk, a nevét ellenben nem tudom. Közelebbről:
Az látszik a képen, hogy a ‘dolog’ lében úszik. Gyakorlatilag cukorszirupban, amit talán kis mézzel hígítottak. Ami viszont nem látszik, és eléggé megdöbbentő: a ‘dolog’ meleg!
Vékony tészta megfőzve, tojásos (???) masszával összefogva, édesítve, sáfránnyal színezve-ízesítve, majd lerben (sütő) megsütve úgy, hogy a teteje ropogós legyen. Vagy valami ilyesmi…
Az édes sütemények mellett hálisten’ van egy csomó fajta sós keksz, linzer, pogácsa-szerűség, friss töltött kiflik és batyuk, sóstúróval, szezámmaggal, olivabogyóval és olajjal, hatalmas választékban.
Persze ezek közül is a frissen sütöttek az igaziak, mint például az alábbi kis pékségben (vagy minek nevezzem), amely a Tel Avivtól délre lévő Jaffa egyik utcájában hívogatja a turistákat, nem csak a látvánnyal, de az illatokkal is:
A sütik egy egészen autentikus kemencében, nyílt tűzön sülnek – ez is hozzájárult szerintem az általam fogyasztott sóstúrós – olivabogyós – kelttésztás lepény isteni ízéhez.
Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy nem lehet az egész kínálatot végigkóstolni, így állandóan az az érzés marad bennem, hogy lemaradtam valamiről.
A Genezáreth tó után a Golan fennsíkon jártunk, hogy Té megnézhesse a bunkereket, és ezen kalandok után ebédelni egy közeli kibucba mentünk. Tibiék tudták, hogy ott van egy jó étterem, és az a szerencse, hogy tudták, mert különben élő ember meg nem találta volna…
Hogy mit keres a Golan közepén, azon belül is egy kibuc szélén egy vadnyugati stílusú étterem, az rejtély számomra, de ez nem jelenti azt, hogy kifogásom lenne! Sőt! Egyáltalán semmi kifogásom, mert a hely jó volt, a kaja kitűnő és a bor is (erről írjon Té) nagyon finom.
Itt látható “könnyű kis ebédünk”: én báránykotlett-et (karaj???) ettem, a fiúk valami nagy húsokat, a köret ezekhez sült batáta volt, Gala egy speckó hamburgert (de ne tessenek összerezzenni, nem holmi mekdó-szerű műanyagról volt szó itten…), az egészhez pedig kaptunk egy nagyon finom salátát, helyi ropogós zöldsalátából, isteni olivaolajjal és tört mogyoróval ízesítve (ez utóbbi kunsztot én is kipróbáltam!!).
Az előtérben a literes üvegben a kedvenc izraeli italom van, ami nem más mint a LIMONÁDÉ, mindközönségesen. Helyi sárga és zöld citromból, méghozzá jó sok citromból, cukorral is rendesen, és ezúttal pár összemorzsolt mentalevéllel, amitől persze az egésznek máris isteni aromája és illata lesz.
A sima limonádé a lemonada, ha pedig menta is van benne (héberül: nana), akkor lemonana :)
A gomba és krumpli mellett még sült batáta is járt a bárányhoz.
Azt mondják a zútikönyvek, hogy Izraelben a húsok felejthetők, és jobb a salátákra, zöldségekre, süteményekre koncentrálni. Minden bizonnyal így van, de azért ezeket a húsokat nagyon is ehetőnek találtuk, úgyhogy a helyzet nem annyira szörnyű…
Ha odamentek egyetek bátran szinte bármit ami szembejön, mi is ezt tettük, és nem bántuk meg!
Forras : itt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése