A köszönésről

A köszönés az emberi érintkezés legmindennapibb formája.

Nem is olyan egyszerű köszönni. Néha egy-egy szituációban nehéz eldönteni, mit is kellene tenni, kinek kellene előre köszönni és legfőképpen hogyan. Sajnos a globalizáció következményeként elveszítjük a ránk jellemző szokásainkat, hagyományainkat, és elsősorban a tengerentúlról átvesszük azokat a laza viselkedési módokat, melyek nem feltétlen illőek. Napjaink rohanó világában kezd feledésbe merülni az illem. Úgy tűnik, mintha ez már régimódi lenne, nem divatos és modern, éppen ezért mellőzzük is napjainkból. Pedig az, hogy hogyan viselkedünk, mindent elárul rólunk.


A köszönés a legáltalánosabb és leggyakrabban használt érintkezési forma. Egymás üdvözlése, köszöntése ősidők óta létezik. Talán ez volt a legelső illemszabály, amit az ember kitalált, megalkotott.

A köszönésben nincs semmi ördöngösség, ám még ezt a mindennapi műveletet is beidegződött szokások irányítják.

A szóbeli köszönés minden kultúrában jelen van, legtöbbször jókívánságunkat fejezzük ki vele. Egyben a tiszteletadást is megmutatja: észrevettelek, ezért köszöntelek. Rendszerint a napszaknak megfelelően köszöntjük a másikat. A ’Jó reggelt!’, ’Jó napot!’, ’Jó estét!’ és ’Jó éjszakát!’ után illendő a ’kívánok’ szót is hozzátenni. Itthon elterjedt köszönés a ’kezét csókolom’. Leginkább az Osztrák-Magyar Monarchia területén terjedt el, a századelőre volt leginkább jellemző. Napjainkban a családon belül a nagyszülőknek köszönünk így, valamint a gyerekek serdülőkorig köszönnek ekképpen a felnőtt nőknek. „
Tehát a férfi köszön előre a nőnek, a fiatal az idősebbnek, a beosztott a vezetőnek és a diák a tanárnak.

Fontos kérdés: tegeződjünk, vagy magázódjunk? „ A magyar nyelvben a tegezés volt az általános, az úr tegezte a szolgáját és viszont, természetesen a felfele járó tiszteletet megadva. A magázás a XVI. században kezdett elterjedni német mintára. Az ’ön’ és a ’maga’ a még régebbi ’önmaga’ szó kettéválásából keletkezett, melyből az udvariasabb, hivatalosabb változat az ’ön’ használata. Idegeneket mindig magázva szólítunk meg. Megszólítás lehet az ’Asszonyom’, az ’Uram’, fiatal nő esetén a ’Kisasszony’, fiatal férfinél pedig a ’Fiatalember’. A hivatali életben a rang és utána az úr vagy az asszony megszólítás a bevett szokás, például ’igazgató úr’. A
. Régimódi köszönés a ’Tiszteletem!’, az ’Adjonisten!’ – amire a válasz a ’Fogadjisten!’-, . A mai magyar parasztcsaládokban még mindig gyakori a magázódó forma.

A köszönés régi ceremóniája ma már jelentősen leegyszerűsödött, ám elmulasztani vagy nem viszonozni egyértelmű sértés.

A tegeződő köszönés a középkori latin servus humillimus sum (legalázatosabb szolgája vagyok) mondatból származik, ebből alakult ki a ’szervusz’ köszönésünk. Jelentésétől eltérően nem megalázkodást takar, hanem tegeződése miatt barátságot fejez ki. Kialakultak ennek tájnyelvi változatai, például a székelyeknél ’szerusz’. . A tegező köszönés mai modernebb, de illő formája a ’szia’.

A köszönés egyéb formája lehet még a foglakozáshoz tartozó köszönés (bányász: ’Jó szerencsét!’), a vallásos köszönés (’Dicsértessék!’). Jellegzetes köszönésük van a fegyveres erőknél szolgálóknak (’Erőt, egészséget!’) valamint a cserkészeknek (’Légy résen!’).

A verbális üdvölés gyakori kiegészítője a non verbális kommunikáció, többek között a kézfogás, a kézcsók és a kalapemelés, a tisztelgés. A kézfogás az egyik legrégebbi üdvözlési forma. Azért nyújtottak egymásnak kezet az emberek, hogy megmutassák, nincs náluk fegyver, békés szándékkal közelednek. Ezt igazolja egyik szólásunk: „Itt a kezem, nem disznóláb”. Kevesen tudják, hogy régen a pisztolyt hívták gúnyosan disznólábnak. Más kultúrákban is a fegyvertelenségre utal a szívre tett kéz, vagy az összekulcsolt, keresztbe tett kar. Természetesen a kézfogásnak is vannak szabályai: mindig a fölérendelt nyújtja először a kezét, az alárendelt pedig elfogadja azt. A kézfogás nem tart sokáig. A felajánlott kézfogást el nem fogadni nagyon sértő.

A kézcsók eredetének megvizsgálásához a feudalizmus koráig kell visszatekintenünk. A spanyol udvarból terjedt el, a hűbéres csókolt kezet a királynak. nőt. A kézcsók valójában már nem igazi csók, csak egy jelkép. Jelentősége napjainkban az egyházi méltóság elismerésében van, a pápának csókolnak kezet
.
Kalap viselése esetén a köszönéssel együtt meg szokták emelni a kalapot. Ez is egy régebbi köszönési forma, manapság a férfiak ritkán hordanak kalapot. Ezt is már csak falun figyelhetjük meg, ott viszont még ma is szokás. Hogy melyik kezünkkel emeljük meg a kalapot? A távolabbi kézzel szokás, és illik hozzá bólintani is. A nőknek ennél sokkal egyszerűbb a helyzetük: nekik nem kell a kalapjukat megemelni, csak a fejükkel bólintanak és mosolyognak a köszönéshez. E szokás legmélyebbi gyökerei a rabszolgatartó társadalomban keresendők. Az alsóbbrendűek úgy fejezték ki tiszteletüket, hogy ruhátlanul vagy részleges meztelenséggel jelentek meg az előkelők színe előtt. Egy nyugat-afrikai néger népnél a ruhafellebbentés együtt járt a kalap levételével. A mai köszönést kifejező kalapemelés ennek az ősi szokásnak a maradványa.

A katonák köszönés nélkül is tudják üdvözölni egymást: ez a tisztelgés. Valamikor a harcosok sisakot viseltek, amely teljesen eltakarta az arcukat. Amikor találkoztak, felemelték a sisak rostélyát, így mutatták meg az arcukat. Ez a mozdulat maradt meg a tisztelgésben.

Ha rövid időn belül többször találkozunk, másodszor már nem kell köszönni. Ilyenkor elég lehet egy mosoly, egy fejbiccentés. Ez alól kivétel az egyenruhában történő szolgálati tisztelgés.

Elköszönéskor, távozáskor az ismételt találkozásra illik utalni a köszönéssel. Erre a legmegfelelőbb és legelfogadottabb a ’Viszontlátásra!’. Rövidebb változata, a ’Viszlát!’ a zsargonban használatos: bizalmaskodó, nem illendő. Kórházban viszont nem illik azt mondani, hogy ’Viszontlátásra!’, inkább alkalmazzuk a ’Gyógyulást kívánok!’ vagy a ’Minden jót!’ formulát. Vidéken ez utóbbi mellett gyakori búcsúzási fordulat az ’Isten vele!’ és az ’Áldja Isten!’

A köszönés az udvariasság követelménye, de a visszaköszönés már mindenkinek a legelemibb kötelessége.

Mely országokban minősülne udvariatlanságnak a kézcsók?

Európán túl nem terjedt el. Nagy-Britanniában még a családon belül sem szokás, az Egyesült Államokban börtön járhat érte, mert zaklatásnak tűnik, ha pedig japán nőnek kezet csókolunk, az megbocsáthatatlan bűnnek számít.
Az érzelem nyilvános helyen történő kimutatása rendkívül ritka Indiában és más ázsiai országban, ami még a házastársak esetében is elitélendő. Távol-Keleten a kézcsók még társas üdvözlés formában sem gyakorolható nyilvánosan. Ahol a hölgyek garantáltan halálra rémülnek, ha kézcsókkal akarják köszönteni őket, ez Japán.
Törökországban a szeretet jelei, mint az ölelés, a kézfogás, a csók, nyilvános helyen nem használatosak. Az arab országokban a nő tabu idegen férfiak számára, így a kézcsók szóba sem jöhet.

Ölelés:

Az ölelés bizalmas üdvözlési forma. A formális ölelés nem jár a testek szoros érintkezésével, viszont a rokonok, bizalmas ismerősök ténylegesen átölelik egymást. Hossza az érzelmek mélységétől, a legutóbbi találkozás óta eltelt időtől, az adott alkalom motivációjától függ. A kapcsolódó váll- és hátbaveregetés örömöt fejez ki, de figyelni kell a mértékletességre.
Míg a köszönések túlnyomó alkalmaiban kivételesen fontos szerepet játszik a kéz és az arc, addig az ölelésben az arcunk eltűnik. Az ölelés feloldja a másik arcát, mintegy elzárja a másik testtől, miközben a mi arcunk éppúgy beleolvad az ölelésbe. Az igazi ölelésből száműzik a látást, illetve azt persze látjuk, mi van a megölelt társunk mögött, ő pedig arra pillanthat, ami mögöttünk terül, készülődik, fenyeget.
Az ölelés hagyományos országai: mediterrán országok (Olaszország, Latin-Amerika<


Hol, hogyan köszönnek?

Új-Zéland lakói orruk összedörzsölésével intézik el az üdvözlést.

A keleti népek, főleg a törökök, kezükkel mellükön, mély hajlással hódolnak egymásnak.

A japánok ettől merevebb hajlással, derékban megdőlve jelzik, örültek a találkozásnak.

Afrikában vannak törzsek, ahol köszönés gyanánt a tenyerükbe köpnek az emberek.

Tibetben kalapot lengetve, kinyújtott nyelvüket öltögetve, és bal kézzel a fülük mögött köszönnek.

Forras : innen...