A hangrögzítés története

A hang rögzítése nagyon régi álma az embernek, már a középkorban elkezdtek foglalkozni a hang mibenlétével.

A XVI. században élt Giovanni Battista della Porta természettudós úgy gondolta, hogy ha egy csőbe belebeszélünk, és elég gyorsan lezárjuk a cső nyílását, a hang bennmarad, és akkor eresztjük ki újra, amikor kedvünk van. Hosszas, de mindvégig eredménytelen kísérleteket folytatott a kellően gyors lezárásra…

Az első, ténylegesen működő hangrögzítő és -visszajátszó szerkezetet, a fonográfot 1877 decemberében alkotta meg Thomas Alva Edison. Edison egy hengerre feszített lágy ónfóliára rögzítette a hangot tű, membrán és egy hangfelfogó tölcsér segítségével. A henger egy csavarmenet segítségével forgott, így a tű egy spirálmenet mentén képes volt rögzíteni a hangot az általa keltett rezgések erőssége formájában.
A készülék lejátszásra is alkalmas volt, ekkor a barázdák formájában rögzített rezgések mozgatták a tűt, ami egy fémlemezt hozott rezgésbe. A rezgést a tölcsér erősítette fel hallható hanggá.

Edison fonográfja

A fonográf megjelenése után 10 évvel, 1887. szeptember 26-án kapott szabadalmat a gramofon nevű készülékre Emil Berliner német feltaláló.

Emil Berliner

A gramofon egy korong felületén létrehozott spirálmeneten rögzíti a hangot. A korong formájú hanghordozók – a lemezek – könnyen tárolhatók, a fonográfhengerekhez képest kevesebb helyet foglalnak. Egy lemez hosszabb idejű hangrészletet képes tárolni, mint egy fonográfhenger, továbbá a lemezek másolása sokkal könnyebben megvalósítható: egy megfelelően elkészített nyomóminta segítségével lehet a korong anyagába belepréselni a hanginformációt. Ily módon egy hangfelvétel során elkészült lemezről több száz másolatot is lehetett gyártani a lemezről készített nyomómintával.
Ezek az előnyös tulajdonságok hamar népszerűvé tették a gramofont, és lassan kiszorították a fonográfot a piacról.

Díszes gramofon

Egy lemezre körülbelül 3-4 perc műsor fért fel. Kezdetben a lemeznek csak az egyik oldalára vettek fel műsort, csak 1904-ben vezették be a mindkét oldalán lejátszható hanglemezt. A lemezt 78-as fordulattal forgatták, azaz percenként 78-at fordult.

Berlinerék először cinklemezbe vágták a hangfelvételt. Az eredeti cinklemezről acél nyomóformát hoztak létre, és ezzel keménygumiba préselték a hangfelvételt. Hosszú kutatás után Berliner rátalált a sellakra, ami egy trópusi vidéken élő levéltetű elgyantásodott váladéka, melyet tisztítva hoznak forgalomba. Ez kellően puha volt a préseléshez, olcsó és jó minőségű hanglemezek voltak készíthetők belőle, ezért a sellak mindenütt felváltotta a cinklemezt és a keménygumit.
A műanyagok forgalomba hozásáig nem is akadt ennek az anyagnak vetélytársa a hanglemezgyártásban. A lemezvágáshoz a sellak már nem volt olyan jó, mint a préseléshez, ezért vágáshoz viaszlemezeket használtak.

1931 szeptemberében az RCA Victor amerikai rádió- és hanglemeztársaság mutatta be először a 33 1/3 fordulatszámú, hosszan játszó lemezt. A lemezek hosszú élettartama érdekében a lejátszáshoz használt tű nyomóerejét csökkentették. A régebbi érték felével, majd 1938-ban harmadával is elég lett a lemezhez nyomni, és 1947-re már a tizedére sikerült csökkenteni a nyomóerőt. A régi lemezek 4 perces műsoridejéhez képest az új lemezek játékideje 20 perc lett, a hangminőség sokat javult, a lejátszás során keletkező tűzörej pedig szinte hallhatatlanná vált.
Érdekes módon, a hosszan játszó lemez nagyon lassan terjedt el. Ennek egyik oka, hogy ekkor kezdett hódítani a Poulsen által már 1905-ben feltalált magnetofon, és úgy vélték, hogy ez kiszorítja a hanglemezt a kereskedelemből, legfeljebb a tánczenei lemezek maradnak meg. Ezért e célra percenkénti 45 fordulatszámú, kis helyen elférő lemeztípust fejlesztettek ki, amelyen a játékidő változatlanul 4-5 perc volt. A jóslat azonban nem vált be, és a 33 1/3 fordulatszámú, hosszú játékidejű lemezeket 1948-tól már értékesítették.
A sztereó hanglemezeket 1958-ban kezdték először forgalmazni.
Hogy a fordulatszám csökkentésével a hangminőség ne romoljon, új, jobb minőségű lemezanyagot, acetilcellulóz-polivinilkloridot használtak, ezenkívül a barázdaméretet is csökkentették. Ezért hívják ezeket a lemezeket más néven mikrobarázdás lemezeknek.

Mágneses rözgítők
Poulsen üzenetrögzítő készüléke 1898-ból
Poulsen üzenetrögzítő készüléke 1898-ból
A mágneses hangrögzítés megvalósítása Valdemar Poulsen mérnök nevéhez fűződik. 1898-ban megalkotott készüléke huzallal működött, és „TELEGROFON”-nak nevezte el...

Poulsen üzenetrögzítő készüléke 1898-ból

1920-ban Louis Blattner amerikai filmvállalkozó készítette el az első szalagos magnetofont. A készüléket stúdiómunkákra fejlesztették ki.
1935-ben mutatták be a berlini rádiókiállításon az első mágnesszalagos hangrögzítőt, a K1-es (Koffer 1) készüléket, a MAGNETOPHON-t. A neve levédett szabadalom volt. A II. világháborúig csak Németországban volt magnetofon, ott is csak rádióstúdiók számára.

Blattner készüléke 1924-ből

Az Egyesült Államokban ismerték fel leghamarabb a zsákmányolt magnetofonokban rejlő hatalmas műszaki és piaci lehetőséget. Ennek eredményeként született meg 1946 októberében a BRUSH Co. gyártmányaként a Mail-A-Voice nevű papírlemezes mágneses hangrögzítő, BK-501-es típusjelzéssel.
Egy évvel később jelent meg a BK-401 típusszámú, már papírszalagos mágneses hangrögzítő, ami a kifejező SOUND MIRROR, azaz „hangtükör” elnevezést kapta.
A Mail-A-Voice elsősorban nem zenei hangrögzítésre készült, hanem főként diktafon céllal, akár postai úton is elküldhető „hangos levél” gyanánt.
1963-ban a PHILIPS cég elkészíti az első kompakt kazettÖs rendszert. Ez a magnótípus még ma is használatos.

Összefoglalás

1887 Heinrich Hertz felfedezi a rádióhullámokat.
1894 Marconi felfedezi a rádiótávírót.
1902 Reginald Fessenden (1866–1932) amerikai mérnök felfedezi a rádiótávbeszélőt.
1903 Valdemar Poulsen (1869–1942) dán mérnök felfedezi a mágneses hangrögzítő készüléket.
1923 Vladimir Zworykin (1889–1982) orosz születésű amerikai mérnök feltalálja az ikonoszkópot.
1928 John Logie Baird (1888–1946) skót feltaláló és Vladimir Zworykin egymástól függetlenül feltalálják a televíziót.
1930 Ernst Alexanderson (1878–1975) svéd születésű amerikai elektromérnök feltalálja a teljes egészében elektronikus televíziós rendszert.
1977 Amerikai mérnökök a televíziós jeleket optikai szálon továbbítják.

Forras : innen...