2017. május 8., hétfő

A szegény ember patikája


Réges-régen az orvosi ellátás és a gyógyszeres kezelés hiányában a szegény emberek úgy védekeztek a betegségek ellen, hogy szinte nem is tudtak róla.

Elmondható: a táplálkozáson keresztül a gondviselés volt az orvosuk. A mindennapi megélhetéssel küszköve rá kényszerültek, hogy azt egyék, amit a kiskertjükben meg tudtak termelni. Így volt ez a szegény városi lakókkal is, csak ők a piacon szerezték be az élelmüket.

Fő eledelnek számított, különösen télen a bab, burgonya, kelkáposzta, savanyított káposzta  -  Szabolcs megyében és környékén, a bablevesbe is savanyított káposztát tettek tészta helyet, mert olcsóbb volt, és mégis tartalmassá tette a levest. -  Sőt,  gyakran a savanyított káposzta helyettesítette az ételhez járó savanyúságot (salátát) is, anélkül, hogy tudatában lettek volna, a vastagbél normális működését segítik elő vele.
A magyar háztartásokban a háziasszonyok nem spórolták ki az ételből az őrölt piros paprikát. Sőt a férfiak, még evés közben is megpaprikázták a levesüket, s ezzel hozzájutottak a létfontosságú C-vitaminhoz. Az őrölt piros paprika tartalmazza a legtöbb C-vitamint. - Kitűnő étel -kiegészítőnek, immunerősítőnek számított a tök, a sütőtök és főleg a tökmag.

A menüben gyakran szerepelt, a kukorica, diós tészta, mákos tészta. és még lehetne sorolni. Reggelire magyar mangalica-disznó szalonnát fogyasztottak, melyről ma már köztudott, hogy a koleszterinszintet nem emeli, de biztosítja a napi kalória szükségletet.

A szegény emberek nem tehették meg, hogy a szürke hétköznapokon édességgel, nyalánksággal kényeztessék magukat, vagy a gyermekeiket. Igaz, a fertőző betegséget okolhatóan, magas számú volt a gyermek-elhalálozás, de a túlélők, például a férfiak magasabb életkort értek el, mint napjainkban. Sajnos, az unokák szájából egyre ritkábban lehet  hallani: a nagyapám így, a nagyapám úgy, a nagyapámtól hallottam…

A mai világban, amikor Magyarországon is reneszánszát éli a gasztronómia, mégis sokan, nagyon sokan kényszerülnek a tradicionális étkezés mellett maradni. Elmondható, hogy az egészségmegóvás tekintetében jobban is járnak. Különösen azért, mert a szegény családok számára a gyógyszerek megvásárlása komoly anyagi megterhelést jelent. Az meg csak hab a tortán, hogy kevésbé vannak kitéve azoknak a betegségeknek, amelyek azokat sújtják, akik a finomságok, ínyencségek, vagy a gyors étkezés rabjai.
Az állatokat nem tanította senki, melyik növény káros a szervezetükre, mégis a legtöbb állat tudja, mi árt neki, és nem eszik meg. Azt sem tanította meg velük senki, melyek azok a növények, amivel méregteleníteni tudják a szervezetüket, vagy karbantarthatják a bélműködésüket, de mégis tudják, és megkeresik, különösen a főemlősök. (Vajon, elgondolkodott bárki is azon, hogy a szobakutyáinkat mért sújtják azok a betegségek, mint a gazdáikat?)

Az alábbiakban ismerjünk meg néhány természetes, gyógyító hatású növényt, melyet eleink feltételek nélkül használtak egészségük megőrzésére, vagy eseteleges betegségek idején. A szegény ember patikája ma is használatos – mert a természet ontja magából ezeket a „csodaszereket”.

A természet a legtökéletesebb patika

Mák

A mák azért szerepel az első helyen, hogy ne kerülje el a közép vagy idősebb korúak figyelmét, hiszen, ki ne szeretné a fiatalos erőnlétét könnyen fenntartani, és az életét meghosszabbítani. Szerencsére a mák fontos helyet foglal el a magyar étkezési kultúrában, jóllehet kevesen ismerik annak áldásos gyógyhatását.

A mák gazdagon tartalmaz (csontépítő), magnéziumot, (OMEGA3) növényi zsírsavat, aminosavat, foszfort, kalciumot, káliumot és vasat. Hatását abban fejti ki, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; megállítja csontszövetek leépülését, és elkezdi újra építeni azokat. Elősegíti a magas vérnyomás csökkenését. Telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető vele a trombózis és embólia kialakulása is.

Normalizálja a vér koleszterin szintjét, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. Növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására.

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd hűtőben tároljuk. Az első hónapokban naponta minimum 1 evőkanállal fogyasszunk belőle. Később (a betegség súlyosságától függően) kétnaponként. Tekintsük olyan „gyógyszernek”, amelyet egy életen át szedni lehet.

Burgonya: az emésztés elősegítője

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni, hogy a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza, sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat.

Az édes burgonya  gyógyító hatása ismert a cukorbetegek számára is, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasszuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.

Cékla: élettani fontosságú

A cékla rákmegelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékony a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumorgátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőpermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers céklalé hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik.

A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is.

Bab: a veseműködés segítője


A bab fontosságáról se feledkezzünk meg! Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása sokrétű. Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését (ezért van nagy szerepe a betegségek megelőzésében). És ez még nem minden; segíti a vérkeringést, ez által segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését.

Lencse: aminosavak a szervezetnek

Nem gyakran fogyasztott étel a lencse, pedig kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van, mint a lencse. 25-28% igen magas a fehérjetartalma, és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos aminosavat, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, kevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.


Vöröshagyma, fokhagyma: immunrendszer-erősítők


A mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet! A vörös- és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi, és erősíti az immunrendszert.

Tíz, mellékhatásoktól mentes antibiotikum

Az antibiotikumok a leggyakoribb gyógyszerek közé tartoznak, melyek egyes fertőző betegségek esetén gyors, hatékony kezelést jelentenek tüneti szinten, de a szintetikus megfelelőik hatásukat általában nem fejthetik ki „büntetlenül”, nem úgy természetes társaik...

A gyógyszeripar által előállított antibiotikumok hátrányaként emlegetik, hogy hatásukat általában nem fejthetik ki „büntetlenül”, számos mellékhatást okoznak, és ezek némelyike súlyosabb lehet, mint maga az alapbetegség.

Ma már széles körben ismert például az antibiotikumoknak a bél- és immunrendszerre gyakorolt kedvezőtlen hatása, hogy csak ezt említsünk a káros következmények lajstromából. Mindenekelőtt azonban érdemes megfontolni, hogy előnyben részesítjük-e a szervezet számára minden esetben terhet jelentő szintetikus antibiotikumokat, a kiválóan hasznosuló és káros mellékhatásoktól mentes természetes antibiotikumokkal szemben.

Sok szaktekintély amellett foglal állást, hogy az antibiotikumok alkalmazását csak az életveszélyes fertőzésekre kellene korlátozni. Mindazonáltal nem az a cél, hogy saját kezünkbe vegyük az orvosok és egészségügyi szakemberek szerepét, hanem hogy segítsen megismerni a természetes terápiák előnyeit és lehetőségeit, laikusoknak és haladó gondolkodású szakembereknek egyaránt. Íme tehát a Top10 természetes antibiotikum!


Aloe vera

Hatóanyagok: vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, aminosavak, esszenciális zsírsavak, szaponinok, acemannán, ez utóbbit nagy dózisban a rák- és AIDS-terápiákban tesztelik.

Alkalmazási terület: fájdalomcsillapító, ellenállóképesség-javító, vértisztító, gyulladáscsökkentő, gombás fertőzések, bélrenyheség ellenszere, égési sérülések páratlan elixíre. Bőrápoláshoz széles körben alkalmazható oldat és regeneráló maszk formájában, hatékony ekcémák, psoriasis, neurodermatitis, acnék, különféle sebek és sérülések kezelésére.

Grépfrútmag-kivonat


Hatóanyagok: bioflavonoidok, glikozidok, naringin.

Alkalmazási terület: széles spektrumú antibiotikum, összesen mintegy 900 baktérium-,vírus és gombafajta ellenszere, ezért biztonsággal alkalmazható a legtöbb fertőzés esetén. Száj, garat, bél, hüvely területén kifejezetten jótékony, mivel ezek természetes flóráját nem károsítja, ezenkívül fogínyvérzés és -gyulladás, herpesz, acne, bőr- és körömgomba, candida albicans túlszaporodása esetén ajánlott. Mindig hígítva használandó! (Általános felületi fertőtlenítéshez is kiváló.)

Fokhagyma


Hatóanyagok: allicin, scordinin, garlicin, fitinsav.

Alkalmazási terület: vércukor- és vérnyomás-szabályozás, arterioszklerózis, trombózis (megelőzi az artériák és vénák meszesedését és a vérrögképződést), magas koleszterinszint csökkentése, bélfertőzések, Helicobacter pylori, gyomorfekély, epe megfelelő termelését és kiválasztását segíti, krónikus köhögés, tuberkulózis kezelésére.

Propolisz

Hatóanyagok: főként flavonok, flavonoidok.
Alkalmazási terület: allergia, fül-, orr-, torok, gégebetegségek, légúti megbetegedések, száj- és fogpanaszok, emésztőrendszer gyulladásai, fekélyei, húgyúti-, vese-, prosztata-, hüvelygyulladás, bőrbetegségek (herpesz, pikkelysömör, túlzott szarusodás, furunkulusok, szemölcs, tyúkszem, pelenkakiütés), zúzódások, fagyások, égések, általános immunerősítés.

Teafaolaj

Hatóanyagok: terpin, pinén, cimén, terpinén-4-ol, cineol.
Alkalmazási terület: általános felületi fertőtlenítés, acne, gyulladt bőr, herpesz, lázhólyagok, láb- és körömgomba, torokgyulladás, hörghurut.



Kakukkfű

Hatóanyagok: timol, karvakrol, borneol, tujanol, linalool, geraniol, cimol, pinén, flavonoidok.
Alkalmazási terület: olaja igen hatékony széles spektrumú antibiotikum, teaként immunerősítő, pajzsmirigy-aktiváló, idegnyugtató, elpusztítja a candida albicanst.

Vöröshagyma


Hatóanyagok: allicin, cikloallicin.
Alkalmazási terület: gyomor-, bélrendszeri panaszok, vese- és hólyaggyulladás, vesehomok, vesekő, vértisztítás, ödéma, prosztatagyulladás, arterioszklerózis, légúti megbetegedések, rákmegelőzés és kezelés.


Lapachokéreg


Hatóanyag: xiloidin.

Alkalmazási terület: gombás fertőzések (candida, bőr-, köröm, nemi szervek fertőzései), gyomornyugtató, fájdalomcsillapító.






Szegfűszeg


Hatóanyagok: eugenol, cariofillin.

Alkalmazási terület: olaja rendkívül erős, csak hígítva használjuk! Vírusos májgyulladás, tuberkulózis, bélférgesség, száj-, garatfertőtlenítés, fogfájás, fogínygyulladás.



Fahéj


Hatóanyagok: fahéjaldehid, eugenol mint fenil-propánok.

Alkalmazási terület: általános gombásodás, bőr- és bélgomba, vérzés- és fájdalomcsillapítás.




Forrás : itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése