2015. május 31., vasárnap

A Coca-Cola története

Többek között migrén, impotencia és emésztési zavarok ellen alkotta meg John Stith Pemberton a French Wine Coca névre hallgató gyógyhatású italát, mely mai néven Coca-Colaként ismert. Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata ezúttal az ismert ital történetét eleveníti fel.


1831. július 8-án született John S. Pemberton, aki vegyész végzettsége révén gyógyszerészként dolgozott - kivéve, amikor nem kényszerült a harcmezőre. Bár ez utóbbinak köszönheti lényegében a mai kor a világszerte ismert, sokak által szeretet, többek által kritizált üdítőitalt, a Coca-Colát.

A véletlen is beleszólt

Amikor 1865 áprilisában egy georgiai ütközetben megsebesült, sok más szintén harci sérülést szerzett veteránnal együtt a morfium rabjává vált. Ezt az állapotot azonban nem akarta tartósnak, így hát vegyész lévén elkezdett a függőség elleni gyógymóddal kísérletezni kokalevél kivonat és bor segítségével. Majd létrehozta a cocawaine italt, mely egy korzikai vállalkozó hasonló összetételű Vin Mariani nevű itala alapján keverhetett ki.

A kész elegyet a depressziótól, kábítószerfüggőségtől, alkoholizmustől szenvedő lakosság körében az alábbi szöveggel hirdették: az ital előnyösen hat azon "nők és mindenki más számára, akiknek a mozgásszegény munkájuk idegrendszeri kimerültséget okoz, akik gyomor-, vagy emésztőrendszeri problémákkal küzdenek, vagy azoknak, akik csak egy kis szellemi felfrissülésre, vagy egy kellemes, tiszta, stimuláló elegyre vágynak".

Ám 1885-ben Fulton megye és Atlanta alkoholtilalmat vezetett be, Pemberton így kénytelen volt az ital alkoholmentes változatát is elkészíteni, a karamell-színű, illatos üdítőital-szirupot. Azonban egy véletlen baleset következtében széndioxid is került az elegybe, és így sikerült végül megalkotnia a mai ismert üdítő ősét. Az eredetileg gyógyhatású keveréknek szánt ital legelőször 1886. május 8-án Atlanta legnagyobb patikájában, a Jacobs gyógyszertárban került forgalomba kimérős formában, poharanként 5 centért.


Az első lépések a világhír felé

Pemberton üzleti partnere és könyvelője, Frank M. Robinson javasolta a Coca-Cola elnevezést, mondván, hogy "a két C betű jól mutat a reklámokban", és ő vetette papírra különleges kézírásával a mára híressé vált védjegyet is. Sőt, ő volt az, aki saját kezével írta az üvegekre a feliratot is. Pemberton emellett számos más információt is megjelentetett a terméken elsősorban annak egészségre gyakorolt hatásáról. Saját készítményét úgy pozícionálta, mint egy finom, friss üdítőt, egy szellemi frissítőt, ami gyógyítja a fejfájást, enyhíti a kimerültséget és nyugtatja az idegeket. Az első évben napi átlagban 9 pohárnyi kóla fogyott el.

Már ebben az évben, 1886-ban megjelent az Atlanta Constitution apróhirdetési rovatában az első Coca-Cola reklám, az "új és népszerű, gépről tölthető italt" népszerűsítve. A kezdet kezdetén a reklám technikája meglehetősen egyszerű volt, viaszosvászon felirat hirdette a gyógyszertár vászonernyőjén: "Drink Coca-Cola!"- azaz "Igyál Coca-Cola-t!"

1887-ben a morfiumfüggő Pemberton cégének egy részét eladta Asa Griggs Candler-nek, aki 1888-ban megalapította a Coca Cola Corporation-t. Ebben az évben Pemberton az ital értékesítési jogait másodszor is eladta, ezúttal J. C. Mafield, A. O. Murphey és E. H. Bloodworth üzletembereknek. Így már három különböző cég gyártott Coca-Colát. Mindezzel egy időben Pemberton alkoholista fia, Charley Pemberton is elkezdte a termék saját változatát árulni.


Hamis aláírás és narkotikumok

A helyzet tisztázása érdekében John Pemberton kijelentette, hogy a Coca-Cola név tulajdonosa a fia, Charley, ám a másik két gyártó továbbra is használhatja a Coca-Cola receptjét. 1888 nyarától kezdve tehát Candler a saját kóláját Yum Yum és Koke néven árulta. Miután az egyik márkanév sem vált be, Candler nekikezdett a Coca-Cola márkanév peres megszerzésének, hogy így lehetetlenítse el a másik két konkurensét. A recept kizárólagos jogát megvásárolta John Pembertontól, Margaret Doziertől és Woolfolk Walkertől. John Stith Pemberton egyébként nem ismerhette meg a találmányában rejlő lehetőségeket, hiszen 1888. augusztus 16-án, 57 éves korában meghalt. A cég részvényeit pedig még ebben az évben felvásárolta Asa G. Candler.

A Wikipedia szócikke szerint Pemberton eredeti receptje szerint egyébként egy gallon (3,8 liter) kólasziruphoz öt uncia (140 gramm) kokalevelet kellett keverni. Candler 1891-es receptje ezen lényegesen változtatott, és csak tizedannyi kokalevelet írt elő. Az 1903-es receptváltásig egy pohár Coca-Colában nagyjából kilenc milligramm kokain volt. 1904 után friss kokalevelek helyett a Coca-Cola már kokainkivonás utáni leveleket használt, és a kokainszint mikroszkopikus méretűvé csökkent. A Coca-Cola a mai napig is ilyen narkotikum-mentes kokaleveleket használ a kólaszirup gyártásához.

Forras :  innen...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése