Kaffka Margit

Mindmáig ő a legnagyobb magyar író-költő asszony: a Nyugat nagy nemzedékének első vonulatába tartozik, legjobb regényei a lélektani epika nagyszerű hazai példái, A lélek útjait nyomon követve a dzsentriosztály szükségszerű összeomlásának társadalomképét hagyta ránk. Úgy indult a nemesség és a polgárság felől, hogy eljutott a szocializmus vallásáig, amikor mielőbb művészi hitet tehetett volna, a járvány harmincnyolc éves korában elragadta. Apja polgári értelmiségi család sarja, anyja ősnemesi família leánya, együtt örökli a régi világ és a liberalizmus, a polgári forradalmak hagyományát. Apai részről dédnagybátyja az a Lauka Gusztáv, aki Petőfi egyik legjobb barátja volt, és egy ideig népszerű, biedermeier hangulatú költő. Másik oldalról a nagynénje az akkoriban ünnepelt színésznő, Hegyesi Mari. A korán árvaságra jutó leány tehát gazdag emlékek és művészi bátorítások hordozója. De szegény leány, aki örülhet, ha apácaiskolában kap ingyenes helyet, és úri származása ellenére rákényszerül a kenyérkeresetre, legalább addig, míg férjhez nem megy (és ne feledjük el, hogy ez még a múlt század végén van, amikor polgári vagy éppen nemesi leány számára vagy megvetettséget, vagy különc hírt, de legalábbis jó társaságon kívülállást jelentett, ha pénzkereső foglalkozása volt). A legtermészetesebb út volt a némiképpen mégis megbecsült munka felé, ha pedagógusnak megy. Így előbb tanítónői oklevelet szerzett, majd továbbtanult, és polgári iskolai tanárnő lett. (A polgári iskola a mostani általános iskola felső négy osztályának felelt meg; a fiú-polgárik főleg a szegényebb néprétegek iskolái voltak; a leánypolgári azonban általános jellegű volt, mert a legtöbb nőt ennél magasabb iskolába akkor még nem járatták.) Huszonkét éves korától kezdve csaknem élete végéig gyakorló tanár volt, férjhezmenetelekor sem hagyta abba a dolgozó nő életét, szeretett tanítani, néhány színvonalas tankönyvet is írt. Ifjúkorától fogva verseket ír. Élményei lázongóvá teszik, és a költészetben is keresi az újat. A hagyományossal szakítást kezdetben, a századfordulón, Kiss Józsefben, Heltai Jenőben, Makai Emilben találja meg. Korai versei az ő hatásukat mutatják, és Kiss József örömmel is ad helyet a fiatal költőnőnek A Hét hasábjain. De Bródy és Gárdonyi folyóirata, a Jövendő is közli a verseit. Tehát már akkor felfigyelnek rá, amikor még vidéki tanárnő (Miskolcon), és hamarosan sikerül is az irodalmi központ közelébe kerülnie: előbb Újpesten, majd az Angyalföldön tanít. Bekerül az irodalmi körökbe, ahol a hangadók azonnal felismerik egyéni hangját. Mert Kaffka Margit kezdő korában sem utánzója azoknak, akik hatnak rá, van egy senki másra nem emlékeztető, akkor nagyon is modern témavilága: a társadalomba kivetett, védtelen leányé. A női méltóság igénye jelenik meg vele irodalmunkban. Első házassága nem sikerül, hamarosan el is válik, de második férjével megtalálja a magánélet összhangját. Ez a második férj Balázs Béla öccse, nagy képzettségű orvos-biológus, szakmáján túl is igen kulturált, irodalmi érzékű, feleségét megértő férfi. A sógor, Balázs Béla pedig ez időben már a meginduló Nyugat első nagy gárdájához tartozik. És oda tartozik Kaffka Margit is. A Nyugat megindulásakor túllép korábbi éveinek hatásain, lenyűgözi Ady költői nagysága, de elragadja az egész költői nemzedék impresszionista-dekadens-nagyvilági hangja is. Lelkesen lép közéjük, és lelkesen fogadják: a Nyugat első számától egészen korai haláláig a nagy folyóirat munkatársa. Ott alakul, formálódik költészete, amelyben sajátosan találkozik a hétköznapi apróságok meghitt megragadása a szecesszió stílromantikájával. Idővel eljut az akkor nagyon modernnek érzett szabad versekhez is, de végső éveiben visszakanyarodik a dalszerű rímes versekhez. Ha csak verseket írt volna, emléke úgy marad fenn, mint a Nyugat első nemzedékének egyéni hangú költője, talán a legkitűnőbb magyar költőnő.

Kaffka Margit azonban ennél is több. Mert költői életművénél jelentékenyebb, amit prózában alkotott. Korai kisepikái — novellák, karcolatok — még inkább a költőre vallanak, de már készülődik bennük az író gazdag, színes, halk rezdüléseket ábrázolni képes stílusa. Ady hatása és a Nyugat körének világnézeti tudatosító ereje kellett ahhoz, hogy Kaffka felismerje emlékeiben a társadalom válságára jellemző mozzanatokat. 1911-re készül el legnagyobb műve a Színek és évek, egy gazdag lelki életű, de körülményei folytán minduntalan megalkuvásra kényszerülő asszony története. A regény hősnője nem azonos a meg nem alkuvó írónővel, de történetében mégiscsak sok az önéletrajzi mozzanat. Lélektani regény, de úgy, hogy azt a társadalmat marasztalja el, amelyben az ábrázolt lélek vergődik. A történetet az teszi hitelessé, hogy az írónő rokonszenvezik azokkal a nemesi hagyományokkal, amelyeknek elmúlását szükségszerűnek mutatja be, és szereti azokat a polgári eszményeket, amelyekről megmutatja, hogy az adott körülmények között menynyire alaptalanok. A Színek és évek tragikus összkép, de nem vezet egyéni tragédiához. A következő nagy mű, a Mária évei azonban már az önálló utat járó asszony tragédiáját ábrázolja. Közben novellák és kisregények egész sorát írja, szinte körképét adva bennük a női sorslehetőségeknek a századforduló Magyarországán. Kiindulása mindig a lélekábrázolás, néha — mint a Csöndes válságok kötet kitűnő novelláiban — nem is lép túl a belső világ mesterien árnyalt ábrázolásán. De ahogy az évek haladnak az első világháború felé, a pszichológia egyre inkább csak kiindulópont, amely a társadalmi kérdések feltárásához vezet. Az Állomásokban már a század kezdetének forradalmi szándékait akarta ábrázolni, de túl közel volt még ahhoz, hogy igazi nagy társadalmi regényt kerítsen tárgyából. A háború kitörése felháborítja. Férjét is katonának viszik. Egymás után érkeznek a hírek ismerősök haláláról. A költőnő előbb csak kétségbeesett, majd pacifista versekkel válaszol. De egyre jobban érti, miről van szó. Hiszen jó barátja Adynak is, aki nagyon jól értette, miről van szó. Kaffka Margit tehát várni kezdi a forradalmat.

... Színek és évek ... Egy nyugodt, tán kiábrándult, da megbékült szép öregasszony emlékezik... A múltra, emberekre, eseményekre, melyeknek körforgását egy színjolttá mosta a megbékítő emlékezés. A múlt palettája békés akvarellt ígér, a minden földi dolgon túl lévők szelíd bölcsességét, de a kép színfoltja: a vérpiros, a szűzfehér, a szelíd kék, a méregzöld s a reménytelen fekete kontrasztjai - tán a művész akarata ellenére - gondolkodtatnak, keserítenek, lazítanak. „Szép, nagy csendesség van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy tovább az élet, baj, osztozás, iparkodások, és ha néha kicsit felé nézek, elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen kíváncsiak rá, hogy mi fog velük történni holnap vagy holnapután... Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép... így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak. Ilyen harangszós, meleg, magános délutánokon." Pórtelky Magda sorsa, emberi-női tragédiája nemcsak egyéniségében rejlik. Sőt egy „elkészültebb korban" egyéniségének értékes, előremutató vonásai kerültek volna felszínre. S itt, ebben a regényben jut el Kaffka ember- és valóságábrázolásának csúcsára. Az impressziók színes emlékképei mögül követelő erővel tör fel a súlyos realitás, a művésznek az a felismerése, hogy az asszonyi élet börtönéből a kiút csak a társadalmi korlátok ledöntésén keresztül vezet. Kaffka művészi erejét példázza hogy ok-okozati összefüggésbe tudta hozni egy asszony hulló életét a dzsentri pusztuló világával. A szintézis megteremtésével a századforduló Magyarországának legjelentö sebb társadalmi kulcsproblémáját ragadta még. Pórtetky Magda alakját a századvégi dzsentri gazdagon ábrázolt világa veszi körül.
A dzsentri-kérdés a tőkés-földesúri Magyarország rákfenéje volt a századforduló idején. 1848 után, mikor a nemesi kiváltságok megszűntek, s az ezer holdak egyre inkább kicsúsztak a volt nemesi birtokosok lába alól, a magyar urak ezt a változást nem akarták észrevenni, nem akartak változtatni sem régi gondolkodásmódjukon, sem életmódjukon. „Emberséges embernek maga fészkébe' van legtöbb becsületi!" - mondta Pórtelky Abris, az apai nagybátyám, aki életében, pedig idestova hatvanéves, soha által nem ment a vármegye határán. A láp megetti, eldugott ősi falut, Pórtelket is csak megyegyűlés vagy családi soka-dalmak idején hagyta el, vasúton, úgy mondták, nem ült még soha." Dolgozni egyáltalán nem akartak, a fizikai munkát lenézték, a kereskedelmi és produktív ipari tevékenységet magukhoz méltatlannak tartották. Görcsösen fenn kívánták tartani régi életüknek legalább a látszatát, külsőségeit. Elárasztották az állami és önkormányzati hivatalokat, a politikai élet és a katonai apparátus vezető posztjait. A dzsentrik az arisztokrácia riválisaként és egyben társadalmi támaszaként - meghatározták a társadalmi érintkezést, a feudalizmusból visszamaradt gondolkodásmód és társadalmi szokások elemeit továbbéltették az imperializmus korszakában is. Élesen elkülönültek a lakosság nagy többségétől, a munkásoktól és parasztoktól, a nemzeti egység kiteljesítésének útját járó népek, a románok, szlovákok, horvátok haladó mozgalmaival szemben a leganakronisztikusabb nacionalizmussal viseltettek. Az arisztokráciával s az ipari nagyburzsoáziával együtt ők alkották a „magyar úri társadalom" bűvös és zárt kasztrendszerét, melyből még az értelmiségi középrétegeket is kizárták. Nemcsak társadalmilag volt már romlott ez a világ, hanem erkölcsileg, sőt, fizikailag is. Baradlay Richárdtól, Noszty Ferin keresztül, Pórtelky Csabáig vezet az út.
Sokan azt mondják, hogy Kaffka kritikailag, de fájó együttérzéssel szemléli a dzsentri pusztulását. Nem szabad azonban Kaffkát Pórtelky Magdával azonosítanunk. Az ábrázolás hitelét éppen az adja meg, hogy a benne élő színes emlékképeiből ismerkedünk meg egy világgal, egy olyan világgal, melynek ő is - annak' idején - cselekvő részese, szenvedő áldozata volt. Az emlékező szelíd ecsetkezelése azonban nem változtat az elkészült tabló sötét tónusán.
Az öregedő Pórtelky Magda lányainak már más jövőt szán. „Kislányaim, lelkeim, csak ti tanuljatok! Mindenáron, mindenáron! Ne csináljatok ti semmit a ház körül, majd főzök, seprek, takarítok én, az én kidolgozott kezemnek, szétment, elhanyagolt testemnek már úgyis mindegy. Ti csak készüljetek szebb, diadalmaskodó, független életre; magatok ura lenni, férfi előtt meg nem alázkodni, kiszolgáltatott mosogató cselédje, rugdosott kutyája egynek se lenni. Csak tanuljatok, mindent, ha az utolsó párnám is adom érte."

Eddig sem volt idegen a publicisztikától, de most feladatának érzi.  Világnézetének módosulása versein is jól érződik. Érdekes, hogy ez időben tér vissza a szabad versektől a rímes versekhez, holott ez időben a szabad versnek még forradalmi íze volt. Kaffka Margit költészete azonban tartalmában, eszméjében forradalmasodik. S ami ennél is fontosabb: elbeszélő prózája egyre inkább kifejezetten társadalmi témák felé fordul. Ekkor írja utolsó regényét, a Hangyabolyt, amely egy apácaiskola zárt körében mutatja meg mesteri módon a társadalmi kapcsolatokat (1917). A zárt kör a nagyvilág jelképévé nő. És közben gyűlnek azok a végső novellák, amelyek 1918-ban A révnél címen jelennek meg. Itt elmarad a stílus impresszionizmusa, a fogalmazás fegyelmezetten szabatos, és habár az alakok lélektani ábrázolása kitűnő, a cél mégis mindenütt a társadalomkép. Kaffka Margit elérkezett művészi útjának új állomásához. De nem volt folytatás. Október végén még lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat. Novemberben pedig jött a spanyolnátha, amelynek napok alatt számlálatlan tízezrek estek áldozatul. Megkapta Kaffka Margit is, megkapta egyetlen kisfia is. December elsején mindketten meghaltak. De az életmű mégsem torzó. Költőnek is, prózaírónak is a Nyugat első vonalában van a helye. A Színek és évek pedig beletartozik a legjobb magyar könyvek jegyzékébe.

Forras : innen...