Napjainkban, az okos-telefonok korában, amikor a pontos időt már az interneten ellenőrizzük, a karórák egyre inkább ékszerekké, öltözetünk díszítő elemévé, egyéniségünk kifejezőjévé válnak. Ám felmerülhet bennünk a kérdés: az óra mint időmérő szerkezet vajon milyen múltra és előzményekre tekint vissza.
A mai értelembe vett első hordozható órák Peter Henlein műveként 1500 körül jelentek meg. Ezek voltak az úgynevezett "nürnbergi tojások". Ezek a zsebórák ősei voltak, bár inkább tarisznyákban mint zsebben vitték magukkal azok, akik ilyenekkel rendelkeztek Később, az 1500 -as évek vége felé fokozatosan kialakult a ma is használatos kerékbillegő-szerkezet. A hajszálrugót kutatásai "melléktermékeként" 1675-ben Huygens fedezte fel, gyakorlatilag egy időben az angol Robert Hooke-val (az angol szakirodalom máig Hooke-t tartja az elsőnek). Ezzel megszületett a hordozható órák ma is ismert szabályozó eleme. Ezen a ponton már élesen szétválik a stabil állóórák és a hordozható órák fejlődése. Az állóórákat forradalmasította a Galileo Galilei által 1583 körül felfedezett inga. Ennek felhasználásával az első valóban használható ingaórát szintén Huygens készítette el 1657-ben. Ez volt a világ első igazán pontos, csillagászati mérésekre is használható (és használt) órája. Ezek az első órák még hatalmas méretűek voltak.
A megoldás az lett volna, ha egy pontos órát vihetett volna a hajó magával, és a nap helyi delelésének és az otthoni időnek az összevetésével meghatározható lett volna a földrajzi hosszúság. De ez bizony nagyon pontos, az akkori utak sokszor több hónapos, esetlegesen akár egy éves hosszúságát figyelembe véve legfeljebb napi néhány másodperc eltéréssel működő óra kellett. Ennek a megoldására 1714-ben Anna királynő jelentős, 20000 fontos pályázatot írt ki pontos óra kifejlesztésére. Ez akkor nagyon komoly összeg volt, el is indult a versengés. A pályadíjat az időközben technikatörténeti fogalommá vált John Harrison nyerte el (aki Graham műhelyében tanult), gyakorlatilag egy élet munkájával, négy különböző konstrukció kidolgozásával. Valójában az ő konstrukciói és órái nem terjedtek el de munkája és tapasztalatai utat nyitottak az utána jövőknek. Például a francia Pierre Le Roy –nak, aki 1750 körül feltalálta a kronométer gátszerkezetet. A minőség javításában szintén nagy jelentőséggel bírt, hogy 1704-ben. Nicolaus Fatio genfi órás bevezette a drágakő csapágyak alkalmazását az órákban. Erre az a felismerése vezetette rá, hogy azonos keménységű anyagok sokkal jobban koptatják egymást, mint az eltérő keménységűek. [forrás: mvltrade.hu. Antal Péter]
Az 1800-as évek második felében születtek meg a Rieffler ill. Strasser féle szabad gátszerkezetes csillagászati ingaórák. Ezek zárt burkolatban, kompenzált ingákkal működve elérték a napi 0.006 - 0.01mp pontosságot, amely körülbelül évi 2-3mp eltérést jelent. (Erre még a mai kvarcórákból is csak a magas árú stabil laboratóriumi példányok képesek. Ez valahol a mechanikus órával elérhető pontosság csúcsa.) Az első karórát, az 1847 –ben alapított Cartier cég gyártotta 1904 –ben, mégpedig egy Alberto Santos-Dumont nevű pilóta megrendelésére. A pilóták a repülésre koncentrálva értelemszerűen nem tudtak zsebórákat használni. Tőlük vették át a karórák használatát a XX. század első évtizedeiben a hétköznapi életet élő polgárok.
Az óra fejlődésében a következő lépés a tisztán elektronikus időalap kialakítása volt. Ezen irányú kutatások egyik eredményeképpen született meg a kvarcóra. Az első kvarcórát 1928-ban Morrison készítette. Ez még elektroncsöveket használó, ruhásszekrény méretű, mázsás szerkezet volt, de már ez is napi 0.001s járáseltérést tudott produkálni. A kvarc karóra a 60-as évek végén - a japán SEIKO műveként - jelent meg. Itt már a ma szabványosnak tekinthető 32768 Hz frekvenciájú kvarckristályt alkalmazták. (Az első kvarc-oszcillátoros karóra 1968-ban jelent meg, ez volt a Seiko Astron modellje.) Innentől a fejlődés rohamossá vált. Egymás után jelentek meg a mind tetszetősebb kivitelű és egyre modernebb rendszerű karórák (amivel párhuzamosan megmaradt az érdeklődés a mechanikus órák iránt is).
Nyolc érdekesség az órákról
1. Babilonban és Egyiptomban már az i.e. 4. évezredben használtak különböző nap- és árnyékórákat. Sok ezer évvel ezelőtt Egyiptomban például az obeliszkek is napóraként funkcionáltak. Az oszlopszerű építmények árnyékából bárki leolvashatta az idő múlását.
2. A középkori szerzetesek körében népszerű gyertyaóráról – melyeken a vízórához hasonlóan behúzott sávok mutatták az eltelt időt – elsőként egy 520-ban keletkezett kínai vers tett említést.
3. A homokórák eredete az ókori görögök és a rómaiak időszakába vezet. Később, a 14. században Európa-szerte megjelentek a mechanikus órák a városok tornyaiban. 1336-ban Milánóban, 1350-1370 között pedig Firenzében, Bolognában, Ferrarában, Nürnbergben és Párizsban is elkészült az első toronyóra.
4. A közmegegyezés szerint a világ legrégibb, ma is működő órája a Salisbury katedrálisban található, 1386-ban készített toronyóra.
5. Bár a témával kapcsolatos források hiányosak, sok szakértő Peter Henlein (1485-1542) nürnbergi lakatost tekinti az első zsebóra készítőjének.
6. Az első, valóban időmérésre használatos férfi karórát 1904-ben, egy pilóta barátja kérésére készítette el Louis Cartier.
7. Az ingaórákat az 1930-as években felváltották a kvarckristály alapú órák, amelyek még a továbbfejlesztett ingaóráknál is jóval pontosabban mutatták az időt.
8. A világ első kereskedelmi forgalomban kapható kvarc karóráját 1969 –ben készítették Japánban.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése