Ki volt Rózsa Sándor? A legtöbb embernek az ugrik be, hogy egy betyár volt, vagyis gyakorlatilag egy pusztán élő, saját bandájával fosztogató bűnöző, akit - a gazdagok kifosztása és az elnyomó állam megleckéztetése okán – a nép eközben népi hősként is tisztelt. Az összkép azonban ennél sokkal árnyaltabb. Rózsa Sándor (1813-1878) életét maga a történelem osztotta szakaszokra, melyekben mindvégig a hős és a köztörvényes bűnöző vékony határvonalán egyensúlyozott. Az 1848/49 –es forradalom és szabadságharc kettéosztotta életútját: a harcokat megelőzően a magyar alföldi tanyavilág egyszerű bűnözője volt csupán, ám a szabadságharc alatt betyárseregével Kossuth megbízásából harcolva, pozitív háborús hőssé magasztosult. Aztán a forradalom után újra bűnözővé változott, ám ekkor már Magyarország felett önkénnyel uralkodott az elnyomó Ausztria, így a hatalom ellenében tevékenykedő – rabló, fosztogató – Rózsa Sándor a nép szemében a harcos ellenállás szimbóluma lett! A szabadságharcban megvert és megalázott ország egyetlen, továbbra is harcoló fia, a meg nem alkuvó nép gyermeke azonban nem kerülhette el a börtönt. Összesen 11 évnyi rabsága alatt azonban minden megváltozott az országban: hazánk kiegyezett az osztrákokkal, így a szabadulása után 1868 –tól újra rablóvá változó Rózsa már inkább teher és felesleges kockázat volt mindenki számára. Újabb elfogása után, 1872 –ben végleg börtönbe került, és ott is halt meg 65 évesen.
Rózsa Sándor az 1848/49 -es szabadságharc előtt
Rózsa Sándor 1813-ban született Szegeden. Ahogy a mai betyárvezetők, úgy ő is "muszájbetyár" volt, tehát a hatalom kényszerítette arra, hogy ütközzön a törvénnyel. Anyját Sánta Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mert lólopásért felakasztották. Mindez nagy hatással volt életének további alakulására, ahogy az is, hogy élete első botlása miatt igazságtalanul, túlzottan szigorú büntetéssel sújtották. Kiskunhalas határában két meddő tehén ellopása miatt 1836-ban indult ellene eljárás 23 éves korában, ekkor került a szegedi börtönbe. A hosszú évek letöltése helyett innen megszökött és futóbetyárrá lett (sőt bandavezér) s hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. Üldözői közül két katonát és egy makói csendbiztost is megölt. Az alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket, de bármikor érkezett a szegedi tanyavilág bármelyik tanyáján kapott ételt és szállást. Legendás alakját a tanyák népe tisztelte, üldözői elől rejtette. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni. Azonban a kérvényt elutasították.
Rózsa Sándor a szabadságharcban
1848 nyarán személyesen Kossuth Lajos kereste meg a szegedi betyárvezért, mert a honvédség nem bírt az Ausztria által ellenünk felbiztatott, Délvidéket megszálló, kegyetlenkedő szerbekkel. Rózsa Sándor vállalta a felkérést, hogy védje meg a hazát, cserébe amnesztiát, menlevelet kapott, amelyet Kossuth maga állított ki. Így 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fős szabadcsapatával, amellyel országos hírre tettek szert. Még a pesti lapok is arról írtak, hogy csodájára járnak az emberek Rózsa Sándor 150 fős betyárseregének, amely sorra vonult be a délvidéki városokba. A betyárok egytől egyik daliásak, erősek voltak, duzzadó izmokkal. A legszebb lovakon ültek, hiszen a puszta legszebb lovai nekik jártak. Bő gatyájuk, ingjük lobogott a szélben, kalapjuk alól tüzes szemek néztek az ámuló nép fiaira és a betyárok iránt azonnal szerelemre lobbanó leányokra. A délvidéki honvédek vezetője, a legendás Damjanich János tábornok is elismerően szólt a betyárseregről, amely a strázsai csatában rommá verte a szerb túlerőt. A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerb granicsároknak esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar betyárokkal szemben, akik az ólomvégű ostorokkal kicsapták a szemüket, vagy a nyakuknál fogva rántották le őket a lóról. (A granicsárok, a déli határvidéken élő szerb határvédő parasztkatonák voltak, akiket a bécsi császári udvar kiváltságokkal halmozott el, és ezért cserébe a királyhoz való feltétlen hűséget és a határokon védelmet kértek, főleg a törökökkel szemben. A szabadságharc idején esküjükhöz híven Ausztriát támogatták a magyar szabadságharc ellenében.) A strázsai csata után 637 szerb halott maradt a csatamezőn, miközben nincs arról adat, hogy egy betyár is meghalt volna. Miután azonban Kossuth felkérte Rózsa Sándorékat, hogy büntetőszázadként tegyenek rendet néhány délvidéki szerb és román faluban, a kényes, főleg német származású honvédtisztek panaszkodni kezdtek a betyárokra. Tény, hogy a puszta fiai Rózsa Sándoron kívül senkire sem hallgattak, ráadásul szerettek jókat inni, gyakran verekedtek és a szép nőket sem vetették meg, emiatt a katonaemberek szemében fegyelmezetlennek tűntek. Panaszkodásaiknak akkor lett meg az eredménye, amikor a románok lakta Ezeres községbe küldte Kossuth a betyárokat azzal az utasítással, hogy csapjanak oda a falu lakóinak, akik a román ortodox pópa felbiztatására megölték a magyar jegyzőt. A betyárok ennek megfelelően, büntetni mentek: felgyújtották a községet, közel 40 románt megöltek, az ortodox pópát pedig fordítva felültették egy szamárra és fel-alá kergették a faluban, miközben a rekvirált bort itták. Rózsa Sándorék elvégezték, amivel megbízták őket, ám a betyársereget a botrányok miatt mégis leszerelték. A betyárok feloszlatását Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztos rendelte el 1848 végén, így az 1849 -es harci eseményekben már nem is vettek részt.
Rózsa Sándor a szabadságharc utáni években
Leszerelése után Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnősült. Ám a szokványos életet nem bírta sokáig, így 1850 –től újra a Szeged környéki tanyavilág közismert bandavezére lett és újra összehívta a korábbi, legendássá vált betyárseregét. Ezúttal a megvert, és a szabadságharcban megalázott, legyőzött magyar nép, valódi hősként tekintett Rózsa Sándor csapataira, hiszen a meg nem alkuvó, továbbra is harcot vállaló hazafit látta benne, aki rengeteg borsot tör az elnyomó Ausztria orra alá. Bár az 1850-es években több bűntényt is elkövetett, mégis naponta imádkozott, sohasem káromkodott, és mindenki úgy érezte, hogy a köznépnek igazságot osztott, hiszen a hatalmaskodókat megbüntette és legalább 100 - 200 fős betyárseregével Ausztria önkényuralmát is gyengítette.
Közben az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés (ma ezt terrorizmusnak hívják) irányítója, így elfogatása érdekében a bécsi udvar szokatlanul magas, 10 000 pengő vérdíjat tűzött ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben árulás áldozat lett! komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda és áruló kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett. A büntetést 46 évesen, Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. Az életfogytig tartó rabságot a történelem újabb fordulata miatt úszta meg, hiszen Magyarország és Ausztria 1867 –ben kiegyeztek egymással, így a jobbára politikai bűnözőként számon tartott Rózsa Sándor is szabadulhatott. 1868-ban amnesztiával engedték el büntetését. Összesen 11 évet töltött börtönben: 1857 és 1868 között! (Rózsa Sándor annyira karizmatikus és közismert személyiség volt, hogy kufsteini rabsága alatt rengetegen akarták látni. Szabályos látványossága volt a börtönnek.)
Rózsa Sándor életének utolsó szakasza a rabság után
Szabadulása után, immáron 55 évese, sokadszorra is megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Az elnyomó Államot csapolta meg: Postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Nevezetes a Kistelek melletti rablása, melynek során a síneket felszedve siklatták ki a vonatot. A vonaton utazó vadászkatonák hét társát lelőtték, Sándor térdét egy golyó roncsolta, így rövid időre megint elfogták, de képes volt megszökni. A szabadkőműves nagymester, Ráday Gedeon pandúrfőnök végül csapdába csalta, azt ígérve Sándornak, hogy végre felhagyhat a bujkálással és jó oldalra állhat: pandúrvezető lesz Szegeden. A betyárkirálynak mindig ez volt a vágya, ezért besétált az aljas kelepcébe. Amikor bezárult mögötte a szegedi vár kapuja, szuronyok meredtek rá. Az 1872-es per során életfogytig tartó rabságra ítélték. 1873-ban került a szamosújvári börtönbe, ahol vezérnek kijáró tisztelet övezte. Fogsága kezdetén szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, és a gümőkór mely megtámadta szervezetét végül 65 évesen elpusztította 1878 november 22 –én a legendásan erős és legyőzhetetlen betyárvezért.
Harmat Árpád Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése