2015. szeptember 2., szerda

Picasso botrányos szerelmei


Picasso lételeme volt a szerelem, nem tudott meglenni nőtársaság nélkül. Életének kilencvenkét évében nyolc hölgy játszott meghatározó szerepet, de rajtuk kívül több nő akadt még a palettáján. Állítólag az összes feleségét megcsalta, előfordult, hogy egyszerre több szeretőt is tartott. Minden művészi korszaka egy-egy újabb nő színre lépésével hozható összefüggésbe. Sokak szerint ez eredményezhette kivételes életművét. Az egyes nők iránt tanúsított érzelmeit követhetjük nyomon az alkotásain is: szeretetének, gyűlöletének, örömének és boldogtalanságának rendkívüli sokszínűségét. Az ábrázolt nők Picasso lelkivilágának hordozóiként jelennek meg a képein.

Az első szerelem – Madeleine

Picasso fiatalkori szerelme Párizsba érkezése után Madeleine volt, akit legtöbbször anyaként ábrázolt. Kettejük kapcsolatát a szeretet és barátság meghittsége jellemezte, ezt érezhetjük a róla készült képek láttán, mint A nő ingben címűn. A fiatal festőt azonban hamarosan beszippantotta a nagyvárosi élet hangulata, és ezáltal képei is megváltoztak.

A nő ingben

A Picassót a hölgyek ihlették feledhetetlen életművének alkotására és kitűnő üzletet is hoztak, ő azonban többször hangoztatta tömör és a női nemről nem túl hízelgő véleményét, miszerint minden nőtől csak azt várta el, hogy „legyen szép és fiatalos”. Pablo Picasso 92 évesen halt meg, és óriási vagyont, becslések szerint több mint 1 milliárd dollárt hagyott maga mögött.

 Maya, az örök

Picasso számára a nők mellett a gyermekek is mindig fontos téma voltak, legszebb képei saját utódairól születtek. Ezek még a legborzalmasabb lelki korszakaiban is életkedvet sugároztak. Lányáról, Mayáról több portrét is festett, mindig játék közben ábrázolva őt, többek között a Maya babával című festményen. 
Női testek brutálisan – Fernande

A művész első „komolyabb” kapcsolatát Fernande Olivier jelentette, aki nem éppen férfiideálként emlékezett vissza rá: „Alacsony, fekete, zömök, nyugtalan és nyugtalanító. Félszeg mozdulatok, nőies kéz, szegényes göncök.” Picasso a kék korszakából ekkoriban lépett át a rózsaszínbe, és megalkotta a kubizmus első és egyben legjelentősebb művét, az Avignoni kisasszonyokat. Ez a női testek brutális ábrázolásával annyira provokatívvá sikeredett, hogy éveken át nem is merte bemutatni a nagyközönség előtt.

Avignoni kisasszonyok

A titokzatos hölgy, akinek soha nem látni az arcát

Picasso nem az erkölcsösségéről és pláne nem a hűségéről volt híres. Harmadik szerelme ugyanis Fernande barátnője, Eva, azaz Marcelle Humbert volt. Ő a festő egyetlen olyan szerelme, akiről nem készült portré, de a rá utaló „Ma Jolie” kifejezés több képén látható. A kapcsolat tragikus véget ért, Eva fiatalon meghalt. A magába roskadt művész festményei kétségbeesett szomorúságot tükröztek, és Picasso két évre visszavonult.



A trónörökös születése

Picasso Eva halála után nem sokkal megismerte Olga Koklovát, a soron következő feleségét. Ekkoriban, 1917 után született meg a híres Harlequin-sorozat, amelynek egyik legismertebb darabja a Harlequin gitárral. Nagy hatással volt rá új oldalbordája, akiről az Egy hermelingalléros nő című portrét készítette. Olgától született első fia, Paulo. Az orosz hölgy által preferált konvencionális polgári ízlésre Picasso hamar ráunt, és zavarta az asszony megszállott féltékenysége is. Mindez rányomta a bélyegét a házassága alatt született alkotások hangulatára is: boldogtalanság és hiábavaló vágyakozás volt rájuk jellemző.


A nőfaló kosarat kap

A „Mester” amint öregedett, úgy egyre fiatalabb lányokat választott társul. 1928-ban berobbant az életébe egy 17 éves lány, Marie-Thérèse Walter, aki először modellje, később szeretője, majd élettársa lett a nála harminc évvel idősebb férfinak. Közös gyermekük is született, Maya. Marie volt az egyetlen nő Picasso életében, aki nem intelligenciájával, hanem szexuális vonzerejével fogta meg a férfi fantáziáját, és tíz éven át sok száz rajzra ihlette. Felesége, Olga halála után kérhette csak meg a kezét, ő azonban ekkor már nemet mondott. Az imádott nőt legtöbbször alvás közben, lehunyt szemmel festette meg. Marie-Thérèse ihlette például Az olvasmány című képet.




Hisztéria és borzongás – Dora

Marie-t újabb szerető követte: Dora Maar fotóművésznő, akit a festő hisztériás rohamoktól szenvedő, síró nőként ábrázolt festményein, a megtestesült szenvedés jelképeként. A borzadály és a humor egyszerre jelenik meg ezeken a képeken.



A kékszakáll

Picasso – hűen önmagához – ismételten fiatal, 21 éves lányt választott magának, ezúttal egy festőnőt, Françoise Gilot-t, aki két gyermeket szült neki, Claude-ot és Palomát. Portrék sorozata ünnepelte az új asszonyt, a nő azonban nem volt boldog, Picasso ugyanis egy idő után őt is megcsalta. Françoise elhagyta a férfit és botránykönyvet írt róla Életem Picassóval címmel. „Valamilyen kékszakáll-komplexusa van, szeretné levágni valamennyi nő fejét és megőrizni magánmúzeumában” – tálalt ki nagy port kavart könyvében Gilot.

Pablo és Françoise

Nyolcvanéves erotika

A szerelmek sorát a már majdnem nyolcvanéves mester utolsó felesége, a nála negyvenöt évvel fiatalabb Jacquelin Roque zárta. Picasso képeinek leplezetlen erotikája egyeseket vonzott, másokat taszított, de őt ekkor már senki véleménye nem érdekelte.

Jacquelin Roque és Pablo házasságkötésük után 1961-ben

Picassót a hölgyek ihlették feledhetetlen életművének alkotására és kitűnő üzletet is hoztak, ő azonban többször hangoztatta tömör és a női nemről nem túl hízelgő véleményét, miszerint minden nőtől csak azt várta el, hogy „legyen szép és fiatalos”. Pablo Picasso 92 évesen halt meg, és óriási vagyont, becslések szerint több mint 1 milliárd dollárt hagyott maga mögött.

 Maya, az örök
Picasso számára a nők mellett a gyermekek is mindig fontos téma voltak, legszebb képei saját utódairól születtek. Ezek még a legborzalmasabb lelki korszakaiban is életkedvet sugároztak. Lányáról, Mayáról több portrét is festett, mindig játék közben ábrázolva őt, többek között a Maya babával című festményen. 


Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése