2016. május 7., szombat

10 tény a Mediciekről



1. A Medici család a 15. és 18. század között meghatározó szerepet töltött be Firenze gazdasági, politikai és kulturális életében. A toszkán főváros a 15. században a Mediciek alatt vált a reneszánsz művészet és tudomány központjává.

2. A Mediciek ősei a feltételezések szerint orvosok lehettek. Vezetéknevük mellett erre utal az is, hogy gyerekeiknek előszeretettel adták a Cosimo nevet (Szent Kozma az orvosok egyik védőszentje).

3. A Mediciek a közhiedelemmel ellentétben nem a kamatokból, hanem a pénzváltásból és a pénz mozgatásának kockázatáért járó felárból gazdagodtak meg.

4. A Mediciek első nagy formátumú egyénisége, idősebb Cosimo de’ Medici (1389—1464) nem szeretett vagyonával hivalkodni, ezért ló helyett mindenhová öszvéren járt.

5. A Medici családban gyakoriak voltak a házasságtörések, de a törvénytelen gyerekeket nem taszították el maguktól. Carlo de’ Medici idősebb Cosimo és egy cserkesz rabszolganő fiaként futott be egyházi karriert.

6. Michelangelo 13 évesen bekerült a Lorenzo de’ Medici (1449—1492) által alapított festőiskolába, és tehetsége annyira megragadta Firenze urát, hogy az étkezéseken maga mellé ültette.

7. Az 1478-as, rivális Pazzi család által megrendelt merényletet, amelyet Lorenzo túlélt, két pap követte el, mivel a kegyetlen zsoldosvezér, Gian Battista de Montesecco nem volt hajlandó egy templomban gyilkolni.

8. Luther Mártont 1520-ban X. Leó pápa, vagyis Giovanni de’ Medici közösítette ki az egyházból.

9. Az 1500-as években a Medici család tagjai között – a D-vitamin-termelést kiváltó napsütés elől elzárkózó életmód következtében – gyakori volt az angolkóros megbetegedések száma.

10. Szakértők szerint a történelemben először Maso da San Friano 1560 körül, I. Cosimo de Mediciről készített festményén ábrázoltak először képen órát.

Forras : itt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése