2016. április 11., hétfő

8 tanács, amit az omlettkészítéshez tudni kell



1.  Van  természetes  és  felfújtszerű  omlett.   Az  előbbi  úgy  készül,  hogy  a  tojássárgáját  és  fehérjét  egyszerüen  egységes  masszává  kavarjuk,  hozzáadunk  egy  csipetnyi  sót,  esetleg  egy  pici  vizet  vagy  tejet.  A  felfújtszerű  omlett  lazább,  mert  úgy  készül,  hogy  különválasztjuk  a  tojás  sárgáját  a  fehérjétől,  a  fehérjéből  habot  verünk,  és  csak  aztán  keverjük  össze  a  sárgájával.  Lehet  egy  csipetnyi  lisztet  is  hozzákeverni.

2  .Már  az  omletthez  való  tojáskeveréket  fűszerezhetjük,  természetesen  elsősorban  sóval,  de  kerülhet  bele  egyéb  ízesítő :  bors,  apróra  vágott  peterzselyem,  reszelt  sajt,  külön  szárított  illatos  füvek.   A  fűszerezés  attól  függ,    mit  akarunk  később  csinálni  az  omlettel.

3.  Az  omlettkeveréket  a  serpenyőben  felforrósított  zsírra,  vajra  vagy  margarinra  öntjük.   Az  omlett  vastagsága  a  tojás  mennyiségétől  és  a  serpenyő  átmérőjétől  fűgg.   A  természetes  omlett  ne  legyen  túl  vastag,  legföljebb  ujjnyi.  Vékonyabb  omlettet  könnyebb  is  csinálni,  csak  óvatosan  kell  lecsúsztatni  a  serpenyőről.

4.  Az  omlett  sütéséhez  legalkalmasabb  a  vastag  falú  serpenyő,  mert  vékony  edényben  könnyen  odaég.

5.  Amikor  az  omlett  alsó  fele  már  enyhén  megpirult,  teteje  pedig  még  folyós,  az  omlettet  tányérra  csúsztatjuk,  egyik  felére  ráhelyezzük  a  tölteléket,  majd  ráhajtjuk  az  omlett  másik  felét.

6.  Az  omlettet  nagyon  forrón  kell  tálalni,  rögtön  sütés  után.   Ha  több  omlettet  készítünk,  több  serpenyőben  kell  sütni,  és  előmelegített  tányérra  helyezni.  Mindazonáltal  létezik  hideg  omlett  is!

7.  Az  omlett  egyik  remek  változata  a  tojáslángos - úgy  készül,  mint  a  felfújtszerű  omlett,  csak  több  liszttel  és  rendszerint  vastagabb  is.

8.  Az  utolsó  megjegyzés :  az  omlett  könnyen  elkészíthető  gyors  vacsoraétel.  Ha  a  töltelék  nem  bonyolult,  tíz  perc  alatt  kész  az  egész.


RECEPTEK

1. Gombás  omlett

A  gombát  szeletekre  vágjuk,  apróra  vágott  hagymával  együtt  kissé  megpirítjuk,  puhára  pároljuk,  majd  amikor  a  leve  elpárolgott,  tejfölt  teszünk  rá,  és  teljesen   puhára  pároljuk.   ízlés  szerint  sózzuk,  borsozzuk.   Ezzel  a  sűrű  masszával  töltjük  az  omlettet.

2.  Velős - gombás  omlett

A  gombát  megmossuk,  szeletekre  vágjuk,  vajon  kissé  megpirítjuk,  néhány  csepp  citrommal.   Kivesszük,  meghagyjuk  a  levét.   A  borjú-,  sertés-,  vagy  bárányvelőt  vékony  szeletekre  vágjuk.   Erős  tüzön  mindkét  oldalon  megpirítjuk  és  besózzuk  a  szeleteket.   A  serpenyőben  mártást  készítünk (zsíradék,  egy  kis  fehér  asztalibor  vagy  húsleves,  meg  a  gombából  maradt  lé.)   Kis  lángon  felforraljuk,  hozzáteszük     a  gombát,  a  velőt,  vagdalt  petrezselymet  és  őrölt  borsot.   Kis  lángra  tesszük,  amíg     megsütjük  az  omlettet.   Amikor  már  majdnem  kész,  ráhelyezzük  a  velős  keveréket,  és  még  egy  - két  percig  a  tüzön  tartjuk.   Félbehajtva  csúsztatjuk  tányérra.   Ugyanazt    a  fehér  bort  kínáljuk  hozzá,  amelyet  a  gomba  párolásához  használunk.

3.  Reszelt  sajtos  omlett

A  reszelt  sajtos  omletthez  használhatunk  bármilyen  eléggé  száraz  sajtot.   Felverjük  a  tojásokat  borssal,  egy  kanál  tejföllel  és  két  kanál  reszelt  sajttal.   Úgy  sütjük,  hogy  az  omlett  felül  is  összeáljon,  akkor  megfordítjuk,még  egy - két  percig  sütjük,  és  így  csúsztatjuk  a  tányérra.  Nagyon  forrónak  kell  lennie.   Ezt  az  omltet  nem  hajtjuk  félbe,  laposan  tesszük  tányérra.

4.  Simma  omlett

Hozzávalól :  6  egész  tojás,  6  evőkanál  tej,  tejszín  vagy  tejföl,  2  kávéskanál  liszt,  5  dkg  vaj  vagy  2dkg  zsír,  só.

A  tojássárgákat  elkeverjük  a  tejjel,  liszttel,  megsózzuk,  és  hozzáadjuk  a  tojások  felvert  habját.   Palacsintasütőben  a  zsíradékot  felhevítjük,  s  4  lepényt  sütünk.   A  sütőbe  beleöntött  masszát  nem  kavargatjuk,  csak  sülés  közben  oválisra  igazítjuk,  s  ha  az  alja  pirosra  sült,  az  egyik  felére  rákenjük  a  tölteléket,  a  másik  felét  ráhajtjuk,  hogy  azt  jól  takarja,  és  még  1  percig  sütjük.   Utánna  tálra  csúsztatjuk,  s  azonnal  tálaljuk,  különben  összeesik.   Készíthetjük  töltelék  nélkül  is,  ilyenkor  mint  a  palacsintát,  mindkét  oldalon  megsütjük,  kettőbe  hajtjuk  vagy  felcsavarjuk,  olvasztott  vajjal  átkenjük  és  tálaljuk.  Salátát,  savanyuságot  adunk  hozzá.


Töltött  omlettnél  először  a  tölteléket  készítjük  el.  Az  omlettnek  sok  változatuk  van.


5.  Sajtos  omlett

10  dkg  sajt.  A  reszelt  sajt  felét  elkeverhetjük  a  tojással,  másik  felét  vagy  a  közepébe  szórjuk,  vagy  tálaláskor  a  tetejét  szórjuk  meg.

6.  Sonkás  omlett

15 dkg  darált  sonkát  egy  kis  tejföllel  elkeverünk,  átmelegítjük,  s  úgy  töltjük  meg  az  omlettet ;  vagy  a  felvert  tojások  közé  vegyítve  együtt  sütjük,  és  tetejét  is  darált  sonkával  hintjük  meg.

7.  Gombás  omlett

20 dkg  gombát  apróra  vágva,  hagymás  zsíradékon  megpárolunk,  sóval,  bborssal,  zöldpeterzselyemmel  ízesítünk,  s  az  omlettet  ezzel  töltjük.

8.  Zöldborsós  omlett

20 dkg  kifejtett  zöldborsót  kevés  vajban  megpárolunk  (télen  mélyhütött  vagy  konzervborsót  használunk ),  megszórjuk  zöldpeterzselyemmel  és  az  omlettet  ezzel  töltjük.


9.  Parajjal  töltött  omlett 

4  evőkanál  parajpürét  (mélyhűtött )  zsírban  átsütünk,  sóval,  borssal,  reszelt  sajttal  ízesítjük,  s  az  omlettet  megtöltjük.                                                                                                                        Ezekhez  hasonlóan  készíthetünk  omletteket  egyéb  párolt  zöldséggel ( sárgarépa,  bimbós  kel,  lecsó ),  virslikarikákkal,  szalonnával,  tepertővel,  húsvagdalékkal,  vagdalthúskonzervvel  töltve,  vagy  a  tojásokkal  elkeverve.   Percek  alatt  készülő,  gyors  vacsora-  vagy  alkalmi  étel,  amit  ízlésesen,  mutatósan  tálalhatunk  is.

10.  Tejföles  tojás.

Palacsintasütőbe  2  deci  tejfölt  teszünk  és  beleütünk  5 -6  tojást.  Sózzuk,  kolbász  karikákat  vagy  főtt  sonkát  és  vagdalt  snitlinget  szórunk  rá.  Azonnal  melegen  tálaljuk.


Forras : itt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése